21. rész
Castle agyában
vadul kergették egymást a gondolatok, miközben lehetséges válaszainak következményeit
igyekezett előrevetíteni. Ismerte a nőt, ha most elmondaná neki, hogy Simon rá
vadászik, nem bújna el a kihívás elől, éppen ellenkezőleg. Felvértezve rohanna
elé, és várná, hogy Simon lecsapjon, akár úgyis, hogy csapdát állítson, ahol ő
lenne a csali. Éppen elégszer látta a nőt olyan helyzetben, amiből más hanyatt
homlok menekült volna, ő azonban elébe ment, ahhoz, hogy tudja, most sem lenne
másként. Kezdve anyja gyilkosságának ügyével, amikor hiába könyörgött neki,
hogy álljon le, inkább összeveszett vele, és kidobta a lakásából, aztán
lelőtték a temetőben, amibe majdnem belehalt. Tudta, még egyszer képtelen lenne
végignézi a nő harcát a halál ellen, ahogy azt is tudta, hogy Simon nem fog
visszavonulót fújni. Miközben a még mindig várakozón rátekintő nyomozónő
érdeklődőn csillogó zöldes-barna szemébe nézett, nagyot nyelt és döntött.
-
Semmi különöset, csak a szokásosat, mint a múltkor –
rántott egyet látszólag hanyag mozdulattal a vállán Castle, miközben szíve a
torkában dobogott, és minden anyjától örökölt színészi képességét össze kellett
szednie, hogy a gyanakvón, összehúzott szemmel őt méregető nyomozó, egy
rezdüléséből se vegye észre, hogy elhallgat valamit. Tisztában volt vele, mit
kockáztat, ha kiderül, hogy nem az igazat mondja. Kate-t egy fikarcnyit sem
fogja érdekelni, hogy őt akarta védeni, hiszen a nő meggyőződése, amit már nem
egyszer ki is fejtett neki egy-egy vita alkalmával, hogy nincs szüksége senki
védelmére. Egyszerűen csak azt fogja látni, hogy hazudott neki, és talán az utolsó
esélyét teszi most kockára azzal, hogy nem mond igazat, mégsem tudott másképp
dönteni. – azt követeli, hogy írjak róla, mert regénybe illő az élete,
bla-bla-bla – húzta el a száját unottan, mire Kate kissé közelebb lépett.
-
Nem fenyegetőzött újabb gyilkossággal? – kérdezte
gyanakvón, miközben pillantását egy másodpercre sem vette le az író arcáról.
Ösztönei azt súgták, az író eltitkol valamit, és tudni akarta, hogy mit, de
érezte, ha nyíltan rákérdezne, nem kapna egyenes választ. Úgy döntött, inkább
kicselezi a férfit, csapdát állít neki, melybe már nem is egyszer sétált bele
az író.
-
Újabb gyilkosság? Nos, említett ezt-azt, de konkrétumot
nem… - rágcsálta alsó ajkát Castle elgondolkodón, mire Kate még gyanakvóbbá
vált, és még közelebb sétált.
-
Biztosan? Csak, mert egész fehér lettél, amíg beszéltél
vele – világított rá egy árulkodó jelre a nő, mire Castle megrántott a vállát.
-
Persze, hogy fehér voltam, elvégre egy szociopata
őrülttel beszéltem telefonon - védekezett morcosan, mint akinek férfiúi
hiúságát sérti, hogy lelepleződött félelme, miközben minden erejével azon volt,
hogy eltitkolja a szeretett nő elől félelme valódi okát.
-
Castle, ne hantázz! Bökd ki az igazat! – csattant a
nyomozónő hangja erélyesen, akinek elfogyott a türelme. Úgy érezte, túl sok
forog kockán ahhoz, hogy az idejüket vesztegessék megszokott kis játékukra, mire
Castle először mélyen a szemébe nézett, aztán bűnbánón hajtotta le a fejét.
-
Igazad van, tényleg eltitkolok valamit – sóhajtott
mélyen, mire Kate visszatartott levegővel várta a folytatást, miközben
elnyomott egy megkönnyebbült sóhajt, amiért még mindig ilyen jól ismeri a férfi
minden rezdülését. – Nem fog leállni, amíg meg nem írom a könyvet, vagy
legalábbis, amíg nem látja, hogy dolgozom rajta. Azt is elmondta, hogy ki lesz
a következő… - motyogta egyre halkabban az író, mire Kate nagyot nyelt.
-
Elmondta a következő áldozat nevét? – tette fel a
kérdést izgatottan, hogy biztos legyen benne, jól értette Castle-t, mire az,
most a szemébe nézett, és bólintott – ki? Ki az, Castle? – sürgette a férfit a
nyomozó.
-
Én – nyögte ki nehezen az újabb hazugságot Rick, mire
Kate szava elakadt. A gondolat, hogy elveszítheti a férfit, mint egy jeges
fuvallat száguldott végig a testén, és ő megborzongott a lehetőségre, hogy
ezután nem láthatja a kópés mosolyt, a huncut kék szemeket, nem hallhatja az
őrült elméleteket. – Velem akar végezni, mert mint mondta, ha nem írok róla
könyvet, semmi hasznom sincs – fűzte tovább kitalációját, miközben nem tudott a
nő szemébe nézni.
-
Ez nem fog megtörténni, Castle! Nem engedem! – lépett
közelebb Kate, miközben kezét a férfi karjára tette, és megsimogatta - Nem
tudja beváltani a fenyegetését, esküszöm! – gyúlt elszánt fény a zöldes-barna
szemekbe, miközben keze még mindig a férfi karját simogatta, de Castle úgy
rántotta el a karját, és lépett hátrébb, mintha megégették volna. Úgy is érezte,
mintha izzó vassal kínoznák, hiszen egyáltalán nem érezte jogosnak a vigaszt,
amit kapott. Hazudott a nőnek, és tudta, nem érdemli meg, hogy ilyen kedves
legyen hozzá. Annak ellenére, hogy tudta, az ő érdekében teszi, a tényt, hogy
becsapja, félrevezeti, nem tudta letagadni. Kate értetlenül ráncolta össze szemöldökét
a gesztust látva, miközben szomorúan állapította meg, hogy a korábban elcsattant
csók ezek szerint, semmit nem jelentett az írónak, ha most egy ilyen gyengéd
mozdulatot is ellök magától. – nos, khm… - köszörülte meg torkát zavartan, miközben
remélte, hogy a megaláztatás, melyet érzett, nem ül ki arcára – ahhoz azonban,
hogy tényleg ne lehess a következő bátorságpróba, be kell mennünk az őrsre. -
jelentette ki hivatalos hangon, mire Rick meglepetten nézett rá.
-
Minek? – kérdezte kíváncsian, mire Kate már az ajtóból
szólt vissza.
-
Védelmet kapsz, hogy Simon ne férkőzhessen a közeledbe,
ahhoz viszont Gates engedélye is kell – magyarázta, miközben határozott
tempóban igyekezett az autó felé, Castle pedig, szinte futólépésben követte.
-
Az kizárt, hogy megkapod. Ha tehetné, fizetne Simonnak,
hogy nyírjon ki, de csak azért, mert ő rendőr lévén nem teheti meg. – húzta el
a száját grimaszolva Castle, mire Kate elfojtva egy mosolyt, pattant be a
vezetőülésre, és csak akkor válaszolt a megjegyzésre, amikor már a férfi is
mellette ült, és kikanyarodtak a forgalmas new york-i utcákra.
-
Pontosan azért, mert rendőr, bele kell egyeznie, hogy
védőőrizetet kapj. Rossz fényt vetne a kapitányságra, ha kiderülne, hogy
megfenyegetett egy gyilkos, mi pedig, nem tettünk semmit – kormányozta rutinos
mozdulatokkal az autót a nő, miközben olykor a férfi felé pillantott, aki most
vidám mosolyra húzta a száját.
-
Ezek szerint, te leszel a személyes testőröm? –
kacsintott kacéran a nőre Castle, miközben érzéki pillantással futott végig tekintete
az izmos combokon, formás melleken, Kate azonban, ezúttal nem úgy reagált,
ahogy várta. Nem forgatta meg a szemét, nem csipkelődött vissza, egyszerűen
csak komoly maradt, még csak rá sem nézett.
-
Nem! Vannak erre a feladatra járőrök, nekem a nyomozást
kell vezetnem – jelentette ki határozottan, mivel a férfi lakásán lejátszódott
elutasítás után, a legkevésbé sem volt olyan hangulatban, hogy belemenjen az
íróval való évődésbe. Castle azonnal látta, hogy komolyan beszél. Kétségbeesett
a gondolatra, hogy a hazugságával, amivel az volt a célja, hogy maga mellett
tudja a nőt, és így Simon ne férkőzhessen a közelébe, épp az ellenkezőjét érte
el. Saját magát egy laza mozdulattal vonta ki a nyomozásból, Kate pedig,
egyedül marad, szabad prédaként annak az elmebetegnek. Éppen azon volt, hogy inkább
mindent bevall a nőnek, és vállalja a hazugsága következményeit, amikor a
nyomozó akrobatikus könnyedséggel vágott be egy sárga taxi elé, mit sem törődve
a hangos dudálással, és vette birtokba a kapitányság mélygarázsában neki
fenntartott parkoló helyet.
-
Kate, tudom, hogy azt hiszed, veszélyben vagyok, de… -
próbálkozott a lift felé vezető úton lebeszélni a nőt a tervéről Castle, de a
nyomozó közbe vágott.
-
Castle, én ezt nem hiszem, hanem így van! Közölték
veled, hogy meg fognak ölni, ráadásul egy gyilkos mondta ezt, aki már ölt. –
világosította fel a férfit, miközben beszálltak az éppen megérkező liftbe, és
Kate ösztönösen nyomta meg a megfelelő gombot.
-
De talán éppen melletted lennék a legnagyobb
biztonságban, nem gondolod? - próbálkozott tovább a férfi, kínosan feszengve,
még mindig elkerülve, hogy színt kelljen vallania, de legnagyobb bánatára Kate
ezúttal is a fejét rázta.
-
Nekem a fiúkkal kell lennem, nem ülhetek veled otthon –
fonta karba kezeit, és türelmetlenül pillantott fel a számlálóra. Arcán
látszott, alig várja, hogy szabaduljon a helyzetből, de Castle nem tágított.
-
Nem is kérném, hogy otthon ülj velem. Továbbra is
együtt nyomoznánk, mint eddig. Akkor szemmel tudnál tartani, megvédeni, ha
kell, és még nyomozhatnál is, na? - húzta fel szemöldökét csábítón, mint aki
egy visszautasíthatatlan ajánlatot tett éppen, de a választ már nem kapta meg,
mert nyílt a liftajtó, és Kate azonnal kilépve belőle, a kapitány irodája felé
vette az irányt. Castle csalódottan nézett utána, miközben magában elkönyvelte,
hogy kénytelen lesz elmondani a nőnek az igazat, ha azt akarja, hogy meg tudja
védeni. Tudta, hogy nem lesz könnyű, de meg kellett tennie. Éppen azon volt,
hogy erőt véve magán, a pihenőbe hívja a nyomozót, és vallomást tegyen, amikor
megszólalt a mobilja, a kijelzőről pedig, anyja mosolygó arca tekintett vissza
rá. Miközben füléhez emelte a telefont, szája széles, elégedett mosolyra
görbült, miközben agyában ördögi terv született.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése