41.
rész
Még mindig nem
akarta elhinni, hogy becsapta, hogy mindazok után, ami kettejük között történt,
képes volt a szemébe hazudni. Bármennyire is remélte, hogy Meghan beszámol neki
a hívásról, csalódottan kellett tudomásul vennie, hogy erre nem kerül sor, és
el kell fogadnia, hogy félre ismerte a nőt. Nem kételkedett benne, hogy
vonzódik hozzá, hiszen minden rezdüléséből, minden sóhajából érezhette,
mennyire akarja őt, valahányszor megérintette, de azok után, amit hallott, már
azt is meg kellett értenie, hogy a testi vonzalmon kívül semmi mást nem jelent
a számára.
- Joga
van hozzá, hogy saját felelősségére hazamenjen, de jobb, ha tisztában van vele,
egy-két napon belül megint nálunk fog kikötni, de könnyen elképzelhető, hogy
akkor már nem lesz ekkora szerencséje. A másik lehetősége, hogy itt marad,
türelmesen megvárja, amíg megérkezik a neurológus. Ez idő alatt, mi elvégzünk
néhány vérvizsgálatot, genetikai tesztet, hogy megtudjuk, milyen típusú
epilepsziával van dolgunk – ért mondandója végére, majd várakozón nézett a
férfira, aki ajkának belső felét rágcsálva gondolkodott el, végül nagyot
szusszant, és morcosan feküdt el az ágyon, magára húzva a takarót.
- Csináljon,
amit akar! – bökte oda félvállról, mire Meghan elégedetten elmosolyodott.
- Köszönöm,
így fogok tenni – válaszolta, majd a gyakornok felé fordult – sürgesse meg a
neurológiát! Lassan 24 órája várunk egy orvosra! – adta ki az utasítást, majd
hozzátette – ha kész a labor, csipogtasson meg! – közölte, és amikor az
orvostanhallgató bólintott, távozott a helyiségből, nyomában Eric-kel. Az
elkövetkezendő 3 órában hiába remélte, hogy legalább néhány percet lesz
lehetősége kettesben maradni a férfival, erre esély sem volt. A kartonok
folyamatosan cserélődtek a kezében, ő pedig úgy érezte, hogy sosem fogynak el.
Még arra sem volt ideje, hogy a pihenőben igyon egy kávét. Eric egy pillanatra
sem tágított mellőle, mindenhova követte, tisztes távolságot tartva figyelte
minden mozdulatát, de egyszer sem szólalt meg, sőt, mintha kerülte volna, hogy
akár véletlenül is egymáshoz érjenek. Alapvetően tökéletesen látta el
védelmezői feladatát, de Meghan-t nem hagyta nyugodni a tekintetéből áradó
hidegség. A férfi, aki vele volt, megint átváltozott azzá, akit egy éve
megismert. Nyoma sem volt benne a komiszságnak, humornak, gyengédségnek.
Pusztán egy rendőr volt, aki ellátta a munkáját, ő pedig nem tudta, mire vélni
a ridegséget. Olyannyira összezavarta a nyomozó viselkedése, hogy már-már
kezdte azt hinni, az előző éjszaka, és a mai reggel meg sem történt, csak álmodta
a csókokat, simogatásokat, boldog perceket, melyeket egymás karjaiban
töltöttek. Amikor ismét a nővérpulton található tartóba helyezte egy beteg
kórlapját, kihasználta a szusszanásnyi szünetet, és kérdő tekintettel fordult a
férfi felé. – Valami baj van? – kérdezte halkan, nehogy a számítógépén
elmélyülten dolgozó Diane meghallja. Figyelmét annyira lekötötte Eric, hogy nem
vette észre, a nővér sandán pislant fel kettejükre a monitor mögül.
- Mi
baj lenne? – kérdezett vissza válasz helyett kimérten a nyomozó, mire Meghan
zavartan vonta meg vállait.
- Nem
is tudom… - igazította meg feszengve a nyakában lógó sztetoszkópot – egészen…
más vagy… - dugta ezúttal kezeit köpenyének zsebébe, miközben úgy érezte magát,
mint egy bakfis. Helyzetén korántsem könnyített a férfi megközelíthetetlensége,
ahogy kihúzott testtartással, felszegett állal nézett le rá. – Úgy értem,
reggel…
- Mi
volt reggel? – húzta fel szemöldökét rezzenéstelen arccal Eric, mire Meghan
meglepve ráncolta össze szemöldökét. Nem a kérdés, sokkal inkább a hangnem
döbbentette meg, mely rideg volt, és kissé gúnyos is. Néhány másodpercig
eljátszott a gondolattal, hogy tovább folytatja a beszélgetést, végül győzött a
büszkesége. Az egyértelmű volt számára, hogy valami baja van a férfinak, de nem
volt hajlandó tovább erőlködni, hogy kiderítse, mi lehet az.
- Semmi!
– vetette oda bosszúsan, majd a választ meg sem várva kikapott egy újabb
kórlapot, és hátra sem nézve az egyik vizsgáló felé vette útját. Amikor
belépett, igyekezett fejéből kiűzni a nyomozót, és a vele kapcsolatos gondokat,
hogy minden figyelmét az ágyon üldögélő, 20-as éveinek végén járó, roppant
dekoratív betegnek szentelhesse. A fiatal nő hosszú, szőke haja kibontva omlott
vállára, vörös, hasát szabadon hagyó, mély dekoltázsú topjából szinte kibuggyantak
mellei, szűk farmerba bújtatott, hosszú lábait keresztbe fonta, miközben
szintén vörösre lakkozott körmökben végződő kezével megtámasztotta magát az ágy
lapján, így még inkább kidomborítva melleit. – Jó napot, Ms. Logan –
köszöntötte a doktornő a pácienst, a kórlapból felolvasva nevét, miközben
zsebéből tollat vett elő, és egy gurulós, támla nélküli széket húzott az ágy
mellé, hogy felvehesse az anamnézist. Örömmel állapította meg, hogy az ápolónők
már korábban beírták a nő személyes adatait, így neki csak az egészségügyi
panaszokkal kell foglalkoznia. – Mi a probléma? – kérdezte, miközben
felpillantott a nőre, és figyelmét nem kerülte el, hogy annak kék szeme
elismerőn fut végig az ajtó mellett álldogáló nyomozón, húsos, telt ajkai pedig
mosolyra húzódnak. – Elnézést kérek, egy pillanat – emelte fel ujját kis
szünetet kérve Meghan, majd Eric felé fordult – megtennéd, hogy kimész a
vizsgáló elé? – kérdezte, de mielőtt a férfi válaszolhatott volna, a beteg
megelőzte.
- Hagyja
csak! Engem nem feszélyez! – jelentette ki könnyed, kacér hangon, és a doktornő
meglepetten húzta fel szemöldökét, amikor meglátta, hogy Eric pillantása végig
fut a nőn, és viszonozza a mosolyt. Szívében szúrást érzett, de nagyot nyelt,
és uralkodva magán, ismét a beteg felé fordult.
- Ezt
nem kétlem – jegyezte meg csípősen – de a kórházi protokoll szerint, nem
tartózkodhat idegen a vizsgálóban… - próbálta elmagyarázni a helyzetet, de a nő
közbeszólt.
- Ezt
had döntsem el én, rendben? – nézett rá pimaszul, mire Meghan elnyomott egy
szitkot, mely kikívánkozott belőle, és minden türelmét összeszedve, megértőn
bólintott.
- Természetesen,
de az úr nem orvos, így nem hinném, hogy bármi keresnivalója… - igyekezett
elérni, hogy Eric elhagyja a szobát, de a beteg határozottan rázta meg fejét.
- Én
vagyok a beteg, maga az orvos! Vizsgáljon meg! Ezért jöttem! A jogaimmal meg
majd én foglalkozom, köszönöm! – vetette oda flegmán, Meghan-nek pedig nagy
levegőt kellett vennie, hogy meg tudja őrizni nyugalmát.
- Rendben,
akkor térjünk vissza a problémájához – köszörülte meg torkát, mire a nő
lebiggyesztette ajkát, és arcáról jól le lehetett olvasni, hogy teljesen
átszellemül a panasz ismertetéséhez.
- Nagyjából
egy hónapja műtötték meg a melleimet – simított végig keblein indokolatlan
érzékiséggel, miközben tekintetével a nyomozóét kereste, Meghan pedig
észrevétlenül csikorgatta meg fogait, de nem szólalt meg, csak lejegyezte a
hallottakat a kórlapra, miközben a nő folytatta – nagyobbítás volt – kacsintott
mosolyogva Eric felé, aki szótlanul húzta megint mosolyra ajkát, Meghan pedig
értetlenül állt az események előtt. Fájdalmas volt látnia, hogy azok után, ami
kettejük között történt, a férfi ilyen nyíltan flörtöl a szeme előtt egy másik
nővel. – A műtét után egy ideig minden rendben volt, de nagyjából két hete azt
érzem, hogy sokkal duzzadtabbak, feszülnek, és… hogy is mondjam? – harapta be
alsó ajkát elgondolkodva – szóval, ha hozzáérek… ott marad az ujjam nyoma…
érti, amit mondok? – kérdezte bizonytalanul, mire Meghan gyorsan leírta a
panaszokat, majd bólintott.
- Kérem,
vegye le a blúzát, a melltartót, és feküdjön el az ágyon – utasította a nőt
komoly hangon, miközben felállt, és kilökte maga alól a széket. A kartont
ledobta az asztalra, majd el akarta húzni az elválasztó függönyt, hogy neki
kezdhessen a vizsgálatnak, de legnagyobb döbbenetére, a beteg váratlanul
elkapta a kezét.
- Ne!
Engem nem zavar, ha végig nézi – pislogott kihívón a nyomozó felé, érzékin
beharapva alsó ajkát.
- De
engem igen! – vágta rá szinte azonnal, majd a választ meg sem várva, ingerülten
rántotta el a műanyagot, a fiatal nő pedig kacarászni kezdett, miközben
pillanatok alatt szabadult meg a kért ruhadaraboktól. Meghan gumikesztyűt
húzott, és alaposan megvizsgálta a műtét helyét. Óvatosan, nehogy fájdalmat
okozzon, megtapogatta a melleket, majd miután a beteg felöltözött, ismét
megnyitotta a teret. – Volt láza? – kérdezte, és amikor a nő nemet intett
fejével, folytatta - nincs komoly baj. A mellimplantátumok behelyezése után
gyakori a steril gyulladás. Ödéma lép fel, a szövetek közötti nyirokfolyadék
felgyűlik. Ez a szervezet sajátos reakciója, nem bakteriális. Többnyire néhány
napon belül magától elmúlik, de a biztonság kedvéért folyamatosan hűtse –
magyarázta, igyekezve minél érthetőbben fogalmazni, de bosszankodva állapította
meg, hogy a páciens szinte nem is figyel arra, amit mond, csak Eric-re szegezi
pillantását.
- Hűtsem?
– kérdezte butuska hangon, majd csábítón a férfira mosolygott – például…
jégkockával? – tette hozzá, mire Meghan nagy levegőt vett, és szándékosan nem
nézett a nyomozóra, így nem láthatta, hogy az, égnek emeli szemét. Egyre
kínosabban érintette az, amit a doktornő betege művelt. Bár haragudott
Meghan-re, elképzelni sem tudta, hogy egy ilyen nővel helyettesítse, pláne nem
úgy, hogy az ő jelenlétében szedje fel.
- Ezt
magára bízom – szűrte fogai között a választ a doktornő, majd folytatta – írok
még fel gyulladáscsökkentő gyógyszert, ezt rendszeresen vegye be – firkantotta
fel egy pirula nevét receptre, majd kitépte a tömbből, és átnyújtotta a nőnek.
– Ha egy hét múlva sem szűnnek a panaszai, keresse fel a plasztikai sebészét! –
tette hozzá, majd gyorsan átvezette a kartonra a diagnózist a kezeléssel
együtt, és távozni készültek, amikor a páciens hangja megállította őket.
- Hé
maga! – szólította meg a nyomozót, miközben kihívó mozdulattal dobta hátra
válla fölött sűrű haját – volna kedve velem vacsorázni? Esetleg még a
jégkockákkal is segíthetne – harapta be alsó ajkát sokatmondón, mire Eric
unottan vonta meg vállát.
- Talán
– adott kitérő választ, mivel esze ágában sem volt igent mondani, de azt
akarta, hogy Meghan tudja, nem ő az egyetlen, aki két végén égetheti a
gyertyát. Büszkesége nem hagyta, hogy míg a doktornő Kenneth-tel udvaroltat
magának, addig ő epekedjen utána. Meghan száját összeszorítva tépte fel a
vizsgáló ajtaját, amikor meghallotta a nyomozó válaszát, és amint kiléptek,
egyenesen a nővérpulthoz lépett, és ingerülten dobta a tartóba a kórlapot, ami
Diane-nek is feltűnt, és meglepetten emelte fel tekintetét a monitor előtt,
éppen akkor, amikor a doktornő a nyomozó felé fordult.
- Elárulnád,
hogy, mi a fene bajod van? – tört fel belőle a kérdés, ami szinte egész
délelőtt nyomasztotta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése