22. rész
Amíg Castle
felvette a telefont, és anyja csacsogását hallgatta, tekintetével a nyomozónőt
követte, aki éppen a Vaslady irodájába nyitott be. Kétsége sem volt afelől,
hogy a nő néhány mondatban, tömören, precízen felvázolja az eddig megtudtakat, majd
engedélyt kér a védőőrizethez, amit elmondása szerint, pár járőrrel fog
megoldani. Valószínűleg egyet, vagy kettőt a lakása elé, és az ajtaja elé
rendel, egy pedig a lakásában fogja rontani a levegőt. Neki azonban más tervei
voltak, ő tudta, amit a nyomozó nem, mégpedig azt, hogy nem ő a célpont, hanem
Kate, nem neki lenne szüksége védelemre, hanem a nőnek, amit azonban az, sosem
fogadna el. Egyetlen megoldást látott csupán, ha egy percre sem hagyja magára,
amihez bármilyen eszközt hajlandó volt felhasználni lelkiismeret-furdalás
nélkül, még az anyját is. Terve sikerének tudatában lépett be, fülén még mindig
a mobilját szorongatva a kapitány irodájába, miközben odasandítva,
megállapította, hogy megérzése nem csalt. Kate és Gates éppen arról beszélgettek,
hány járőrt kellene beforgatni, amikor mindketten elnémultak és rápillantottak.
-
Anya, tudnád tartani egy kicsit? – szólt most anyjához,
majd a két nő felé fordult. – elnézést, hogy késtem, de anyám most hívott,
elújságolta, hogy Alexisszel elérték a Párizsba tartó gépet, hamarosan
biztonságban lesznek.
-
Ugyanez magáról is elmondható lesz, amennyiben hajlandó
két járőrrel hazamenni – felelte a kapitány, mire Castle szomorúan
biggyesztette le a száját.
-
Reméltem, hogy Beckett nyomozó fog majd vigyázni rám – nézett
kérlelőn a kapitány sötét, szinte fekete, magabiztosságot sugárzó szemeibe, de
ahogy sejtette, onnan nem kapott együttérzést.
-
Míg élünk, remélünk, Mr. Castle. – vonta meg a vállát
érzéketlenül a nő, majd folytatta – Beckett nyomozónak a gyilkossal kell
foglalkoznia, nem vonhatok ki a nyomozásból egy rendőrt, hogy bébicsősznek
állítsam.
-
Korántsem vagyok bébi! – háborodott fel azonnal a férfi
sértett egóval, majd durcásan húzta össze a szemét – felnőtt férfi vagyok! –
jelentette ki, majd azonnal hozzáfűzte – de a nyomozó megígérte az anyukámnak,
hogy vigyázni fog rám – villantott fel kisfiús mosolyt, mire Gates elhúzta a
száját, Kate pedig, egy másodpercre lehunyta a szemét. Ahogy a férfi, úgy ő sem
felejtette el az ígéretet, amit Marthanak tett, de bízott benne, hogy az író
nem figyelt, vagy legalábbis nem fordítja ellene. Tisztában volt vele, hogy mit
fogadott a nőnek, szinte minden szóra pontosan emlékezett, de akkor még nem
tudta, hogy később a férfi megcsókolja, ahogy azt sem, hogy aztán visszautasítja,
ami majd arra készteti, hogy megóvva magát a fájdalomtól, meneküljön a vele
való helyzetekből, amilyen az is, hogy kettesben kelljen lennie vele.
-
Megígérte az anyukájának? – ismételte meg gúnyosan
Gates, mire Castle bólintott.
-
Így van! – erősítette meg határozottan metajelzését –
persze, én megértem, hogy miért nem tudja betartani az ígéretét, de ezt
magyarázza el maga anyámnak! – nyújtotta a készüléket a kapitány felé, aki egy
percig habozott, majd farkasszemet nézve az íróval vette át a telefont.
-
Victoria Gates kapitány vagyok, Mrs. Rodgers –
mutatkozott be, majd tömören felvázolta a helyzetet a nőnek, hogy aztán néhány
pillanatig hallgatva, folytassa – megértem az érzéseit, de jelen pillanatban a
nyomozó… hogyne… nem! Természetesen, az Ön fia épsége fontos a számunkra! Nem,
sosem hagynánk, hogy baja essen… nem, nem hiányzik egy polgári per… - sóhajtott
mélyet Gates, miközben gyilkos pillantást lövellt a magabiztosan vigyorgó író
felé, aki azonban nem mert a mellette álló Kate-re nézni. Tudta, nem viszi el
szárazon, amiért egy számára kellemetlen helyzetbe kényszeríti, de úgy érezte,
a cél szentesíti az eszközt. Gondolataiból Gates hangja rántotta ki, aki éppen
anyját győzködte, hogy a lehető legjobb védelmet fogja kapni a fia, majd
letette a készüléket, és most rájuk nézett – igen határozott teremtés az
édesanyja – hangzott cseppnyi éllel a bók, de Castle nem válaszolt, érezte, nem
a megfelelő pillanat lenne elmesélni néhány anekdotát az anyjáról – Beckett
nyomozó, Mr. Castle védelme mostantól a maga feladata! – utasította a nyomozót
tömören, határozottan, mire Kate levegő után kapkodott.
-
De asszonyom, a nyomozás… - tiltakozott volna a nő,
annak ellenére, hogy tudta, éppen neki kellett volna küzdenie, hogy betarthassa
a Martha-nak tett ígéretet, de a Vaslady félbeszakította.
-
A nyomozást Esposíto és Ryan nyomozó viszik tovább.
Mindenről jelentést tesznek magának, de Ön elsősorban Mr. Castle védelmével
lesz megbízva. Egy percre sem hagyhatja magára, megértette? – nézett szigorúan
a hitetlenkedve csillogó zöldes-barna szemekbe – Mrs. Rodgers kizárólag Önben
bízik, nekem pedig, nem hiányzik egy fiát gyászoló anya kirohanása, ahogy az
sem, hogy címlapokon jelenjen meg, hogy nem tettünk meg mindent a híres
bestseller író védelmében.
-
Szóval, elismeri, hogy híres vagyok? – húzódott ismét
széles mosolyra az író ajka, mire Gates lekicsinylőn mérte végig.
-
Rex felügyelő is az volt – szúrta oda, mire egy
grimaszt kapott válaszul, amivel azonban egyáltalán nem törődött, helyette
ismét a nyomozó felé fordult – végeztem, mehetnek a dolgukra! – tette fel
szemüvegét orrára, és vett maga elé egy aktát, így jelezve, hogy részéről
befejezettnek tekinti a beszélgetést. Kate nagyot sóhajtva, míg Castle
diadalittasan hagyta el az irodát, de leginkább annak örült, hogy a nőt
biztonságban tudhatja. Amikor Beckett asztalához értek, Kate dühösen fordult a
férfi felé.
-
Elárulod, miért csinálod ezt? – tört ki belőle a
kérdés, mely egészen eddig feszítette belülről, és úgy érezte, felrobban, ha
nem teheti fel.
-
Nem tudom, mire gondolsz… - nézett vissza ártatlan
tekintettel az író, amivel azonban, csak még inkább feldühítette a nyomozónőt.
-
Akkor elmondom! Először megcsókolsz, aztán ellöksz
magadtól, végül eléred, hogy az én védőőrizetem alatt legyél! – sorolta az
érveket Kate fojtott hangon, ügyelve arra, hogy senki ne hallja, miről
beszélnek, miközben Castle döbbenten meredt rá. Fogalma sem volt, milyen
visszautasításról beszél a nyomozó, mígnem egyszer csak, mint egy villámcsapás
hasított belé a kép, ahogy Kate vigasztalni próbálja, ő viszont elhátrál tőle.
Átkozta magát a mozdulatáért, hiszen a jelek szerint, Kate félreértette, pedig,
távol állt tőle, hogy elhúzódjon az érintése elől, amikor mindennél jobban
vágyik rá. De nem érezte megérdemeltnek, ezt azonban nem mondhatta el neki.
Nagyot sóhajtva lépett közelebb a nőhöz, de most Kate volt az, aki távolodni
próbált.
-
Kate, én sajnálom… tudod… – fogott volna a
bocsánatkérésbe a férfi, amikor hirtelen Espo és Ryan jelent meg mellettük.
-
Kikérdeztünk minden állandó kuncsaftot, de egy
kivételével, senki sem emlékezett rá – kezdett bele Javi, majd Ryan vette át a
szót.
-
A neve Mary Carlson, és állítása szerint, a fickó
minden héten, pénteken járt az áldozathoz. Azt mondja, nem volt százas, mindig
úgy ült a székbe, hogy R.C frizurát kért – olvasta Ryan a precízen lejegyzett
sorokat noteszéből.
-
R.C? – kérdezett vissza Kate, mire Ryan bólintott –
úgy, mint Rick Castle? – ráncolta össze szemöldökét, mire ismét bólintás volt a
válasz.
-
Pontosan. Mary szerint, a fickó néha képes volt
millimétereken vitatkozni a fodrásszal, és minden alkalommal képet vitt
Castle-ről, hogy az áldozat biztosan olyan frizurát készítsen neki, mint
Castle-é. – felelte higgadtan Ryan, és figyelmét nem kerülte el, hogy Castle
megrázkódik, amit teljes mértékben meg tudott érteni.
-
Személyleírás van? – jött a következő kérdés
felettesétől, de mindketten megrázták a fejüket.
-
Nincs – vonta magához a szót ismét Javi – a nő sosem
látta, csak hallomásból ismerte, az áldozat szokott róla mesélni. Állítása
szerint, kivétel nélkül zárás után járt hozzá, és minden alkalommal halálra
rémítette Moira-t.
-
Akkor semmivel sem vagyunk előrébb, hacsak az nem
számít haladásnak, hogy ezúttal Castle-t fenyegette meg, hogy megöli –
sóhajtott mélyet Kate, mire Espo értetlenül ráncolta össze a szemöldökét.
-
Castle-t? – kérdezett vissza, majd amikor bólintottak,
megvakarta a fejét – de miért éppen Castle-t? Mi a jó neki abban, ha kinyírja a
kedvencét, akiért fanatikusan rajong? – törte a fejét zavartan, mire Castle
érezte, hogy szíve egyre gyorsabb ütemet vert. A legkevésbé sem hiányzott neki,
hogy Espo elültesse a gyanakvást Kate-ben.
-
Azt mondta, haszontalan vagyok, ha nem írok róla
könyvet – felelte gyorsan, mire Espo most felé fordult.
-
Eddig nem voltál az? Sokkal többre menne, ha Beckettet
nyírná ki, nem? Úgy értem, ő a múzsád, azt is hihetné, hogy miatta nincs rá időd
– gondolkodott hangosan, mire Castle úgy ugrott fel a székből, mint, akit
puskából lőttek ki, Kate pedig, egy grimasszal válaszolt a zseniális ötletre,
miszerint ő jobb célpont lenne, mint az író. Tény, hogy úgy érezte, könnyebb
dolga lenne, ha a gyilkos valóban inkább rá vadászna.
-
Ideje indulnunk, nem? – fordult Kate felé az író, aki
először hol egyikre, hol a másikra nézett, végül bólintott.
-
Mindegy, mi motiválja, szerintem, addig örüljünk, amíg
nem értjük – sóhajtott mélyet, noha egy pillanatra benne is megfogalmazódott,
hogy semmi értelme Simon fenyegetésének, de elhessegette a gyanakvását, elvégre
Castle beszélt vele telefonon, és nem ő – fiúk, holnap reggel vessétek össze a
helyszíneket, hátha találunk valami kapcsolatot – utasította embereit, majd a
lift felé indult. A kocsihoz érve, nyomában az íróval, automatikusan vette az
irányt saját otthona felé, lévén, hogy úgy érezte, ott nagyobb biztonságban
lehet az író. Castle éppen azon volt, hogy valami témával megtörje a csendet,
mely egész úton rájuk telepedett, de a nő lakásának ajtaja elé érve, elállt a
szava, és földbe gyökerezett a lába, ott ugyanis, egy férfi állt,
virágcsokorral a kezében, láthatóan a nőre várva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése