13.
rész
Eric megbabonázva futtatta végig
tekintetét a karcsú alakon, melyet ezúttal is a szokásos zöld, orvosi egyenruha
takart a hófehér köpeny alatt. Meghan sokkal gyönyörűbb volt, mint ahogy az
emlékeiben élt. Barna haja lágyan omlott vállára, csábító cseresznyeajkai
meglepetten nyíltak kissé szét, ő pedig szinte ajkán érezte az ízét, miközben
barna szeme fogva tartotta pillantását. Másodpercekig képtelen volt
megszólalni, miközben Meghan számára megszűnt a külvilág. Nem érzékelte sem
Diane-t, sem a nyomozó mellett álló Bruce-t. Érzékei csak és kizárólag Eric-et
fogták fel. A fekete bőrkabát alatt viselt póló rátapadt széles mellkasára,
melynek érintését még mindig a tenyerében érezte. Jól emlékezett rá, mekkora
biztonságot jelentett a karjaiba simulni, és elhinni, hogy mindentől megóvja és
semmi bántódás nem érheti, amíg ő vigyáz rá. Sajnálatos módon, agya kegyetlen
őszinteséggel emlékeztette arra is, hogy éppen a férfi volt az, akitől a
legnagyobb fájdalmat kellett elviselnie. Ahogy tekintete végig futott arcán,
meglepetten állapította meg, mennyit keményedtek vonásai az elmúlt két évben. A
kék szemekben nyomát sem találta a komiszságnak, helyette szomorúságot, és
bánatot olvashatott ki belőle, annak ellenére is, hogy a keskeny, érzéki ajkak,
melyek úgy tudták csókolni, hogy az egész teste felforrósodott, most halvány
mosolyra húzódtak. A vágy, hogy a férfi átölelje, és ő ismét a karjai közé
simulhasson ijesztő erővel tört rá, ő pedig csalódottan állapította meg, hogy
semmi értelme nem volt a spanyolországi útnak. Bár rengeteget tanult, és sokkal
tapasztaltabb orvos vált belőle a kemény, embert próbáló képzés alatt, mégsem
ez volt a fő oka annak, hogy felhívta Elvira-t, és elfogadta az ajánlatot.
Abban bízott, hogy a távolság és az idő gyógyír lesz majd sebeire, segít neki,
hogy elfelejtse az előtte álló férfit. Ez napközben többnyire sikerült is, a
tanulás és a munka lekötötte annyira a figyelmét, hogy csak alkalmanként
kalandozott el a múltba, de éjszaka egyedül maradt az emlékeivel és a fájdalmával.
Hiába bízott benne, hogy a seb, amit volt férjétől kapott, kellőképpen
felvértezte annyira, hogy ellen tudjon állni vonzerejének, amikor találkoznak,
most be kellett látnia, hogy jobban vágyik a szerelmére, mint valaha. Szilárdan
elhatározta azonban, hogy soha többé nem enged a férfinak, soha többé nem
engedi, hogy újabb fájdalmat okozzon neki, ezért minden erejét összeszedve,
kihúzta magát, és büszkén állta Eric pillantását, aki nagyokat nyelve próbált
uralkodni magán. Ha szívére hallgatott volna, hagyja az egész gyilkossági
ügyet, és meg sem áll a doktornővel az orvosi szobáig, ahol szerelmet vall
neki, és könyörögve kéri, hogy bocsássa meg, amit elkövetett ellenük. Az elmúlt
két évben nem telt el úgy nap, hogy ne gondolt volna rá, hogy ne kívánta volna,
bárcsak egyetlen egyszer a karjai között tarthatná, még akkor is, ha tudta,
Meghan számára mindig is a munka lesz az első. Mi sem támasztotta ezt alá
jobban, mint az, hogy amint elváltak útjaik, kapva kapott a lehetőségen, és meg
sem állt Spanyolországig, ezzel is bebizonyítva, hogy Elvira-nak igaza volt,
tényleg vágyott arra a programra, csak neki nem merte elmondani.
- Szia!
– zökkentette ki merengéséből a doktornő tiszta, lágy hangja, mely úgy hatott
háborgó lelkére, mint egy szépen megkomponált zene, mire megköszörülte torkát,
és bólintott.
- Szia!
– viszonozta kimérten a köszönést, mire Bruce és Diane sokatmondó pillantást
váltottak. Láthatólag egyetértettek abban, hogy semmi értelmét nem látják a
fiatalok szenvedésének, de egyik fél sem hagyta, hogy beleszóljanak az
életükbe, így kénytelenek voltak az oldalvonalról nyomon követni az
eseményeket. – Régen találkoztunk – jegyezte meg sután, mire Bruce égnek emelte
tekintetét, de lakatot tett a szájára, és elharapta nyelvét, nehogy feltörjön
belőle, amit mondani akar.
- Igen
– értett egyet Meghan, miközben a feszültséget szinte vágni lehetett volna a
közelükben – elfogadtam egy két éves spanyolországi ösztöndíjat, mindössze
három hónapja jöttem vissza – magyarázta, bár ő maga sem értette, miért
tartozik ez volt férjére.
- Igen,
tudom – jött a nem várt felelet, és amikor Meghan meglepetten húzta fel
szemöldökét, Eric folytatta. – Diane mesélte, néhány héttel az után, hogy… -
akadt el egy pillanatra, mert nem tudta, hogyan folytathatná, végül elnyomott
egy sóhajt – az után, hogy elmentél… - tette hozzá, és a doktornő nem tudta,
hogy az elutazására gondol, vagy arra az estére, amikor örökre elhagyta közös
lakásukat. – Nem számítottam rá, hogy elmész – hazudta szemrebbenés nélkül,
mire Bruce rosszallón csóválta meg fejét, de ezúttal is csendben maradt, Meghan
pedig nagyot nyelve állta a nyomozó pillantását.
- Nem
volt miért maradnom – felelte, és egy pillanatra, mintha bűntudatot látott
volna felvillanni a férfi szemében, de olyan gyorsan távozott, hogy nem volt
benne biztos, valóban ott volt, vagy csak képzelte, mert remélni akarta, hogy
legalább egy kicsit rosszul érzi magát azért, amit vele tett.
- Végül
is, egész jó lett a vége, nem? – mosolyodott el keserűen a nyomozó, és amikor a
doktornő értetlenül nézett vissza rá, folytatta – az osztályvezető-helyettesi
poszt szép elismerése a programban való részvételnek – fűzte hozzá
magyarázatképpen, mire Meghan már másodszor lepődött meg rajta, hogy mennyi
mindent tud róla volt férje.
- Milyen
jól informált vagy – jegyezte meg enyhe gúnnyal a hangjában, de a csípés nem
neki, sokkal inkább a nővérnek szólt, akire most szúrósan függesztette
mélybarna szemét a nő, mire az, kínosan feszengve mosolyodott el.
- Ezt
kivételesen csak ma tudtam meg – vette védelmébe az ápolónőt, aki hálásan mosolygott
rá. A világért sem szerette volna, ha Meghan azt hiszi, visszaél a
barátságukkal, és elárulva a bizalmát, beszámol minden lépéséről a nyomozónak.
Annak ellenére, hogy szilárdan hitt benne, a két ember összetartozik, és csak
együtt lehetnek igazán boldogok, nem kockáztatta volna őszinte barátságát a nővel,
azzal, hogy az engedélye, vagy tudta nélkül beleavatkozik az életébe. Arról,
hogy az orvosnő elutazott Spanyolországba, valóban ő tájékoztatta a férfit, de
csak azért, mert azt gondolta, ha szembesíti vele, hogy örökre elveszítheti,
megjön az esze, és lóhalálában rohan utána, hogy szerelmet valljon neki.
- Szóval,
mi járatban nálunk? – kotyogott közbe, még mielőtt még kínosabb helyzetbe
hozza, de mivel Eric figyelemre sem méltatta, csak továbbra is Meghan-t nézte,
mint, akit megigéztek, Bruce vette át a szót.
- Dr.
Donald Baker miatt jöttünk – adta meg a rövid feleletet, de legnagyobb
meglepetésére, mindkét nő várakozón néztek rá. – Ma reggel holtan találták az
irodájában – fűzte hozzá, mire Meghan hitetlenkedve rázta meg fejét, Diane
pedig ösztönösen kapaszkodott meg a pultban.
- Hogyan?!
És én erről, miért nem tudok?! – háborodott fel látványosan, és arcán jól
látszott, valósággal sértésnek veszi, hogy mint a kórház legfőbb informátora, ő
tudja meg utoljára a hírt.
- Mi
történt vele? – találta meg hangját a doktornő, mire Bruce komolyan nézett rá.
- Meggyilkolták
– válaszolta, szándékosan elhallgatva a módszert, ahogyan végeztek az orvossal,
Diane pedig hirtelen elsápadt, és nagyokat kezdett lélegezni. A tény, hogy
egyik kollégájukkal a kórházban végzett valaki, mindkettőjüket sokkolta, és bár
sosem szerették az érsebészt, nem kívántak volna neki ilyen befejezést.
- Miben
tudok segíteni? – nyelt nagyot Meghan, és szolgálatkészen húzta ki magát, mire
Eric vette át a szót, Diane pedig bosszúsan nyomott el egy szitkot, amikor
megcsörrent a telefon, így kénytelen volt ott hagyni a kis társaságot éppen
akkor, amikor szerinte igazán izgalmassá váltak volna a dolgok.
- A
titkárnő szerint, te láttad őt utoljára élve – tájékoztatta hivatalos hangon,
és a doktornő nyugodt arcából kiderült, fogalma sincs, hogy ez mit is jelenthet
rá nézve. – Elárulnád, mit kerestél nála este 22 óra után?
- A
délután folyamán volt egy kis nézeteltérésünk a traumán – válaszolta
készségesen az orvosnő, és úgy látszott, ennél többet nem akar mondani, végül
meggondolta magát, és folytatta – panaszt emeltem ellene hanyagság miatt, amit
nyilván nem viselt túl jól. Lejött, és… vitatkoztunk – hallgatta el a
részleteket, mert Eric volt az utolsó, akinek az orrára kötötte volna, mivel
hozta ki a sodrából az orvos. – Szerettem volna megbeszélni vele a dolgot,
ezért mentem fel hozzá.
- Sikerült?
– jött a következő kérdés nyugodt hangon, Meghan pedig tagadólag rázta meg a
fejét.
- Túl
sokat ivott, alkalmatlan volt arra, hogy bármit is megbeszéljünk – felelte, és
még mindig nem látszott rajta az idegességnek legkisebb jele sem, amit Eric
szeretett volna annak betudni, hogy ártatlan, ezért nem érzi a kérdések súlyát.
- Ms.
Stewart azt állítja, hallotta, hogy te és Baker vitatkoztatok – szúrta közbe
Bruce, Meghan pedig bólintott.
- Mint
mondtam, részeg volt. Esélyem sem volt, hogy észérvekkel kommunikáljunk –
magyarázta, miközben kezeit köpenyének zsebébe rejtette – alig beléptem az
irodába, sértegetni kezdett, ordítozott, így aztán néhány perc múlva
otthagytam. Akkor még élt! – jelentette ki nyomatékosan, és figyelmét nem
kerülte el, hogy Bruce és Eric gyors pillantást váltanak. – Egy pillanat!
Vádoltok valamivel? – kérdezte döbbenten, és rossz érzés kerítette hatalmába,
amikor egyik férfi sem válaszolt.
- Hol
voltál tegnap este 21 és 23 óra között? – kerülte meg a választ Eric, helyette
feltette az egyik legfontosabb kérdést, melyre a válasz tisztázhatná a
doktornőt, és a félelem hirtelen, mint egy kísértet hideg aurája, ölelte körbe
a szívét, amikor Meghan lehunyta egy másodpercre a szemét.
- Sokáig
voltam bent… - fogott bele halkan, és lassan kezdte megérteni, miért vannak itt
a nyomozók, miért neki teszik fel a kérdéseiket, miközben arra gondolt,
tévedett, amikor azt hitte, annál rosszabb nem történhet vele, hogy feje felett
lebeg a lehetőség, hogy összefut volt férjével. – 22 óráig kórlapokat írtam az
irodámban, felgyűlt az adminisztráció. Utána felmentem Baker-hez, aztán még
nagyjából két órát a kórházban töltöttem – sorolta az előző este eseményeit,
miközben minden mondat kimondásakor érezte, hogy egyre reménytelenebb lesz a
helyzete. – Éjfél körül mentem haza.
- Egyedül?
– csapott le Eric, és amíg a válaszra várt, igyekezett elhitetni magával, hogy
pusztán az alibi miatt érdekli ennyire a válasz, és a kérdésének semmi köze
ahhoz, hogy így kockázat nélkül tudja meg, van-e valakije szerelmének.
- Igen
– bólintott Meghan, a nyomozó pedig egyszerre érzett megkönnyebbülést, és
csalódást, hiszen bár örült a tudatnak, hogy a doktornő szabad, ez azt is
jelentette, hogy nincs alibije a gyilkosság idejére. – Ugye nem hiszed, hogy én
öltem meg? – tört fel belőle a kérdés döbbenten, de a férfinak nem volt
lehetősége válaszolni, mert váratlan társaságuk akadt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése