4. rész
Kate még mindig
a Mattie-vel való találkozás hatása alatt volt, amikor kilépve a pihenőből,
asztalához sétált, hogy ismét beletemetkezzen a rá váró papírmunkába, miközben
esze csak a korábban lezajlott beszélgetés, de még inkább Mattie mondatai körül
forgott. Annak ellenére, hogy bohókás fickónak tartotta, akit egy percig sem
lehetett komolyan venni, szimpatikus volt számára, és mélyen érintették a
szavai. Talán Castle tényleg nem igaz szerelemmel szereti? Egyáltalán, meg
lehet azt bocsátani, amit tett? És ha igen, mennyit várjon? Mennyi idő kell még
az írónak? Hagyja gondolkodni még, vagy kérdezzen rá kettejük jövőjére? Lehet,
hogy már elveszítette két héttel ezelőtt? Talán ezt akarta kifejezni azzal,
hogy ma bejött, és keresztülnézett rajta? – záporoztak fejében a kérdések, és
noha az egyik percben még legszívesebben felugrott volna, hogy az író lakásáig
meg sem állva, kezébe véve sorsát, megválaszoltassa vele a benne dúló
bizonytalanság szülte kérdéseket, a következő pillanatban már el is tűnt a bátorsága,
és csak a félelem maradt. A félelem a lehetséges válaszoktól. Minél többet
rágódott az író mai viselkedésén, annál inkább hatalmába kerítette a düh, ha a
riporternőre gondolt, akivel a férfi távozott. El kellett ismernie, hogy csinos
volt, fiatal, ráadásul a korábbi nőcskékkel ellentétben, nem szőke, és buta
libácska, hanem barna és okos, legalábbis ezt a benyomást keltette, annak
ellenére, hogy olykor a nyomozónő szánalmasnak érezte a tettetett viháncolást,
amit Castle egy-egy ostoba poénjánál rendezett a nő. Gondolataiba most ismét
befurakodott Mattie elszánt tekintete, ahogy felpattant a székről, és közölte,
hogy ő majd kézbe veszi a dolgokat. Vajon, mit tervezhet a férfi? Töprengett
magában Kate, miközben ujjai automatikusan pörgették az előtte fekvő mappa
hófehér lapjait, és külső szemlélő számára úgy tűnt, mintha elgondolkodott
volna egy ügy menetén. Bárhogyan koncentrált is azonban, mindig csak oda
lyukadt ki, hogy Mattie nyilván felkeresi az írót, és a gondolatra halvány
mosoly suhant át az arcán, ahogy elképzelte Rick reakcióját a váratlan vendég
láttán, de abban a pillanatban el is komolyodott, ha arra gondolt, újdonsült
barátjuk szélmalomharcot vív, ha azt hiszi, egy vele lefolytatott beszélgetés
meggyőzheti Castle-t arról, térjen vissza hozzá.
Martha Rodgers
magában dúdolgatva, egyik kezében forgatókönyvet, a másikban egy pohár Martinit
szorongatva vonult át a nappaliból a lépcső irányába, hogy fent, szobájában
folytassa a színdarabra készülődést, amikor csengettek. Szíve kihagyott egy ütemet,
mint minden alkalommal, amióta fia Beckett nyomozóval dolgozott együtt.
Bármennyire is tudta, legalábbis érezte, hogy a nyomozónő az életét is kockára
tenné, hogy megvédje fiát, az anyai szeretet szülte félelem mégis gyökeret vert
a szívében, és ilyenkor, ha csengettek, vagy megszólalt a mobilja, akaratlanul
is meglódult élénk fantáziája, és rettegve gondolt arra, hogy talán Rick-kel
történt valami tragédia. Nyugalmat erőltetve magára, és a borús gondolatait
lerázva magáról, a dohányzó asztalra téve a poharat, sietett az ajtóhoz, és
szélesre tárta azt. Arcára volt írva a megrökönyödés, amikor tekintete
találkozott egy élénk, vidám kék tekintettel, lejjebb vándorolva, pedig, széles
mosolyt látott, majd rózsaszín ing következett, félig kigombolva, szabadon hagyva
a szőrtelenített mellkas egy részét. Ahogy pillantása elérkezett a neon zöld nadrághoz,
meglepetten húzta fel szemöldökét, de nem szólt semmit, csak várakozón nézett a
vendégre.
-
Tudom, a gatyó! Nem maga az első, akit elborzaszt, de
minden más cuccim a mosásban van – tárta szét kezét tehetetlenül Mattie, majd a
következő pillanatban akkorát sikoltott, hogy Martha akaratlanul is
összerezzent, ő pedig, jobb kezét a szájára szorítva igyekezett visszafogni az
újabb megnyilvánulást, miközben örömittasan kezdett ugrálni – Jézusom! Tudom,
ki maga! Martha Rodgers! A színésznő, ugyi?! – kérdezte Mattie boldogan
viháncolva, mire Martha büszkén húzta ki magát. Tagadhatatlanul jól esett neki,
hogy felismerték, de döbbenete az arcára volt írva, amikor Mattie hívás nélkül
beljebb lépett a lakásba, és miközben fesztelen könnyedséggel járatta végig pillantását
a hallban, felé fordult, és tovább beszélt – minden darabban, minden filmben
láttam! Imádom a játékát, a stílusát! Az egész nőt, úgy ahogy van! – mutatott
végig a nő még mindig tökéletes alakján, nyitott tenyérrel, nyújtott karral,
mire Martha köszönetképpen bólintott.
-
Ez igazán jól esik, de nagyra értékelném, ha maga is
bemutatkozna, ugyanis…
-
Tudja, maga miatt akartam színész lenni! – ecsetelte
tovább Mattie zavartalanul, miközben kék szeme érdeklődve állapodott meg a
dohányzó asztalon lévő Martinis poháron – Martini… tudtam, hogy az ízlése is
kitűnő! – kacsintott a nőre cinkosan, majd miközben kortyolt az italból,
élvezettel hümmögött hozzá – egy kis olajbogyó kellene még bele…– jegyezte meg
szakértő ábrázattal az arcán, egy-kettőt csettintve nyelvével, mintha
ízlelgetné az italt – vagy már kicuppogta belőle, kis huncut? – húzta össze
szemét ravaszkásan mosolyogva, majd hirtelen a fejéhez kapott – jaj, de
modortalan vagyok!
-
Nos, tudja… - húzta fel vállát Martha, mint akinek a
szájából vették ki a szót, mivel Mattie még mindig nem mutatkozott be, de hamar
kiderült, hogy nem ugyanarra gondoltak, a férfi ugyanis folytatta.
-
Elkezdtem egy mondatot, és nem fejeztem be! – kacagott
fel saját butaságán jól szórakozva, majd lehuppanva a kanapéra, úgy folytatta,
mintha régi jó ismerősök lennének, és csak betévedt volna pár perc erejéig –
szóval, maga miatt akartam színész lenni. Gyerekkoromban maga volt a kedvencem!
– tette hozzá, mire Martha erőteljesen köhécselni kezdett. - Valami baj van?
Készítsek egy Martinit? – ajánlotta fel aggódó tekintettel Mattie, felpattanva
a kanapéról, előzékenyen, mire Martha, aki még mindig azon igyekezett, hogy a
korára való célzást feldolgozza, határozottan megrázta a fejét.
-
Inkább valami erősebbet innék! – szűrte fogai között a
választ, mire Mattie rántott egyet a vállán.
-
Oki, csak aztán meg ne ártson! – kacsintott megint
cinkosan a nőre, majd tovább beszélt – egyszer én is játszottam egy darabban…
vagyis, csak akartam! A Rigócsőr királyfiban én akartam lenni a királylány. De
nem hagyták! – húzta össze szemöldökét duzzogva, így kifejezve, hogy még mindig
fáj neki a visszautasítás – nem is értettem! Shakespeare korában is játszhattak
férfiak női szerepeket, vagy az ókori görögöknél! De nem! New Yorkban nem
lehet! Egy a lényeg, csalódtam, szóval, lemondtam a pályáról! – rándított egyet
a vállán nem törődöm módon, és újabbat kortyolt a még megmaradt italból, Martha
pedig, tátott szájjal döbbenten nézte a fura fazont a lakásban, akiről még mindig
nem tudta kicsoda.
-
Árulja már el, ki maga! – tört fel belőle
hitetlenkedve, mire Mattie zavartan nézett rá.
-
Nem mondja, hogy be sem mutatkoztam?! – rökönyödött meg
őszinte, nyílt, kék tekintete, mire Martha csak elhúzta a száját, ő pedig,
szégyenkezve állt fel a kanapéról, és megállva előtte, kezét nyújtotta – Mattie
vagyok, Ricky boy régi jó barija. Na, jó, nem régi, de jó bari. – javította ki
magát – igazából hozzá jöttem, hogy rábeszéljem, béküljön ki Lulu-Kate-tel, mert
ez az állapot, amiben vannak, tarthatatlan! – rázta meg szőke fürtjeit,
miközben keresztbe vetett lábakkal telepedett le ismét a kanapéra.
-
Béküljenek ki? – ült le most mellé Martha is, kissé
megnyugodva, érdeklődve. Emlékezett rá, hogy amikor Richard visszajött a
beépülésből, mesélt egy fura férfiról, aki az agyára ment, így amikor Mattie
bemutatkozott, azonnal beugrott neki a név.
-
Persze! Olyan édesek együtt, de összekaptak valamin.
Állítólag Lulu-Kate hazudott Ricky boy-nak, aki ezt nehezen emészti. Erről
akarok vele beszélni. – magyarázta lelkesen, szélesen gesztikulálva Mattie,
mire Martha elnézőn elmosolyodott.
-
Mattie, ugye tisztában van vele, hogy a fiam, és Kate
igazából nem alkotnak egy párt. Úgy értem, az csak egy szerep volt, egy munka…
- próbálta meggyőzni a férfit, de Mattie mindent tudó, ravaszkás mosolyra húzta
a száját.
-
Édesem, minden tiszteletem a magáé, hisz tudja, hogy
imádom, de amit ők ott lenyomtak a kertvárosban, azt még maga sem tudta volna
úgy eljátszani! Higgyen nekem, amikor azt mondom, ezek ketten tudják, mitől
döglik a légy! – kacarászott kihívóan, szégyentelenül, félretűrve haját az
arcából, miközben folytatta – látnia kellett volna, hogyan néztek egymásra,
hogyan csókolták egymást! Én bírom az ilyet, pofátlan vagyok a legjavából, és
szemérmesnek sem mondanám magam, de ott még nekem is melegem lett! – fújtatott
nagyot, színpadiasan, kezével nőies mozdulatokkal legyezve magát, mint akin
most is hőhullám tört ki, majd suttogva tette hozzá – olyan forró lett a levegő
két perc alatt, hogy azt hittem, tűzoltókat kell hívni – vihorászott saját poénján,
miközben Martha döbbenten nézett rá.
-
Azt akarja mondani, hogy Richard, az én fiam, és Kate…
, hogy ők ketten…
-
Együtt vannak, összejöttek, egy párt alkotnak – sorolta
a szinonimákat mondanivalójára Mattie, mialatt bőszen bólogatott hozzá, majd
hirtelen megtorpant, és elkomorult – legalábbis voltak. De aztán Lulu-Kate-re
rájött valami őszinteségi roham, bevallott valamit, amitől Ricky boy belázadt,
és lekoccolt, most pedig öri-harit játszanak! Nos, ezt jöttem én helyrehozni! –
húzta ki magát, és még mielőtt Martha bármit válaszolhatott volna,
meghallották, ahogy fordul a zárban a kulcs.
-
Ez Richard lesz, nyilván véget ért a fotózás, ahova
ment – tájékoztatta Mattie-t, aki érdeklődve figyelt fel a hangra, most
azonban, várakozás teli öröm ült ki az arcára, és olyan gyermeki boldogsággal
dörzsölte össze a tenyerét, mely mosolyt csalt Martha ajkára.
-
Jujj, de izgi! Ne mondja meg neki, hogy itt vagyok,
oki? Elbújok valahova… mondjuk oda! – bökött fejével a dolgozószoba felé, és a
következő pillanatban már, vadul dobogó szívvel kukucskált ki az ajtó résén
keresztül, várva, hogy az író belépjen, ő pedig, a rá jellemző vehemenciával
meglephesse. Mielőtt azonban Rick belépett volna, még Martha után szólt –
fotózás? Remélem, félmeztelen, vagy teljesen meztelen fotósorozat egy nyári
naptárhoz! – kacarászott vidáman, beharapva alsó ajkát, mire Martha égnek
emelte a szemét. Már kezdte érteni, miről beszélt a fia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése