Regénybe illő élet 11. rész

11. rész

Castle még mindig azzal volt elfoglalva, vajon, mi lehet az igazság abból, amit a nyomozónő mondott. Noha, hinni akart a nőnek, a huncut fények, melyek megcsillantak az ártatlannak tűnő tekintetben, és a szája szegletében megbúvó hamiskás mosoly, valamint a tetováló művész lány pajzán, várakozó tekintete ellentmondott a nő szavainak, és egyre inkább kezdte úgy érezni, hogy inkább Kate volt az, aki felajánlott a nevében egy tetoválást, az információkért cserébe. Nem volt ideje azonban tovább töprengeni, mert kíváncsisága legyőzte összezavartságát, és inkább a telefonáló nőre koncentrált.

-          Beckett – szólt határozottan a telefonba Kate, mire a vonal végén felcsendült Javi mély baritonja.

-          Abba kell hagyni a flúgos utáni hajszát, gyilkosság történt – számolt be röviden a történtekről, majd az ellenkezést meg sem várva, folytatta. – Gates tudomást szerzett a dologról, és olyan dührohamot kapott, hogy még a szája is habzott közben – fűzte hozzá, mire Kate felszisszent, és szinte látta maga előtt a kapitány sötét szemét, ahogy összeszűkül, és visszafojtott haraggal utasítja Espo-t, hogy térjen vissza a munkájához – én mondom, a legjobbkor gyilkoltak.

-          Mégis, kitől szerzett tudomást róla? – tette fel a kérdést Kate összeráncolt szemöldökkel, mire egy pillanatig csend volt, majd Javi zavartan szólalt meg.

-          Előfordulhat, hogy esetleg, teljesen véletlenül meghallotta, amikor Ryan-nel erről beszélgettünk… - felelte cseppnyi szégyenkezéssel a hangjában – sajnálom, tényleg nem láttuk, hogy a közelben ólálkodik. – kért azonnal elnézést, mire a nő nagyot sóhajtott.

-          Semmi baj – szűrte a fogai között a választ, miközben elhatározta, hogy a kapitány utasítása ellenére is folytatni fogja a nyomozást az ügyben. Legfeljebb, majd nagyon ügyesen csinálja – hol a hulla? – kérdezte hivatalos hangon, miközben azon töprengett, ideje lenne több önállóságot adni a fiúknak. Gondolatban már el is tervezte, hogy amíg a srácok ezen az ügyön dolgoznak, ő pedig, csak, mint irányító fog belefolyni, addig vígan foglalkozhat titokban Castle ügyével is, amikor Javi folytatta.

-          A 8. sugárúton, egy sikátorban. Ryannel 10 perc múlva ott vagyunk – jelentette ki, mire Kate az órájára nézett.

-          Nekünk kell úgy 20 perc, de igyekszünk! – ígérte meg, majd letette a telefont, és tekintete a várakozón rápillantó író kérdőn csillogó kék szemével találkozott - gyilkosság történt a 8. sugárúton, mennem kell. – szólalt meg sajnálkozva, mire az író elkomorodott. Tisztában volt vele, mit jelent a hulla. Kate-nek addig nem lesz egy szabad perce sem, amíg el nem fogja a gyilkost, tehát saját magának kell megtalálnia valahogy azt az elmebeteget, aki írogat neki. A gond csak az volt, hogy fogalma sem volt róla, merre menjen tovább. Az egyetlen ötletét, miszerint a dedikálási helyszínről tudjon meg valamit, már kilőtték, ráadásul a tetováló szalonban sem tudtak meg sokkal több mindent. Kate, mintha csak olvasott volna a gondolataiban, folytatta – a baj az, hogy Gates is rájött, hogy a leveleid ügyében szaglászunk, és megtiltotta, hogy nyomozzunk az ügyben.

-          Értem – bólintott a férfi, majd látszólag gondtalanul elmosolyodott – semmi baj, akkor magányos kopó leszek, és megtalálom a fickót én – húzta ki magát büszkén, de Kate elég régóta ismerte a férfit ahhoz, hogy átlásson az álarcon, és észrevegye a kék szemekben megjelenő félelmet, és kétségbeesést. Most már akkor sem hagyta volna az ügyet az íróra, ha Gates kirakja a kapitányságról. Egy pillanatig némán nézett a férfira, aztán nagy levegőt vett.

-          Még szerencse, hogy az esetek többségében ki sem dugja az orrát az irodából, és nem ül folyton a nyakunkon – mosolygott a férfira, aki egy percig zavartan nézett vissza rá, mint aki nem érti, mire akar kilyukadni, így magyarázatképpen folytatta – a fiúk könnyedén elboldogulnak egy sikátori gyilkossággal, sajnos mindennapi eset. Utasítom őket, hogy minden reggel jelentsenek, így képben leszek, ha Gates-nek kell beszámolni, mellette pedig, tudok segíteni neked ebben az ügyben -–ért mondandója végére, de azonnal elbizonytalanodott, amikor Castle töprengő arcába nézett. A rászegeződő, áthatóan csillogó kék szemektől zavarba jött, és fogalma sem volt, hogy, mire gondolhat a férfi -–persze, ha nem akarod...

-          Dehogy! Sőt! Köszönöm! – igyekezett azonnal megnyugtatni a nőt, mire Kate zavartan eltűrte a haját a füle mögé, és bólintással jelezte, hogy egyetért, majd mindketten autóba szálltak. Éppen, ahogy társának ígérte, 20 perccel később már a helyszínen voltak, és éppúgy, mint régen, most is néma összhangban tették meg az utat a sikátor mélyére, ahol a földön egy fiatal nő teste hevert, kifacsart pózban. A lábai behajlítva, a keze a teste alá szorulva, miközben körülötte minden csupa vér volt. Az áldozat felett Perlmutter térdelt, és éppen gumikesztyűs kezével húzta félre a nő blúzát, látni engedve így néhány szúrt sebet, amikor megérkeztek.

-          Á! Beckett nyomozó, és az áldetektív! – üdvözölte őket szokásos szarkasztikus humorával, miközben arcán az örömnek legkisebb rezdülése sem volt megfigyelhető – csak nem a friss hús szaga vonzotta ide magukat?

-          Egy hullát a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetünk friss húsnak – jegyezte meg Castle undorodva, mire Perlmutter savanyúan nézett rá.

-          Meg sem lep, hogy nem érti a humort – húzta el a száját lekicsinylőn, miközben Kate égnek emelve tekintetét tűrte a szokásos szópárbajt.

-          A humort értem, csak magának olyan nincs! – vágott vissza az író, mire Perlmutter már éppen szóra nyitotta volna a száját, de a nyomozónő közbe vágott.

-          Fordíthatnánk egy csepp figyelmet a hullának is? Ugyan nincs vicces kedvében, de talán megérdemelne néhány szót – pirított a két férfira, mire Castle még morgott valamit az orra alatt, Perlmutter pedig, fölényesen fordult a nő felé.

-          20 év körüli, fiatal nő. A nyakán lévő zúzódásnyomokból úgy tűnik, hátulról támadták meg, és fojtogatták – mutatott fémszínű tollával az áldozat nyakára, melyen lilás elszíneződések voltak láthatóak, miközben folytatta – mégsem ebbe halt bele, ugyanis a szemfenéken nincs bevérzés. A halál okának a szúrt sebeket állapítanám meg, de azt, hogy melyikbe halt bele a sok közül, csak a boncolás után tudom megmondani. Bőven vannak rajta olyan helyeken szúrások, amelyek egyike is halálos lehetett. Tüdő, vese, máj, szív környék – sorolta patologikus sorrendben.

-          A halál ideje? – kérdezte Kate, miközben lassan, ügyelve, hogy egyetlen vértócsába se lépjen bele, körbejárta a testet, összehúzott szemmel figyelve minden apró részletre, majd leguggolva, kesztyűt húzott.

-          Az elsődleges vizsgálatok alapján hajnali kettő és öt közé tenném. Pontosabban…

-          Tudjuk, a boncolás után! – fejezte be helyette a mondatot Castle gúnyosan, mire Perlmutter szeme összeszűkült, keze pedig, ökölbe szorult.

-          Nyomozó, mégis meddig gyűjt magáról adatokat ez a dilettáns? Ennyi anyaggal egy életen át, írhatna egy bezárt szobában! – elégedetlenkedett, de amikor a nő ismét helyre akarta tenni a két férfit, Ryan jelent meg mellette, Javi társaságában.

-          Az áldozat Moira Zippanov, a személyigazolványa alapján 25 éves, és innen körülbelül félórányira lakik – tájékoztatta felettesét, majd Javi vette át a szót.

-          Kikérdeztük az erre cirkáló hajléktalanokat, de természetesen, egyikük sem látott semmit – húzta el a száját a nyomozó, mire Kate nagyot sóhajtott.

-          Ryan, te menj el a nő lakására, faggasd ki a szomszédokat – utasította a férfit, mire az, bólintott, majd Javi felé fordult – futtasd le a híváslistáját, talán abból kiderül, miért kószált erre hajnalok hajnalán. Nem valami bizalomgerjesztő környék, ő pedig, nem úgy néz ki, mint aki bármikor beleolvad. – futatta végig a pillantását a nő testén, majd éppen távolabb lépett volna, hogy utat engedjen a helyszínelő kollégáknak, amikor szeme megakadt valamin, és érdeklődve guggolt le ismét, hogy kesztyűs kezével félrehúzva a nő kabátját, kivegye annak zsebéből a cetlit, mely odavonzotta a tekintetét.

-          Találtál valamit? – guggolt mellé Castle, de Kate nem szólt semmit, csak remegő gyomorral nyitotta ki a levelet, és némán olvasni kezdte. Minden egyes sornál egyre inkább úgy érezte, hogy kifut az erő a lábából, majd amikor a végére ért, együttérző tekintettel nyújtotta át a férfinak a levelet.

-          Úgy tűnik, Gates mégsem vehet le minket az ügyedről. Most már gyilkosság is fűződik hozzá – jegyezte meg halkan, mire az író is olvasni kezdte az egyértelműen neki szánt üzenetet, és miközben haladt a levélben, egyre csak arra tudott gondolni, hogy talán akaratlanul is egy szörnyet teremtett a regényeivel.