Soha többé! 21. rész

21. rész

Annak ellenére, hogy még csak hét óra múlt, Castle kisimult arccal, egy szál alsónadrágban az igazak álmát aludta. Kócos hajából a homlokába hullott egy tincs, ajkán lágy mosoly játszott, mintha édeset álmodna. Kate néhány másodpercig csak nézte a számára oly kedves arcot, mialatt azon töprengett, a kora esti időpont ellenére hagyja aludni, vagy inkább csókkal ébressze fel, majd végül az utóbbi mellett döntve elindult, hogy meglepje élete szerelmét. Ebben a pillanatban azonban olyan meglepetés fogadta, amire rémálmaiban sem gondolt volna. A fürdőszobából Sue sétált ki, lassan, mint aki ráér, testét egyetlen törölköző takarta el, majd amikor meglátta a nyomozót, kék szemébe riadalom költözött, és halkan sikkantva kapta szája elé a kezét.

-          Beckett nyomozó! Micsoda meglepetés, nem számítottunk rá, hogy ilyen korán hazatér a munkából! – sápadt el Sue, miközben félénken támaszkodott meg az ajtófélfában.

-          Igen, azt látom! – húzta gúnyos mosolyra a száját Beckett, miközben a fájdalmat igyekezett kiűzni szívéből, ami hatalmába kerítette a látványra. A kép, ami szeme elé tárult, magáért beszélt, nem kívánt magyarázatot, ő mégis, hallani akarta – elárulnád, mi folyik itt?! – emelte meg kissé a hangját, miközben ideges mozdulattal mutatott körbe a szobában, ahol Castle, és a lány ruhái szanaszét hevertek, azt mutatva, hogy nagyon sietősen kapkodták le magukról, vagy inkább egymásról, amitől csak még inkább fordult egyet a gyomra a nyomozónak.

-          Minek néz ki? – húzta fel gúnyosan a szemöldökét Sue, miközben szája elégedett mosolyra húzódott. Kate éppen azon volt, hogy csípős választ adjon, melyben helyet kapott volna az undor, a közöttük lévő korkülönbség, és Sue elmeállapota is, amikor az ágy felől halk nyöszörgés adta tudtukra, hogy az író lassan, de biztosan ébredezni kezdett álmából. Kate csípőre tett kézzel, némán, szikrákat hányó szemmel várta, hogy a férfi teljesen magához térjen, majd amikor az, kócos hajába túrva, félig résnyire nyílt szemmel felnézett, összeszorított szájjal nézett vissza rá.

-          Kate? Máris itthon? – kérdezte rekedtes hangon, majd amikor Kate válasz nélkül intett fejével a fürdőszoba felé, végül ismét az íróra nézett, ő is követte a pillantását. Amint meglátta a lányt, csillogó szemekkel, egy szál törölközőben, mosolyogva integetni, szeme tágra nyílt a döbbenettől, majd magára kapta pillantását, és egy gyors mozdulattal rántotta fel a takarót – Ezt.. meg tudom magyarázni… - kezdett volna bele a magyarázatba, de amikor Kate várakozó tekintetével találta szemben magát, riadtan állapította meg, hogy fogalma sincs, mi történt. Az utolsó dolog, amire emlékezett, az a tea keserű íze volt, amit Sue hozott neki, és a harag, amit Kate iránt érzett, amiért kihagyta a kincskeresésből – azt hiszem… - fűzte hozzá bizonytalanul, majd a nőre emelte rémült tekintetét.

-          Ne fáradj! – csattant Kate hangja határozottan, amitől szíve vad iramban kezdett dobogni – Pontosan tudom, mi történhetett! – tette hozzá undorral a hangjában a nyomozó, mire Rick nagyot nyelt, és félénken elmosolyodott.

-          Megosztod velem is? Ugyanis nekem gőzöm sincs róla…- próbálta enyhíteni a feszültséget, de amikor tekintete találkozott a haragtól villámló zöldes-barna szemekkel, már tudta, hogy esélytelen vállalkozásba fogott.

-          Nem vagy vicces! – húzta el a száját a nyomozó, mire Castle ülő helyzetbe tornászva magát, kétségbeesetten nézett rá.

-          Jó, mert nem viccnek szántam! Tényleg nem tudom, mi a fene történt! – túrt bele megint rövidre nyírt hajába most már ideges mozdulattal a férfi, miközben ő is megemelte a hangját. Érezte, hogy csúnyán átverték, és azt is tudta, hogy az egész főként Kate ellen irányult, de remélte, hogy van esélye kimagyarázni a dolgot.

-          Kérdezd meg Sue-t! Úgyis olyan nyitott vagy a gondjaira! – vágta oda sértetten, majd még egy undorodó pillantást vetve a lányra, kisietett a szobából, és Castle már csak azt hallotta, ahogy csapódik a bejárati ajtó. Agyában lázasan kergették egymást a gondolatok, tekintete az ajtó és a fürdőszoba között cikázott, ahol néhány másodperce eltűnt a lány, Castle legnagyobb örömére, felöltözni. Nem tudta, mit tegyen. Első gondolata az volt, hogy addig nem tágít a lány mellől, amíg meg nem magyarázza, hogyan került félmeztelenül, bokszerban az ágyba, a következő pillanatban azonban, inkább a nyomozó után rohant volna, hogy megbeszéljék a dolgokat. Végül a szívére hallgatott, és alig pár percnyi gondolkodás, vacillálás után, villámsebességgel pattant ki az ágyból, és kapta magára először a nadrágját, majd az inget. Éppen cipőjébe bújt bele, amikor Sue kilépett a hálóból, ezúttal már farmerban, és egy agyonmosott pólóban.

-          Hova készül? – kérdezte ártatlan, ugyanakkor értetlen tekintettel, mire Castle a hálóból kifelé menet szólt vissza.

-          Utána megyek! Visszahozom, te pedig, szépen elmagyarázod mindkettőnknek, hogy mit kerestem az ágyban, te meg a fürdőben! – jelentette ki határozott, ellentmondást nem tűrő hangon, mire Sue rántott egyet a vállán.

-          Azt most is elmondhatom, ha nem rémlik semmi – vigyorgott úgy a férfira, mint egy jóllakott macska, mire Castle undorodva húzta el a száját, ő pedig folytatta – maga belevaló pali! Húszéveseket megszégyenítő tempóval…

-          Elég! – dörrent rá Castle dühödten. Ha csak elképzelte, hogy megtette azt, amivel a lány vádolta, felfordult a gyomra – Valamit belekevertél a teába! Igaz?! – csapott le az egyetlen dologra, amire emlékezett az estéből, és elég volt a lány önelégült arcára néznie, hogy tudja, nem tévedett. – Elkábítottál! – mutatott vádlón a lányra, mire az, megrántotta a vállát.

-          Na és? Tekintse úgy, mint a közös jövőnk ugródeszkáját – felelte nem törődöm hangon, mire Castle gyanakodva ráncolta össze a szemöldökét.

-          Közös jövő? – kérdezte lassan, így kipuhatolva, hogy jól értette-e, de amikor Sue bólintott, elakadt a lélegzete.

-          Nézze, már képem is van magáról! – nyúlt bele farmerja hátsó zsebébe a lány, és elővett egy képet, amin az író éppen az igazak álmát aludta – akkor csináltam, amikor békésen szunyókált – húzta ki magát büszkén a lány, mire Castle dühösen ütötte ki kezéből a képet.

-          Nem aludtam, hanem elkábítottál! – emlékeztette emelt hangon a lányt tettére, mire az, megint csak vállrándítással válaszolt.

-          Teljesen mindegy! A lényeg, hogy jó úton haladunk afelé, hogy egy család legyünk! – jelentette ki magabiztosan, mire Castle hitetlenkedve rázta meg a fejét.

-          Te beteg vagy! Neked kezelésre lenne szükséged! – fújtatott mérgesen, mire a lány réveteg tekintettel mosolyodott el.

-          Próbálták… mármint kezelni… - jegyezte meg halkan, de arcán látszott, hogy egyáltalán nem szégyelli, Castle pedig szánakozva húzta el a száját.

-          Ahogy látom, nem jártak sikerrel! – szúrta oda gúnyosan – apádat is te ölted meg? – kérdezte Rick, de a választ meg sem várva, azonnal folytatta – várj, had találjam ki! Öngyilkos lett, és saját magát verte agyon, amikor megtudta, milyen elmebajos lánya van! – fűzte hozzá gonoszkodva, de Sue csak megrázta a fejét, mintha így kényszerítené magát, hogy a múltból visszarázódjon a jelenbe.

-          Nem én tettem el láb alól, megtette helyettem más, amiért őszintén hálás vagyok! Az a fickó apának kész rémálom volt! – rázkódott meg látványosan Sue, ahogy előtörtek emlékei az apjáról – minden nap hullarészegre itta magát, és ha megúsztam a verést, akkor hallgathattam órák hosszat, hogy elcseszte az életét, és nem kellett volna elhagynia élete szerelmét! Mintha érdekelt volna! – köpött a padlóra Sue mérgesen – maga öt perc után jobban bánt velem, mint apám egész életemben! Ezért döntöttem úgy, hogy magát választom! – jelentette ki olyan hangon, mintha örömujjongást várna, ehelyett azonban, csak döbbent tekintetet kapott válaszul, így folytatta – nem érti? Magát választom, hogy legyen az új apukám! Olyan apuka, akit minden gyerek megérdemelne, de csak keveseknek adatik meg! Látom, milyen szeretettel beszél a lányáról, és velem is nagyon kedves volt!

-          Az apjával nem fekszik le az ember!! – tört fel az íróból haragosan, mire Sue csak legyintett.

-          Ugyan, nem történt semmi! Az egész csak arra kellett, hogy eltávolítsam a közeléből Beckett nyomozót! Irritált az a nő, és tudtam, hogy maga sosem hagyná ott, így azt kellett elérnem, hogy fordítva történjen! – húzta ki magát elégedetten, minden szégyen nélkül, mire Castle hitetlenkedve rázta meg a fejét, ő pedig, folytatta – most már semmi sem állhat közénk! – kacsintott magabiztosan az íróra, mosolyogva.

-          Vissza fog jönni! Tudja, hogy sosem tennék vele ilyet, ahhoz túl régóta szeretem, túl sokat küzdöttünk a másikért! – felelte halkan, de kissé bizonytalan hangon, mintha nem is a lányt, sokkal inkább önmagát akarná meggyőzni róla, hogy így lesz. Hinni akarta, hogy Kate-t nem lehet ilyen könnyen becsapni, hiszen annak idején, Tyson sem tudta meggyőzni róla sem levelekkel, sem más bizonyítékkal, hogy megcsalta. - Vissza fog jönni! -–jelentette ki újra, ezúttal hangosabban, és magabiztosabban, mire Sue kárörvendőn, sátáni mosollyal az ajkán húzta el a száját.

-          Én ebben nem vagyok olyan biztos, mint maga, abból kiindulva, ahogy elviharzott! – igyekezett elbizonytalanítani az írót, majd amikor belenézett annak elszánt, kék tekintetébe, elkomolyodva fűzte hozzá. – Ha azonban, mégis magának lesz igaza, és visszajön, arra is van tervem – vigyorodott el ismét, majd Castle nagyot nyelve pillantott le a lány jobb kezére, melyben egy PA-63-as típusú pisztolyt szorongatott, és melynek csövét egyenesen rászegezte.