43.
rész
A fiatal, 20-as éveinek végén járó
alacsony, vékony testalkatú férfi idegesen forgott körbe a tágas aulában.
Tekintetével láthatóan a doktornőt kereste, miközben sűrű, göndör fekete haja
minden mozdulatnál csak még kócosabbá vált, őrült tudós megjelenést kölcsönözve
külsejének. A fekete nadrágba tűrt kockás ing gyűrötten lógott cingár
felsőtestén, a mellény és kabát alatt, Meghan pedig úgy tippelt, hogy legalább
két számmal lehet nagyobb, mint a mérete, miközben kezei görcsösen szorítottak
egy barna mappát.
- Ki
ez? – kérdezte Eric a doktornőre pillantva, mire az, tanácstalanul rántotta meg
a vállát.
- Honnan
tudjam? Még soha életemben nem láttam – válaszolta, majd elhúzta a száját –
vagy legalábbis nem emlékszem rá – tette hozzá, amikor eszébe jutott az
étterem, ahol a neki hálálkodó nőt sem tudta beazonosítani.
- Kerítsék
elő nekem a doktornőt, értik?! – csapott türelmetlenül az idegen a nővérpultra,
mire Diane, aki eddig meglepetten figyelte az eseményeket, felháborodottan állt
fel, és támaszkodott meg fenyegetőn.
- Na,
ide figyelj, te kis giliszta! Itt ez nem divat, világos? – húzta össze
szemöldökét szigorúan, mire az ismeretlen nagyot nyelve távolodott el tőle két
lépést, ő pedig folytatta – ha dolgod van a doktornővel, akkor leülsz az egyik
székre, és nyugiban megvárod, amíg szán rád öt percet az idejéből! Kivéve, ha
élet-halál között lebegsz – fűzte hozzá, majd pillantása aprólékosan futott
végig a férfin – ha jól látom ez nem aktuális, de ha még egyszer rácsapsz a
pultomra, az lehet! – figyelmeztette komolyan, mire Meghan úgy érezte, itt az
ideje, hogy megtudja, miért keresi annyira a férfi. Amikor azonban megkerülte a
nyomozót, az elkapta a csuklóját, és egészen közel húzva magához akadályozta
meg, hogy kilépjen a folyosóra.
- Te
meg hová készülsz? – kérdezte, miközben igyekezett figyelmen kívül hagyni, hogy
a karcsú test hozzá préselődik.
- Beszélek a fickóval – válaszolta olyan hangon
a nő, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga – engem keres, és
láthatóan nagyon ideges. Gondolom, fontos lehet, amit mondani akar.
- Pontosan,
ideges, és kattant! Éppen ezért, itt maradsz! – jelentette ki Eric határozottan
– én megyek oda hozzá, és ha úgy látom, hogy nincs veszély, akkor veled is
szóba állhat – tette hozzá, és amikor Meghan ellenkezni akart, figyelmeztetőleg
emelte fel az ujját. – Megegyeztünk, emlékszel? Azt teszed, amit mondok,
különben repülsz a nyomozásból – emlékeztette a megállapodásukra, mire az
orvosnő bosszúsan szorította össze a száját, amit Eric beleegyezésnek vett, és
elégedetten bólintva, kilépett a fülkéből. Amint odaért a férfihoz, az orra elé
mutatta jelvényét. – Eric Taylor nyomozó! Milyen ügyben keresi a doktornőt?
- Az
csak rá tartozik! Senki másra! – húzta ki magát az ismeretlen látszólag bátran,
de kezének remegése elárulta, hogy korántsem olyan magabiztos, mint amilyennek
tűnik.
- Látom,
nem érti – csatolta vissza nadrágszíjára a jelvényt Eric, miközben lassan
közelebb lépett a férfihoz, aki nagyot nyelve mérte végig a nála jóval
magasabb, és izmosabb nyomozót – Dr. Altman-hoz rajtam keresztül vezet az út.
Ez az út lehet sima, és lehet nagyon rázós is – fonta keresztbe karjait, és
abból, ahogy a férfi zöldes-barna szeme kikerekedett, biztos lehetett benne,
hogy érti, amit mondani akart neki. – Megkérdezem még egyszer, de ezúttal
utoljára. Milyen ügyben keresi a doktornőt? – tette fel újra a kérdését, mire a
férfi zavartan túrt bele göndör hajába, végül nagyot sóhajtott.
- Lisa
Fisher küldött – bökte ki nehezen, és éppen tovább akarta mondani, amikor
tekintete a nyomozó háta mögé vándorolt annak válla felett, és pillantása
találkozott Meghan-ével, aki a folyosón állt, és őt nézte. – Maga az! – tört
fel belőle – magát keresem! Dr. Altman, ugye?! – iramodott meg felé, Meghan
pedig ijedten hőkölt hátra a lendülettől, de a férfinak esélye sem volt elérni
őt, mert Eric a másodperc tört része alatt nyúlt utána, amikor elhaladt
mellette. Jobb kezével elkapta kabátjának gallérját, és megfordítva saját
tengelye körül, egyenesen a falnak lapította, miközben kezét a háta mögé
csavarta, másik karjával pedig ránehezedett a nyakára.
- Még
egy ilyen próbálkozás, és az összes csontját eltöröm! – szűrte fogai között a
férfi fülébe Eric, miközben annak arca egészen a falnak préselődött.
- Beszélnem
kell vele! – nyöszörögte fájdalmasan – értse meg, hogy nagyon fontos! Esküszöm,
hogy nem akarom bántani – fogadkozott, mialatt Meghan is a közelükbe ért. Amint
észrevette szeme sarkából a doktornőt, már hozzá intézte szavait. – Hallgasson
meg, kérem! Lisa küldött! Esküszöm, hogy ő volt!
- Lisa
meghalt – válaszolt halkan Meghan, mialatt Eric még mindig nem engedte el a
férfit, mire az, nehézkes nyögések közepette bólintott.
- Igen…
tudom – felelte alig érthetően, mivel ajka nem akart engedelmeskedni – éppen
ezért vagyok itt – tette hozzá, mire Eric megérezte a doktornő kezét a karján.
- Engedd
el – kérte nyugodtan – beszélni akarok vele – tette hozzá, mire a nyomozó
engedelmeskedett, a férfi pedig fájdalmas grimasz kíséretében kezdte el
simogatni és óvatosan mozgatni karját és nyakát.
- Hol
tudnánk négyszemközt beszélni? – kérdezte, miközben látványosan körbenézett a
kórház aulájában, ahol a látogatók és néhány orvos, valamint ápolónő még mindig
kővé dermedve figyelte az eseményeket.
- Négyszemközt
sehol! – jelentette ki Eric – de szerény személyem társaságában ott, ahol csak
akar – fűzte hozzá, így egyértelművé téve, hogy elvetélt ötletnek tartja, hogy
kettesben hagyja a doktornőt a férfival, mire az, határozottan megrázta fejét.
- A
doktornő az egyetlen, akinek hajlandó vagyok beszélni! Lisa világosan a
tudtomra adta, hogy ha vele bármi történik, senki másban nem bízhatom! – húzta
ki magát fontosságának teljes tudatában, mire Eric és Meghan sokatmondó
pillantást váltottak.
- Had egyszerűsítsem le, rendben? – magasodott a
férfi fölé a nyomozó – vagy itt beszélünk hármasban, vagy a kapitányságon
kettesben! Érthető? – húzta fel kérdőn szemöldökét, mire az ismeretlen morcosan
fintorgott orrával, mintha viszketne, majd bólintott, Meghan pedig az orvosi
pihenő felé mutatott. Amint beléptek, vendégük kényelmesen elhelyezkedett az
egyik széken, és várakozón fonta össze ujjait az asztal lapján. – Kezdjük az
elején. Ki maga? – jött az első kérdés Eric-től, miután ők is helyet foglaltak
vele szemben.
- Dale
Collins – mutatkozott be olyan hangon, mintha ebből már tudnia kellett volna a
doktornőnek, hogy kicsoda, de Meghan tanácstalanul nézett Eric-re, így jelezve,
hogy még mindig fogalma sincs róla, ki lehet az előttük ülő. – Lisa és én egy
internetes játékon keresztül ismerkedtünk meg. A program gyakran rakott párba
minket, dumálgattunk, végül barátok lettünk – magyarázta türelmetlenül, mire
Meghan döbbenten meredt rá, amint felismerte.
- Maga
Jeges? – kérdezte hitetlenkedve, a Lisa által sokat emlegetett nick nevet
használva, mire Dale büszkén, elégedetten húzta ki magát, Eric pedig nem állta
meg, és felnevetett, ahogy végig nézett a cingár férfin, de elfojtotta
jókedvét, amikor a doktornő szúrós tekintettel nézett rá.
- Teljes
életnagyságban – húzta magabiztos mosolyra ajkát úgy, mint egy szupersztár, aki
már egészen megszokta, hogy minduntalan felismerik az utcán, majd elkomolyodott
és folytatta – néhány hete Lisa elmesélte, hogy helyettesített a traumán.
Behoztak egy fiatal srácot, utcai lövöldözésbe keveredett, valami bandatag-féle
lehetett. Bár a golyó nem ért létfontosságú szervet, a csávó mégis elpatkolt,
mindenféle előjel nélkül – vált egyre izgatottabbá a hangja, Eric és Meghan
pedig némán várták a folytatást. – A hozzátartozó, talán az apja, már nem tudom
biztosan, követelte, hogy indítsanak vizsgálatot. Orvosi hibára gyanakodott, de
senkit nem érdekelt. Lisa volt az egyetlen, aki felfigyelt a dologra, és
puhatolózni kezdett. Még mielőtt levitték volna a patológiára, vért vett tőle,
és kielemeztette. Egy ismeretlen eredetű szert találtak a vérében.
- Ez
a kód szerepelt a laboreredményen? – nyúlt bele zsebébe Meghan, és elővette a
papírt, melyre felírta a kódot, amit eddig hiába kereste a nyomozóval, mire
Dale bólintott.
- Igen
– erősítette meg szóban is a választ – mivel ennél tovább nem jutott, az egyik
orvostól kért segítséget. Később össze is szűrték a levet – húzta el száját
keserűen, amiből egyértelművé vált a doktornő és Eric számára, hogy gyengéd
érzelmeket táplált az ápolónő felé.
- Ki
volt az? – csapott le a nyomozó azonnal, de Collins megrántotta a vállát.
- Azt
sosem mondta el – felelte csalódottan – azt mondta, titkolni akarják, mert
olyan… varázslatos az egész – tette hozzá gúnyosan, és hangjából még mindig
sütött a féltékenység. – Néhány nappal később a játék privát üzenőfalán kaptam
tőle egy üzenetet, amiben azt írta, tovább nyomozott, és több áldozatot is
talált, akik rejtélyes körülmények között haltak meg a traumán. Elemzésre
küldte a vérüket, de az eredményre várni kellett valami hivatalos macera miatt
– beszélt tovább – azt is írta, hogy ha bármi történik vele, keressen meg a
lakótársát, aki orvos a traumán, és meséljek el mindent. Dr. Meghan Altman –
nézett most a doktornőre, aki könnyes szemmel hallgatta a férfit, miközben nem
értette, Lisa miért nem őt avatta be a dolgokba. Fejéből nem tudta kiverni a
gondolatot, hogy segíthetett volna neki, és talán még mindig élhetne.
- Nem
írta meg, mitől vagy kitől fél? – kérdezte Eric, de megint fejrázás volt a
válasz.
- Nem
– hajtotta le fejét Dale – annyit írt csak, hogy valaki privát számról
hívogatja, és fenyegeti, hogy álljon le a kutakodással, mert baja eshet – tette
hozzá, majd nagyot sóhajtott – azt hittem, csak túlgondolja a dolgokat, azt
pedig végképp túlzásnak éreztem, amikor postázott nekem egy csomó dokumentumot
– nyúlt háta mögé, és elővette a mappát, amit egészen addig őrizgetett. –
Gondolom, ezt magának kell adnom – nyújtotta át Meghan-nek, aki reszkető kézzel
vette át a papírokat – remélem, többet mond a tartalma, mint nekem – fűzte
hozzá, miközben a doktornő kinyitotta a mappát, és szemöldökét ráncolva olvasta
a nyomtatott sorokat.
- Úgy
tűnik, Lisa-nak sikerült az, ami nekünk nem – szólalt meg a doktornő, mire Eric
érdeklődve hajolt közelebb, szíve pedig áruló módjára kezdett hevesebben verni,
ahogy megérezte a testéből áradó meleget, és forró leheletét a nyakán.
- Ezt,
hogy érted? – kérdezte, mialatt tekintete villámgyorsan futott végig a sorokon,
így keresve, ami szemet szúrt a doktornőnek, mire Meghan jobb kezének
mutatóujjával bökött rá az egyik sorra.
- Kinyomozta,
minek a rövidítése a kód – válaszolta, miközben Dale nagyokat pislogva meredt
rájuk, és arcáról le lehetett olvasni, hogy tisztában van az információ
jelentőségével, csak éppen azt nem tudja, mit jelent, amit hall.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése