Soha többé! 12. rész

12. rész

Kate még mindig fülén tartva a telefont, elszakította pillantását a kíváncsian figyelő író kék szemeiről, sietve kiugrott az ágyból, és már annak szélén ülve bólogatott, és hümmögött.

-          Igen! Értem! Nem probléma! – csendült fel hangja komolyan, és határozottan, majd köszönés nélkül tette le a készüléket az ágy melletti éjjeli szekrényre. Szemöldökráncolva próbálta összeszedni gondolatait, amikor is megérezte, hogy Castle közelebb húzódik hozzá, és állát a vállán megtámasztva, apró csókot hintve fülé mögé, kérdezi.

-          Ki nem bírt aludni? – motyogta a nő nyakába még mindig álomittas hangon, miközben mélyen magába szívta az üde cseresznyeillatot, kezével pedig már a nő combján simított végig.

-          Gates – válaszolt egy szóval a nyomozó elgondolkodva. Hangján jól érzékelhető volt, hogy feszült a hívás miatt, Castle pedig, amint meghallotta a nevet, kipattantak a szemei, és kérdőn nézett szerelmére.

-          Gates? – ismételte meg hitetlenkedve – mégis mit akart? Álmatlanság gyötri?

-          Nem fejtette ki, de 20 percet kaptunk, hogy az irodában legyünk. – jelentette ki Kate, és felállva az ágyról, gyors csókot nyomott az író keskeny, érzéki ajkára, majd a fürdőszoba felé indult.

-          Ünk? – döbbent meg a férfi ismét, miközben felülve az ágy közepén, hátát a támlának megtámasztva bámult a résnyire csukott fürdőszoba ajtó felé – Úgy érted, engem is látni akar?

-          Hogy látni akar, az túlzás, de azt mondta… és most szó szerint idézem – dugta ki fejét az ajtó résen keresztül Kate, miközben Castle nagyot nyelt, ahogy meglátta, hogy szerelmét már csak egy törölköző takarja – „a firkászt is hozza magával!” – kacsintott az íróra a nő, majd ismét eltűnt az ajtó mögött, és a következő percben Rick már csak a víz csobogását hallotta, mely jelezte, hogy Kate a zuhany alatt áll. 10 perccel később, amikor Kate frissen, üdén, törölközőbe csavarva kilépett a fürdőszobából, Castle-t még mindig az ágyban találta, ahogy összeráncolt szemöldökkel mered maga elé – Castle! 5 perced van, hogy elkészülj, különben itt hagylak! – morrant rá a férfira, mire az, elkínzottan felsóhajtott.

-          Hol itt az igazság? Hajnali negyed hét van, az ég szerelmére, még nem ittam kávét, azt sem tudom, mi olyan sürgős, és te elvárod, hogy… - morgott durcásan a férfi, miközben kikászálódott az ágyból, és Kate mögött elhaladva, ő is a fürdő felé vette az irányt.

-          Az igazság odaát van – vigyorgott komiszul az íróra Kate, miközben ledobva magáról a törölközőt, villámgyors mozdulattal bújt bele az apró csipkés bugyiba, és éppen melltartóját kapcsolta be, amikor megérezte Rick kezét, ahogy végig simított derekán.

-          Tudom, sosem ott, ahol én állok… - húzta el a száját a férfi, majd hirtelen szorosan átkarolva a nőt, vidáman vigyorgott rá a tükörben – bár, ahol éppen most állok, nagyon is igazságosnak tűnik – csókolt bele a nő nyakába, de Kate nem engedett. Kibontakozva a karjai közül, finoman megcsókolta, majd határozottan a fürdőszoba felé fordította.

-          Indulás zuhanyozni! Már így is késésben vagyunk, és az igazságosságról alkotott elméleted egy fikarcnyit sem fogja érdekelni Gates-t! – csengett szigorúan a hangja, de szája sarkában mosoly bujkált, ahogy a durcásan távozó író után nézett.

-          Oké, Scully – rántotta meg a vállát látszólag sértetten Castle, majd magasra tartott fejjel vonult be zuhanyozni, így nem láthatta, hogy Kate megforgatja a szemét. A nyomozónő rutinos, gyors mozdulatokkal nyúlt a szekrénybe, és halászott elő magának egy sötét farmert, és egy olajzöld inget, hogy aztán percek alatt belebújjon. Éppen Glockját, és jelvényét csatolta fel, amikor hallotta, hogy Rick belép a szobába, és ezúttal szó nélkül, még mindig duzzogva állt meg mellette, hogy ő is felöltözzön. Kate nagyot sóhajtott. Egyfelől sajnálta szerelmét, amiért kiugrasztotta az ágyból, és megint elmarad a közös, meghitt reggeli, amihez ő olyan gyorsan szokott hozzá, hogy még őt is meglepte, másfelől azonban, tisztában volt azzal is, hogy nem tanácsos magukra vonni Gates haragját. Már pedig a kapitány hangjából érezhető feszültség, és egyáltalán a tény, hogy ő hívta fel, világossá tette számára, hogy fontos dologról lehet szó. Miközben még utoljára végig pillantott, mintegy ellenőrzésképpen, tükörképén, szeme sarkából látta, hogy Castle is már útra kész, csak a cipőjébe bújik bele. Ahogy pillantása végig siklott az élére vasalt ingen, szeme megakadt csupasz nyakán. Már tudta, miért volt hiányérzete. A gyűrű, melyet eljegyzésük óta minden alkalommal a nyakában hordott, most nem volt ott. Sietve kinyitotta a fiókot, és kivette a kis, szív alakú ékszerdobozt, hogy felfűzze a gyűrűt. Órájára pillantva azonban, csalódottan állapította meg, hogy nincs elég ideje, így csak fogta a gyémántgyűrűt, összetartozásuk jelképét, és sietősen ujjára húzta, majd elégedetten Castle-re pillantott.

-          Mehetünk? – kérdezte, de tekintetén, és hangjából látszott, hogy nem vár ellenkezésre, így Castle, mint egy morcos kis gyerek, csak bólintott.

Victoria Gates kapitány ideges türelmetlenséggel dobolt asztalán, egy összehajtogatott újság mellett, miközben arra várt, hogy legjobb nyomozója, és annak társa megérkezzenek. Ahogy pillantása ismét végig futott a cikken, megint ugyanaz az érzés kerítette hatalmába, mint amikor először meglátta. Düh, és aggodalom. Biztos volt benne, hogy nem emberei között kell keresnie a forrást, aki hamis adatokat adott ki az újságoknak, de tudta, hogy náluk kell keresni a megoldást. Éppen itt tartott gondolatban, amikor halk kopogás zavarta meg. Órájára pillantva, félmosollyal a szája sarkában állapította meg, hogy szigorúbb lehetett a hangja, mint hitte, ha a nyomozónő, és a firkász mindössze negyed órát késtek.

-          Tessék! – csendült fel határozottan a hangja, mire nyílt az ajtó, és tekintete Kate komoly, zöldes-barna szemével, és Castle kíváncsi kék pillantásával találkozott. – A reggeli lapok! Olvassanak! – dobta eléjük a New York Times aznapi számát Gates egy laza mozdulattal, így rátérve azonnal jövetelük okára.

-          A reggeli újság? Megtisztel minket asszonyom a figyelmessége, de nekem is jár a Times, szóval otthon is… - próbált tréfálkozni az író, de Gates dühösen szakította félbe.

-          Kíméljen meg az ostoba tréfáitól Mr. Castle! – hűtötte le az író jókedvét azonnal Gates, mire Rick nyakát behúzva harapta be alsó ajkát, és inkább közelebb lépve Kate-hez, csendben a cikkbe mélyedt ő is, abba, amit a nyomozónő is olvasott.

-          De ez hazugság! – hördült fel az író felháborodottan, amikor a cikk végére ért, mire Gates rezignáltan bólintott.

-          Igen, tudjuk! Maguk is tudják, és én is tudom, hogy Sue Parker nem látta a gyilkosát, nem azonosította, az újságírók mégis leközölték, hogy szemtanú. Summázva a lényeget, a lány veszélyben van! – ült le a kényelmes bőrfotelbe a kapitány, miközben levette orráról a szemüvegét, és hanyag mozdulattal dobta az asztalon heverő egyik akta tetejére.

-          Védelem alá helyezzük? – kérdezte Kate elszánt arckifejezéssel, miközben még mindig a kezében lévő lapot szorongatta, Gates pedig bólintott.

-          Pontosan! Még nem tudom, hogyan fogok embert biztosítani mellé, tekintettel arra, hogy így is kevesen vagyunk, de valamit ki kell találnunk! – sóhajtott gondterhelten a nő, mire Castle megköszörülte a torkát.

-          Nekem volna egy ötletem – emelte fel jobb kezének mutatóujját Rick, mire mindkét nő érdeklődve fordult felé. Kate-nek rossz előérzete támadt, ahogy meglátta az együtt érzést, és aggodalmat megcsillanni a kék szemekben, de nem akart hinni megérzéseinek. Biztos volt benne, hogy az író nem tenné meg azt, amire gondol, de a következő percben minden reménye elszállt, amikor a férfi folytatta – tekintettel arra, hogy magának nincs elég embere, a lány viszont veszélyben van, én tudnék egy biztonságos helyet, ahol senki nem keresné. A lakásom! – jelentette ki magabiztosan, mire Kate szemei meglepetten kerekedtek ki, Gates pedig felhúzott szemöldökkel mérte végig az írót.

-          Úgy érti, bízzam a maga védelmére egy gyilkossági ügy érintettjét, akiről a sajtó azt állítja, hogy látta a gyilkost, és valószínűleg meg akarják ölni? – kérdezte hitetlenkedve, mire Castle elszántan bólintott.

-          Pontosan erre gondoltam, Asszonyom! – bólintott határozottan, mit sem törődve azzal, hogy a mellette álló nyomozónő levegő után kapkodva igyekszik megőrizni nyugalmát, Gates pedig összehúzott szemmel fontolja meg az elhangzottakat – Gondolja csak végig! A házunk olyan biztonságos, hogy még a Pentagonba is egyszerűbb bejutni, ezen kívül egy nyomozóval élek együtt! – mutatott Beckett-re a férfi, majd ajkára fagyott az elégedett mosoly, amikor pillantása találkozott Kate gyilkos tekintetével. Ajkát összeszorítva hallgatott el, miközben lassan leeresztette kezét, és most érdeklődve fordult a kapitány felé, aki még mindig szótlanul nézett rájuk.

-          Logikusnak tűnik, és noha minden porcikám harcol az ellen, hogy egy civilre, ráadásul magára bízzam Ms. Parkert, el kell ismernem, hogy igaza van. – sóhajtott mélyet, majd rájuk szegezte sötét barna, szigorú tekintetét – maga és Beckett nyomozó fognak vigyázni rá, amíg az ügyet le nem zárják!

-          De Asszonyom! – próbált tiltakozni Kate, de Gates egy kézmozdulattal leállította.

-          Nem vita tárgya! Egy egység most rögtön elindul érte, attól fogva már a maguk gondja. – zárta rövidre a dolgot a kapitány, majd fejével intett, hogy távozhatnak. Kate magában fortyogva lépett ki a helyiségből, de amikor Castle a nő asztala felé akart indulni, a nyomozó egy mozdulattal ragadta meg zakóját, és rántotta be a pihenő ajtaján, melyet aztán magukra zárt, és villámló tekintettel, karba font kézzel nézett farkas szemet az ártatlan képpel, félszegen rámosolygó íróval.