37.
rész
Szája kiszáradt,
ahogy meglátta, hogy a nyomozó egy szál pizsama nadrágban van, mely ráfeszült
erős combjára. Izmos, meztelen felsőtestén táncot lejtettek az izmok, ahogy
felé fordult, és megtámaszkodott a kanapé támláján, Meghan pedig nem tudta
megállni, hogy ne futtassa végig pillantását a kidolgozott mellizmokon, a
kockás hason.
- Nem
– rázta meg fejét lassan Eric, pillantása pedig lustán vándorolt végig a
tökéletes alakon, Meghan pedig érezte, hogy melege lesz. – Próbálom kideríteni,
hogy valamelyik montreali labor foglalkozik-e a kóddal, amit Lisa felírt –
válaszolta, miközben erőnek erejével szakította el pillantását a nőről, és a
laptop felé fordult, miközben szeme sarkából látta, hogy Meghan közelebb lép,
az ő légzése pedig felgyorsult, és csak remélni merte, hogy nem ül le mellé.
- Találtál
valamit? – kérdezte, mialatt megállt a kanapé mellett, és eszébe sem jutott,
hogy akár le is ülhetne. Annak puszta gondolata, hogy közelebb kerüljön a
férfihoz, érezze a testéből áradó meleget, beszívja a szappan illatát,
egyszerre volt csábító és veszélyes, neki pedig esze ágában sem volt kockázatot
vállalni.
- Eddig
semmit – dőlt hátra, és fejét megtámasztva, fáradtan dörzsölte meg szemét,
Meghan pedig együtt érzőn pillantott rá, majd a laptop képernyőjére, végül
meggondolva magát, mégis helyet foglalt a férfi mellett, és maga elé húzva a
számítógépet, gyorsan pötyögni kezdett. Figyelmét elkerülte, hogy Eric idegesen
nyalja meg ajkát, és le sem veszi a szemét róla.
- Van
egy ismerősöm a Gyógyszerészeti Hivatalnál – magyarázta, anélkül, hogy a
férfira pillantott volna – egy évfolyamon jártunk az egyetemen, de hamar
kiderült, hogy nem bírja a vért, ezért váltott a gyógyszerészetre – tette
hozzá, miközben ujjai már egy levelet gépeltek. – Írok neki, talán tud segíteni!
Nem is értem, miért nem jutott eszembe hamarabb – húzta el ajkát bűntudatosan,
mire Eric is előrehajolt, hogy ellenőrizze az e-mail tartalmát, majd
elégedetten bólintott, amikor látta, hogy a doktornő semmit nem árult el a
nyomozásról, vagy Lisa haláláról, csak pusztán a kódra kérdezett rá, mint egy
kíváncsi érdeklődő. – Ha még mindig olyan, mint az egyetemen, akkor pár perc
múlva válaszolni is fog – villantott egy magabiztos mosolyt a nyomozó felé, aki
lenyűgözve itta magába a látványát, miközben Meghan két kattintással az éterbe
küldte a levelet.
- Kocka?
– kérdezte, mire Meghan halkan nevetve bólintott.
- Az
nem kifejezés! – idézte fel emlékeit mosolyogva – egyszer azért késett el
anatómia óráról, mert az egyik kalózprogram letöltéséhez még fél órára szüksége
volt. Gondolhatod, hogy a professzor, mit szólt hozzá – ingatta meg fejét,
ahogy megjelent előtte az alacsony, köpcös férfi képe, akinek ősz haja mindig a
négy égtáj felé állt, szürke szemei pedig határozottan, hidegen csillogtak.
Arcán nyoma sem volt a mosolynak, ők pedig gyakran találgatták, hogy képes-e
egyáltalán rá, így különösen nagy merészség volt Kevin részéről éppen az ő
órájáról elkésni. – Másnap délutánra meg kellett tanulnia az összes csont nevét
latinul – tette hozzá, mire Eric felhúzta szemöldökét.
- Na
és? Előbb-utóbb úgy is meg kellett volna, nem? – kérdezte, és hangjából jól
érezhető volt, nem érti, miért számított ez annyira komoly büntetésnek.
- Ez
igaz – bólintott Meghan, majd fejét oldalra fordítva rámosolygott a nyomozóra –
csak, hogy nem visszafelé olvasva – egészítette ki mondandóját, mire Eric
nevetve felszisszent, ő pedig folytatta – akkor döntött úgy Kevin, hogy ez nem
neki való. Persze, az is nyomós érv volt, hogy valahányszor kórházi bejárás,
vagy gyakorlat volt, kivétel nélkül elájult. Többnyire rajta gyakorolta
mindenki a vérvételt, és az infúzió bekötését – nevetett még mindig, de
nevetése szép lassan elhalt, ahogy pillantása találkozott Eric tekintetével. A
férfi komolyan nézett rá, és szeméből vágyakozást olvashatott ki, de mielőtt
megszólalhatott volna, az megelőzte.
- Szeretem,
amikor nevetsz – jegyezte meg halkan, miközben észrevétlenül közelebb húzódott
a doktornőhöz, aki nagyot nyelve, sután elmosolyodott. Eric nem tudta levenni
szemét róla, és csak arra tudott gondolni, mennyire szeretné megcsókolni, ajkán
érezni az övét, ujjaival végig simítani selymes bőrét. Minden kétely és
félelem, mely eddig távol tartotta tőle, a háttérbe szorult, már csak az
kattogott a fejében, amit Bruce mondott, hogy Meghan-nel megtapasztalhatná a
boldogságot. A következményekkel nem törődve, lehajtotta fejét, és már majdnem
megcsókolta, amikor a laptop hangos jelzéssel adta tudtukra, hogy megérkezett a
válasz e-mail, amire vártak. Eric elnyomott egy szitkot orra alatt, míg Meghan
zavartan hajolt a képernyő elé, és nyitotta meg a levelet, majd csalódottan
húzta el ajkát.
- Semmi
– közölte hangosan, hogy a férfi is tudja, mi áll benne, majd folytatta – azt
írja, soha nem találkozott még ezzel a kóddal, és két lehetőség van. Az egyik,
hogy nem gyógyszerhez tartozik, a másik, hogy még nem jegyeztették be, azaz a
három fázis közül még az elsőn sem ment át a teszt során – mondta tovább a
levél tartalmát, de Eric képtelen volt figyelni. Érezte, hogy itt a lehetőség,
amiről Bruce beszélt, és neki meg kell ragadni. Ösztöne azt súgta, ha most
engedi, hogy Meghan eltávolodjon tőle a délutáni vitájuk miatt, többé nem lesz
alkalma, hogy közel kerüljön hozzá, ő pedig nem akarta úgy leélni az életét,
hogy folyton azt kérdezze magától, mi lett volna, ha el tudja engedni apja
intelmeit, és a múlt árnyait.
- Igazad
volt – szólalt meg halkan, összeszedve minden bátorságát, mire Meghan
értetlenül nézett vissza rá, de amikor pillantása találkozott Eric szomorú
szemével, érezte, hogy nem az ügyről fog beszélni a nyomozó. – Elvárom tőled,
hogy ne apád után ítélj meg, miközben én ellöklek magamtól anyám miatt – bukott
ki belőle a vallomás, és hirtelen megkönnyebbülést érzett, amiért túl van
rajta. Meghan ajka elnyílt meglepetésében, és nem értette, mi közös lehet benne
és a férfi anyjában, de ahogy felelevenedett benne, hogy mennyi mindent tudott
a kórházakról, a benne dolgozók életéről, napirendjéről a férfi, milyen
tökéletesen ismerte a kórlapokon szereplő rövidítéséket, a felismerés szikrája
villant a barna szemekben.
- Édesanyád…
orvos volt? – kérdezte döbbenten, mire Eric nehezen bólintott, és mély levegőt
vett. Arcán jól látszott a laptop fényének homályában, hogy egyáltalán nem
könnyű erről beszélnie.
- Nagyon
jó orvos – egészítette ki közömbös hangon – szerették a betegek, apám pedig
egyenesen imádta – mesélte, miközben hátradőlt a kanapén, és karba fonta kezeit
mellkasa előtt – ő viszont a munkája iránt érzett így. Szinte minden idejét a
kórházban töltötte, alig van olyan emlékem, amikor otthon lett volna. Óvódás
korom óta odamentem délutánonként, és amíg ő életeket mentett, én az orvosi
szobában ütöttem agyon az időt más orvosok társaságában. Születésnap,
karácsony, szilveszter… - sorolta azokat az ünnepeket, amikor összegyűlik a
család – kivétel nélkül apámmal töltöttem, mert ő nem tudott elszabadulni.
Eltartott egy ideig, mire rájöttem, hogy nem a hivatástudat tartja bent olyan
sokáig, hogy még éjjel sem jött haza – húzódott gúnyos mosolyra keskeny ajka,
mire Meghan egy másodpercre lehunyta szemét, ahogy sejteni kezdte, mi
következhet. – Egyik délután hamarabb végeztem a suliban, és a szokott módon, a
kórházba mentem. 11 évesen azt láttam, hogy az orvosi szobában egy fehér
köpenyes fickó ugyanolyan szorosan öleli, ahogy apám szokta – nyelt nagyot, és
arcára kiült az undor – Később apa is tudomást szerzett róla, fogalmam sincs,
honnan. Csak a veszekedésre emlékszem, amikor anyám közölte vele, hogy jobbat
érdemel apámnál. Azzal érvelt, hogy orvosként nem horgonyozhat le egy rendőr
mellett. Orvosnak orvos mellett a helye! Mindenki a saját fajtájával keveredjen
– folytatta, szomorú hangon idézve anyja szavait, melyek beleégtek agyába, Meghan
pedig már másodszor döbbent meg, amikor megtudta, hogy a férfi apja is rendőr
volt, akárcsak Thomas. – Még aznap este elköltözött tőlünk, és új életet
kezdett valahol délen, azzal a dokival, akivel megláttam az orvosiban. Attól
kezdve hónapokon át figyelhettem, hogyan megy teljesen tönkre az apám. Végül
egy évvel később öngyilkos lett a szolgálati fegyverével – halkult el hangja,
Meghan pedig együtt érzőn tette térdére a kezét, ő azonban, mély levegőt vett,
és tovább beszélt. – Bruce szülei vettek magukhoz. Az ő apja és az enyém társak
voltak, sokat lógtunk együtt azelőtt is… szóval… - köszörülte meg torkát, majd
megrázta fejét, mint, aki nem erről akar beszélni. – Apám sosem tudta
feldolgozni, amit anyám tett vele, és minden alkalmat megragadott, hogy… -
akadt el, mert fogalma sem volt, hogyan beszélhetne apja tanácsairól éppen a
mellette ülő nőnek.
- Hogy
óva intsen az orvosnőktől? – kérdezte, de inkább hangzott kijelentésnek, mire
Eric bólintott, ő pedig szomorkás mosolyra húzta ajkait, miközben könyökével
megtámaszkodott a kanapé támláján, és tenyerébe hajtotta fejét, úgy nézett a
férfira. – Úgy tűnik, mindkettőnknek megvan a maga nyomós indoka arra, hogy
távol maradjunk egymástól – jegyezte meg halkan, mire Eric felé fordult, és
mélyen a szemébe nézett.
- Úgy
tűnik – értett egyet, de amikor Meghan fel akart állni, hogy visszamenjen a
szobájába, megragadta a csuklóját, és szelíden húzta vissza a kanapéra, egészen
közel magához, mialatt keze a nő nyakára vándorolt, és homlokát az övéhez
érintette. – De én ennek ellenére a magaménak akarlak tudni, még ha apám
sorsára jutok, és belepusztulok, akkor is – vallotta be halkan, mire a doktornő
halkan felsóhajtott.
- Sohasem
bántanálak – suttogta Meghan lehunyt szemmel, ujjai beletúrtak a férfi sűrű
hajába tarkóján, ajka pedig engedelmesen nyílt meg annak ajka előtt, és lágy
csókban forrtak össze. Nyelvük puhán talált a másikra, és lassú táncba kezdtek,
ő azonban erőt vett magán, és tenyerét megtámasztva a széles mellkason,
távolabb tolta magától a férfit. – Esztelenség, amit művelünk… - kapkodott
levegő után, de Eric két keze közé fogta arcát, és nem engedte, hogy kibújjon
az öleléséből.
- Ha
egész hátralévő életemben csak egyetlen őrültséget csinálhatok, akkor azt
akarom, hogy ez legyen az! – remegett hangjában az elfojtott vágy, és vadul
dobogó szívvel nézett a nő szemébe, így kérve némán az engedélyét arra, hogy
tovább csókolhassa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése