Regénybe illő élet 27. rész

27. rész

Castle agya villámsebességgel pörgött, miközben szíve mélyén érezte, hogy itt a lehetőség, hogy őszinte legyen a nővel, és ne gyötörje tovább lelkiismeret-furdalás a hazugság miatt. Noha, a félelem, hogy a nyomozó vakmerőn száll szembe majd Simonnal, amint megtudja, hogy ő a célpont, még mindig a torkát fojtogatta, érezte, hogy Kate gyanakodni kezdett. Az elmúlt évek során arcának szinte minden rezdülését ismerte már, pontosan tudta, mikor van nyomon a nő, mikor közeledik egy megoldás felé, és ahogy a kérdésnél a szemébe nézett, látta benne a gyanakvást. Bármennyire is tartott a következményektől, tisztában volt vele, hogy a boldogságuk a tét. Őszintének kell lennie, mert ha a nő később jön rá, márpedig rá fog jönni, sosem bocsátja meg neki, hogy nem vallott, amikor lehetőséget adott rá. Nagy levegőt véve, szíve vad dobogását csillapítva, és remélve, hogy nem éppen ezzel a vallomással hajítja el két kézzel magától az alig megszerzett boldogságot, nézett mélyen a még mindig várakozón rászegeződő zöldes-barna szemekbe.

-          Kate, sajnálom, tudod, hogy szeretlek, és… - fogott volna hozzá, hogy mindent őszintén elmondjon, amikor ismét éles kopogás zaja ütötte meg a fülüket, ezúttal azonban, sokkal erősebben, mint korábban. Kate nagyot sóhajtva kapta magára a köntöst, mely még mindig az ágy mellett hevert, majd a bejárati ajtó felé sietett. Szája is tátva maradt a meglepetéstől, amikor meglátta ki érkezett hozzá, ráadásul az illető nem egyedül jött.

-          Látod? Te hitetlen! Mondtam, hogy itthon van! – nyújtotta ki nyelvét köszönés helyett kísérőjére Mattie, miközben teljes nyugalommal lépkedett be a lakásba, Steve pedig, fejét rázva követte.

-          Mattie? Steve? – találta meg hangját döbbenten Kate, mire Mattie azonnal édes mosolyt varázsolt ajkára, és szorosan megölelte, még kínosabbá téve a helyzetet, a magát meglehetősen alulöltözöttnek érző Kate számára.

-          Szióka Lulu-Kate! – köszönt vissza harsányan Mattie, majd kissé eltolva magától a nőt, alaposan végig mérte – micsoda szexi ruci! Jaj, te lány, ne pirulj, rám középsulis korom óta nincsenek hatással a nők!– legyintett kacarászva, majd beljebb lépkedett. - De ezt a köntöst elkérném, ha te már meguntad – kacsintott rá, majd a konyha felé vette az irányt.

-          A fiúk annál inkább – morogta orra alatt a csípős választ Steve, mire Mattie mérgesen fordult hátra. – szia Kate – bólintott a nő felé komolyan, majd követte élete párját a konyhába, ahol az, már otthonosan mozogva nyitogatta a szekrényeket, nyilván csészék után kutatva.

-          Jaj, de vicces valaki! Áruld már el, hány órát edzel naponta, hogy ilyen humorod legyen – csúfolódott Mattie, majd megrántotta a vállát – állandóan rajtam, és az erkölcsi normáimon köszörüli a nyelvét.

-          Máson nem köszörülhetem, mivel te csalsz meg folyton, és nem a szomszéd! – vágott vissza Steve, mire Kate nagyot sóhajtott, és égnek emelve szemét, huppant le az egyik székre, miközben magában konstatálta, hogy ismét egy civódásnak lehet fültanúja.

-          Édesem, tedd már túl magad azon a néhány alkalmon! – vetette oda foghegyről Mattie, miközben diadalittasan sikoltott fel, amikor rálelt a keresett csészékre – kávé? – fordult a nő felé, mire Kate szó nélkül bökött fejével az átadó pultra, ahol a nem olyan régen lefőtt, friss kávé illatozott.

-          Néhány alkalom?! Hetente néhány alkalom, te céda! – dobbantott lábával Steve, mire Mattie csak fújtatott egyet.

-          Mindenkinek vannak hibái, neked is vannak, még Lulu-Kate-nek is! – védekezett eredménytelenül, mert Steve érdeklődve fonta keresztbe karjait.

-          Igen! Például az, hogy középről nyomja ki a fogkrémes tubust, vagy nem dobja a szennyesbe az alsó gatyáját! De az nem hiba, hanem erkölcsi romlás, hogy nem bír parancsolni a f…. - lovallta volna bele magát Steve, de Kate úgy érezte, most lett elege.

-          Fiúk! – kiáltotta el magát erélyesen, mire mindketten elhallgattak, és döbbenten meredtek rá.

-          Juj, milyen hangos – nyafogott Mattie, fülét masszírozva, mire Kate, kihasználva a csendet, kérdőn fordult feléjük.

-          Miért jöttetek? – kérdezte szokatlanul nyugodt hangon, miközben fél szemmel a háló ajtaja felé pillantott, és csak remélni merte, hogy Castle nem jön ki, mert akkor a két látogató, de legalábbis Mattie, biztosan nem távozik egyhamar.

-          Tőle kérdezd! – bökött fejével párja felé Steve – ma hajnalban, miután az éjszakát, ki tudja, kivel töltötte, megjelent olyan állapotban, mint a mosott szar, és közölte, hogy valamit ellenőriznie kell, ezért eljön hozzád. Én meg úgy döntöttem, hogy elkísérem. Hiába kopogtunk, nem nyitottál ajtót, ezért, hogy ne dörömböljön tovább, elrángattam, de a földszintig vonított, szóval vissza kellett jönnöm vele, tenni még egy próbát. – húzta el a száját Steve.

-          Először is, nem vonítok, csodálatos hangom van – kotyogott közbe Mattie durcásan – másodszor, az éjszakát nem töltöttem senki karjában…

-          Akkor elárulnád, miért dúdoltál a kocsiban, félálomban tengerésznótákat, meg miért beszéltél kihajózásról?! – szembesítette szerelmét morcosan a tényekkel Steve, mire Kate köhécselni kezdett, hogy fel ne kacagjon hangosan, ahogy eszébe jutott Mattie kis meglepetése, a férfi pedig, pirulva vonta meg a vállát.

-          Az azért volt, mert… - dadogott, mire Steve összehúzta a szemét.

-          Ha most az jön, hogy lefeküdtél egy tengerésszel, és ki tudja, mit hurcoltál haza ebből a kis kalandból, úgy éljek, hogy… - fenyegetőzött Steve, de Kate megint közbeavatkozott. Bármennyire is bohém volt a párocska, egyre inkább szórakoztatta a jelenlétük, és a vitáik.

-          Mattie egy meglepetést készített nekem… nekem és Castle-nek. Azt akarta, hogy Rick féltékeny legyen, ezért rendelt egy tengerészt a lakásomra – magyarázta a férfi helyett, aki hálásan pislogott felé, ő pedig, folytatta – úgy időzítve, hogy Rick is itt legyen, és akkor talán egymásra találunk. Nyilván ezért dúdolta azt a nótát, és ezért van most itt, hogy ellenőrizze, sikerrel járt-e, ugye? – nézett sokatmondón Mattie-re, aki először tátott szájjal nézett vissza rá, majd lassan bólogatni kezdett.

-          Igen, igen… ez így volt – hümmögött hozzá, mire Steve megnyugodva sóhajtott – és? sikerrel jártam?

-          Mondhatjuk – mosolyodott el titokzatosan Kate, majd a következő pillanatban nyílt a háló ajtaja, és Castle lépett ki rajta, Kate legnagyobb örömére, felöltözve. A sötét nadrághoz passzoló kék ing, tökéletesen kihangsúlyozta kék szemét. Bár azt tervezte, hogy megvárja, amíg a hívatlan vendégek távoznak, türelmetlensége és kíváncsisága nagyobb volt, mint elhatározása, ezért gyorsan felöltözött, és úgy döntött kikukucskál. Amint meglátta a látogatókat, azonnal vissza akarta csapni az ajtót, hogy eltűnjön a szemük elől, de nem volt elég fürge. Morcosan vette tudomásul, hogy lebukott, az pedig, csak még inkább elvette a kedvét a bájos cseverészéstől, hogy éppen miattuk nem tudott vallomást tenni a nőnek, amivel lehet, hogy az egyetlen esélyét veszítette el, hogy jól jöjjön ki ebből a helyzetből.

-          Ó, Istenem! – csapta össze tenyerét izgatott örömmel a hangjában Mattie – mondhatjuk?? Itt töltötte az éjszakát, és te azt mondod, mondhatjuk, hogy sikerült a tervem?! Mindig is tudtam, hogy zseni vagyok, de most már ti is tudjátok! – ugrándozott el az íróig, majd annak határozott akarata ellenére, szorosan megölelte – csúnya fiú, szabad ilyet? Elhitetted velem, hogy köztetek vége mindennek, közben meg itt sunnyogsz a hálóban? – kérte számon Rick-et, aki csak kínosan feszengett – Ó, milyen széles ez a hát… - simított végig az író hátán egy laza mozdulattal, mire Rick úgy ugrott arrébb, mint, akit kígyó mart meg. – jaj, milyen kis morci az én mókusom! Nem aludtál jól? Hát persze, hogy nem! Mással voltatok elfoglalva, igaz-e? – csipkedte meg most a férfi arcát, akiről lerítt, hogy nincs jókedvében, bár az okát senki sem sejthette. Kate is arra gyanakodott a láttán, hogy pusztán az a probléma, hogy éppen Mattie zavarta meg őket.

-          Ezért akartál idejönni?! Hogy őt lásd?! – kezdett ismét féltékenységi jelenetbe Steve, mire Mattie bosszúsan sóhajtott.

-          Hagyj már békén, azt sem tudtam, hogy itt lesz! – védekezett heves gesztikulálással Mattie, miközben Kate eloldalgott mellettük, és a hálóba érve, a beszűrődő veszekedéssel mit sem törődve, gyorsan magára kapott néhány ruhadarabot. A tegnapi fehér inget ezúttal egy kockás mintás, félhosszú ujjú ingre cserélte, a fekete farmert pedig, egy kékre, mely szorosan feszült fenekére. Éppen kilépett, és övébe tűzte fegyverét és jelvényét, amikor elcsípte az utolsó mondatokat, melyeket Castle unott kifejezéssel az arcán, a kanapén ülve hallgatott.

-          Elegem van abból, hogy mindenkire rárepülsz, még olyanra is, aki szinte magára tetováltathatná, hogy hetero! De nem, neked ez sem számít, ugye?! Tessék, itt van! Miért nem alázol meg még jobban, és csókolod meg?! – kiabált dühösen Steve, mire Castle rémülten kezdte rázni a fejét, Kate pedig, égnek emelte a szemét.

-          Ne vegyél már mindent olyan komolyan! Tisztában vagyok vele, hogy a Cuki pofánál semmi esélyem! Odáig meg vissza van Lulu-Kate-ért! – vágott vissza Mattie durcásan, karba font kezekkel.

-          Ha tisztában vagy vele, akkor miért motyogod a nevét álmodban?! – jött a következő dühös kérdés, mire Mattie megrántotta a vállát.

-          Álmodozni lehet, nem? Te is tudod, hogy az életben nem lesz jachtod, mégis vettél egy kapitányos sapkát – vetette oda, majd finom mosolyra rándult az ajka – bár, azt hajó nélkül is tudtuk használni – kacsintott a férfira érzékin, mire az is elpirult.

-          Ne tereld a témát, Szívi! Az előbb is, hogy megbámultad azt a pasit az utcán! Majdnem kiugrott a szemed! – háborgott tovább, annak ellenére, hogy arcán látszott, az a bizonyos sapka benne is szép emlékeket ébresztett.

-          Csak azért, mert azt hittem, Ricky boy az. Hátulról pont úgy nézett ki, mint ő, még a haja is dettó ugyanúgy volt vágva, meg minden – magyarázkodott Mattie, mire Kate és Castle egyszerre kapták egymásra a pillantásukat, és mindkettejük fejében egy név kattogott: Simon!