42.
rész
Eric rezzenéstelen arccal nézett vissza
rá, és a doktornő néhány másodpercig azt hitte, nem is fog felelni a kérdésre,
végül mégis megszólalt.
- Nem
tudom, mire gondolsz – válaszolta látszólag nyugodtan, annak ellenére, hogy
pontosan tisztában volt vele, mi dühítette fel az orvosnőt, ráadásul el kellett
ismernie, hogy annak ellenére is igaza volt, hogy ő is megbántottnak érezte
magát a Kenneth-tel történtek miatt. Mégsem volt büszke arra, ahogy a
vizsgálóban viselkedett.
- Na,
jó! Ebből elég! – jelentette ki határozottan Meghan, majd megfogta a férfi
alkarját, és egyenesen az orvosi pihenőbe vezette, ahol két orvos kollégája
kávézgatott éppen. Amikor azonban meglátták, hogy a doktornő feldúltan löki be
az ajtót, és tekintetük találkozott a dühös barna szemekkel, hirtelen
mindkettejüknek sürgős mehetnékje támadt, mert a másodperc tört része alatt
hagyták őket kettesben. – Árulj el nekem valamit! Gyakori nálad, hogy Dr.
Jekyll-ből Mr. Hyde-dá változol? – kérdezte karba font kezekkel a nyomozótól,
így utalva rá, hogy mennyire másként viselkedik a férfi, mint kora reggel. –
Kimért vagy, hideg, elutasító, és mintha szándékosan kerülnéd, hogy hozzám érj,
vagy… kettesben maradjunk – bökte ki nehezen, leküzdve büszkeségét.
- Nem
egészen értem, mi a probléma – fonta ő is keresztbe karjait, már csak azért is,
hogy erőt tudjon venni magán, és ne húzza szorosan magához a törékeny, karcsú
alakot. – Rendőr vagyok, és az a feladatom, hogy megvédjelek. Ennek teszek
eleget! Különbséget teszek munka, és magánélet között. Nem tudom, mit vársz
tőlem – vonta meg vállait közönyösen, de Meghan kiolvashatta a szeméből, hogy
egyáltalán nem erről van szó.
- Nocsak!
– húzta fel gúnyosan a szemöldökét a doktornő – hirtelen, milyen fontos lett a
hivatástudat, és az etikai kódex! – jegyezte meg csípősen – úgy rémlik, mintha
múlt éjjel ez nem jutott volna eszedbe egy pillanatra sem! – tette hozzá, és
figyelmét elkerülte, hogy Eric nagyot nyel. Nemcsak felelevenedtek benne a
szeretkezésük képei, a gyengéd, mégis szenvedélyes csókok íze, hanem arra is
emlékeztette, mekkora ostobaságot követett el, amikor engedett az érzéseinek,
és egyúttal figyelmeztetés is volt a számára, hogy ezúttal meg kell védenie
magát az érzéseitől, attól, amit a doktornő iránt érez. Nem lehet olyan szerencsétlen,
mint az apja.
- Tehát
a múlt éjjelről van szó – bólogatott úgy, mint, akinek csak most lett világos,
mi lehet a doktornő problémája, majd azonnal folytatta – belátom, hogy nem
viselkedtem profihoz méltón – ismerte el higgadtan, és hangjában annyi érzéketlenség
volt, hogy Meghan nem akart hinni a fülének. – Kár lenne ezt ennyire felfújni!
Kezeljük helyén a dolgokat! – jelentette ki nyugodtan, mire a doktornő
értetlenül rázta meg fejét.
- Hogy
érted ezt? – kérdezett vissza, gombóccal a torkában, mire a nyomozó megrántotta
a vállát.
- Felnőtt
emberek vagyunk – válaszolta, miközben nagyot kellett nyelnie, hogy ki tudja
mondani a következő mondatokat – vonzódtunk egymáshoz, és együtt töltöttük az
éjszakát. Nem kell túlbonyolítani a dolgot. Ebben ennyi volt, nem igaz? –
kérdezte, és tekintetét egy percre sem vette le a nőről, miközben azért
imádkozott magában, hogy Meghan megcáfolja, és ellentmondjon neki, de ehelyett
a doktornő csak bólintott.
- Igen…
ennyi volt – nyelt nagyot Meghan, miközben milliószor is elátkozta magát,
amiért hagyta, hogy a nyomozó elvarázsolja, amiért elhitte, hogy más, mint az
apja, és a percet, amikor visszacsókolta.
Eric fájdalomtól összeszoruló szívvel nézte, ahogy két lépést
eltávolodik tőle, mégis biztos volt benne, hogy helyesen cselekszik. Inkább
most fájjon, mint évek múlva – igazolta magának álláspontját, miközben a
doktornő az ajtóhoz sétált, majd szó nélkül távozott, egyedül hagyva a férfit,
aki dühösen vágott ököllel a falba. Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy
Meghan becsapta, de az még hihetetlenebb volt a számára, hogy ennek ellenére is
vonzódott hozzá. Csókolni, ölelni akarta, és elfelejteni, hogy tanúja volt
annak a beszélgetésnek.
Meghan könnyeit visszanyelve lépett a
nővérpulthoz, és egy újabb kórlapot vett a kezébe, miközben Diane fürkésző
tekintettel mérte végig. Szinte biztosra vette, hogy valami nagyon bántja az
orvosnőt, de azt is érezte, hogy ennek semmi köze legjobb barátnőjének
halálához. Mialatt a doktornő végig lapozta a kartont, és aláírta, ő közelebb
lépett.
- Minden
rendben, Dr. Altman? – kérdezte halkan, hogy rajtuk kívül senki ne hallja a
beszélgetést, mire Meghan felnézett a kórlapból, és kierőszakolt magából egy
mosolyt.
- Persze,
csak fáradt vagyok, Diane – igyekezett megnyugtatni az ápolónőt, mire az, mindent
tudón nézett vissza rá.
- Semmi
közöm hozzá, de én a két udvarló közül a rendőrt választanám – kacsintott
somolyogva a doktornőre, mire Meghan reményvesztetten sóhajtott.
- Egy
udvarlóm sincs, nemhogy kettő – válaszolta halkan, Diane szemöldöke pedig meglepetten
futott a magasba, de aztán hirtelen elmosolyodott.
- Ugyan
doktornő! Látom, amit látok! – bólogatott mindent tudón, és Meghan nem állta
meg, hogy ne mosolyodjon el. – Dr. McGee maga után epekedik, amit
előszeretettel terjeszt is az osztályon, és ott van a nyomozó is – jegyezte
meg, éppen akkor, amikor nyílt a pihenő ajtaja, így Eric tisztán hallhatta,
miről beszélget a két nő. Diane volt az egyetlen, aki észrevette őt, de amikor
pillantása találkozott a nyomozóéval, cinkosan elmosolyodott, így jelezve, hogy
nem árulja el a jelenlétét.
- Dr.
McGee és köztem nem volt, és nem is lesz soha semmi! Bízom benne, hogy a ma
reggeli telefonbeszélgetés után ezt ő is megértette! – válaszolta Meghan, bár ő
sem értette, miért avatja be a nővért. Más esetben ezt Lisa-val beszélte volna
meg, de azt is tudta, hogy megbízhat Diane-ben, hiszen a kartonoknál is kérdés
nélkül sietett a segítségére, és nem árulta el, sőt, állását is kockára tette
érte.
- Úgy
érti, egyértelműen leépítette a doktort? – kérdezte vidáman, elég hangosan
ahhoz, hogy Eric is hallja, és jól látszott rajta, mennyire örül a hírnek, mire
Meghan bólintott.
- Úgy
– adott tömör választ, mire Diane megkönnyebbülten sóhajtott.
- Hála
Istennek! – emelte égnek a tekintetét, és amikor Meghan értetlenül nézett rá,
folytatta – ne haragudjon, de rossz volt nézni, ahogy maga után kajtatott, és
fűnek-fának azt mesélte az osztályon, hogy hamarosan egy pár lesznek.
- Dr.
McGee téveszméi nem tartoznak rám – rántotta meg vállát közönyösen a doktornő,
miközben ismét beletemetkezett a kórlapokba, és remélte, hogy ezzel lezárta a
beszélgetést magánéletéről, de az ápolónő nem elégítette ki még kíváncsiságát,
mert folytatta.
- Ha
megengedi, véleményem szerint, ez a Taylor nyomozó sokkal inkább illik magához!
Csak úgy izzik a levegő, amikor együtt látom magukat – jegyezte meg sokatmondó
mosollyal a szája szegletében, mire Meghan komolyan nézett a nőre.
- Értékelem,
hogy a szíveden viseled a magánéletem alakulását, Diane, de ennél érdekesebb
elfoglaltságot is találhatsz magadnak – próbálta lehűteni a nővér
izgatottságát, miközben Eric döbbenten hallgatta a párbeszédet. Egyértelműen
világossá vált a számára, hogy a telefonbeszélgetés során, melynek csak egy töredékét
hallotta, Meghan kiadta az orvos útját, és a felismerés, hogy mindent
elrontott, csak azért, mert a büszkesége és a gyanakvása miatt, ahelyett, hogy
megkérdezte volna a telefonról a doktornőt, inkább eltaszította magától, úgy
vágott az arcába, mint egy hatalmas ütés. Legszívesebben a falba verte volna
fejét, miközben közelebb sétált, a doktornő pedig folytatta – Taylor nyomozó… -
akadt el egy pillanatra, majd nagyot nyelt, és minden erejét összeszedve,
könnyedén mosolygott az ápolónőre. – Lisa miatt van itt, én pedig alig várom,
hogy véget érjen ez az ügy, és soha többé ne kelljen látnom! – jelentette ki,
miközben Eric úgy érezte, mintha kitépte volna a szívét a helyéről. Azzal is
tisztában volt azonban, hogy ezt csak magának köszönheti, és már semmire sem
vágyott jobban, csak arra, hogy valahogy helyrehozza, amit elrontott. Mindennél
jobban meg akarta beszélni a történteket, bocsánatot kérni azért, amit mondott,
és csak remélni merte, hogy Meghan ad neki egy esélyt, hogy mindent
elmagyarázhasson, hogy elmondhassa, tévedett, és félreértette a telefonbeszélgetést.
- Remélem,
hogy nem így van – szólalt meg Meghan háta mögött halkan, mire Diane izgatottan
harapta be alsó ajkát, a doktornő pedig döbbenten fordult a férfi felé, akinek
szeméből bűnbánatot olvashatott ki.
- Dr.
Jekyll visszatért? – kérdezte gúnyosan, de hangjából jól kivehető volt a
sértettség és a fájdalom, amiért Eric egyáltalán nem tudta hibáztatni.
- Szeretnék
beszélni veled – kérte nyugodtan, miközben Diane állát megtámasztva a pulton,
szentimentális mosollyal az ajkán figyelte őket, de arca csalódott grimaszba
rándult, amikor Meghan megrázta a fejét.
- Ez
a te problémád, nem az enyém! Sok a dolgom, nem érek rá! – közölte
határozottan, majd a választ meg sem várva, faképnél hagyta a nyomozót, aki
szomorúan nézett utána. Megértette, hogy azok után, amit mondott neki, látni
sem akarja, nemhogy beszélni vele, de képtelen volt elfogadni, hogy
elvesztette.
- Na,
mi lesz?! – rántotta ki gondolatai közül Diane elégedetlen hangja – menjen már
utána! – parancsolt rá erélyesen, miközben kinyújtott kézzel mutatott abba az
irányba, amerre a doktornő eltűnt, mire Eric bólintott, és azonnal utánaeredt.
Néhány lépéssel utolérte, majd megragadta a karját, nem túl erősen, de ahhoz
elég szorosan, hogy egyetlen mozdulattal berántsa a gyógyszeres szekrényeknek
helyet adó kis fülkébe, mely tökéletes rejtekhely volt mindig a doktornő
számára, ha egyedül akart lenni. Meghan háttal a falnak lapult, Eric pedig
egészen közel lépett hozzá, hogy minden menekülési utat elzárjon a nő elől,
miközben mélyen magába szívta a barackillatot.
- Csak
annyit kérek, hogy hallgass meg! – súgta fojtott hangon, mialatt keze a
doktornő nyakára vándorolt, és simogatni kezdte, Meghan pedig lehunyt szemmel
próbált parancsolni érzékeinek, melyek azonnal életre keltek a férfi keze
nyomán. Nem értette, hogyan lehet ilyen áruló a teste azok után, amit a
pihenőben mondott a nyomozó.
- Túl
sokat kérsz! – válaszolta elutasítón, mialatt tenyerét megtámasztotta a széles
mellkason, és megpróbálta eltolni magától a férfit, de az egy centit sem
távolodott el tőle.
- Igen…
tudom – érintette homlokát a nőéhez, forró lehelete pedig szinte égette annak
ajkait – sajnálom, amit a pihenőben mondtam – távolodott el kissé a
doktornőtől, hogy a szemébe tudjon nézni – az egész az én hibám…
- Bárcsak
így lenne – sóhajtott mélyet Meghan – de a múlt éjszakáért nem egyedül a tiéd a
felelősség – bontakozott ki az ölelésből, és Eric ezúttal tehetetlenül hagyta,
hogy eltávolodjon tőle.
- Engedd,
hogy megmagyarázzam – kérte halkan, de a doktornő keserűen elmosolyodott.
- Már
megtetted, és igazad van – bólintott nagyot nyelve – álszent lennék, ha
letagadnám, hogy vonzódtam hozzád – vallotta be, egyenesen a férfi szemébe
nézve, és az a ridegség, amit a barna szemekben láthatott a nyomozó, a szívéig
hatolt. – De, mint mondtad, felnőtt emberek vagyunk. Nem ígértünk egymásnak
semmit, így van? – kérdezte könnyed mosoly kíséretében, és Eric éppen szóra
nyitotta volna a száját, amikor hangos kiabálás ütötte meg a fülüket.
- Dr.
Meghan Altman?! – kiáltotta egy férfi hang – Hol van?! Beszélnem kell vele!
Azonnal hívják ide! Most! – követelte idegesen, mire Eric egyetlen mozdulattal,
óvón húzta maga mögé a doktornőt, és úgy néztek ki a folyosóra, a nővérpult
felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése