10. rész
Kate látszólagos
nyugalmat erőltetve magára készítette be a kávékat, majd lazán megtámasztva
csípőjét a pult szélén, fordult a férfi felé, aki becsukva a pihenő ajtaját,
hátát nekivetve nézett vissza rá. Kék szemében komolyság elegyedett cseppnyi
vágyakozással, és a nő, hogy ne kelljen saját égő vágyára koncentrálnia, inkább
a levelekre terelte figyelmét.
-
Sejtelmed sincs, ki lehet a levélíró? – kérdezte,
csakúgy mellékesen, mire Castle megrázta a fejét.
-
Nem – erősítette meg válaszát verbálisan is, majd
ellökve magát az ajtótól, kissé közelebb lépett a nőhöz, aki észrevétlenül
feszült meg, de mozdulatlan maradt, nem távolodott el a férfitól.
-
Biztosan találkoztál vele legalább egyszer. Valami
zakkantra gondolj! – próbált segíteni a férfinak, mire Castle megrántotta a
vállát.
-
Bizonyos értelemben, mindegyik rajongóm zakkant egy
kicsit. Hangyásak. – felelte nemtörődöm módon, miközben tekintete itta a nő
fehér ingbe bújtatott telt kebleinek látványát, a fekete farmerba rejtett,
hosszú, izmos combokat, és nagyot kellett nyelnie, hogy pillantását ismét a
zöldes-barna szemekre irányítsa. Amikor azonban találkozott a tekintete Kate
meglepett, ugyanakkor figyelmeztető pillantásával, szinte azonnal felfogta, mit
is mondott az imént, és fejében, mint egy villanás jelent meg az emlék, amikor
Larry nevén szólította a nőt, és azt kérdezte, ő is feliratkozni jött-e –
tisztelet a kivételnek! – javította magát azonnal, kisfiúsan mosolyogva, mire
Kate megforgatva a szemét, fordított hátat a férfinak, és kivéve a két csészét,
az asztalra helyezte őket, és helyet foglalt. Hálát adott a sorsnak, hogy így
legalább eltávolodhatott egy kicsit az írótól, és már nem érezte olyan
intenzíven orrában a kissé fanyar, mégis férfias illatot.
-
Hogy érted, hogy mindegyik hangyás? – tette fel a
kérdést, figyelmen kívül hagyva a férfi javító szándékát, miközben Castle is
helyet foglalt vele szemben.
-
Tisztelet a kivételnek! – ismételte meg a korábbi
mondatát, mire Kate megint megforgatta a szemét.
-
Jó, tisztelet a kivételnek! Hogy érted, hogy hangyásak?
– kötötte az ebet a karóhoz, mire Castle, óvatosan a forró feketébe kortyolva,
elgondolkodva adott választ.
-
Nem is tudom… mindenkinek megvan a maga heppje, hogy
miért olvassa a regényeimet. 10% a romantika miatt… érdekli őket Nikki és Rook
kapcsolata, 20% a stílus, a humor, a nyelvezet miatt. A maradék 70% pedig –
magyarázta elkomolyodva, Kate pedig, érdeklődve figyelte – a gyilkosság miatt.
Arról olvasnak, amit talán ők is elkövetnének, de gyávák hozzá. Vagy egyszerűen
csak azért, mert érdekli őket, hogyan találják meg a tettest… - rántotta meg a
vállát, és újabbat kortyolt a kávéból.
-
Nem túl erős általánosítás ez? – kérdezte Beckett
ugyanolyan komolyan, mire Castle egy pillanatig megfontolta a választ.
-
Nem tudom, talán. Te például, miért olvasod? Melyik
kategória vagy? – szegezte a nőnek a kérdést pimaszul kíváncsiskodva – a
romantikus? Vagy rendőri precizitással ellenőrzöd benne a pontatlanságokat? –
húzta fel évődve a szemöldökét, de Kate arca komoly maradt.
-
Ez most nem rólam szól – hárította el a választ Beckett,
mire Castle keserűen elhúzta a száját.
-
Sosem rólad szól, igaz? Akkor kiről, Kate? Rólam? –
kérdezte szomorkásan a férfi, mire Kate nagyot sóhajtott.
-
Mit akarsz, mit mondjak? – kérdezett vissza válasz
helyett, majd folytatta – igen, Castle, rólad szól! Téged zsarolnak a
családoddal egy levélben, és te vagy az is, akinek döntenie kell, hogy mit
akar! – tört fel belőle, és Castle éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor
hirtelen Espo jelent meg a pihenőben, nyomában a társával.
-
Lefuttattuk az összes levelet, de egyiken sincs
ujjlenyomat, vagy DNS. – tájékoztatta felettesét először Javi – a szakértők
szerint, kesztyűben íródtak, most átadtuk őket a grafológusnak, talán ő
megállapít belőle valamit a fickóról, azon kívül, ami egyértelmű, hogy nem
normális! – húzta el a száját lekezelőn, majd Ryan vette át a szót.
-
Utánanéztem a tetováló szalonoknak, és hármat találtam,
amelyik film, vagy könyvillusztrációkkal foglalkozik New Yorkban. Viszonylag
kevesen vállalják, mert nagyon macerás, sziszifuszi munka – magyarázta szakértő
ábrázattal, majd amikor észrevette, hogy mindhárman döbbenten néznek rá,
zavartan köhécselve folytatta – szóval, kettő az East Side-on van, egy pedig
itt, Manhattan-ben – lobogtatott meg egy cetlit, rajta a címekkel Ryan, amit
most Kate nézett át.
-
Rendben! Javi, Ryan tiétek az East Side, osszátok el,
melyikőtök, hova megy, Castle és én meglátogatjuk az utolsót! Ha nem járunk
sikerrel, kiterjesztjük a keresést! Jelen pillanatban ez az egyetlen nyom a
kezünkben. Indulás! – jelentette ki, majd mit sem törődve Javi elégedetlenkedő
hangjával, aki azt fájlalta, hogy megint nekik kell a távolabbi helyre menni,
kabátjáért nyúlt, és a lift felé vette az irányt.
Az autóban az utat
szótlanul tették meg. Egyikük sem akarta ismét felhozni a pihenőben elkezdett
beszélgetést, de mindegyikük más-más okból. Castle nem érezte alkalmasnak az időpontot,
hogy megváltozott érzelmeiről, csillapodó keserűségéről beszéljen, Kate pedig,
túlságosan büszke volt ahhoz, hogy a férfira erőszakoljon egy beszélgetést,
amiből az, azt gondolhatná, hogy türelmetlen vele szemben. Noha, fogalma sem
volt róla, meddig lesz képes várni, elhatározta, hogy amikor már úgy érzi,
nincs tovább, közli az íróval. Néhány perc volt csupán az út a Ryan által
lefirkantott címig, és amikor megérkeztek, Kate meglepetten nézte a villogó
táblát, mely hatalmas, kalligráf betűkkel hirdette, hogy ott egy tetováló
szalon működik. A feliratot egy sárkány, és egy ágaskodó ló foglalta keretbe, a
kirakatban pedig, számtalan reklám fotó igyekezett becsábítani a megrendelőket,
melyek között helyet kaptak rajzfilmek, milliós bevételt hozó mozifilmek a
Harry Pottertől kezdve a Gyűrűk Urán át, a Titanic-ig, valamint könyvek
borítóinak lapjáról készült tetoválások is. Kate ámulva nézte, ahogy az egyik
fényképen, egy férfi hátán éppen a félig elsüllyedt Titanic látható, miközben
azon gondolkodott, mi vihet rá egy embert, hogy ezt tegye magával.
-
Titanic? Nem a hajó lenne az egyetlen, ami elsüllyedne,
ha ezt firkálnák a testemre! Én is elsüllyednék, de én nem jéghegytől, hanem a
szégyentől! – botránkozott meg hangosan Kate mögött az író, mire Kate elfojtott
egy mosolyt, és a bejárat felé indult – nyugtass meg, hogy rád nem Leo Di
Caprio, vagy valami más nyálas színész van tetoválva! – könyörgött a nőnek,
miközben követte, Kate azonban néma maradt. Egészen addig, amíg egy pulthoz nem
ért, ahol egy 20-as éveinek végén járó, hosszú, fekete, egyenes hajú,
orrkarikát, és szemöldök percinget viselő nőhöz nem ért, aki a rágót nem túl
ízlésesen forgatva szájában, érdeklődve mérte végig őket. Karját, csuklójától
az ujjatlan trikóba bújtatott válláig, tetoválások borították, melyek között
ugyanúgy helyet kapott a vallási, mint az ezoterikus dekoráció.
-
Mi lesz? A 10 kicsi póni? – vigyorgott Kate-re
szemtelenül, mire Kate gúnyosan mosolygott vissza rá, és elővéve jelvényét, a
lány orra alá dugta.
-
Mit szólnál a jogaidhoz? – kérdezett vissza
magabiztosan, mire a lány elhúzta a száját, Kate pedig, tudomásul véve, hogy
gyors győzelmet aratott, tért rá a lényegre – egy fickót keresünk, akit
elméletileg itt tetováltak ki – fogott hozzá kemény hangon, miközben ismertette
a tetoválás kinézetét, a lány azonban, csak megrántotta a vállát.
-
Fogalmam sincs! Tudja maga, hány fószert tetoválok
mindennap? – kérdezte elhűlve, miközben tekintetét egy percre sem vette le az
íróról, aki éppen az egyik szobába lesett be, ahol az egyik művész nagy
munkában volt, és egy férfit dekorált. Kate figyelmét nem kerülte el a nő
vágyakozó pillantása, ahogy az sem, hogy nem a férfi kék szeme fogta meg először,
sokkal inkább feszes feneke, széles mellkasa.
-
Nézze, ha visszaemlékezne, hogy készítette-e ilyen
tetoválást, akkor beszélek a társammal, és ráveszem, hogy tetováltassa a
Midway-i csatát a mellkasa közepére - kacsintott a nőre Beckett teljes
meggyőződéssel, mire a lány megnyalta a száját, és vadul gondolkodni kezdett.
-
Talán csináltam ilyet, igen! Már emlékszem, egy ideges
fószer volt, teljesen felpörgött, amikor kész lett! – bólogatott eltökélten.
-
Név? – ütötte a vasat tovább Beckett, miközben Castle
is megérkezett mellé, de a lány csak a fejét rázta.
-
Fogalmam sincs. Általában kérünk személyigazolványt, de
a pali bőven kinézett 40-nek, szóval nem firtattuk, hogy nagykorú-e már – tárta
szét a karját, mire Kate csalódottan harapta be alsó ajkát.
-
Személyleírást tud adni? – kérdezte, mire a lány ismét
elgondolkodott.
-
Talán… magas, úgy 180 centi, de nagyon vékony volt,
szerintem, 70 kilónál nem volt több. Fekete haja volt, és erős, sűrű bajsza! Totál,
mintha egy genetikus keresztezte volna Hitlert, meg Sztálint! Szerintem,
nagyanyám ilyentől sikoltozik éjszaka! - vihogott fel saját humorán, mire Kate
gyorsan lekörmölte az elhangzottakat, és már éppen távozott volna, amikor a
lány utána szólt – hé! Mi lesz a tetkóval?
-
Milyen tetkó? – kérdezett vissza értetlenül Castle,
mire a csaj, érzékin dugta ki nyelvét, láthatóvá téve így a belelőtt percinget,
egy kis fémgolyót, mely hangosan koccant alsó fogsorának, ahogy megnyalta alsó
ajkát.
-
A tiéd cukipofa! A csaj azt mondta… - kezdett volna
bele, de Kate egy mozdulattal rántotta ki az üzletből az írót, majd amikor
kiléptek a kocsi felé indult, úgy szólt vissza.
-
A lány azt akarta, hogy beszéljelek rá egy tetkóra, de
nemet mondtam – hazudta szemrebbenés nélkül, mire Castle gyanakodva nézett rá,
mint, aki hiszi is, meg nem is, válaszolni azonban nem volt ideje, mert
megszólalt a nő mobilja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése