9. rész
Castle lehunyt
szemmel, mélyen magába szívta a cseresznyeillatot, miközben olyan lassan
fordult meg, mintha a lassú mozdulattal elérné, hogy mire megfordul, a nő
eltűnjön, miközben ő maga sem volt biztos benne, hogy valóban akarja-e, hogy az
egész csak a képzeletének játéka legyen. Amikor azonban szembetalálkozott a
nyomozónő zöldes-barna, meglepettséget tükröző pillantásával, már határozottan
tudta, hogy semmi másra nem vágyik, csak rá, az illatára, a látványára, az
érintésére. Nagyot nyelve tartotta a szemkontaktust, miközben Kate rezzenéstelen
arccal nézett vissza rá.
-
Beckett nyomozó, üdvözlöm! – szakította ki őket a
pillanat varázsából a fiatal, 20-as éveinek végén járó eladófiú, akinek hosszú,
barna haja, oldalt elválasztva szinte teljesen eltakarta jobb szemét, vékony,
hosszú, koptatott, és itt-ott, láthatólag szándékosan, szétszabdalt farmerba
bújtatott lábaival pedig, pillanatok alatt mellettük termett. – ha azért jött,
hogy feliratkozzon Mr. Castle legújabb könyvére, mint általában, sajnos ki kell,
ábrándítsam – húzta szomorkás, sajnálkozó mosolyra ajkát, így elrejtve
tökéletes fogsorát – még a kiadótól nem kaptuk meg a várható érkezési
időpontot. – tárta szét karját tehetetlenül, mire Castle érdeklődve húzta fel
szemöldökét, és pimaszul, öntelten vigyorogva, várakozón nézett a nőre.
-
Nocsak, Beckett nyomozó! Feliratkozási listán vagy? –
kérdezte szemtelenül, mire Kate nagy levegőt vett.
-
Nem azért jöttem! – intézte szavait keményen a fiatal
fiúhoz, aki azonnal érezte, hogy nem élete legjobb megnyilvánulása volt a
korábbi, így szégyenkezve bólogatott – megbocsát egy pillanatra? – kérdezte a
nő, majd a választ meg sem várva ragadta karon az írót, és vonszolta néhány
méterrel arrébb – te mit keresel itt? – szegezte neki a kérdést, elejét véve
annak, hogy fordítva következzen be, de nem volt szerencséje.
-
Én? Itt árulják a könyveimet, néha bekukkantok, hogy
megtudjam, milyen az eladási rátám – vágta ki magát magabiztosan az író – a
kérdés inkább az, te mit keresel itt? – támadt vissza a férfi, majd kaján
vigyor terült szét arcán – ne is mondd! Alig győzöd kivárni a legújabb könyvem,
ezért feliratkozni jöttél, hogy elsőként vehesd kézbe művemet, mint
legelszántabb rajongóm! – találgatott Castle, és amikor Kate megforgatta a
szemét, hirtelen megint úgy érezte magát, mintha sikerült volna visszahozni egy
csipetnyit abból az időszakból, amikor még fájdalom nélkül csipkedhették
egymást, és egyikük sem gázolt bele a másik érzéseibe.
-
Komolyan kérdezem, Castle! Mit keresel itt? – hagyta
figyelmen kívül a szemtelenséget Kate, és az író jól leolvashatta arcáról, nem
tűri a mellébeszélést. Egy ideig még latolgatta, hogy ismét kitér a válasz
elől, aztán megjelent előtte a cikk, anyja és lánya mosolygós arca a képen,
valamint a baljós figyelmeztetés, így nagy levegőt vett, és zakója belső
zsebéből kihalászva, átnyújtotta a levelet a csatolmánnyal együtt.
-
Miután elmentél, nem tudtam szabadulni a gondolattól,
amit Mattie mondott neked, ezért átnyálaztam az összes levelet, amit akkor
kaptam, amíg veled voltam – fogott bele a magyarázatba, miközben Kate gyorsan
átfutotta a sorokat, és ahogy egyre lejjebb haladt, úgy vált egyre
gondterheltebbé az arca, ő pedig, tovább beszélt – ez volt az utolsó, de emellé
cikket is mellékelt, rajta anyám, és Alexis fotójával, és az üzenettel.
-
Gyönyörű a
családja, vigyázzon rájuk! – olvasta fel hangosan Kate, miközben érezte,
hogy a hideg futkos a hátán, majd az íróra pillantott.
-
Megnéztem a leveleken a dátumokat, kivétel nélkül az
itteni dedikálásom után jöttek, ezért vagyok itt. Ki szeretném deríteni, hogy
ki lehet a fickó, aki Simon-nak nevezi magát – ért mondandója végére a férfi,
majd a nőre pillantott – most te jössz! Én vallottam, rajtad a sor! – nézett
várakozón Kate-re, aki nagyot nyelt. Tartozott a férfinak a magyarázattal,
ezért nehezen, de belefogott.
-
Tudom, hogy azt mondtad, nincs szükséged rám, és a
segítségemre, de… aggódtam, szóval… amikor felmentél Martha-hoz, lefotóztam
néhány levelet. Úgy jutottam el ideáig, ahogy te. Dátum-dedikálás – fogta minél
rövidebbre, és figyelmét nem kerülte el a lágy elismerés, ami megcsillant a kék
szemekben.
-
Köszönöm! – mosolygott rá Rick gyengéden, amitől nagyot
dobbant a nő szíve, de abban a percben igyekezett is azonnal nyugalomra inteni.
Nem engedheti, hogy a férfi összezavarja. A lakásán világosan megmondta, hogy
nem akarja a közelében tudni, nem hagyhatja, hogy játsszon vele. – talán, ha
együtt járnánk utána… gyorsabban megtalálnánk – vélte Castle ártatlan
arckifejezéssel, igyekezve, hogy véletlenül se látszódjon az arcán, mennyire
örülne, ha csatlakozna hozzá a nő. Annak ellenére, hogy egyre inkább úgy érezte,
a szerelem ismét átveszi helyét a keserűség felett, nem akart ajtóstul rontani
a házba, és rákényszeríteni a nőt, hogy mindent elfelejtve, ott folytassák,
ahol abbahagyták. Helyette azt akarta, hogy mindketten túllépjenek a dolgon, és
lassan, ismét egymáshoz csiszolódjanak. – persze, ha csak te is úgy akarod… úgy
értem, én nem kényszerítelek…
-
Igen, talán igazad van… - bólogatott Kate is
elgondolkodó arccal, mint, aki tényleg megfontolja az ajánlatot, miközben szíve
vad iramban kezdett verni a gondolatra, hogy ismét együtt dolgozhat a férfival,
minden nap láthatja, hallhatja elméleteit, amivel az őrületbe kergeti – talán
tényleg együtt kellene utánajárnunk. Persze, csak akkor, ha számodra nem
probléma, hogy segítek – hagyta nyitva ő is a kérdést, így feldobva a labdát.
Egyikük sem akarta nyíltan a másik szemébe mondani, hogy minden vágya a
másikkal dolgozni. Egy pillanatig csak néztek egymás szemébe, majd, mintha egy
láthatatlan erő irányítaná őket, egyszerre szólaltak meg.
-
Persze, nekem nem gond! – hangzott fel szótagra
pontosan, egyhangúan, a felelet, mire mindketten elmosolyodtak, majd értve a
másik tekintetéből, a fiatal fiú felé fordultak, aki ezúttal a szépirodalmi
polcnál álldogált, és rakta sorba a könyveket.
-
Larry! – szólította meg az író a fiút, aki azonnal
abbahagyta a tevékenységet, és feléjük fordult – a nyomozónak és nekem volna
néhány kérdésünk. – folytatta Castle, mire Larry kíváncsian rázta meg fejét,
hogy legalább egyik szeme látszódjon a homlokába hulló hajtól. – a három
hónappal ezelőtti dedikáláson, feltűnt neked valaki, aki szokatlanul rajongott
értem? – fogalmazta meg kissé sután a kérdést Castle-t, mire a srác összeráncolta
a szemöldökét.
-
Nem tudom, mire gondol. A legtöbb rajongó kissé
szokatlan – rántotta meg a vállát, mire Kate vette át a szót.
-
Olyanra gondolunk, aki különösen feltűnő volt!
-
Nos, nem hinném… bár, volt egy fickó – gondolkodott
hangosan, miközben bőrkarkötőkkel borított kezével megvakarta feje búbját –
tudják, már hetekkel a dedikálás előtt kiraktuk a plakátokat, és ő azóta minden
alkalommal, ha erre járt, bejött, és kérdezgette, hogy nem változott-e az
időpont, aztán lefotózta a plakátot, szelfit készített, és hasonlók. A
dedikálás napján vártuk is a többiekkel, már előre röhögtünk, hogy mit fog
művelni, ha az igazi Rick Castle-el találkozik, de nem jelent meg. Csak a
végére ért ide, egész pontosan már vagy fél órája vége volt, mire beszambázott.
– mesélte teljes átéléssel a fiú – teljesen kiakadt, üvöltözni kezdett, és a
maga címét követelte - mutatott az íróra Larry – mondtam neki, hogy gőzöm
sincs, hol lakik, és hogy lenyugodjon, megadtam neki a levelezési címét, ahova
rajongói levelet írhat. Azóta nem láttam! – tárta szét karjait a fiú, mire
Castle észrevétlenül megborzongott, Kate azonban, összeráncolt szemöldökkel
figyelt.
-
Tudja a nevét?
-
Honnan tudnám? – lepődött meg a srác, mire Kate azonnal
magyarázatot adott.
-
Talán bemutatkozott, hogy Mr. Castle tudja, ki a
leghűségesebb rajongója – vélte elgondolkodva, de a fiú megrázta a fejét.
-
Nem, sajnos nem tudom. Viszont, volt egy érdekes
tetoválása, ami azonnal szemet szúrt, és meg is jegyeztem! – húzta ki magát
büszkén, és elégedettsége csak még nagyobb lett, amikor látta, hogy mindkét
ember, várakozással teli izgalommal néz rá – a bal kezén, a hüvelyk-és
mutatóujj között. Egy pisztoly. Szinte az egész kézfejét elfoglalta. A ravasz
egy töltőtollal volt átszúrva, felette pedig a HEAT felirat díszelgett, míg
alatta a STORM. Megfogott ez a tetkó, mert azonnal tudtam, hogy ez is Mr.
Castle-re utal – bólogatott mindentudón, majd hozzátette – ha engem kérdeznek,
friss lehetett, mert még rajta volt az az átlátszó fedőfólia, vagy mi a fene –
húzta el a száját, mire Kate és Castle összenéztek, majd megköszönve a
segítséget, távoztak.
A kapitányságra
érve, Kate azonnal a fiúk asztala felé indult, és elkérve Castle-től a
leveleket, beleértve az utolsót is, melyet a küldő aláírt, Javi felé nyújtotta.
- Espo, nézesd
át a leveleket ujjlenyomat után kutatva! – utasította a férfit, aki csak
bólintott, majd, miközben végig mérte az írót, távozott, Kate pedig, Ryan felé
fordult – Kevin, te pedig, nézz utána, hol készítenek könyv, vagy film
illusztrációs tetoválásokat! Nem mindenhol vállalnak, tehát az összes hely kell
New York-ban! – közölte, miközben gyorsan felvázolta, milyen tetoválás alapján
induljon el a férfi, ő maga pedig, a pihenő felé indult. Amikor megérezte, hogy
az író követi, légzése szaggatottá vált, és remegő kézzel nyúlt a kávéfőző
felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése