12.
rész
Tekintete cikázva pásztázta át a sorokat,
melyeket munkatársa vésett a lapokra, és a titkárnő vallomását tartalmazták, de
még mindig nem tudta elhinni, hogy igaz lehet. Egy percig sem kételkedett
benne, hogy Meghan ártatlan, de a tény, hogy ő látta utoljára élve az
áldozatot, és veszekedtek a halála előtt, megkerülhetetlenné tette, hogy
kihallgassák. A gondolat, hogy ismét találkozni fog vele, láthatja, egyszerre
töltötte fel energiával, és generált félelmet a szívében. Fogalma sem volt
róla, hogyan viselkedjen vele azok után, ami kettőjük között történt. Bár még
mindig ugyanolyan őszintén, és teljes szívéből szerette, mint kapcsolatuk
elején, és végig a rövid házasságuk alatt, de azt is tudta, hogy a körülmények,
amelyek elválasztották őket egymástól, nem változtak.
- Utánanéztem
a rendszerben, a doktornő ma is dolgozik – rántotta ki gondolatai közül Victor
hangja – bevigyük az őrsre Chuck-kal? – kérdezte, megemlítve kollégája nevét
is, aki elvegyült a kórház dolgozói között, hogy minél többet megtudjanak Dr.
Baker-ről, mire Eric azonnal nemet intett a fejével.
- Nem!
– közölte utasítón, Victor pedig meglepetten nézett rá – semmi nem indokolja,
hogy gyanúsítottként kezeljük, és a kapitányságon hallgassuk ki – jelentette
ki, szöges ellentétét annak, amit korábban mondott, amivel sikerült teljesen
összezavarnia kollégáját, miközben Bruce elnyomott egy mosolyt. Noha ő is
kizártnak tartotta, hogy a doktornő a tettes, ennél egyértelműbben már meg sem
mutathatta Eric, hogy még mindig nem közömbös a számára a nő.
- De
az imént azt mondtad, hogy tiszta ügy – vakarta meg a kopasz foltot feje búbján
Victor, miközben barna szeme értetlenül csillogott – ő látta utoljára a halála
előtt, volt indítéka, hiszen veszekedett az áldozattal. Az időpont is stimmel,
ezen kívül… - sorolta volna a korábban elhangzottakat, de esélye sem volt
befejezni.
- Nincs
semmi ezen kívül! – szakította félbe a férfit indulatosan Eric – egyelőre mi
vezetjük ezt a nyomozást, Caruso! Mióta szokás bizonyítékok nélkül meséket
kreálni, és az alapján meggyanúsítani valakit? – kérdezte szigorúan összevont
szemöldökkel, mire kissé túlsúlyos, alacsony munkatársa segélykérőn nézett Bruce-ra,
de az csak tehetetlenül vonta meg vállát, bár tökéletesen meg tudta érteni
tanácstalanságát. Nem volt öt perce, hogy Eric pontosan ilyen felelőtlenül
vonta le következtetéseit, amiért most számon kéri a férfit, de kettőjük közül
ő volt az egyetlen, aki tudta a hirtelen váltás okát is.
- Csak
azt gondoltam, hogy talán… - próbált magyarázkodni a férfi, de Eric egyetlen
mozdulattal leintette.
- Ne
gondolkodj! Menj és segíts Chuck-nak kikérdezni a többi kórházi dolgozót, a
gondolkodást meg hagyd meg nekünk! Tűnés! – mutatott az ajtó irányába, mire
Victor elhúzta a száját, és orra alatt érthetetlenül morogva távozott, Bruce
pedig kíváncsian nézett társára.
- Milyen
érdekes fordulat, nem igaz? – kérdezte vidáman mosolyogva, és el sem akarta
hinni, hogy a véletlen így a kezükre játszik, és Eric kénytelen lesz beszélni a
nővel. Biztos volt benne, hogy Meghan ártatlan, ahogy abban is, hogy ezt
könnyedén be is bizonyítja, de a tény, hogy ezzel rákényszerülnek arra, hogy
találkozzanak, ígéretesnek tűnt. Mivel ismerte barátját, tisztában volt vele,
hogy magától soha nem kereste volna fel a nőt, de azt is tudta, hogy ha egyszer
meglátja, képtelen lesz elszakadni tőle, és attól fogva, keresni fogja a
lehetőséget, hogy újra és újra lássa. Már csak abban reménykedett, hogy akárcsak
Eric, Meghan sem zárta még le a múltat, és abból, ahogy elnézte őket a
kapcsolatuk és házasságuk alatt, ebben jó eséllyel bízhatott. – Úgy tűnik, a
sors mégis azt akarja, hogy találkozzatok, és beszéljetek egymással – tette
hozzá sokatmondón felhúzva szemöldökét, mire Eric mérgesen nézett vissza rá.
- Ne
képzelj bele többet, mint, ami! – jelentette ki, majd azonnal folytatta,
miközben az ajtó felé indult, és igyekezett figyelmen kívül hagyni vadul dobogó
szívét, és remegő gyomrát a gondolatra, hogy ismét láthatja a doktornőt. –
Egyszerűen csak kikérdezem az üggyel kapcsolatban, és ennyi! – fűzte hozzá
határozott elszántsággal, hátra se nézve társára, aki bőszen bólogatott, de
hamiskás mosolya elárulta, hogy egy fikarcnyit sem veszi komolyan a kijelentést.
- Persze,
hogy ennyi – jegyezte meg, és hangjában nevetés bujkált, mire Eric szúrósan
nézett vissza rá, ő pedig ártatlanul emelte fel maga előtt mindkét kezét. – Jól
van, jól van! Tartom a szám! – ígérte meg, és a továbbiakban valóban egy szót
sem szóltak egymáshoz.
Meghan összeráncolt szemöldökkel nézte a
falra erősített, hátulról megvilágított röntgen képet, miközben elhúzta száját
és arra gondolt, szerencsésebb lett volna, ha a fiatalember, aki nem sokkal
korábban került a kezei közé, nem vár napokat, amíg felkeresi sérült karjával a
sürgősségi osztályt, hanem azonnal orvoshoz jön a balesetet követően. A csont
haránt törött, és néhány szilánk az idegbe ágyazódott, ami alap esetben is
műtétet követelt volna, de így, hogy több nap is eltelt a sérülés óta, a
szilánkok betokosodtak, ami megnehezíti majd nemcsak az ortopéd sebész
munkáját, hanem a gyógyulási folyamatot is. Fáradtan nyomott el egy ásítást,
miközben levette a felvételt a neonfalról, és a kezében lévő barna dossziéba
csúsztatta. Előző este, miután távozott Baker irodájából, még megnézett néhány
esetet, és csak azt követően indult haza, így aztán már elmúlt egy óra, mire
ágyba került, reggel négykor pedig könyörtelenül ébresztette órája, hogy ideje
felvennie a műszakot. Akárcsak az elmúlt három hónapban, mióta hazaérkezett
Spanyolországból, ma is az volt az első gondolata, hogy vajon összefut-e volt
férjével. Eddig szerencséje volt, és bár bőven akadtak rendőrségi esetek,
egyetlen alkalommal sem Eric-hez tartozott az ügy, ami érdekes fordulat volt,
ha belegondolt, hogy kapcsolatuk előtt, amikor még a falra tudott volna mászni
a férfitól, szinte rendszeresen tréfálta meg az élet azzal, hogy úton-útfélen
egymásba botlottak. Úgy érezte, így próbálja meg kárpótolni a sors mindazért,
amin keresztül kellett mennie Eric miatt. Bosszúsan húzta össze szemöldökét,
amikor rájött, hogy akaratlanul is, megint a nyomozó felé terelődtek
gondolatai, miközben a nővérpulthoz lépett, és kiemelte a kórlapok közül a
törött karú fiú dossziéját. Ahogy azonban köpenyzsebébe nyúlt volna, hogy
elővegye tollát, és felvezessen néhány adatot, meglepetten tapasztalta, hogy
hűlt helye az eszköznek. Elgyötörten hunyta le szemét, amikor eszébe jutott,
hogy Baker irodájában hagyta, miután az orvos hiába próbálkozott aláírni egy
dokumentumot, nem járt sikerrel, ő pedig megszánta, és a kezébe nyomta saját
tollát. Mint hamar kiderült, nem a toll hibája volt a kudarc, sokkal inkább
annak volt köszönhető, hogy Baker az alkohol hatásának köszönhetően, még azt a
vonalat is képtelen volt megtalálni, ahova a nevét kellett volna biggyesztenie.
Bosszúsan döntötte el, hogy inkább otthagyja ajándékba a férfinak az irónt, de
még egyszer be nem teszi hozzá a lábát. Miközben kiemelt a kartonok mellé
állított tartóból egy tollat, Diane jelent meg, és kíváncsiskodva nyújtogatta
nyakát, így próbálva kideríteni, mit csinál a doktornő.
- Hogy
ment a dolog tegnap Baker-rel? – faggatózott, mert este már nem állt módjában
találkozni barátnőjével, így az nem mesélhette el neki a történteket.
- Ne
is kérdezd! – rázta meg fejét Meghan, mintha így akarná elfelejteni az emlékét
annak, hogy az orvosnál járt. – Borítékolható volt, hogy nem jutok vele sokra,
de az még nekem is új volt, ami várt rám.
- Na,
ne! Mesélj! – vált izgatottá a hangja Diane-nek, miközben szeme pletykára
éhesen csillogott, Meghan pedig nem állta meg mosolygás nélkül, így néhány
másodpercre abbahagyta a kórlap kitöltését, és barátnőjére függesztette
tekintetét.
- Legyen
elég annyi, hogy én oda az életbe nem teszem be többé a lábam! – jelentette ki
határozott elszántsággal, majd hozzátette – még akkor se, ha ezek után
lasszóval sem tudom lerángatni a traumára!
- Ennyire
rossz volt? – jelent meg együttérzés az ápolónő arcán, mire Meghan legyintett,
így jelezve, hogy tényleg nem akar erről beszélni, és újra minden figyelmét a
kórlapnak szentelte. Diane azonnal értette, hogy itt a vége a Dr. Baker-ről
folyó beszélgetésnek, de sokáig nem bírta ki, hogy csendben maradjon. – Mi van
a sráccal? – kérdezte érdeklődve, félig elfordítva fejét, hogy könnyebben bele
tudjon olvasni a kórlapba, mire Meghan, anélkül válaszolt, hogy felpillantott
volna.
- Műteni
kell – felelte, majd fordított a lapokon, és ismét belemerült az írásba – ha
szerencséje van, össze tudják rakni a karját, és több hetes gyógytorna után még
használni is fogja. De nem lesz könnyű munka, a szilánkok már betokosodtak –
tette hozzá, mire Diane sajnálkozva ingatta meg fejét.
- Egy
valamit árulj el nekem! – könyökölt fel a pultra, és két tenyerében
megtámasztotta állát, úgy nézett az orvosnőre, aki most várakozón emelte rá
barna szemét. – Miért van az, hogy az emberek azt hiszik, azért, mert tudják
használni a Google-t, már képzett orvosok? – kérdezte, és hangján jól érezhető
volt a rosszallás, ahogy arra utalt, hogy a fiatalember is beismerte, az interneten
nézett utána a tüneteknek, és abból diagnosztizálta magát, mint kiderült,
rosszul.
- Talán
azért, mert bármit elhisznek, csak ne kelljen orvoshoz menniük – rántotta meg
vállát mosolyogva Meghan, miközben figyelte, ahogy az ápolónő grimaszol egyet,
majd a pult alá nyúl, és egy bonbonos dobozt vesz elő. Amikor felé nyújtotta,
hogy megkínálja, tagadólag rázta meg fejét.
- Oké,
ezt még el is tudom fogadni, én sem szeretem a dokikat! – jelentette ki, miközben
kicsomagolt egy édességet, és egészben a szájába tömte, mire Meghan meglepetten
húzta fel szemöldökét, ő pedig elnevette magát – mármint, amikor vizsgálni
akarnak! Messziről egészen szimpatikusak vagytok, de már meg ne sértődj, ha
egyszer valakit a kezetek közé kaptok, kényszeresen akarjátok bizonyítani, hogy
van valami baja, és sajna, az esetek többségében sikerül is – folytatta
gondolatmenetét, Meghan pedig elnéző mosollyal ajkán hallgatta. – De azért, egy
törés! Nem hiszem el, hogy nem érzett pokoli fájdalmat!
- Ez
most már teljesen mindegy, Diane – jegyezte meg Meghan nyugodtan, mialatt a
nővér már a második csokit dobta a szájába, ő pedig tovább beszélt – általában
még azzal is meg kell küzdenünk, hogy a mi diagnózisainkat is megkérdőjelezik.
El tudod képzelni, milyen nehéz meggyőzni valakit, hogy pusztán sok a
gyomorsava, ha ő állítja, hogy az internetes webdoki szerint éppen infarktusa
van? – folytatta nevetve, és annyira belemerült a magyarázatba, hogy észre sem
vette, az ápolónő már régen nem figyel rá. A rágást félbehagyva, elkerekedett
szemekkel bámult a doktornő háta mögé a távolba.
- Ó…
te jó… ég – csúszott ki a száján ösztönösen, mire Meghan értetlenül nézett rá.
- Mi
az? – kérdezte kíváncsian, és amikor észrevette, hogy Diane elnéz a válla
fölött, ő maga is abba az irányba fordult, és szíve azonnal sebesen kezdett
verni mellkasában, amikor meglátta, hogy Eric áll néhány méterre mögötte, és a
kék szemek egyenesen rászegeződnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése