24. rész
Castle
megmarkolva a nő karját húzta hátrébb a tűz égető közelségéből, mely nemcsak
bevilágította a helyiséget, ahogy először a függönybe, majd lassan a bútorokba
is belekapott, hanem erős füstöt, és hőt is gerjesztett. Kate szája elé tartva
kezét hátrált a férfival egyenesen a zárt ablakig, miközben tekintetük körbe
cikázott a helyiségben, menekülő utat keresve. Fegyverét elővéve, az ablak felé
fordult, majd kibiztosította, és tüzelt. A golyók először akadálytalanul
pattantak le a lakatról, majd a harmadik lövés végre célt ért, és a zár
engedett. Castle nem tétovázott, azonnal szélesre tárta az ablakot, majd a nő
felé fordult.
-
Menj! – utasította a nyomozót, aki azonnal látta, hogy
ő épphogy kifér majd, de az író bizonyosan nem. Néhány másodpercig kétségbeesetten
nézett a kék szemekbe, melyből biztatást, és noszogatást olvasott ki, majd
megrázta a fejét.
-
Nem hagylak itt! – jelentette ki határozottan,
ellentmondást nem tűrő hangon, miközben ismét köhögő roham kapta el, ahogy
belélegezte a füstöt. Tüdeje szúrón jelezte, hogy egyre kevesebb oxigént képes
felvenni, miközben ő továbbra is farkas szemet nézve az íróval, nem tágított.
-
Kate! Nincs más választásod! Kimászol az ablakon, és
kinyitod az ajtót! – fogta két keze közé a nő arcát, aki először ellenkezni
akart, majd latolgatva az esélyüket, végül bólintott, de mielőtt az ablakhoz
lépett volna, hosszan megcsókolta az írót, majd hagyta, hogy az, bakot tartva
neki, felemelje, és szinte kitolja az ablakon. A földre érkezve, Kate először
néhány másodpercig levegő után kapkodott, majd nagyot nyelve, minden erejét
összeszedve felegyenesedett, továbbra is köhögve elindult, hogy megkerülje a
házat, és kinyissa szerelmének az ajtót. Ahogy odaért volna az ajtó elé,
megdöbbentő látvány fogadta. Sue ördögi mosollyal az ajkán, szemében beteges
csillogással figyelte, ahogy a lángok egyre magasabbra csapnak, miközben egy
régi gyermekdalt dúdolt közben. Kate minden porcikáját elöntötte a harag. Bár
tudta, hogy szorítja az idő, és mielőbb ki kell nyitnia az ajtót, azt is tudta,
hogy előtte Sue-t kell lefegyvereznie, hiszen azzal nem segít Castle-nek, ha
gondolkodás nélkül az ajtóhoz rohan, és lelöveti magát a lánnyal. Néhány
másodpercig csak figyelt, majd a következő pillanatban a földre teperte a
lányt, aki a meglepettségtől először moccanni sem tudott, de néhány másodperc
múlva vad kapálózásba kezdett, mire Kate egy jobb egyenessel nyugtatta le,
mellyel eltalálta a lány állát. Ebben a pillanatban érkezett meg Javi és Ryan,
akik döbbenten meredtek a földön fekvő nyomozóra, és az alatta szinte már
eszméletlenül fekvő Sue-ra.
-
Javi! Az ajtó! Nyisd… nyisd ki az ajtót, Castle még
bent van! – kiáltott oda újabb köhögő roham kíséretében Beckett társának, így
kizökkentve őt, miközben egy mozdulattal fordította hasára a lányt, és kattintott
bilincset a kezére. Ahogy felpillantott, megnyugodva látta, hogy Javi kitárja
az ajtót, és a gomolygó füstbe lépve, néhány perc után Castle-el az oldalán jön
ki, akinek arca merő korom volt, akárcsak a nyomozónőé. Kate, Ryan-re bízva
Sue-t, azonnal felpattant és a férfi elé sietett, mire Javi diszkréten
hátralépve, hagyta, hogy a két szerelmes megölelje egymást. Castle olyan szorosan
tartotta a nyomozót, mintha soha többé nem akarná elengedni, miközben hálát
adott az égnek, hogy élve megúszták. Amikor szívük vad dobogása enyhült,
lazított a szorításon, és kissé távolabb tolva a nőt, lágy mosollyal az ajkán
nyúlt bele nadrágja zsebébe, és halászta elő az eljegyzési gyűrűt.
-
Ezt nálam felejtetted… - suttogta halkan, mire Kate
szeme könnybe lábadt, és kinyújtotta remegő kezét, így hagyva, hogy Castle
ismét felhúzza ujjára a gyémántot, oda, ahová való – soha többé ne vedd le! –
érintette homlokát szerelmesen a nőéhez Rick, mire Kate felsóhajtott, miközben
érezte, hogy tüdeje még mindig szurkálódva fejezi ki nemtetszését.
-
Soha többé! – ismételte meg ő is, majd mélyen
belenézett a kék szemekbe, és hagyta, hogy a férfi birtokba vegye az ajkát, és
gyengéden megcsókolja, ő pedig, ugyanolyan puhán csókolt vissza.
-
Az elmeháborodottat bevisszük az őrsre! – törte meg a
meghitt pillanatot szokásához híven Javi, mire mindketten kissé neheztelve
néztek rá, ő azonban, zavartalanul folytatta – ki akarod kérdezni, vagy inkább
megnézetitek magatokat egy orvossal?
-
Kihallgatom! Én jól vagyok. – jelentette ki elszánt
tekintettel Kate, mire Castle aggódva pillantott rá.
-
Biztosan? Talán mégis jobb lenne, ha látna egy orvos… -
jegyezte meg óvatosan, de Kate megrázta a fejét.
-
Tényleg semmi bajom! – köszörülte meg a torkát, majd
Javira nézett – menjetek előre, mi is megyünk utánatok! – utasította a férfit,
mire az, bólintott.
Kate, immáron
frissen zuhanyozva, akárcsak Castle, éppen nagyot kortyolt az ásványvizes palackból,
melyet Rick hozott neki, hogy csillapítsa torkában a kaparó érzést, mely nem
akart szűnni, amikor Javi jelent meg, és jelezte, hogy Sue a kihallgató
szobában várja, de mint mondta, ne várjon túl sokat, mert az eddiginél is
kattantabb. Beckett szemöldökráncolva nézett vissza rá, végül rántott egyet a
vállán, és Castle-el a nyomában belépett a kihallgatóba, ahol Sue várt rájuk.
Keze az asztalon pihent, összebilincselve, kék tekintete üvegesen bámult a
semmibe, még az ajtó nyitódására sem nézett fel. Amikor azonban, Kate mellett
Rick is helyet foglalt, ráemelte a szemét, és halvány mosoly futott át az
arcán, de egy pillanattal később már tova is tűnt. Kate megköszörülte a torkát,
és kényelmesen hátradőlve figyelte egy ideig a lányt, aki úgy tűnt, egyáltalán
nincs velük lélekben, csak a teste volt jelen.
-
Sue, adok egy esélyt, hogy megmagyarázd – szólalt meg a
nyomozónő halkan, csendesen. Hangja meglepően nyugodt volt, ahhoz képest, amin
keresztül mentek a lány miatt, de Sue még csak rá sem nézett, csak az ujjait
bámulta meredten. – Miért csináltad ezt? Te ölted meg apukádat? – csendült fel
az újabb kérdés, de felelet ezúttal sem érkezett rá. Kate nagyot sóhajtott,
majd kinyitva a mappát, amivel érkezett, lassan lapozgatni kezdte. – Öt évig
voltál a zárt osztályon, mert egy tanárodról azt képzelted, hogy ő az igazi
apukád, és téged csak örökbe fogadtak a szüleid – olvasta fel hangosan, hátha
ezzel kivált valami érzelmet, de a lány arcáról semmit nem tudott leolvasni,
így folytatta – új családot akartál, mert nem tetszett, amibe születtél, igaz?
Ezért ölted meg? – kérdezgette tovább, de a lány most is néma maradt, majd néhány
másodperc múlva ugyanazt a gyerekdalt kezdte dúdolni, amelyet Beckett már
hallott tőle az égő kunyhó előtt. Tanácstalanul nézett Rickre, aki éppen szóra
nyitotta volna a száját, amikor Ryan dugta be fejét az ajtón.
-
Beckett! Megjött a labor. Tiszta! A DNS nem egyezik! –
súgta az odalépő nőnek, aki először bólintott, majd jelzett Castle-nek, és
magára hagyva a lányt, visszasétáltak az asztalukhoz.
-
Ryan, hívd fel a pszichiátert, és vitesd el innen
Sue-t! – utasította a férfit, majd, hogy megelőzzön egy újabb köhögést, még
mielőtt folytatta, megint kortyolt egyet a friss vízből, amit a kezében
szorongatott, Castle pedig, gyanakodva figyelte, de nem szólt semmit. – Javi,
te pedig nézd át az egész ügyet újra, de ezúttal Sue-ra koncentrálj! Biztos
vagyok benne, hogy köze van a gyilkossághoz! Túlságosan jól jött neki az apja halála!
– fordult most másik társa felé, miközben ő a kapitány irodája felé indult,
hogy tájékoztassa az ügyről.
Kate éppen a
kávét készítette a gépbe, amikor Castle jelent meg az ajtóban, és szótlanul
nézte őt percekig, amitől a nő kezdett zavarba jönni. Nagyot sóhajtva fordult
hátra, és nézett bele mélyen a kék, aggodalomtól csillogó szemekbe.
-
Mi az Castle? – törte meg a csendet, mire Rick most
beljebb jött, és bezárta az ajtót maga után, úgy állt meg a nő előtt.
-
Csak Sue-n gondolkodtam, hogy mi lesz most vele? –
felelte halkan a férfi, mire Kate rántott egyet a vállán, így jelezve, hogy nem
különösebben hatja meg a lánnyal történtek.
-
Gondolom beszámíthatatlannak nyilvánítják, és
kényszerkezelésre küldik. Reméljük, ezúttal élete végéig benn marad – fűzte
hozzá gonoszkodva, majd ismét köhögni kezdett, Castle pedig összeráncolt
szemöldökkel mérte végig, ahogy megint az ásványvizes üvegért nyúl, immár ki
tudja, hányadszor, mióta visszaértek.
-
Kate, meg kellene, hogy nézzen egy orvos! Amióta
visszajöttünk, túlságosan sokat köhögsz… - szólalt meg halkan, miközben ujjai
óvón fonódtak a nő karjaira, de Kate megrázta a fejét.
-
Nincs semmi bajom, csak kapar egy kicsit a torkom a sok
füst miatt – hárította el ismét meggyőződéssel a vizsgálat lehetőségét a
nyomozó, majd amikor látta, hogy ezzel korántsem nyugtatta meg szerelmét,
letéve kezéből az üveget, közelebb lépett hozzá, és átkarolta a nyakát – ne
aggódj, tényleg jól vagyok! Holnapra kutya bajom sem lesz… sőt… úgy érzem, már
estére is nagyon jól fogom magam érezni… Indy… - húzódott kacér mosolyra a nő
telt ajka, mire Castle nagyot nyelt, ahogy emlékeztette a nyomozó a
szerepjátékra, és aggodalmát elnyomva, derekára fonta kezét, és szorosabban magához
húzta, majd a pillanat tört része alatt komolyodott el, és bánatosan nézett
bele a zöldes-barna szemekbe. Arcán látszott, hogy olyasvalamit készül
elmondani, amivel talán egy újabb veszekedést indít el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése