20. rész
-
Már azt hittem, sosem érek ide! – csendült fel Sue
elégedett hangja tőlük alig két méterre, mire Kate és Castle egy emberként
kapták oda a fejüket. Mindkettejük tekintetében a meglepettség, és a
hitetlenkedés csillogott, de Castle arcán ezen felül még a kín is megjelent.
Reménykedett benne, hogy estig nem kell találkoznia a lánnyal, akitől egyre
jobban kirázta a hideg, de most rá kellett döbbennie, hogy tévedett.
-
Te meg, mit keresel itt? – rántotta ki gondolatai közül
Kate megrökönyödött hangja, ahogy felállva az asztaltól, csípőre tett kézzel
áll meg a lány előtt, aki most ráemelte átható kék tekintetét, mely hidegen
villant a nyomozóra.
-
Taxival jöttem! Halálra untam magam otthon, és nem
hagyom, hogy megszegje az ígéretét Mr. Castle! Azt mondta, vigyázni fog rám,
tartsa is be! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, mire Kate
meglepetten húzta fel a szemöldökét, és pillantott a mellette lemondón,
rezignáltan sóhajtó íróra.
-
Nagyban megkönnyítenéd a dolgunkat, hogy megvédjünk,
azzal, ha nem hagynád el a lakást, ami elé rendőrt állítottunk, és ami jelen
pillanatban számodra a legbiztonságosabb hely! – vonta ismét magára a lány
figyelmét Kate, aki kénytelen-kelletlen, elszakította pillantását az íróról, és
most flegmán rántotta meg a vállát.
-
A legbiztonságosabb, és a legunalmasabb! Persze, más
lenne a helyzet, ha Mr. Castle is ott lenne… - javasolta ártatlan mosollyal az
arcán, mire Kate égnek emelte a tekintetét, Castle pedig, némán könyörögve
pillantott rá, így esedezve, hogy ne küldje haza. Éppen válaszolni akart,
amikor Javi és Ryan jelentek meg asztala mellett. Arcukon látszott, hogy semmi
jó hírrel nem tudnak szolgálni.
-
A srácot mintha a föld nyelte volna el – panaszkodott
Ryan csalódottan, majd mintha csak akkor vette volna észre a fiatal lányt
Castle mellett, csodálkozva nézett rá – helló, Sue! Milyen a védőőrizet?
-
Nem ment még az agyadra Castle? – kontrázott rá Javi,
mire Castle felháborodva nyitotta szóra a száját, de Sue megelőzte.
-
Unalmas, és nem, nem ment az agyamra, mert
gyakorlatilag nem is foglalkozik velem, pedig megígérte! – vetette a férfi
szemére durcásan.
-
Ejnye, Castle! Szabad az ilyet? – rótta meg gúnyosan
Javi az írót, mire az visszagrimaszolva állt fel a székéről, ahol addig
ücsörgött, minek következtében a könyv, amit szorongatott, engedve a gravitáció
erejének, hatalmas puffanással landolt a földön, ő pedig, duzzogva hajolt le
érte. Csalódottan húzta el a száját, amikor észrevette, hogy a könyv szinte
darabjaira hullott. A keményfedéltől teljesen elvált a borító, a lapok pedig,
gyors egymásutánban potyogtak ki belőle, és hevertek szanaszét.
-
Akkor újabb zsákutca – hallotta közben Beckett lemondó
hangját, ahogy a fiúkhoz beszélt, miközben fél szemmel látta, hogy Sue is
lehajol, és segít összeszedni a könyv maradványait. – talán rossz úton
indultunk el – vélekedett alsó ajkát harapdálva Beckett hangosan, mire Javi is
töprengeni kezdett.
-
Mi lenne, ha újra leellenőriznénk a cellatársait? Talán
elsiklottunk valami felett. - kérdezte Ryan elgondolkodó hangon, és Kate éppen
szóra nyitotta a száját, hogy válaszoljon, amikor Castle izgatott hangja
szakította félbe.
-
Vagy akár, a térkép alapján meg is kereshetnénk a
kincset! Vagyis, a pénzt! - igazította helyre magát azonnal, miközben szemeiben
a felfedezés öröme csillogott, míg Kate megforgatta a szemét.
-
Castle, ha nincs épkézláb ötleted, akkor inkább… -
akarta volna ismét lehordani a férfit gyerekes kirohanása miatt, de az író nem
engedte, hogy mondata végére érjen.
-
Elég a kishitűségből, Beckett nyomozó! – mélyítette el
a hangját úgy, mint egy XVIII. századi kalóz, miközben egy lapot lobogtatott a
kezében – ím, kezemben tartom a térképet, vállalkozó szellemű társakat keresve,
akik hajlandóak velem bevetni magukat a sötétségbe, hogy aztán utunk végén 250
ezer dollárral legyünk gazdagabbak!
-
Megtaláltad a térképet?
-
Mégis létezik? – kérdezte Javi és Ryan egyszerre,
hitetlenkedve, mire Castle fensőbbséges, magabiztos mosollyal az ajkán
bólintott. Annyira elvakította a büszkeség, hogy figyelmetlenségében észre sem
vette, mire készül szerelme, aki egy mozdulattal kapta ki kezéből a megsárgult,
gyűrött fecnit.
-
Hé! – tiltakozott morcosan, amikor felfedezte, hogy már
más tulajdonában van a kincshez vezető út leírása, majd, mivel a nyomozónő
figyelmen kívül hagyta az óvodás hisztit, és a kísérletét a papír
visszaszerzésére, durcásan lépett inkább a nő háta mögé, hogy onnan vizsgálja
meg friss szerzeményét. A kopott papírra jól láthatóan kézzel rajzoltak rá
kacskaringós utakat, melyek egy nagy kereszthez vezettek, amely köré négy
boltív volt rajzolva. Az utak mellé alig olvasható írással az utcák nevei voltak
felírva. Kate szemét összehúzva vizsgálta a lapot, miközben érezte, hogy az író
meleg lehelete a nyakát csiklandozza, kellemes bizsergést elindítva ezzel
gerince mentén. – Ez a temető lehet! Nézd csak! – mutatott Castle az egyik
utcára – a 4. sugárút melletti temető lesz az! Az egyetlen a környéken, ahol a
ravatalozót boltíves kapuk veszik körbe! – magyarázta átszellemült, türelmetlen
hangon. Abból, ahogy lábával toporogni kezdett, érezhető volt, hogy szinte alig
várja, hogy útnak induljanak, Kate pedig, érezte, most jött el az idő, hogy
megbosszulja a tegnap estét, és a ma reggelt. Nyugalmat erőltetve magára, úgy
téve, mintha őt egyáltalán nem hozná lázba a térkép, rezzenéstelen arccal
fordult a fiúk felé.
-
Ez az egyetlen nyomunk, s noha úgy gondolom, hogy
semmivel sem visz közelebb minket a gyilkos megtalálásához, adok neki egy
esélyt – jelentette ki mindenfajta érzelmek nélkül, mire Castle vadul bólogatni
kezdett.
-
Akkor, induljunk! – nyúlt kabátja után izgatottan az
író, de Kate hangja megállította.
-
A srácok és én megkeressük a pénzt, te pedig,
hazaviszed Sue-t! – közölte határozottan, mire Castle döbbenten meredt rá.
Arcán látszott, hogy nem tudja elhinni, hogy a nyomozó ezt megteszi vele, azok
után, hogy tudta, mennyire vágyott rá az egész ügy alatt, hogy a pénz nyomába
eredhessen.
-
Kate… csak viccelsz, ugye? – kérdezte reménykedve, és a
nyomozó hirtelen megsajnálta, de tudta, valahogy rá kell ébresztenie a férfit,
hogy a lánnyal valami nem stimmel, hogy több van a viselkedése mögött, mint az
apja miatti gyász, de amíg a férfi nincs vele eleget kettesben, nem fog neki
hinni. Ismerte szerelmét, tudta jól, hogy minden emberben a jót keresi, és
feltétel nélkül elhiszi, amit mondanak neki, az pedig csak rontott a helyzeten,
hogy Sue Alexisre emlékeztette. Gondolatai közül Castle reményvesztett,
kétségbeesett hangja rántotta ki – Kate! Kérlek! Nem teheted ezt velem! Érzem a
zsigereimben, hogy ott lesz a pénz, és te megfosztasz ettől? – nézett rá hitetlenkedőn
csillogó kék szemekkel, és a nőnek minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy
erős, és következetes maradjon.
-
Nem viccelek! Te, a zsigereid, és Sue hazamentek!
Veszélyben van, nem hurcolászhatom körbe a fél városon, de egyedül sem
engedhetem vissza! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, mire a lány
szeme örömtelin felcsillant, Castle viszont bánatosan nézett a nőre, majd szó
nélkül távozott az őrs épületéből, a boldogan utána táncoló Sue-val a nyomában.
Castle még akkor
is durcás, és ingerült volt, amikor Sue-val hazaértek a lakásba. Úgy érezte,
elárulták, becsapták. Nem volt ostoba, tisztában volt vele, hogy amiért most
hazaküldte a nő, az nem más, csupán a bosszú, amiért este Sue mellett érvelt,
és egyedül hagyta, holott a nyomozó egy szenvedélyes éjszakát akart vele
eltölteni, és bármennyire tudta azt is, hogy igaza volt, mégsem érezte fairnek
a büntetést. Legszívesebben felkiáltott volna mérgében, és egy pillanatra még
az is megfordult a fejében, hogy hazakísérve Sue-t, taxit fog, és követi a nyomozókat
a temetőhöz, de mivel a térkép Kate-nél maradt, fogalma sem volt, a temetőben
merre menjen tovább. Ehelyett csak mérgesen bemasírozott a dolgozószobájába,
mit sem törődve Sue csicsergésével, aki már az őrstől felvázolta, mi mindent
fognak együtt csinálni. Leülve a laptop elé, éppen kinyitotta, hogy írással
üsse el az időt, fellélegezve, hogy Sue legalább ide nem követte, amikor a
lány, szokásához híven, kopogás nélkül, két teáscsészével a kezében jelent meg.
-
Láttam, hogy nagyon szomorú, amiért nem mehetett
Beckett nyomozóval – magyarázta Sue együtt érző, aggódó hangon, majd beljebb
sétálva, az író elé tette az egyik csészét - készítettem egy teát. Apát mindig
megnyugtatta, és azt mondta, én főzöm a legfinomabbat! – húzta ki magát büszke
csillogással a szemében, mire Castle nagyot sóhajtott. Úgy döntött, nincs
értelme a lányon levezetni a dühét, így szomorkásan elmosolyodott.
-
Köszönöm szépen! Biztosan finom, vétek lenne kihagyni!
– kacsintott az elpiruló lányra, majd nagyot kortyolt az enyhén citromos
italból.
Kate fáradtan,
és lelkiismeret furdalástól gyötörve lépte át közös otthonuk küszöbét, miközben
immár a sokadik variációját játszotta le agyában a bocsánatkérésnek, amivel
tudta, tartozik az írónak. Miután a fiúkkal kimentek a temetőbe, és kiásták a
megjelölt helyet, rátaláltak egy ládára, aminek kulcslyukába tökéletesen illett
a széfben talált kulcs. Felnyitva a ládát, elhűlve látták, hogy az tele volt 20
és 100 dolláros bankjegyekkel, egyértelművé téve, hogy ráakadtak a 10 évvel
korábban zsákmányolt pénzre, melyet Leon a többiek elől rejtegetett. Elnézve a
pénzt, és Ryan diadalittas mosolyát, Kate szívébe szúró fájdalom nyilallt. A
bűntudat súlyos teherként nehezedett mellkasára, amiért kicsinyes
bosszúvágyból, és leckéztetni akarásból, elvette a férfitól a lehetőséget, hogy
átélje ezt a pillanatot. Most, hazaérve, csak arra tudott gondolni, hogyan
kárpótolhatná a veszteségért. Tisztában volt vele, hogy nem lesz könnyű dolga,
mert az író, amennyire gyerekesen tudott rajongani néhány dologért, ugyanolyan
gyerekesen tudott duzzogni is. Miután levette kabátját, és kulcsait az asztalra
dobta, halkan lépkedve indult a háló felé, miközben magában azért imádkozott,
hogy csak most ne zavarja meg őket Sue, legyen elég ideje bocsánatot kérni. Arra
azonban nem számított, amikor az este pillanatait pörgette a fejében, ami a
hálóban fogadta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése