36.
rész
Eric szélesre tárta lakásának bejárati
ajtaját és előzékenyen engedte előre a doktornőt, aki bizonytalanul,
kétségektől gyötörve lépte át a küszöböt. Bár korántsem tartotta jó ötletnek,
hogy a nyomozónál töltse az éjszakát, jobb alternatívát ő sem talált. Amikor
bezárult mögöttük az ajtó, Eric a földre tette a sporttáskát, a fogas alatti
komódra dobta lakáskulcsát, és zavartan beletúrva sötét hajába, körbemutatott.
- Voi
ala! – húzta el száját feszengve – szerény hajlékom. Nem egy palota, de
megteszi – tette hozzá, és hangjából jól kivehető volt, hogy kissé szégyelli a
puritán berendezéssel bíró lakást, mely egy nappaliból, egy hálóból és egy
fürdőszobából állt. A konyha hagyományos amerikai stílusban volt kialakítva,
egy térben elhelyezve a nappalival, melyben egy kanapé, dohányzóasztal,
televízió és egy könyvespolc kapott helyet.
- Otthonos
– nézett körbe Meghan, halványan mosolyogva, és figyelmét nem kerülték el a
polcon sorakozó fényképek, melyek Eric-et ábrázolták egyenruhában, az akadémia
elvégzésekor, Bruce-szal, egy kocsmában, jó néhány fotón pedig egy idegen
férfival volt látható, akit Meghan a nyomozó apjának tippelt.
- Inkább
olcsó – jegyezte meg közönyösen, de arcán látszott, jól estek neki a nő szavai
– szinte csak aludni járok haza, ez a kényelem bőven elegendő – tette hozzá,
miközben levette bőrkabátját, és a fogasra akasztotta, Meghan tekintete pedig
megakadt az oldalára csatolt fegyveren, mely újfent emlékeztette rá, miért is
van a férfi lakásán. – Tiéd lehet a háló, én elleszek a kanapén – vonta magára
Eric a figyelmét, ahogy közelebb sétált.
- Nem!
Ezt nem fogadhatom el – rázta meg fejét a doktornő – már az is éppen elég,
hogy… - ellenkezett volna, de elakadt a szava, amikor amaz egészen közel állt
meg előtte.
- Nem
vitatkozom – jelentette ki halkan, mégis határozottan, mialatt felemelte a
táskát, és a kezébe nyomta – pakold ki a holmidat, nem tudom, meddig leszünk
lakótársak – tette hozzá, mire Meghan elnyomott egy sóhajt a gondolatra, hogy
egy-két napnál tovább kell elviselnie a férfi közelségét, miközben átvette a
táskáját, és eltűnt az alkalmi szállóján. Belépve a hálóba, meglepetten ugrott
fel szemöldöke. Ahelyett, hogy rendetlen, tipikus agglegény életet mutató
helyiség várta volna, egyszerűen, de ízlésesen berendezett szobába léphetett. A
hatalmas franciaágy csábítón uralta a teret, mellette két éjjeliszekrény állt,
olvasólámpával, és Meghan kíváncsian lépett közelebb és emelte fel az egyiken
lévő könyvet. Szája mosolyra húzódott, amikor meglátta a címet, majd kinyitotta
az egyik beépített szekrényt, és bedobta a táskát, így halasztva későbbre a
kicsomagolást. Lelke legmélyén remélte, hogy nem is lesz rá szükség, és bár
esze azt súgta, hiú ábrándokat kerget, mégis bízott benne, hogy néhány nap
alatt lezárják az ügyet, addig pedig nem fog gondot okozni a számára, hogy egy
sporttáskából éljen, elvégre az egyetem alatt, a maratoni ügyeletek során is
így csinálták évfolyamtársaival, amikor szinte beköltöztek a kórházba. Mialatt
kabátját ledobta az ággyal szemközti fotel egyikébe, tekintete a zárt ajtóra
tévedt, és szíve nagyot dobbant a gondolatra, hogy hamarosan ki kell mennie a
férfihoz. Fogalma sem volt róla, hogy viselkedjen vele, azok után, ami kettejük
között történt. Ugyan a lakásában nagyon kedves és figyelmes volt vele, már-már
gondoskodó, de az is egyértelmű volt, hogy ő sem rajongott Bruce ötletéért,
hogy nála húzza meg magát, amíg előkerül Lisa gyilkosa. Tanácstalanul álldogált
az ajtó előtt, majd nagy levegőt vett, és úgy döntött, megpróbál közönyös
lenni. Szilárdan eltökélte, hogy egyszerű ismerősként, nyomozóként fogja
kezelni a férfit, hiszen nem is volt más. Ahogy ezt eldöntötte, agya legmélyére
űzte a csókok emlékét, és határozottan nyomta le a kilincset. A nappaliba érve
még láthatta, hogy Eric leteszi a konyhát és nappalit elválasztó pultra
telefonját, majd kíváncsian fordul felé. – Éhes vagy? – kérdezte, és zsebre
dugott kezéből, feszült testtartásából leszűrhette a doktornő, hogy nem ő az
egyetlen, aki ideges a kialakult helyzet miatt.
- Nem,
köszönöm – rázta meg fejét, mire Eric bólintott.
- Bruce
telefonált – szólalt meg ismét – Dr. Baker tiszta. A grafológus megállapította,
hogy valóban nem az ő aláírása szerepel a kórlapokon – vázolta, amit néhány
perccel korábban hallott társától. – Nagyon úgy tűnik, hogy valaki be akarta
mártani, ezért hamisította alá a nevét. Az egyetlen bűne a fickónak, hogy
oltári nagy seggfej, de azt nem tiltja a törvény – tette hozzá elhúzott
szájjal, mire Meghan halkan felnevetett, ő pedig nem tudta levenni szemét a
csábító ajkakról.
- Te
megtudtál valamit a négy halott férfiról? – kérdezte az orvosnő, miközben
mindketten leültek a kanapéra.
- Mindannyian
priuszosok, ráadásul egytől egyig erőszakos bűncselekmények miatt szerepelnek a
rendszerben – válaszolta Eric, mialatt elővett egy mappát, és fellapozta –
hozzátartozókat senkinél nem találtunk.
- Valószínűleg
ezért nem végeztek boncolást egyik esetben sem – gondolkodott hangosan Meghan,
miközben egyik lábát maga alá húzta, és kényelmesen elhelyezkedett a kanapén,
majd fáradtan simított végig homlokán – biztos vagyok benne, hogy a kód lehet a
megoldás, de miért jutott eszébe Lisa-nak vérmintát kérni?
- Talán
furcsállotta, hogy ok nélkül haltak meg – vélte Eric, miközben tekintete végig
pásztázta a vele szemben ülő nő arcát, akinek homlokán ráncok jelentek meg,
ahogy elgondolkodva ráncolta össze szemöldökét, hófehér fogai pedig alsó ajkába
mélyedtek.
- Mi
van akkor… - kezdett bele töprengő hangon, Eric pedig kíváncsian várta a
folytatást – mi van akkor, ha azért nem ismeri egyetlen orvos, vagy laboros sem
ezt a kódot, mert még nem dobták piacra? – kérdezte, mire a nyomozó meglepetten
húzta fel szemöldökét, de bólintott.
- Ez
még jó is lehet – simított végig állán – Bruce a gyógyszergyártó cégeket már
leellenőrizte, de a kísérleti laborokat nem!
- A
gyógyszergyártók csak azoknak a termékeknek a receptjét kapják meg, amik
átmennek az összes teszten, és bizonyíthatóan forgalomba hozhatóak – folytatta
Meghan izgatottan, majd a másodperc tört része alatt kedvetlenedett el, és
türelmetlenül túrt a hajába – Ennek semmi értelme! Egy piacon nem lévő
gyógyszer mégis, hogyan kerülhetne be a sürgősségire?
- Biztosan
nem hivatalos úton – válaszolta meg a költőinek szánt kérdést Eric, és amikor
Meghan ránézett, tovább beszélt – akárki is vitte be az osztályra, minden jel
arra mutat, hogy azzal ölte meg a négy fickót, ami szemet szúrt Lisa-nak. Ez
valahogy a gyilkos fülébe jutott, és megszabadult tőle – zárta rövidre
mondandóját, és amikor észrevette, hogy a doktornő fájdalmasan sóhajt, lágyan
rámosolygott – hosszú volt a nap! Feküdjünk le aludni, és holnap talán
tisztábban látjuk a dolgokat – javasolta nyugodt hangon, mire Meghan lassan
bólintott. – Ha szeretnél lezuhanyozni, a fürdőszobában lévő szekrényben
találsz törölközőt – tette hozzá, miközben felállt a kanapéról, és a konyhába
ment, hogy egy pohár vizet töltsön magának. Amikor visszafordult, Meghan már nem
volt a nappaliban, csak a fürdőszoba ajtaját hallotta becsukódni, ő pedig
nagyot nyelt, amint elképzelte, hogy a doktornő leveszi a pólót, a nadrágot, a
fehérneműt, és meztelenül a zuhany alá áll, hogy a kellemesen langyos víz végig
folyjon selymes bőrén. – Jesszus! – vett mély lélegzetet – irigykedem egy
zuhanyra! – rázta meg fejét döbbenten, majd nagyot kortyolt a friss, hideg
vízből, és a kanapén kényelmesen elhelyezkedve kapcsolta be a televíziót, hogy
a csatornák váltogatásával terelje el figyelmét a nőről.
Meghan unottan nézte a plafont, melyen
árnyjátékot játszottak az ablakból beszűrődő fények, majd türelmetlenül fordult
az oldalára, lecsukta szemét, és várta, hogy végre eljöjjön érte az álom, de az
csak nem akart megkegyelmezni neki. Néhány perc után kinyitotta szemét, és
elégedetlen, bosszús sóhaj hagyta el ajkát, amikor meglátta, hogy még csak
hajnali két óra van. A kezdeti fáradtság, mely eluralkodott rajta a forró
zuhany után, szinte azonnal tovaszállt, amikor lefeküdt, és a csendben
meghallotta a nappaliból a férfi motoszkálásának hangját. Hallotta, ahogy
megágyaz a kanapén, felveri a párnát, aztán ahogy elhalad az ajtaja mellett, és
bemegy a fürdőszobába. Amint lehunyta szemét, megjelent előtte Eric félmeztelen
felsőtestének látványa, melynek érintését még mindig az ujjaiban érezte, mire
úgy pattantak ki a szemei, mintha rajtakapták volna, merre járnak gondolatai. A
takarót az álláig húzta, és a párnába temette fejét, hogy ne hallja a csobogó
víz hangját. Megkönnyebbülten lélegzett fel, amikor ismét csend lett, de ez
csak néhány perc nyugalmat hozott, mert aztán azon kezdett el fantáziálni,
vajon, mit viselhet a férfi. Ennél a pontnál haragosan bokszolt az ágy
matracába, majd erőt vett magán, és elhatározta, hogy kiűzi fejéből a nyomozót,
és alszik, hiszen másnap is be volt osztva a kórházban, így szüksége volt a
pihenésre. Elhatározni azonban, sokkal könnyebb volt, mint megtenni, így most,
néhány órával később is csak a plafont bámulta, végül hirtelen ötlettől
vezérelve, ledobta magáról a takarót, és lábujjhegyen lopózott az ajtóhoz,
miközben remélte, hogy Eric már az igazak álmát alussza, ő pedig észrevétlenül
el tud jutni a konyhához, hogy egy pohár tejet töltsön magának. Orvosként ugyan
sosem hitt az efféle otthoni varázslatban, de most hajlandó lett volna bármit
kipróbálni, hogy legalább pár órát tudjon aludni anélkül, hogy a férfira
gondol. Halkan, szinte nesztelenül nyitotta ki az ajtót, de pár lépés után
megtorpant, és elcsigázottan nézett szembe a meglepetten rászegeződő kék
szemekkel.
- Helló
– húzódtak ajkai feszengő mosolyra, miközben Eric, aki a kanapén ülve, laptopja
felett görnyedt, döbbenten meredt rá – azt hittem, alszol – tűrte el füle mögé
haját zavartan, mialatt hiányos öltözékében, mely csak egy rövid sortból, és
egy fehér pólóból állt, minden büszkeségét összeszedve, kihúzta magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése