39.
rész
Meghan kibújt a férfi öleléséből, és hátát
megtámasztva az ágy támlájánál, mellkasáig húzta a takarót, úgy nézett gyanakvó
tekintettel a férfira, aki szintén felült, és szembe fordult vele.
- Hogy
érted, hogy nem mehetek be dolgozni? – kérdezte látszólag nyugodt hangon, mire
Eric beletúrt sűrű hajába.
- Túl
veszélyes – válaszolta tömören, de amikor Meghan továbbra is tartotta a
szemkontaktust, és várakozón húzta fel szépen ívelt szemöldökét, így várva a
folytatást, tovább beszélt – bárki lehet a gyilkos, és mivel a lakásban nem
találta meg, amit keresett, joggal gondolhatja azt, hogy nálad van, ennél
fogva, nincs kizárva, hogy te vagy a következő célpont. A kórházban nem lennél
biztonságban.
- Egy
kórházban nem lennék biztonságban? Remélem, érzed a mondatban rejlő
ambivalenciát – húzta kétkedő mosolyra ajkát Meghan, mire Eric bosszúsan
sóhajtott.
- Pontosan
tudod, hogy értem – rántotta meg vállát – az egyik percben még itt vagy, a
másikban meg elhívnak valahova, és ember legyen a talpán, aki egyetlen napodat
végig követi! Egyszerűen nincs annyi emberünk, hogy folyton a sarkadban
lehessen valaki, és megvédjen, ha kell!
- Tisztázzunk
két dolgot, Taylor nyomozó – hajolt közel a férfihoz, miközben karjait átfonta
nyaka körül – egy, a kórházban sincs annyi ember, hogy megengedhessem magamnak
azt a luxust, hogy beteget jelentsek. Két óra múlva kezdődik a műszakom, és Dr.
Lyon felnégyel, ha én sem megyek be – simított végig finoman a nyomozó homlokán
lévő ragtapaszon, majd ujjai beletúrtak annak hajába, megállapodtak tarkóján,
és simogatni kezdte. – Kettő, akárhova is megyek a kórházban, mindig sokan
lesznek körülöttem, betegek, ápolók, orvosok, takarítók, hozzátartozók. A
gyilkosnak esélye sem lesz, hogy a közelembe férkőzzön. Minimális a száma
azoknak a helyeknek, ahol egyedül tartózkodnék, ilyen az orvosi szoba, a lift…
- sorolta, miközben keze egy pillanatra sem hagyta abba a cirógatást, Eric
pedig le sem vette szemét a nőről, mialatt azon gondolkodott, vajon a nő
szavainak tudható be, hogy kezdett megnyugodni, vagy simogató kezeinek. –
Megígérem, hogy elkerülöm ezeket a helyeket. Így rendben van? – kérdezte, mire
a nyomozó tanácstalanul sóhajtott. Tisztában volt vele, hogy a doktornőnek
igaza van, mégis kirázta a hideg a gondolattól, hogy egyedül legyen, minden
védelem nélkül. Persze, megtehette volna, hogy kér mellé egy járőrt, hiszen
Bruce csak kitalálta, hogy nincs elég emberük, amiért nem tud elég hálás lenni,
de be kellett ismernie, hogy maga mellett akarta tudni az orvosnőt. Csak akkor
hitte el, hogy jól van, és biztonságban, ha a saját szemével látta, és
vigyázhatott rá.
- Egy
feltétellel! – emelte fel jobb kezének mutatóujját, mire Meghan összeráncolta
szemöldökét, ő pedig folytatta – veled megyek! – jelentette ki, amaz pedig
meglepetten nézett vissza rá.
- Velem?
– kérdezett vissza, és amikor Eric bólintott, hitetlenkedve rázta meg fejét –
mégis, mit akarsz ott csinálni?
- Azon
kevés alkalmakkor, amikor az orvosi szobában, a liftben, vagy egyéb helyen lesz
dolgod, én ott leszek, és vigyázok rád – válaszolta magától értetődő hangon,
mire Meghan elnézőn elmosolyodott.
- Tudod
te, hogy a munkám 12-30 órájának hány százalékát teszi ki az, hogy ezeken a
helyeken vagyok? – kérdezte, de szívét melegség járta át a gondolatra, hogy
védeni akarja a férfi, és amikor az bizonytalanul megrántotta a vállát,
folytatta – egy gyors kávé, ruhacsere, egy aszott szendvics elfogyasztása
két-három harapással… ez maximum 5 perc két-három óránként…
- A
ruhacsere elég érdekesnek hangzik – mosolyodott el kópésan Eric, miközben kék
szeme vágyakozva, lassan futott végig a karcsú testen, és Meghan elakadt
mondandója közepén, amikor megérezte bőrén a férfi kezének gyengéd érintését,
ahogy vállát, felkarját simogatja.
- Na,
és mit csinálnál a többi órában? – próbálta visszaterelni a beszélgetés
fonalát, de Eric könnyedén vonta meg vállát.
- Feltalálom
magam, emiatt ne aggódj – válaszolta, miközben közelebb hajolt, és finoman
megcsókolta az érzéki ajkakat. Nyelvük puhán találkozott, és lassan ízlelgette
a másikat, de amikor Eric elmélyítette volna a csókot, Meghan megszakította
azt.
- Tényleg
el… fogok késni – sóhajtott fel aggodalmas hangon, miközben tüdejéből
szaggatottan tört fel a levegő, ahogy Eric ajka már nyakán szántott végig, mire
az, felemelte fejét, és mélyen belenézett a szemébe.
- 10
perc alatt bent lehetünk – válaszolta, miközben kihívón húzta fel egyik
szemöldökét, és sokatmondón elmosolyodott, de Meghan kétkedve rázta meg fejét.
- Miről
beszélsz? – kérdezte, mialatt Eric ajka arcáról fülére vándorolt, és érzéki
könnyedséggel harapta meg fülcimpáját, hogy aztán ismét nyakát csókolja végig,
nyelvét ingerlőn végig húzva ütőerén. – Háromnegyed órányira van innen a kórház
– távolodott el kissé a nyomozótól, mire az, megrántotta a vállát.
- Ha
bekapcsolom a villogót és a szirénát, akkor csak 10 perc – kacsintott rá, puha
csókot nyomva a szájára, mialatt finoman hanyatt fektette a nőt, és lassan
lejjebb húzta róla a takarót, miközben ajka követte keze és a takaró útját.
Meghan egyre mélyebbeket sóhajtott, keze pedig önálló életre kelve simította
végig a férfi hátát, derekát, mellkasát, ő pedig fejét hátrahajtva élvezte,
ahogy érzékei felébrednek az apró csókok és cirógatások nyomán.
- 10
perc? – lehelte a férfi szájába vágytól fűtött hangon, mire Eric bólintott.
- 10
perc – válaszolta magabiztosan, mire Meghan elmosolyodott, és gondolkodás
nélkül nyitotta meg ajkait a férfi előtt, hogy hosszú, szenvedélyes csókot válthassanak,
de hirtelen megszakította azt, és eltávolodva a nyomozótól, elgondolkodva
nézett fel rá.
- Ugye,
még mindig az útról beszélünk? – kérdezte, mire Eric felnevetett, és egészen
szorosan ölelve a nőt, hogy az érezhesse, milyen reakciót vált ki testéből
pusztán a közelsége, megcsókolta.
- Határozottan
arról – felelte, majd ismét birtokba vette az orvosnő ajkát, és forrón
megcsókolta, Meghan pedig boldogan simult bele az ölelő karokba, és hagyta,
hogy ismét elrepítse abba a varázslatos világba, ahol még soha nem járt azelőtt
senki mással.
Meghan fürge ujjakkal gombolta ki szürke
ingét az orvosi szobában, melyet aztán a szekrénybe akasztott, és egy zöld
színű műtős felsőt vett elő, miközben fél szemmel látta, hogy Eric az asztal
szélének támaszkodva, fejét kissé oldalra hajtva, mosolyogva figyeli minden
mozdulatát.
- A
szabályzat tényleg előírja, hogy egy légtérben kell lenni a védett személlyel?
– kérdezte gyanakvó tekintettel végig mérve a nyomozót, így rávilágítva arra,
hogy nem lett volna szükséges bejönnie vele az orvosiba, és végig nézni, ahogy
átöltözik, mire Eric hanyag eleganciával rántotta meg vállát.
- Állhatnék
az ajtó előtt is – jegyezte meg, látszólag közönyös hangon, de a tekintetében
vibráló komiszság árulkodó volt – de én elhivatott rendőr vagyok, és biztosra
megyek! – tette hozzá színpadias ábrázattal, miközben nagyot nyelve szakította
el pillantását a csipkés melltartóba rejtett keblekről, mire Meghan mosolyogva
hátat fordított, belebújt a zöld felsőbe, és magára kapta köpenyét.
- Úgy…
- bólogatott megértőn, miközben nyakába akasztotta sztetoszkópját, becsukta
szekrényét, és a nyomozó felé fordult – ezek szerint, nem bánnád, ha a
védelmemre kihelyezett járőr is bejönne velem ide, vagy a hálószobámba, amíg
átöltözöm – foglalta össze somolyogva, mire Eric ellökte magát az asztaltól, és
néhány lépéssel előtte termett.
- Gondolkodás
nélkül tekerném ki a nyakát – suttogta mosolyogva, miközben a köpeny nyitott
résén át becsúsztatta kezeit, és a doktornő dereka köré fonva, közelebb húzta
magához, az pedig átölelte nyakát, és finom, puha csókot váltottak. Amikor
elváltak ajkaik, Eric gyengéden tűrte el a nő füle mögé haját. – Dr. McGee… -
kezdett volna bele, hogy tisztázza végre a doktornővel, mi is van közte és az
orvos között, de Meghan ujját az ajkára téve hallgattatta el.
- Sosem
volt, és nem is lesz köztünk semmi – válaszolta meg a fel sem tett kérdést,
mélyen a szemébe nézve, és bár Eric utálta magát, amiért ezzel elrontotta az
idilli pillanatot, mégis tudni akarta, most pedig észrevétlenül,
megkönnyebbülten lélegzett fel. – El tudod ezt hinni nekem? – kérdezte halkan,
mire a férfi lassan bólintott.
- Igen
– válaszolta, majd gyengéden megcsókolta, és még önmagát is meglepte, hogy
egyáltalán nem hazudott. Meghan ajka elnyílt az övé alatt, és belesóhajtott a
csókba, miközben szorosan a férfihoz simult. Édes pillanatukat a férfi zsebében
megszólaló telefon szakította félbe, mire Eric nehezen eltávolodott a nőtől, de
karjával továbbra is szorosan átölelve, a füléhez emelte a készüléket – Taylor!
– szólt bele, és hangjából jól kivehető volt, egyáltalán nem örül a hívásnak.
- Bruce
vagyok! – hallotta meg társa hangját a vonal túlvégén, aki azonnal folytatta –
átküldtem neked néhány dokumentumot, a járőr a nővérpultnál hagyta neked –
tájékoztatta, mire Eric bólintott.
- Rendben,
kösz – válaszolta tömören, és legjobb barátjának is azonnal feltűnt, hogy a
szokottnál szófukarabb a férfi.
- Rosszkor
hívlak? – kérdezte, és jól érzékelhető volt, hogy mosolyog – jól tippelek, hogy
jössz nekem eggyel? – tette hozzá sokatmondón, mire Eric égnek emelte a szemét.
- Szevasz!
– rázta le a férfit, és még hallotta, hogy az, jóízűen felnevet – kimegyek a
nővérpulthoz, Bruce küldött nekem néhány aktát – nézett le a nőre, és amikor
az, bólintott, látszólag szigorúan vonta össze szemöldökét, úgy folytatta – a
fél szemem az ajtón lesz, és nem ajánlom, hogy megszökj! – figyelmeztette, mire
egy futó csókot kapott válaszul, amire elmosolyodott – sietek! – ígérte, és már
el is tűnt a szobából. Meghan alsó ajkát beharapva sóhajtott fel, miközben a
kávégéphez lépett, és egy csészébe töltött magának a forró italból. Éppen
cukrot és tejet rakott bele, amikor megszólalt a telefonja. Kíváncsian vette
elő, de ajkára fagyott a mosoly, amikor meglátta, ki keresi olyan kitartóan.
- Kenneth?
– szólt bele lesújtva, amint eszébe jutott, hogy teljesen kiment a fejéből az
előző estére ígért vacsora a férfinak, amiről ráadásul nem is tájékoztatta.
- Igen,
én vagyok! – érződött ki sértettség az orvos hangjából, mire Meghan lehunyta
szemét. Bár semmiért sem cserélte volna el az előző éjszakát, tudta, hogy nem
volt fair, amit a férfival tett, és tényleg itt lenne az ideje, hogy tisztázza
vele, semmi sem lehet közöttük. Most már egészen biztosan tudta, hogy szerelmes
a nyomozóba, és esze ágában sem volt ezt kockára tenni Kenneth-ért – meglep a
hívásom? Képzeld, én mennyire meg voltam lepve, amikor tegnap este hiába mentem
érted a lakásodra! Elárulnád, hol az ördögben voltál?! – kérte számon, a
doktornőnek pedig nagyot kellett nyelnie, hogy ne adjon csípős választ. El
kellett ismernie, hogy teljesen jogos a doktor dühe.
- Ne
haragudj… tegnap este… - akadt el hangja, ahogy a megfelelő válaszon töprengett,
majd nagy levegőt vett – egy hotelben töltöttem az éjszakát. Nem mertem
visszamenni a lakásomra azok után, ami Lisa-val történt, így inkább egy
szálloda mellett döntöttem – hazudta, és bár utálta magát miatta, nem volt
szíve bevallani az igazat, hogy amíg Kenneth rá várt, ő élete legszebb óráit
élte át egy másik férfi karjaiban. Annyira lefoglalta az orvos megnyugtatása,
hogy észre sem vette, közben nyílik az orvosi szoba ajtaja, így azt sem
láthatta, hogy Eric döbbenten hallgatja minden szavát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése