44.
rész
Meghan türelmetlen sietséggel lapozta
végig a papírokat, mialatt szeme sarkából látta, hogy Eric előveszi a
telefonját, őrizetet kér Dale mellé, és megállapodik a vonal túlfelén lévő
Bruce-szal, hogy az orvosi pihenőben várják meg a járőröket. Amikor befejezte a
beszélgetést, ismét közelebb hajolt a doktornőhöz, és tekintete észrevétlenül
futott végig annak arcán.
- Szóval,
mi ez a kód? – kérdezte, mire Meghan felé fordult, de meglepetten nyílt el
ajka, amikor észrevette, milyen közel van hozzá a nyomozó. Tekintete
akaratlanul vándorolt lejjebb a keskeny, érzéki ajkakra, miközben érezte, hogy melege
lesz a fehér köpeny alatt.
- Ez…
egy… - nyelt nagyot, de amikor pillantása találkozott a férfiéval, már fogalma
sem volt róla, mit is akart mondani.
- Egy
mi? – kotyogott közbe Dale, mialatt szeme hol a nyomozóra, hol az orvosnőre
tévedt, ami kirántotta Meghan-t a pillanatból, és bosszúsan, amiért megint Eric
hatása alá került, fordította minden figyelmét a dokumentumokra.
- Egy
kísérleti szakaszban lévő gyógyszer. Az Atenolol-hoz hasonló hatású készítmény
– vett mély levegőt, hogy arra tudjon összpontosítani, ami a legfontosabb, a
nyomozó helyett. – Ez egy kalcium-antagonista szívgyógyszer. Csökkenti a magas
vérnyomást, és megakadályozza a szapora pulzust,
ezen kívül minimalizálja az anginás rosszullétek számát. Ezt akarták kiváltani
az ABHC526-ossal. A New Age Generation gyógyszeripari
vállalat nyújtott be igényt arra, hogy megkezdhessék a teszteket embereken. Azt
állítják, hogy az új gyógyszer, hasonlóan hatékony, mint az Atenolol, de
ellentétben azzal, itt nincsenek olyan mellékhatások, mint fáradtság, köhögés,
szédülés… – forgatta ujjai között a lapokat. – A papírok szerint, elutasították.
- Akkor
mégis, hogyan lehet forgalomban? – kérdezte értetlenül Eric, mire Meghan
tanácstalanul túrt bele hajába.
- Talán
nincs is – harapta be alsó ajkát, mire Eric erőnek erejével szakította el
pillantását a hófehér fogakról, melynek érzéki érintésétől még mindig
bizsergett, ahogy eszébe jutott, milyen finoman karcolták meg alsó ajkát néhány
órával ezelőtt. – Az, hogy nem kapták meg az engedélyt, még nem jelenti azt,
hogy nem dolgozhatnak vele tovább, csak nem léphetnek a következő szakaszba
addig, amíg meg nem oldják azokat a problémákat, amiért elkaszálták – magyarázta
tovább a doktornő, kirántva ezzel gondolataiból a nyomozót. – Legalább négy
fázison kell átmennie egy készítménynek, mielőtt szabadalmaztatják, és gyártani
kezdik. Valószínűleg az utolsóelőtti szakaszban csúszhatott félre valami.
- Mi
az utolsóelőtti szakasz? – kérdezte Eric kíváncsian, mire Meghan komolyan
nézett vissza rá.
- Az
állatkísérlet – válaszolta, majd folytatta – adott két csoport. Az egyik
megkapja az Atenolol-t, míg a másik az új készítményt. A teszt során figyelik a
két gyógyszer hatékonyságát, a kezelés során felmerülő mellékhatásokat, az
állatok szervezetének reakcióit. Ha ez simán megy, és az állatok jól reagálnak,
következhet az engedélykérés. Ha az is megvan, akkor önként vállalkozó
betegeken próbálják ki a készítményt.
- Szóval,
ha jól értem… - simított végig homlokán fáradtan Eric, Meghan figyelmét pedig
nem kerülte el, hogy óvatosan kerüli ki a ragtapaszt, melyet azóta nem cserélt
le, mióta a kapitányság pihenőjében véletlenül összefejeltek, és levette, hogy
megnézze, nem szakadtak-e fel az öltések. – adott egy kísérleti stádiumban lévő
gyógyszer, ami nem kap zöld lámpát, hogy embereken is kipróbálják. Valaki
viszont nagyon türelmetlen, ezért úgy dönt, mégis leteszteli a készítményt… de
nem a laborban, hiszen ott szemet szúrhat, hanem…
- Itt
a kórházban… - fejezte be a megkezdett mondatot a doktornő, mire Dale
kétségbeesetten hunyta le szemét. – Olyan pácienseket választ, akiknek
nincsenek hozzátartozói, így elkerülheti a boncolást, és nem derül ki, hogy
milyen szert kaptak.
- De
miért traumás esetek? Miért nem a kardiológiáról választott? – kérdezte
elgondolkodva Eric, mire Meghan tanácstalanul vont vállat, miközben találkozott
pillantásuk, és szinte egyszerre jelent meg tekintetükben a felismerés.
- Itt
dolgozik! – hangzott fel mindkettőjüktől a válasz összhangban, és akaratlanul
is egymásra mosolyogtak. – Bármikor hozzáférhetett feltűnés nélkül a
betegekhez… - folytatta Eric, majd Meghan vette át a szót.
- …ráadásul,
ahogy Dr. Baker is mondta, egy traumás esetnél bármikor felléphet nem várt
komplikáció, ami halálhoz vezet – vette át a szót Meghan, majd hozzátette –
akárki is tette, tisztában volt ezzel, ahogy azt is tudta, hogy senki nem fog
belepiszkálni az esetekbe… megbízunk egymásban – halkult el a hangja, ahogy
rájött, ez a bizalom végképp eltörött, és már fogalma sem lehet róla, melyik
kollégája él vissza a hatalmával, és taszítja halálba a betegeket.
- Nem
számolt Lisa-val – jegyezte meg Eric lágy hangon, és amikor Meghan ránézett, felemelte
kezét, és finoman tűrte el füle mögé haját. Meghitt pillanatukat Dale hangja
szakította félbe, aki reményvesztetten nyögött fel.
- Azt
a rohadt! – motyogta remegő hangon – mi a jó Istenbe keveredtem?! – feküdt le
az asztal lapjára, fejét ingatva – miért nem volt jó nekem magányosan,
antiszociálisan? Mennyivel könnyebb volt az életem, amíg nem álltam szóba
senkivel! Anyám mondta, ismerkedj! Anyám mondta, meglátod, milyen jó lesz! –
dohogott magába, és hangján jól lehetett érezni, milyen közel áll a síráshoz. –
Remélem, most boldog vagy! – nézett fel a plafonra mérgesen – a szociális
életembe fogok beledögleni! – jelentette ki kétségbeesetten, mire Eric és
Meghan meglepetten néztek össze, majd a nyomozó megrántotta a vállát, és
figyelmen kívül hagyva a magánszámot, amit Dale produkált, tovább folytatta a
megkezdett gondolatmenetet.
- Meg
kell találni a kapcsolatot a kórház és a gyógyszervállalat között – nyúlt
telefonja után, hogy felhívja társát – ha megtaláljuk azt, aki mindkét helyhez
köthető…
- Meglesz
a gyilkos – fejezte be ismét a nyomozó helyett a mondatot Meghan, mire Eric
bólintott, és épen tárcsázott volna, amikor Kenneth lépett be a pihenőbe.
Szemöldöke meglepetten futott a magasba, amikor meglátta az asztal mellett
ülőket, és tekintetét egy pillanatra sem vette le róluk, miközben a kávéfőzőhöz
sétált, és egy fehér bögrébe forró feketét töltött magának. Eric figyelmét nem
kerülte el, hogy Meghan zavartan temetkezik bele a dokumentumokba, mintha
szándékosan kerülné, hogy az orvosra kelljen néznie. Amikor a férfi cukorral és
tejjel is ízesítette az italt, lassan odasétált hozzájuk.
- Mi
ez a kupaktanács? – kérdezte vidáman mosolyogva, miközben érdeklődve nézett
végig Collins-on, aki lehunyt szemmel dőlt hátra a széken, és ajka sírásra
görbült, mintha a végítéletet várná.
- Ha
köze lenne hozzá, kapott volna meghívót – jegyezte meg Eric közönyös hangon, és
egy másodpercig úgy tűnt, Kenneth reagálni fog, végül meggondolta magát, és
Meghan felé fordult.
- Beszélhetnénk?
– kérdezte komolyan, mire a doktornő csüggedten hunyta le szemét egy
másodpercre. Először el akarta utasítani az orvost, de be kellett látnia, nem
volt szép dolog tőle, hogy telefonon mondta meg neki, nem akar tőle semmit. Úgy
érezte, tartozik annyival, hogy négyszemközt beszéljék meg, ezért lassan
bólintott, és felállt, hogy néhány méterrel távolabb kerüljenek Dale-től és
Eric-től. – Nézd, felfogtam, amit reggel a telefonban mondtál – kezdett bele
halkan Kenneth, még mielőtt Meghan bármit szólhatott volna, miközben Eric
összehúzott szemmel figyelte a két orvost. Mindent megadott volna érte, ha
hallhatta volna, amiről beszélgetnek, de semmi nem jutott el a füléhez.
- A
doki éppen azt regéli, hogy mennyire sajnálja, hogy a doktornő kirakta a
szűrét, és nem akarja, hogy ez a munkakapcsolat rovására menjen – hallotta meg
Dale unott hangját, akinek tekintete szintén az öltözőszekrény felé
kalandozott.
- Hogy?
Ezt meg honnan… - húzta fel szemöldökét meglepetten Eric, mire a férfi rántott
egyet a vállán.
- Tudok
szájról olvasni – válaszolta közönyösen, mintha azt vallotta volna be, hogy
szereti a spagettit – ez csak akkor nagy kaland, ha szereted az embereket, meg
a társaságot. Otthon egyedül nem nagy hasznát veszem – tette hozzá pesszimista
hangon, majd hirtelen elvigyorodott, és sokatmondón nézett a nyomozóra. –
Érdekel a doki néni válasza is? – kérdezte cinkosan kacsintva, letegezve a
nyomozót, mire Eric látszólag nem törődöm módon vonta meg vállait, Dale-t
azonban nem tudta becsapni – szóval, ott tartottak, hogy a szőke ipse baromira
el van kenődve, amiért a szépség lepattintotta. Dr. Altman meg sajnálkozik, és
biztatja, hogy majd talál olyat, aki viszonozni tudja az érzéseit –
közvetítette nagy vonalakban az eseményeket Dale, miközben Eric egyre
ostobábbnak érezte magát, amiért nem bízott a nőben, és a föld alá süllyedt
volna szégyenében, ha belegondolt, miket mondott neki alig egy órával korábban.
– Na, kezd érdekes lenni! – vigyorodott el Jeges, és csak még szélesebb lett a
mosolya, amikor meglátta, hogy a nyomozó türelmetlenül néz rá. – A fickó most
rákérdezett, hogy van-e másik pali a doki néni életében… oh… sajnálom pajtás,
de nemmel válaszolt – fordult együtt érzőn a férfi felé, aki dühösen szorította
össze ajkát. Bár ő tudta, hogy miért így felelt Meghan, bosszantotta, hogy Dale
azt hiszi, képtelen lenne meghódítani egy nőt. – Nyugi, én átérzem. Tudom,
milyen szar érzés, amikor odáig vagy egy nőért, az meg le se tojja a fejedet… -
csendült ki szánalom a hangjából, mire Eric mérgesen ráncolta össze szemöldökét.
- Ez
ennél egy kicsit bonyolultabb – húzta el
száját, mire Dale bólogatni kezdett, ő pedig fejével a két orvos felé bökött,
így buzdítva a további információszerzésre.
- A
pasi most elhívta ebédelni – közölte nyugodt hangon, mire Eric láthatta, hogy
Meghan nemet int a fejével – neme mondott – tette hozzá kissé unottan.
- Köszi,
erre magamtól is rájöttem – morogta a nyomozó ingerülten, mert annak ellenére
is bosszantotta, hogy ilyen sokáig tart a beszélgetés, hogy Collins-nak hála,
pontosan tudta, miről folyik a csevely, mégis rossz érzés kerítette hatalmába,
valahányszor Meghan közelében látta az orvost.
- Most
fogadkozik, hogy csak baráti alapon akarja elvinni kajálni, és hogy semmi hátsó
szándéka sincsen – ásított bele a mondat felébe Dale – de a doki néni
hajthatatlan – fűzte hozzá vigyorogva, majd Eric-re nézett. – Azért, meg tudom
ám érteni, hogy odáig vagy érte – jegyezte meg hamiskás csillogással a
szemében. – Ha ez a Lisa eset nem vette volna el végleg a kedvem az emberektől,
komoly ellenfeled lennék – húzta ki magát büszkén, mire Eric úgy nézett rá,
mint egy esze hagyottra.
- Persze,
hogy az – bólintott rezignáltan, majd vadul kezdett dobogni a szíve, amikor
meglátta, hogy Kenneth az ajtó felé indul, és még egy utolsó mondat után,
elhagyja a helyiséget, éppen akkor, amikor két, fekete egyenruhába öltözött
járőr jelent meg, és tekintetükkel a nyomozót keresték, aki azonnal felpattant,
és eléjük ment. – Dale Collins – bökött fejével újdonsült ismerőse felé, mire a
rendőrök bólintottak, és azonnal a férfi felé indultak. Határozott lépteikből
egyértelműen látszott, hogy tisztában vannak a feladatukkal, amikor azonban el
akartak haladni Eric mellett, Dale megállt.
- Nem
sokat értek az emberekhez, de abból, ahogy a doktornő lerázta az orvost, és
ahogy ti ketten egymásra néztek, még az is levonná a megfelelő
következtetéseket, akit farkasok neveltek – húzta fel sokatmondón szemöldökét. –
Nem látszol pancsernek… - mérte végig nyugodtan a nyomozót, majd mielőtt az
megszólalhatott volna, folytatta – hozd helyre, amit elcsesztél! Mindketten tudjuk,
hogy megéri! – tette hozzá komolyan, majd hagyta, hogy a két járőr elvezesse,
Eric pedig nagyot sóhajtva nézett a doktornőre, aki az asztalhoz sétált, és
elkezdte összepakolni a dokumentumokat, melyeket Dale-től kaptak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése