45.
rész
Meghan gondolataiba mélyedve rakta egymás
fölé a hófehér, nyomtatott lapokat, és észre sem vette, hogy Eric megáll
mögötte, csak akkor, amikor annak keze ráfonódott az övére, így állítva meg
munkájában. Meglepetten fordult hátra, és szíve vadul kezdett dörömbölni
mellkasában, amikor észrevette, milyen szorosan simul hozzá a férfi. Orrába
bekúszott arcvizének illata, érezte, ahogy erős tenyere, mely mégis annyi
gyengédséggel simított végig testén, derekára vándorol a köpeny résén át, és elakadt
a lélegzete, amikor Eric lehajtotta fejét, és puhán belecsókolt a nyakába.
Pulzusa felgyorsult, amikor a nyomozó ajka végig vándorolt nyaka ívén, ujjai
pedig önálló életre kelve túrtak bele annak sűrű hajába tarkóján. Fejét kissé
hátrahajtva, elnyílt ajkakkal fogadta a férfi csókját, és felsóhajtott, amikor
nyelvük végre találkozott, és lassú, gyengéd csókot váltottak, miközben mindkét
karját annak nyaka köré fonta, és hagyta, hogy olyan szorosan ölelje magához,
amennyire csak tudja. A pillanat magával ragadta őket, kételyek és félelmek
nélkül merültek el a csók édes ízében, szenvedélyesen, mégis olyan lágyan forrt
egybe ajkuk, mintha csak egy törékeny álom részesei lennének, amelynek bármikor
vége szakadhatna. Eric érezte, hogy minden porcikája beleremeg, amikor Meghan
tenyere végig simított mellkasán, majd a kabát alatt hátára vándorol, és végig
simogatja, fogai pedig megkarcolják alsó ajkát, épp úgy, ahogy elképzelte,
vagy, ahogy azt korábban is tette. Hirtelen, mint egy villámcsapás hasított
belé az érzés, hogy képtelen lenne tovább élni a nő nélkül, anélkül, hogy
megcsókolja, megérintse, hallja a hangját, lássa a mosolyát. Amikor elváltak
ajkaik, szaporán kapkodva a levegőt érintette homlokát a nőéhez. Percekig csak
így álltak, összeölelkezve, miközben Meghan lehunyt szemmel próbált rájönni,
hogyan lehetséges az, hogy a történtek ellenére még mindig úgy vágyik a nyomozó
érintésére, mint egy szomjazó a frissítő vízre. Ahogy egyre inkább kitisztult
az elméje, és az érzelmek helyett átvették az uralmat a józanész hangjai,
nagyot nyelt, és összeszedve minden erejét, kezét megtámasztotta a széles
mellkason, és eltolta magától a nyomozót, aki elnyomott egy sóhajt, ahogy
rádöbbent, hogy Meghan ismét elutasítja.
- Fel
kell hívnod Bruce-t – találta meg nehezen a hangját a doktornő, és gondolatban
gratulált magának, amiért még csak meg sem remegett a hangja, mire Eric
csalódottan nézett vissza rá.
- Én
inkább veled szeretnék beszélni – jegyezte meg halkan, de legnagyobb
sajnálatára, Meghan nemet intett a fejével, ő azonban folytatta – ez a csók…-
fogott bele, hogy elmondja, mit érzett, mire jött rá, és miért szeretne mindent
helyrehozni, de meglepetésére, a doktornő elmosolyodott.
- Ne
aggódj! – vett mély levegőt – helyén kezelem a dolgot – lapogatta meg a férfi
mellkasát könnyedén, de a szemében csillogó könnyek elárulták, és amikor ki
akart slisszolni a nyomozó és az asztal fogságából, Eric átölelte a derekát, és
visszahúzta.
- Nem
értettél meg… - simult a keze a doktornő nyakára, de az kihúzta magát, és
szemében büszkeség csillogott, amikor ránézett.
- Nem!
Te nem értettél meg engem! – jelentette ki halkan, mégis határozottan, miközben
kibújt az ölelésből, és eltávolodott a férfitól. – Nem minden orvosnő egyforma!
– jelentette ki határozottan. – Nem minden orvosnő... – akadt el egy
pillanatra, ahogy a megfelelő szavakat kereste, hogy úgy tudja elmondani az
érzéseit, hogy ne váljék teljesen védtelenné a férfi előtt – nem minden
orvosnőt elégít ki csak a testi kapcsolat… - nyelt nagyot, hogy eltüntesse a
torkában keletkezett gombócot, mire Eric nehezen bólintott.
- Tudom
– suttogta halkan, hiszen valóban tudta, mit akar neki mondani Meghan, de az
keserűen húzta el száját.
- Lehet,
hogy tudod, de nem hiszed el – állapította meg látszólag nyugodtan, és semmit
nem lehetett észrevenni abból a fájdalomból, ami szívét mardosta a tudatra,
hogy a nyomozó csak játékszernek tekinti, az anyja után ítéli meg, és élt a
lehetőséggel, hogy vele töltsön egy éjszakát. Hogy testileg vonzotta a férfit,
afelől nem volt kétsége, ennek számtalan bizonyítékát adta az elmúlt napokban,
de neki a gyomra forgott a gondolatra, hogy érzelmek nélkül csókolják,
simogassák, aztán nyíltan közöljék vele, hogy ennél több nincs benne. – Van
róla fogalmad, mi a véleményem magamról a múlt éjszaka után? – kérdezte halkan,
és annyi keserűség volt hangjában, hogy Eric lelkéig hatolt, amikor pedig
belenézett a könnytől csillogó barna szemekbe, átkozta magát minden egyes
kimondott szóért, ami elhagyta a száját.
- Engedd,
hogy megmagyarázzam – könyörgött ugyanolyan halkan, de amikor közelebb akart
lépni a doktornőhöz, az egy lépést távolodott, és felemelte kezét, úgy jelezte,
hogy maradjon tőle távol.
- És
arról, hogy rólad mi a véleményem? – kérdezte, figyelmen kívül hagyva a férfi
kérését, mire Eric bólintott, de fogalma sem volt róla, mit mondhatna. – Had
kérdezzek valamit! – szólalt meg ismét, és amikor a nyomozó ránézett, folytatta
– hogyan lehetséges az, hogy Dale Collins azonnal kapott két járőrt maga mellé?
– kérdezte komolyan, így utalva rá, hogy előző este még Bruce sajnálkozva
közölte vele, hogy nem tudnak egyetlen embert sem nélkülözni az őrsről, Eric
pedig képtelen volt válaszolni. Megtehette volna, hogy letagadja, de nem akart
hazudni. Noha ő nem értett egyet Bruce ötletével, nem is akadályozta meg, és be
kellett látnia, hogy Meghan joggal hiszi azt, hogy előre kitervelték a
csábítást. Mivel nem szólalt meg, csak lehajtotta fejét, a doktornő
beismerésnek vette, és hitetlenkedve, keserűen nevetett fel, ahogy rájött, hogy
becsapták. – Azta! – húzta fel szemöldökét gúnyos elismeréssel, mialatt
könnyeivel küszködött. – Egészen új szintjére emeltétek a rendőri lojalitást! –
vetette oda epésen, és dühösen tépte fel az ajtót, de Eric néhány lépéssel
utolérte, és válla felett átnyúlva, egyetlen mozdulattal csapta be, miközben
karja ráfonódott derekára, és egészen szorosan húzta magához.
- Nem
gondolhatod komolyan, hogy előre kiterveltem! – súgta a fülébe fojtott hangon,
mire Meghan szemét lehunyva hajtotta le fejét, és minden erejére szüksége volt,
hogy ne dőljön neki az erős mellkasnak, hogy érezhesse a nyomozó testéből áradó
meleget, miközben annak forró lehelete végig perzselte a nyakát.
- Nem
– rázta meg fejét, de mielőtt Eric megkönnyebbülhetett volna, folytatta – csak
éltél a kínálkozó lehetőséggel – tette hozzá, mire a nyomozó egyetlen
mozdulattal fordította meg a karjaiban, hogy belenézhessen a szemébe, és szíve
összeszorult a fájdalomtól, amikor Meghan határozottan eltolta magától. – A
továbbiakban nem tartok igényt a védelemre – jelentette ki, majd kinyitotta az
ajtót, de mielőtt kiléphetett volna, Eric hangja megállította.
- Ez
nem így működik! – szólalt meg hivatalos hangon. Azt hajlandó volt elfogadni,
hogy nem akarja többé látni, de azt esze ágában sem volt hagyni, hogy
védtelenül maradjon a traumatológián, főleg azok után, hogy rájöttek, valaki
innen ölte meg Lisa-t, és a betegeket. – Kötelességem megvédeni téged, amíg le
nem zárjuk az ügyet!
- Ó,
igen! – fordult felé Meghan gúnyos mosollyal szája szegletében – és mindketten
tudjuk, milyen profi vagy – bólintott elismerőn, majd hozzátette – legalábbis…
többnyire – húzta el száját, így utalva arra, amit a nyomozó mondott neki
néhány órával korábban, majd a választ meg sem várva, kilépett a pihenőből.
Eric néhány percig szótlanul nézett utána, majd bosszúsan megfogta telefonját,
és a kapitányságot tárcsázta.
Bruce némán lépkedett társa mellett a New
Age Generation gyógyszeripari vállalat kihalt folyosóján, amelynek fehér és
zöld színben pompázó falai rideg közönnyel verték vissza lépteik zaját. A
plafonra erősített neonfények kísérteties hangulatot varázsoltak köréjük, ahogy
az igazgató irodájától az alagsorba értek, ahol a fő gyógyszerészeti kísérletek
zajlottak.
- Mit
mondott az igazgató? Kit keressünk? – kérdezte, hogy megtörje az egyre inkább
elviselhetetlenné váló csendet, mely azóta telepedett rájuk, hogy Eric
megjelent a kapitányságon, nem kis meglepetést okozva ezzel társának, aki addig
azt hitte, a férfi Dr. Altman mellett marad egészen a nyomozás végéig.
- Dr.
Abigail Keller – válaszolta komoran a férfi, és arcáról jól le lehetett
olvasni, hogy nem óhajt beszélgetni, de barátját nem tudta ilyen könnyen
lerázni.
- Elárulod
végre, hogy miért kértél járőrt a doktornő mellé? Azt hittem, a te oltalmad
alatt áll – kacsintott vidáman Eric-re, és meglepetten torpant meg, amikor az,
szúrós tekintettel nézett vissza rá. – Mégsem úgy sült el a dolog, ahogy
hittem? – jött az újabb kérdés, mire a nyomozó is megállt, és rezignáltan
nézett vissza rá.
- Van
valami a gyűlöleten túl? – kérdezett vissza válasz helyett, majd azonnal
folytatta – mert Meghan jelenleg azt érzi irántam – közölte látszólag
nyugodtan, de szeméből jól kiolvashatta legjobb barátja a keserűséget és a
fájdalmat.
- Mit
műveltél? – rázta meg fejét hitetlenkedve Bruce, mire Eric felháborodottan
nézett rá.
- Miből
gondolod, hogy én követtem el valamit? – kérte ki magának a feltételezést, de
amikor társa sokatmondón húzta fel szemöldökét, nagyot sóhajtott, és
elkeseredve túrt bele sötét hajába. – Bizalmat ígértem neki, de az első
megmérettetésnél kudarcot vallottam – vallotta be halkan, és Bruce azonnal
megérezte, hogy nincs helye a viccelődésnek.
- Gondolod,
hogy az a megoldás, ha kirendelsz magad helyett egy járőrt, te meg elhúzod a
csíkot? – nézett rá kérdőn, mire Eric elhúzta a száját, és nehézkesen beszélni
kezdett. Miután röviden beszámolt arról, ami történt, kezdve a félreértett
beszélgetéstől egészen addig, amit a doktornőnek mondott, Bruce néhány percig
szótlanul meredt rá.
- Próbáltam
vele beszélni, de nem akar meghallgatni – dugta zsebre kezét zavartan, majd
hozzátette – nem is hibáztatom érte. Talán jobb is így. Eleve kár volt
belekezdeni – rántotta meg vállát látszólag könnyedén – nem vagyunk egymáshoz
valók. Mindenki a saját fajtájával keveredjen – ismételte meg anyja szavait,
mire társa egyet nem értőn ingatta meg fejét.
- Tudod,
Taylor, éveken át figyeltem, hogy olyan nők társaságát kerested, akikkel semmi
kockázat sem volt – szólalt meg halkan, komolyan. – Nulla értelem, nulla bonyodalom
– minősítette egyszerre barátja kapcsolatait, és a nőket is, akikkel dolga volt
addig. – Most végre itt egy gyönyörű, okos nő, akinek egyetlen bűne, hogy
orvos, és te elszúrsz mindent csak azért, mert képtelen vagy továbblépni apád
árnyékán! Mondok neked valamit! Nem anyád hibája, hogy apád öngyilkos lett,
hanem az övé! – jelentette ki kemény hangon, és figyelmét elkerülte, hogy Eric
tekintete elsötétül a dühtől. – Nem azt volt képtelen feldolgozni, hogy anyád
lelépett, hanem a büszkeségét nem tudta legyőzni! – tette hozzá, mire a nyomozó
megmarkolta a gallérját, és határozottan taszította a falhoz, jobb kezét pedig
ökölbe szorítva emelte ütésre, miközben szeme szikrákat szórt a haragtól. –
Tessék! Üss meg! Nem fogok visszaütni, de akkor is elmondom, amit gondolok! –
hadarta tovább Bruce, mialatt Eric még mindig erősen fogta kabátját. – Nem
akkor fogod úgy végezni, mint apád, ha harcolsz Meghan Altman-ért, hanem ha
hagyod, hogy kisétáljon az életedből! – ért mondandója végére, majd türelmes nyugodtsággal
várta társa reakcióját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése