6. rész
Kate unottan
dobott egy újabb aktát az asztalán már jócskán felhalmozott dokumentum kupac
tetejére. Egyfelől untatta ez a sok papírmunka, és bizonyos időközönként
vágyakozva nézett a telefonjára, reménykedve, hogy az megszólal, és egy
gyilkossághoz hívják, másfelől azonban hálás volt ezért a kis nyugalomért, mert
így legalább volt ideje behozni a lemaradását, ami a beépülés alatt halmozódott
fel. Éppen egy újabb aktát emelt le, miközben nyújtózkodva ropogtatta meg
elgémberedett csigolyáit, amikor egy levél landolt az asztalán, ő pedig, érdeklődve
pillantott fel a „küldőre”, és legnagyobb meglepetésére, Mattie állt előtte.
-
Tudom, sok lesz mára a jóból, de ez nagyon fontos! –
jelentette ki köszönés nélkül, majd a választ meg sem várva, folytatta – hívj
meg egy kávéra a pihenőben, és elmondom, mi történt! – fűzte még hozzá, mire
Kate sóhajtott egyet, és úgy felfogva a dolgokat, hogy pihen egy kicsit, szó
nélkül felállt, és a pihenő felé indult, Mattie pedig, gyanakodva,
körbefuttatva tekintetét a kapitányságon, mintha csak besúgókat keresne, követte.
-
Szóval, mi történt? – kérdezte nyugodt hangon Kate,
miközben két kávét készített be a gépbe, és igyekezett szívét nyugalomra inteni
a gondolatra, hogy a férfi beszélhetett Castle-el, és azt akarja megosztani
vele.
-
Ez! – nyújtotta a nő felé a korábban asztalára dobott
levelet, amit Kate azonnal olvasni kezdett. Ahogy haladt egyre lejjebb a
sorokban, úgy ráncolódott szemöldöke. A névtelen író a levél elején még
dicsérte Rick stílusát, humorát, tehetségét, aztán a közepe táján végre rátért
a lényegre. Leírta, hogy az ő életéről is írhatna egy könyvet a férfi, és
találkozót kért tőle. Miután a nő elolvasta, Mattie-re pillantott, aki eddig
keresztbe vetett lábakkal ült egy széken, és a körmét rágcsálta – na? Mit
szólsz? Hibbant, ugye? – kérdezte megerősítést várva, és csalódottságát nem
tudta leplezni, amikor az elmaradt.
-
Castle, mit mondott rá? – kérdezett vissza válasz
helyett a nő, mire Mattie bosszúsan rázta meg szőke fürtjeit.
-
Nem is foglalkozik vele! Csak tovább hajította és kész!
Pedig szerintem, a fickó flúgos! – lovallta egyre inkább bele magát az
eseményekbe, mire Kate is helyet foglalt, kezében a két csésze kávéval, melyből
egyet a férfi elé tolt, aki azonban, tudomást sem vett róla, csak feszülten
figyelt tovább.
-
Nem is tudom. Ha Castle nem tartja fontosnak, talán
tényleg nem az. Nyilván máskor is kapott már ezekhez hasonló leveleket… - vélte
a nyomozónő, mire Mattie indulatos lett.
-
Ti tényleg ennyire buták vagytok?! – háborodott fel
mérgesen, majd a választ meg sem várva, folytatta – elismerem, hogy néha a
rajongókat elragadja a hév! Egyszer én is küldtem levelet George Clooney-nak,
de nem válaszolt… a disznó! – húzta el a száját sértetten, majd elgondolkodva
hozzátette – lehet, hogy a bugyingómat nem volt túl szerencsés a levélhez
mellékelni…
-
Mattie! – hozta vissza a jelenbe a férfit Kate, mire
az, megrázva fejét, folytatta.
-
Persze, most nem erről van szó! Ez a fickó
fenyegetőzik! Láttam egy másik levelet is, csak azt nem tudtam elcsórni, amiben
már nagyon ideges volt, amiért Ricky boy nem vett tudomást az előzőről! Hidd el
nekem, hogy ez nem egy szokványos rajongói levél! – nézett kétségbeesetten a
nőre Mattie, miközben mindkét kezét az övére kulcsolta – kérlek, Lulu-Kate!
Higgy nekem és a megérzéseimnek! – könyörgött a férfi, ami teljesen
elbizonytalanította a nyomozónőt, főleg azok után, hogy több ilyen levél is
van.
-
Nem tudom… az egész nem olyan egyszerű… - harapta be
alsó ajkát zavartan Kate – még ha igazad is van, és ez tényleg komoly
fenyegetés Castle-re nézve, akkor sem avatkozhatok bele. Nem is engedné, azok
után, ami történt.
-
Ó, atyám! Ti ketten hihetetlenek vagytok! – borult le
az asztalra Mattie színpadiasan, majd felnézett és kék szemét mélyen a nőébe
fúrva, folytatta – pusztulaton vagytok egymás nélkül, de Isten őrizz, hogy a
büszkeségeteket feladva, megbeszéljétek! Neeem! Sokkal jobb magányosan
szenvedni, ugye?! – szegezte a nőnek a kérdést, majd a választ meg sem várva
beszélt tovább – édesem, ha mazochisták vagytok, tudok ajánlani egy klubot, de
ez itt – dobta a nő orra elé a levelet – sokkal fontosabb, mint a ti megbántott
önérzetetek! Te szenvedsz, mert Castle elhagyott, ő szenved, mert nem lehet
veled, és mert becsapva érzi magát… bla-bla-bla! Nos, kedvesem, itt az alkalom,
hogy egy légtérbe kerüljetek, és még a problémáitokat se kelljen kitárgyalni,
helyette itt egy másik, amiről dumcsizhattok! – lobogtatta meg ismét a levelet,
majd sietve folytatta – szerintem, az, hogy Castle élete talán veszélyben
lehet, fontosabb, mint a ti problémátok! Szóval, szedd össze magad, kisanyám, és
állj neki nyomozni! – utasította a nőt határozottan, mire Kate nagyot nyelve
állt fel a székből.
-
Mattie! Értékelem, hogy aggódsz értünk, de értsd meg,
hogy nem tehetek semmit! – felelte ő is legalább olyan határozottan, majd az
ajtó felé indult - gyilkossági nyomozó vagyok, gyilkosság pedig, nem történt.
Ha Castle nem tartja fontosnak a dolgot, akkor én sem! Nem fogok beleavatkozni
a dolgaiba, semmi jogom sincs hozzá!
-
Remek! Csodálatos! – pattant fel Mattie is a székről,
majd az ajtó felé indult – játsszátok csak tovább a sértett játékotokat, én
hazamegyek, és ebédet főzök az én Steve-emnek, vagyis, rendelek, mert főzni nem
tudok, de az most lényegtelen – fűzte hozzá kissé nyugodtabban – gyilkossági
nyomozó vagy, ez igaz! De kíváncsi leszek rá, mit fogsz érezni, ha a hulla,
akihez ki kell menned, Ricky boy teteme lesz! – tette hozzá, majd a levelet
látványosan a nő lába elé hajítva, távozott volna, de ebben a percben
megszólalt a mobilja – mondjad Mókuska! – szólt bele csicsergő hangon, melyből
azonnal kiderült, hogy csak is Steve lehet a vonal végén – már otthon vagy?
Nem, még nincs otthon kaja, mert én sem vagyok otthon… az őrsön vagyok,
Lulu-Kate-tel… Neeem, Ricky boy nincs itt! Miből gondolod, hogy miatta jöttem?
– háborodott fel ismét, de haragja ezúttal párjának szólt, a nyomozónő pedig,
lehajtott fejjel hallgatta a beszélgetést, aminek egyáltalán nem akart tanúja
lenni – persze, hogy nem! Tudod, hogy csak ritkán csallak meg! Vele meg amúgy
is esélytelen lenne! Oké, figyu, ezt megbeszéljük négyszemközt, oki?
Puszikállak, édes! – tette le a mobilt, majd ismét Kate felé fordult – mennem kell,
kaját rendelni, és kiengesztelni Steve-t, de csak, hogy tudd, ha te is
féltékennyé tennéd Castle-t, hamarabb rájönne, mit veszíthet! Persze, erre csak
akkor lesz lehetőséged, ha nem nyírja ki az az elmebajos! – tette hozzá, majd
köszönés nélkül hagyta faképnél a nőt. – viszlát, te latin macsó! Kertészek
gyöngye! – integetett Espo felé, aki látványosan megrázkódott, majd a papírjai
felé fordulva gépelt tovább, míg Ryan fuldokolni kezdett a nevetéstől. Kate
álmélkodva nézett a férfi után, akit még soha sem látott ilyen ingerültnek,
majd lehajolt és felvéve a levelet, az asztalához sétált. Legalább tucatszor
olvasta el újra, és újra a hanyag, rossz helyesírással és ronda külalakkal
formázott betűket, és sorokat, miközben fejében minduntalan a Mattie által emlegetett
többi levél járt, amelyekben, mint mondta, sokkal félelmetesebb, fenyegetőbb
hangot ütött meg a levélíró. Annak ellenére, hogy tudta, a jelentésekkel
kellene foglalkoznia, fejében folyton csak az járt, amit új keletű barátja mondott
arról, mit fog tenni, ha Castle hullájához kell kimennie helyszínelni,
nyomozni. Hogyan fog elszámolni a lelkiismeretével, azzal a tudattal, hogy
megakadályozhatta volna, hogy baja essen? Hogyan nézne Martha, vagy Alexis szemébe?
-
Espo! – kiáltott hangosan társának, aki azonnal az
asztalánál termett, és érdeklődve nézett rá. Arcán és tekintetén jól látszott,
hogy egy szaftos gyilkosságban reménykedik, mely legálisan mozdítaná el
asztala, és a papírhegyek mellől. Csalódottságát nem tudta elrejteni, amikor
meghallotta, miért kérette felettese. – El kell ugranom egy kis időre,
tartsátok a frontot, rendben? Ha a Vaslady keres…
-
Kitalálunk valamit! – biztosította lojalitásáról Javi a
nőt, aki hálásan mosolyogva köszönte meg, majd belebújva kabátjába, azonnal a
parkolóba sietett, hogy minél előbb céljához érjen. Tisztában volt vele, mire
számíthat, mégis inkább vállalta a kockázatot, hogy az író még jobban
megharagszik, amiért beleavatkozott a dolgába, mint, hogy egy elmebeteg
megölje.
Castle nem
tudott szabadulni a Mattie által elhangzott mondatoktól. Újra és újra
elismételte őket, megrágta, ízlelgette, de mindannyiszor arra jutott, hogy
igaza van. Nem lehet biztos benne, hogy a nő szereti annyira, hogy még tovább
várjon rá. Egyedül abban volt biztos, hogy ő szereti, jobban, mint az életét.
De akkor miért nem tud túllépni a hazugságon? – tette fel magának a kérdést,
újra, de választ ezután sem kapott. Aztán az, jutott eszébe, amikor Mattie arra
célzott, ő tett-e valami olyasmit, amit Kate-nek meg kellett bocsátania, és
azonnal eszébe jutott az eset, amikor az engedélye nélkül belemászott anyja
ügyébe. Akkor, a nőnek elég volt egy őszinte bocsánatkérés, és túllépett a
dolgon, legalábbis hagyta, hogy továbbra is mellette legyen. Neki, miért nem
elég? De hiszen, az, más volt! – talált azonnal mentséget viselkedésére a
férfi. Akkor csak társak voltak, de most az életükről van szó, egy
párkapcsolatról. Egyszerűen túl fájdalmas volt a számára, hogy az a személy,
akit anyja és lánya mellett a világon a legjobban szeretett, így semmibe vette
az érzéseit. Éppen itt tartott gondolatban, amikor megszólalt a csengő, ő
pedig, kíváncsian ment ajtót nyitni. A legkevésbé sem számított azonban arra,
aki az ajtó mögött állt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése