17.
rész
Eric fáradtan ropogtatta meg gerincét, miközben
egy újabb dobozt hajított a nappaliban található könyvespolc alá, amely
roskadozott a megszámlálhatatlanul sok orvosi szakkönyv és újság súlya alatt.
Elnyomva ásítását pillantott karórájára, mely hajnali két órát mutatott,
miközben egy újabb doboz után nyúlt. Nem is értette, honnan szedhetett össze a
két nő ennyi holmit, de a lakás, a rend ellenére, tele volt dobozokkal,
melyekben apró emlékek, csecsebecsék lapultak. Roppant fárasztó volt
mindegyiket átkutatni, de még inkább bosszantó, hogy sehol sem talált semmit.
Vágyakozva tekintgetett a konyha felé, hogy egy jó erős, fekete kávéval
frissítse fel magát, miközben azon dohogott, hogy ha a kapitány nem kaszálta
volna el az ügyet, és nem titokban kellene nyomoznia, akkor néhány járőr
segítségével már régen végeztek volna a kutatással. Igyekezett meggyőzni magát,
hogy Meghan-nek semmi köze ahhoz, hogy ő itt van, hogy időt és fáradtságot nem
kímélve lapozza át a folyóiratokat, szakkönyveket, romantikus regényeket,
jegyzetfüzeteket, szórja ki, és pakolja vissza szakadt, kopott dobozok tartalmát
laboreredmények után kutatva. Egyetlen okot tudott csak elképzelni, még pedig
azt, hogy hallgatott a nyomozói ösztöneire, melyek azt súgták, Lisa Fisher nem
önként vetett véget az életének. Utána akart járni, ki akarta deríteni az
igazságot. Ahogy felállt, hogy teljesítse óhaját, és főzzön magának egy kávét,
amitől reményei szerint, újult erővel tudja folytatni a keresést, belerúgott
egy földön heverő határidőnaplóba, mely nesztelen csúszással keresett menedéket
előle a kanapé alatt.
- A
francba! – átkozódott halkan, majd legyintett és folytatni akarta útját, végül
meggondolta magát, és mégis négykézlábra ereszkedett. Halk nyögések közepette
nyújtózkodott, hogy elérje a kis könyvecskét, és elégedetten húzta mosolyra
ajkát, amikor ujjai között megérezte annak fedéllapját. Egyetlen mozdulattal
akarta kirántani a fogságból, de elkomorult az arca, amikor a határidőnaplónak
csak a fedelét tartotta a kezében, amikor kiegyenesedett. – Ez nem lehet igaz!
– sóhajtott elkeseredetten, amikor meglátta, hogy azon nem Lisa, hanem Meghan
neve áll. – Mintha nem lenne így is éppen elég a rovásomon! Remélem, tele van
fontos jegyzetekkel, meg találkozókkal! – morgolódott mérgesen, miközben újabb
kísérletet tett, hogy elérje a naplót. Sokadik próbálkozása végül sikerre vitte,
és kezében tarthatta a naplót, melyben különböző adatok, telefonszámok és
feljegyzések szerepeltek. Eric először félre akarta dobni, végül győzött a
kíváncsisága, és belelapozott. Szemöldöke szinte azonnal ráncba szaladt,
ugyanis szinte egyetlen szót sem tudott kibetűzni. – Mégis, hogy az ördögbe
lehet ilyen randán írni? – rázta fejét hitetlenkedve, mialatt sorba vette a
lapokat. – Le merném fogadni, hogy ez külön tantárgy az orvosin. – húzta el a
száját, majd unottan arrébb hajította a könyvet, és felállt, tekintete azonban
megakadt egy kis, fehér cetlin, amely kiesett a határidőnaplóból. – Ez meg mi?
– hajolt le, hogy felvegye, és közelebbről szemügyre vegye. Először azt hitte,
ezt is a doktornő írta, de ahogy meglátta az írást, azonnal elvetette a lehetőséget.
Ellentétben az orvosnő naplójában látott cirádás, olvashatatlan írással, ezen a
lapon szépen kerekítettek voltak a betűk és a számok. – ABHC526 – olvasta hangosan Eric, és elgondolkodva simított végig
borostás állán, ahogy az alatta lévő telefonszám mögött meglátta a
felkiáltójelet. Bár nem ezt kereste, és nyomokban sem hasonlított
laboreredményre, mégis érezte, hogy rábukkant valamire. Bízott benne, hogy a
doktornő meg tudja majd mondani, mit talált, miközben tekintete a hálószoba
ajtóra tévedt, mely mögött eltűnt a nő néhány órával korábban. Bár emlékezett
rá, hogy azt ígérte, felébreszti, ha talál valamit, most mégis hezitált. Tudta,
hogy az orvosnőre ráfér a pihenés, abban viszont nem volt biztos, hogy amit a
kezében tartott, megér-e annyit, hogy emiatt felébressze. Végül döntött, és
mélyen a farmerja zsebébe rejtette a cetlit, majd tétován megállt a szoba
közepén. Hajnali három felé járt az idő, éppen itt lett volna az ideje, hogy ő
is hazamenjen, és aludjon, mégsem húzta semmi az ajtó felé. Maga sem értette,
miért, de nem akarta itt hagyni egyedül a doktornőt. Miközben igyekezett
meggyőzni magát, hogy pusztán óvintézkedésről van szó, hiszen ha Lisa-t valóban
megölték, akkor könnyen veszély leselkedhet Meghan-re is, felemelt egy párnát a
földről, kicsit megrázta, és a kanapé egyik szélére dobta. Lerúgta cipőjét, és
hatalmas, fáradt sóhaj kíséretében terült el. Karjait feje alá tette, tekintete
pedig hol a doktornő hálószobájának ajtajára, hol a plafonra kalandozott, ahol
táncot lejtettek a forgalmas utca éjszakai fényei. A házzal szemben álló
üzletek neoncsövei színes csíkokat húztak a hófehér mennyezetre, de Eric
ezekből semmit sem látott. Szeme előtt Meghan arca rajzolódott ki, látta maga
előtt telt ajkait, ahogy enyhén gúnyos mosolyra húzódnak, barna szemét, mely
kristálytisztán csillogott, amikor könnyekkel telt meg, orrában érezte a friss,
barackillatot, hallotta lágy hangját, ahogy a betegekkel beszélt. – Ez kész
téboly! – sóhajtott fel, miközben kirántotta feje alól a párnát, és bosszúsan fúrta
bele a fejét. – Ez csak egy ügy! Egy nyomozás! Ő meg orvos! Orvos! –
ismételgette magának, mint egy mantrát, mintha így akarná távol tartani nemcsak
a doktornőt, hanem saját érzéseit is. Amíg próbálta meggyőzni magát, hogy amit
érez a doktornő iránt, az pusztán sajnálat, lassan elnehezültek szemhéjai, ő
pedig átadta magát egy nyugtalan, pihentetőnek egyáltalán nem nevezhető álomnak
a kényelmetlen kanapén. Fogalma sem volt, mennyi ideig bólinthatott, amikor
halk sírásra ébredt, mely a hálószoba felől érkezett. Sűrűn pislogva próbált
felébredni, életet lehelni magába, és rájönni, hogy amit hall, az valóság, vagy
csak a képzelet játszik vele. A nap már feltűnt a horizonton, és narancssárgás
fénnyel árasztotta el a szobát, az utca éjszakai zaját pedig felváltották a
reggeli megszokott hangok. A járdaszegély mellett álló fák terebélyes lombjain
lakó madarak csicsergése összeolvadt a munkába igyekvő, türelmetlen autósok
dudálásával. Amikor egyértelmű volt, hogy nem álmodik, azonnal talpra ugrott,
és a hálószoba felé vette útját. Halkan, nesztelenül nyitotta ki az ajtót, és
azonnal meglátta a doktornőt, ahogy a franciaágyon fekszik. Ellentétben vele, ő
láthatólag még aludt, de borzasztó álmok gyötörhették, mert homloka nedves volt
az izzadságtól, könnyek folytak végig az arcán, és érthetetlenül könyörgött
valaki bocsánatáért. Eric egy percig sem gondolkodott, az ágy szélére ült, és
mindkét kezével megfogva a nő vállait, finoman rázni kezdte.
- Meghan!
Ébredj! – suttogta halkan, mégis határozottan, de beletelt egy kis időbe, mire
a doktornő magához tért. Tekintete zavaros volt, ahogy körbenézett a szobában,
majd pillantása megakadt a nyomozón, aki még mindig erősen tartotta. – Jól
vagy? – kérdezte aggodalmas hangon, mire Meghan megnyalta kiszáradt ajkát, és
lassan bólintott. – Rosszat álmodhattál… - tette hozzá Eric, a doktornő barna
szeme pedig ismét könnyekkel telt meg.
- Rémes
volt – remegett meg a hangja, amikor megszólalt, miközben észre sem vette, hogy
úgy kapaszkodik a nyomozó erős felkarjába, mint egy fuldokló. – Lisa volt az…
előttem állt, és azt kérdezte, miért nem segítettem neki – csuklott el a
hangja, ahogy felidézte emlékeit, beleértve az előző reggelt is. – A tekintete…
csalódott volt, és… gyűlölt engem… - nyelt nagyot, hogy legyőzze a torkában
keletkezett gombócot, mire Eric együtt érzőn simított végig karján, és a
hófehér ing vékony anyagán keresztül is tisztán érezte, mennyire reszket a nő.
- Csak
egy álom volt – nyugtatta szelíden – rosszat álmodtál, ennyi az egész.
- Honnan
tudod? – nézett rá elgondolkodva a doktornő, mire Eric meglepetten nézett
vissza rá.
- Nos…
aludtál – mosolyodott el zavartan, és arcán jól látszott, nem igazán érti a
kérdést – Ez az egyik fő oka, hogy azt gondolom, álmodtál. Az emberek többsége
legalábbis akkor álmodik, amikor alszik – próbálta elütni a dolgot tréfásan, de
Meghan megrázta a fejét.
- Nem!
Úgy értem, honnan tudod, hogy nem a túlvilágról üzent nekem? – pontosította
kérdését, és ő maga is érezte, milyen bután hangzik még a feltevés is, de nem
hagyta nyugodni a gondolat, hogy Lisa őt hibáztathatja haláláért. Eric először
felnevetett, de amikor meglátta a barna szemekben a félelem, és bűnbánat
könnyeit, elkomolyodott.
- Nem
hiszek a túlvilágban – jelentette ki határozottan, majd folytatta – de ha
létezik is, Lisa akkor sem kérne számon, vagy próbálná azt éreztetni veled,
hogy nem tettél meg mindent érte. Ő pontosan tudja, hogy elkövetted, amit
lehetett. Nem rajtad múlott, hogy ez nem volt elég. Későn érkeztél, de ez nem a
te hibád!
- Ha
korábban eljövök a kórházból… ha nemet tudok mondani Diane-nek… - latolgatta a
lehetőségeit keserűen Meghan, de Eric tenyerét az ajkaira téve fojtotta belé a
szót.
- Shhh!
– csitította el a nőt, aki döbbenten meredt rá. – Akkor talán az a beteg hal meg, azért mardosna
a bűntudat, és még akkor sem biztos, hogy meg tudtad volna akadályozni Lisa
halálát! – hajolt egészen közel a nőhöz, mélyen belenézve annak szemébe,
miközben remélte, hogy sikerül meggyőznie, ne okolja magát barátnője halála
miatt. Meghan-t váratlanul érte a mozdulat, és döbbenten nyílt el ajka, ahogy
megérezte rajta a férfi tenyerét. Tekintetük összekapcsolódott, ő pedig levegőt
sem mert venni, miközben Eric pillantása lejjebb vándorolt. – Ne haragudj –
köszörülte meg torkát zavartan, mialatt elvette kezét, de szemét egy percre sem
szakította el a hívogató ajkakról. Tenyerén még mindig érezte a puha ajkak
érintését, és semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy megízlelhesse azokat.
- Egészen
egyedi módját választottad annak, hogy elhallgattass – mosolygott zavartan
Meghan, miközben füle mögé tűrt egy kóbor tincset, Eric pedig megbabonázva
nézte minden mozdulatát.
- Nem
azt akarom, hogy csendben maradj – rázta meg fejét lassan, mire a doktornő
érdeklődve nézett vissza rá.
- Akkor,
mit akarsz? – kérdezte kíváncsian, mit sem sejtve a férfiban dúló érzelmi
viharról, mire Eric hüvelykujjával finoman törölt le egy könnycseppet a nő
arcáról, majd váratlanul, a következményekkel mit sem törődve, gondolkodás
nélkül hajolt rá annak ajkaira, és puhán megcsókolta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése