3. rész
Miközben Elvira tovább ecsetelte a program
előnyeit, Meghan nem tudta levenni szemét Bruce-ról, agyában pedig szörnyűbbnél
szörnyűbb képek sorakoztak fel arra vonatkozólag, hogy hol lehet a férje. Ha
számításba vette, hogy a traumára azon a nyomozón kívül nem hoztak be mást,
akit ő látott el, akkor már csak egyetlen oka lehetett annak, hogy a férfi Eric
nélkül jelent meg, méghozzá az, hogy őt keresi. Keze remegni kezdett, gyomra
görcsbe rándult, és már nem is hallotta, amit Dr. Sherman mondott neki.
- Mi
a válasza? – érintette meg karját a nő, így magára vonva figyelmét, mire Meghan
idegesen nézett vissza rá.
- Bocsássanak
meg! – kért elnézést és fittyet hányva az illemre, egy szó nélkül faképnél
hagyta őket.
- Nahát!
Micsoda viselkedés ez? – kérte ki magának Elvira felháborodottan, mire Dr.
Lyon, aki tekintetével követte a fiatal doktornő útját, és hamar összerakta a
nyomozó látványát, és Meghan idegességét, mosolyogva nézett vendégére.
- Elég
tiszteletlen, ugye? Hidd el nekem, csak gondot okozna! – dugta zsebre kezét
vidáman, majd a lift felé mutatott – de van egy másik orvos, akit meleg szívvel
ajánlok!
- Ő
nem hiányozna az osztályról? – állt résen a doktornő, és amikor a férfi nem
felelt, magabiztosan elmosolyodott – ne reménykedj! Nem mondok le róla! Egy kis
pimaszság még nem fog elrettenteni! – jelentette ki elszánt tekintettel, mire
Dr. Lyon szomorkásan sóhajtott.
Bruce idegesen forgatta fejét körbe,
miközben látszólag türelmesen várta, hogy a pult mögött ülő, fiatal, 20-as
éveinek elején járó ápolónő gyakornok a segítségére legyen.
- Nézze!
Nem túl bonyolult, amit kérek! – támaszkodott meg a pulton erőltetett mosoly
kíséretében. – Csak mondja meg, hol találom Dr. Altman-t.
- Értse
meg, hogy nem segíthetek! Ha nincs az orvosiban, és a telefont sem veszi fel,
akkor nyilván beteggel van, akkor pedig nem zavarhatom! – jelentette ki
fontossága teljes tudatában, és Bruce már éppen elkerekítette volna a
véleményét, amikor valaki megérintette a vállát. Ahogy hátrafordult, egyenesen
belenézhetett az aggódó barna szemekbe.
- Hol
van Eric? – szegezte a férfinak a kérdést azonnal, köszönés helyett, Bruce
pedig nyugtatólag emelte fel a kezét.
- A
rajtaütésen volt egy kisebb probléma… - fogott volna bele, hogy megmagyarázza a
történteket, és társa hiányát, de Meghan közbevágott.
- Egy
kisebb probléma, Bruce? Az egyik kollégátoknak saját kezűleg nyitottam fel a
mellkasát, és a halál küszöbéről hoztam vissza! Te egyedül álldogálsz a
nővérpultnál, a férjem sehol, és azt mondod, volt egy kisebb probléma? – emelte
meg hangját idegesen, miközben igyekezett legyőzni a félelmet, mely mindennél
erősebben jelentkezett szívében. – Hol van?
- Abba
a vizsgálóba vitték – mutatott fejével az egyik helyiség felé, mely a
folyosóról nyílt, miközben egyáltalán nem tudott haragudni a doktornőre.
Élénken el tudta képzelni, mi mindent vetíthetett elé agya, amikor meglátta őt
Eric nélkül, éppen ezért sem akarta egyikőjük sem, hogy ebbe a kórházba hozzák
a nyomozót, amikor megsérült, de a mentőtiszt hajthatatlan volt. Mint mondta,
protokoll köti, hogy melyik intézménybe kell szállítani a betegeket, így nem
tehetett semmit – de minden rendben van, Meghan! – kiáltott a nő után, az
azonban már egyáltalán nem hallotta szavait.
Eric türelmesen üldögélt a vizsgáló ágyon,
miközben az előtte ülő, 20-as éveinek elején járó orvosgyakornok lassú
precizitással rögzítette adatait, ő pedig arra gondolt, hogy ha valóban komoly
sérülése lenne, valószínűleg itt patkolna el az anamnézis felvétele közben,
amit a fiatal srác még csak észre sem venne, mivel egyetlen alkalommal sem
nézett fel a kórlapról.
- Mennyi
idős? – kérdezte olyan halkan, hogy Eric szinte nem is hallotta, végül nagyot
sóhajtott.
- 32
– válaszolta unottan, mire amaz leírta, és újabb kérdés után nézett a sok
közül.
- Volt
vagy van valamilyen betegsége, amit fontos tudnom a vizsgálat előtt? – kérdezte
és most először nézett fel rá. Apró, közel ülő barna szemeit felnagyította a
több dioptriás, fekete keretes szemüveg, miközben vékony, hosszú, csontos ujjai
között forgatta tollát. Eric éppen válaszolni akart, amikor nyílt az ajtó, ő
pedig akaratlanul is elmosolyodott, amikor meglátta belépő feleségét, akinek
arcára volt írva az aggodalom, és az, hogy fogalma sem volt, mire számítson,
amikor belép. Ahogy Meghan szembesült vele, hogy Eric láthatólag jól van,
legalábbis nincs komoly baja, a megkönnyebbülés pillanatok alatt áradt szét
minden sejtjében.
- Innen
átveszem! – közölte hivatalos hangon, mire az ifjú titán csodálkozva nézett rá,
de egyetlen szó nélkül emelkedett fel a székből, és hagyta el a helyiséget.
Amint kettesben maradtak, Meghan a nyomozó elé lépett, és szorosan átölelte.
Lehunyt szemmel élvezte a közelségét, hogy érezheti illatát, a tudatot, hogy jól
van, miközben érezte, hogy a férfi karjai ráfonódnak derekára, majd nyugtatólag
simogatja a hátát. – Mi történt? – távolodott el kissé férjétől, de csak
annyira, hogy bele tudjon nézni a szemébe.
- A rajtaütés során, kupán vágott az egyik fickó
– válaszolta Eric könnyedén, mintha ez egy természetes dolog lenne. – Jól
vagyok, be sem akartam jönni, de a mentős ragaszkodott hozzá – fűzte mellé,
mire Meghan ellépett előle, és azonnal felülkerekedett benne az orvos.
- Nyilván
jó oka volt rá – értett azonnal egyet kollégájával – hol ütött meg? – kérdezte,
és elég volt tekintetének szigorú villanása ahhoz, hogy a nyomozó ellenkezése
megszűnjön, és elhúzott szájjal mutasson tarkójára. Meghan óvatosan végig húzta
kezét a mutatott helyen. – Egy púpot begyűjtöttél. Nézz rám! – utasította a
férfit, miközben jobb kezének két ujját felemelte elé. – Hány ujjat látsz? –
kérdezte komoly, hivatalos hangon, mire az, komiszul elmosolyodott.
- Melyik
sorban? – kérdezett vissza válasz helyett, Meghan azonban egyáltalán nem
találta viccesnek.
- Eric!
– szólt rá bosszúsan, mire a megszólított égnek emelte szemét.
- Kettőt!
– válaszolta unottan, és miközben a doktornő elővette zsebéből a kis, tollhoz
hasonlító orvosi lámpát, az ő tekintete vágyakozva futott végig felesége orvosi
egyenruhába bújtatott, tökéletes testén. Amikor közelebb lépett hozzá, azonnal
ráfonta kezét a derekára, de Meghan egyetlen mozdulattal nyúlt hátra, és
hessegette el magáról, annál is inkább, mert koncentrálni akart a vizsgálatra.
- Eszméletvesztés,
emlékezetkihagyás, hányinger, szédülés? Tapasztaltál ezek közül bármit az
ütéskor, vagy az azt követő időben? – kérdezte, mialatt belevilágított a
nyomozó szemébe, így tesztelve a pupilla reflexeket, mire Eric nemet intett
fejével. – Kövesd az ujjam! – jött a következő utasítás, de legnagyobb
bosszúságára, férje nem az ujját nézte, melyet lassú mozgással, hol jobbra, hol
balra, fel és le húzott el tekintete előtt, hanem egyértelműen ajkát nézte,
majd pillantása nyakára, és a zöld műtős ruha V-kivágására vándorolt. – Eric! –
pirított rá ismét élete párjára – volnál szíves rám figyelni, és azt csinálni,
amit kérek? – kérdezte szigorúan, mire az, gyermeki ártatlansággal arcán vonta
meg vállait.
- Egyfolytában
rád figyelek! De arról nem tehetek, hogy az ujjadnál számtalan érdekesebb
testrészed van! – tárta szét kezeit,
majd a következő pillanatban átölelte, és magához húzta. – Mégis, hogyan tudnék
arra összpontosítani, amit kérsz, amikor ilyen észbontóan gyönyörű vagy? –
kérdezte halkan, majd kissé megemelkedve, lágyan csókolt bele felesége nyakába,
és mélyen magába szívta a barack illatot. – Amikor ilyen finom illat leng
körül? Amikor csak arra tudok gondolni, hogy meg akarlak csókolni… - motyogta
tovább, és minden mondat után újabb csókot hintett a nő nyakára, Meghan pedig
nagyot sóhajtva mosolyodott el.
- Azt
hiszem, feladom – nyögött fel, amikor megérezte, hogy Eric finoman harapja meg
fülcimpáját, majd ajka az övére tapadt. Nyelvük lágyan találkozott, kiélvezve
minden pillanatot, melyet a másik ajkának érintése okoz. Amikor megszakították
a csókot, Eric finoman eltűrt egy kóbor hajtincset a nő arcából, és
megsimogatta azt.
- Tudod,
nem is bánom, hogy leütöttek, mert így legalább láthattalak – jelentette ki
optimista hangon, mire Meghan játékosan túrt bele a sűrű hajba, és átkarolta
nyakát.
- Azért
remélem, ott még nem tart a házasságunk, hogy életveszélybe kell sodródni
valamelyikünknek, ha látni akarjuk egymást – húzta el száját ironikusan, mire
Eric megrázta fejét.
- Dehogy!
Csak éltem a kínálkozó lehetőséggel – válaszolta büszkén, majd ismét forrón
megcsókolta szerelmét. Nyelvük ezúttal sokkal szenvedélyesebben találkozott,
felkorbácsolva napok óta elfojtott vágyaikat, miközben Eric keze bekúszott a
fehér köpeny alá, és érzéki lassúsággal simított végig felesége karcsú alakján.
Amikor levegő hiányában megszakították a csókot, Meghan sajnálkozva
biggyesztette le ajkát.
- Mennem
kell – közölte szomorkásan, és elkeserítette a tudat, hogy több óra múlva
tudnak csak ismét együtt lenni. Amikor azonban, el akart távolodni a
nyomozótól, meglepetten húzta fel szemöldökét, mert Eric láthatólag nem akarta
elengedni. – Édes… - figyelmeztette finoman, elnézőn mosolyogva – muszáj
dolgoznom, ráadásul, fogalmad sincs, milyen fontos nőszemélyt hagytam faképnél
egyetlen értelmes magyarázat nélkül, amikor megláttam, hogy Bruce egyedül
álldogál a nővérpult előtt!
- Van
egy meglepetésem – jelentette ki rejtélyesen, mire Meghan gyanakodva húzta
össze szemét, ő pedig folytatta – este akartam odaadni, de ki tudja,
találkozunk-e, szóval… lássuk! – nyúlt bele kabátja belső zsebébe, és egy borítékot
húzott elő, melyet a nőnek adott. – Bontsd ki! – kérte, és hangjából jól
kivehető volt az izgalom, hogy vajon mit szól hozzá felesége. Meghan
türelmetlen sietséggel tépte fel a borítékot, és elakadt a szava, amikor
meglátta a prospektust. – Te és én, a kék ég, napsütés… Séta a tengerparton,
holdfényben. Meghitt gyertyafényes vacsora… Egy hét a Bahamákon, kettesben! –
húzta fel szemöldökét várakozón Eric, mire Meghan hitetlenkedve ingatta meg
fejét, ő pedig egyre inkább elbizonytalanodott. – Mit szólsz?
- Ez
nagyon… romantikus… - nyelte le a meghatottság könnyeit a doktornő, majd
nevetve, könnyes szemmel nézett férjére – nem költekeznél túl egy kicsit? Egy
pizzával és sörrel is beérném – kacsintott rá komiszul, így emlékeztetve arra,
amikor ennél több romantikát nem nézett ki belőle, mire Eric felnevetett.
- Álomrandi
lenne – kapcsolt azonnal a nyomozó, miközben szorosan magához húzta feleségét.
– De túl nagy a kockázata, hogy berángatnának dolgozni, én pedig önző módon
csak magamnak akarlak, anélkül, hogy bármikor megszólalhatna az oldaladra
erősített vacak! – bökött fejével a nő nadrágjának szélén lógó csipogóra. –
Nos? Mi a válaszod? – kérdezte izgatottan, Meghan pedig előre utálta magát a
válasz miatt, amit adni kényszerül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése