29. rész
Beckett
érdeklődve pillantott rá, miközben lassan közelebb lépkedett hozzá, és karba
fonta a kezét, míg Mattie hanyag mozdulattal rázta le magáról Steve karját, aki
éppen finoman az ajtó felé igyekezett tuszkolni párját, így jelezve, hogy ami
most következik, az egyáltalán nem rájuk tartozik.
-
Castle, ez nem az a pillanat, amikor…
-
Kate! Értsd meg, hogy nem mehetsz! Simon nem rám
vadászik, hanem rád! Nem én kellek neki, hanem te! – tört fel a férfiból
elementáris erővel, mire Mattie megint felsikoltott, Steve száját elhagyta, egy
„azta” kiáltás, Beckett azonban, meglepettség helyett, csak egy pillanatra megkönnyebbülten
lehunyta a szemét, és mélyet sóhajtott. Érezte, hogy így van, de nem akarta
elhinni, hogy az író hazudott neki, amikor pedig, rájött, és már biztosan
tudta, hogy Simon célpontja nem Rick, csak bizakodni tudott, hogy a férfi elárulta
volna neki, ha van rá alkalma. Most megkönnyebbülten nyugtázta magában, hogy
nem ismerte félre, valóban elmondta, amint lehetősége adódott rá. – Sajnálom,
hogy mást mondtam, de ismerlek, Kate! Tudom, milyen vakmerő vagy, és elszánt.
Most is Simon elé mennél, kivívnád magad ellen a sorsot, és ezt nem hagyhattam!
Nem nézem végig még egyszer, hogy majdnem elveszítelek… - hadarta tovább szinte
egy levegővel az érveit Castle, de a következő pillanatban elnémult, mert Kate
egy lépéssel előtte termett, és ajka szorosan rásimult az övére. Csókja nem
volt vad, vagy érzéki, sokkal inkább szerelmes, és lágy, amivel mindazt az
érzést igyekezett kifejezni, amit a vallomás kiváltott belőle.
-
Köszönöm – súgta két csók között a nő, majd ajkuk ismét
egymásra talált, de ezúttal, Rick kezdeményezett, és miközben nyelvét finoman
végig húzta a nő alsó ajkán, karjával átölelte a derekát, és közelebb húzta
magához.
-
Én mindjárt elbőgöm magam! – szakította ki őket édes
pillanatukból Mattie sírós, elvékonyodott hangja, és hangos szipogása, mire
mindketten zavartan bontakoztak ki a másik karjaiból – édeseim, ti ketten
vagytok a két lábon járó romantika! – legyezte szemeit gyors kézmozdulatokkal
Mattie, hogy az a néhány könnycsepp, mely szeme sarkában összegyűlt, ki ne
potyogjon, miközben folytatta – Danielle Steel elmehet a francba, ti lemossátok
a pályáról – szipogott tovább, mire Rick és Kate összemosolyogtak, majd Castle
elkomolyodva simogatta meg a nő arcát.
-
Ugye, nem mész? Kérlek! Legalábbis, ne egyedül! – kérte
a nőt szelíden, de legnagyobb bánatára, Kate összekulcsolta ujjaikat, és
megrázta a fejét.
-
Sajnálom. Te magad mondtad, hogy ismersz. Mennem kell –
nézett mélyen az aggodalomtól fátyolossá vált kék szemekbe Beckett – nem
ülhetek ölbe tett kézzel…
-
A fiúk elintézik – próbálkozott tovább Rick, mire
Mattie ismét közbekotyogott.
-
Ja, a spanyol matróz majd elintézi, meg a kék szemű
kobold – bólogatott bőszen, mire mindketten értetlenül néztek rá – miért? Ír a
lelkem, nem? – rántotta meg a vállát úgy, mint akinek egyáltalán nem érthető,
miért vannak annyira meglepődve a kobold jelzőn.
-
Édes, mi lenne, ha te kimaradnál ebből az egészből? –
szólalt meg most Steve, mire Mattie egy kézlegyintéssel rázta le magáról.
-
Látod, hogy egyedül csak vergődnek! Kellek nekik! –
jelentette ki magabiztosan, mire Kate szeme felcsillant.
-
Tudod, mit? Igazad van! – értett egyet a kijelentéssel,
mire Castle gyanakodva ráncolta össze szemöldökét, Mattie pedig, büszkén húzta
ki magát, és öltötte ki ismét nyelvét szerelmére – Nekem, muszáj bemennem az
őrsre, Castle-t viszont nem vihetem magammal, mert ha Simon valóban megtámad,
az ő életét nem kockáztatom. Megígértem, Martha-nak – tette hozzá, még mielőtt
Castle ismét tiltakozhatna, mire Mattie mindent értőn bólintott. – Kell valaki,
aki biztosítja, hogy nem csinál hülyeséget, és nem szökik utánam, vagy kezd
magánakcióba. Martha sosem bocsátaná meg nekem…
-
Ó, igen, Martha mama. Neki én se mernék mattot adni –
rázta meg a fejét átszellemülten, mint aki maga is retteg a nő haragjától, majd
kíváncsian várta a folytatást, ami nem is váratott magára sokáig.
-
Ti fogtok vigyázni Castle-re, amíg én távol vagyok! –
ért mondandója végére, mire mindhárom férfi először döbbenten meredt rá, majd
egymás szavába vágva kezdtek tiltakozni.
-
Nekem tárgyalásom lesz, és amúgy sem vagyok jó ebben –
hadonászott két kézzel Steve, majd Mattie hangját lehetett hallani.
-
Nekem tényleg mennem kell, egész éjjel nem aludtam… -
akadt el egy pillanatra, aztán amikor észrevette, hogy elszólta magát, és Steve
érdeklődve fonja keresztbe karjait, idegesen helyesbített - … valami jól, nem
aludtam valami jól, szóval, pihennem kell, és egyébként is, ha Simon visszajön…
persze, oké, egy kis szado minden kapcsolatba belefér, de ő idegen, meg nem is
biztos, hogy jól néz ki…
-
Kate, ezt nem teheted! Veled akarok menni! Ne hagyj itt
VELÜK! – hangsúlyozta ki az utolsó szót Castle, mire Kate két ujját a szájába
véve, hatalmasat füttyentett, amivel sikerült elérnie, hogy egy pillanat alatt
csend lett.
-
Elég! A döntésem végleges! Castle, megígértem
anyukádnak, hogy vigyázni fogok rád, nem engedem, hogy velem gyere! – csengett
határozottan a hangja, majd folytatta – két rendőr már úton van a lakásom elé,
Simon pedig, lévén, hogy rám vadászik, nem fog visszajönni. Okos, még ha nem is
tűnik annak. Pontosan tudja, hogy felírtam a rendszámot, és az őrsre megyek,
velem akar játszani, és nem Castle-el – magyarázta most Mattie felé fordulva,
aki úgy tűnt, kezd megnyugodni a választ hallva – Steve, megértem, hogy sok a
dolgod, de maradj velük, a kedvemért… - fordult most Steve felé, mire az,
lassan bólintott, ő pedig, hálásan elmosolyodott – köszönöm. Itt a számom, ha
bármi furcsát észleltek, azonnal hívj! – nyújtott át egy névjegykártyát a
férfinak, aki bólintva tűzte farmerja zsebébe.
-
Szóval, mi leszünk a több, mint testőr? – kacsintott
Mattie felbátorodva Castle felé, aki grimaszolva fordult el, de a férfi nem
tágított – bárcsak én lehetnék Withney Houston, de ez a szerep most a tiéd Maci
Laci – viháncolt boldogan, úszkálva fontosságának teljes tudatában – megígérem,
hogy nem lesz panaszod a szolgáltatásra! Esküszöm, hogy igazi V.I.P védőőrizet
lesz! – fogadkozott Mattie, mire Kate az alsó ajkába harapva kapta fejét Castle
felé, akinek nyilván ugyanaz az éjszakai évődésük jutott eszébe, mert azonnal
megrázkódott, és hevesen gesztikulálva tiltakozott.
-
Egyáltalán nem kell védőőrizet, V.I.P pedig, tőled
főleg nem! – lépett legalább két lépést arrébb Mattie-től, aki egyáltalán nem
értette, mi rosszat mondhatott megint – Kate! Had menjek veled, kérlek!
Megígérem, hogy jó leszek, azt teszem, amit mondasz, csak ne hagyj itt! –
szótagolta az utolsó három szót Castle, de megint fejrázás volt a válasz.
-
Tudom, hogy most utálsz, Rick, de nem kockáztatok! A te
életedet sosem vinném vásárra! – túrt bele a sűrű hajszálakba Kate, mire Rick
nagyot sóhajtott.
-
Sosem tudnálak utálni – érintette homlokát a nőéhez,
majd finom csókot váltottak.
-
Én tényleg mindjárt bőgök! – törölte meg szemét
látványosan Mattie, mire a pár zavartan eltávolodott egymástól, majd Kate az
ajtó felé indult, de még mielőtt kilépett rajta, még egyszer visszanézett, hogy
a kék szemekből merítsen erőt, mint már annyiszor, amióta együtt dolgoztak, de
ezúttal, nem titokban kellett megtennie, hanem nyíltan vállalhatta érzéseit.
Éppen ki akart lépni az ajtón, amikor Rick még utána szólt, és ezzel megállásra
késztette.
-
Kate! – szólította meg, mire érdeklődve fordult hátra,
arra azonban nem számított, amit hallott – szeretlek! – jött a halk vallomás,
mire érezte, hogy gombóc keletkezik a torkában, és éppen válaszolt volna,
amikor Steve szólalt meg.
-
Menj már Lulu-Kate, mert a végén még meglép az a
szemét! – figyelmeztette a nőt, aki hirtelen azt sem tudta, mit tegyen. Egy
felől igaza volt a férfinak, másfelől, tudta, hogy viszonoznia kellene a
vallomást, és szíve szerint, meg is tette volna, hiszen mindennél jobban
szerette a vele szemben álló írót, de valami mégis visszatartotta. Talán a
tény, hogy nem kettesben voltak, nehezítette meg számára a helyzetet, de
képtelen volt kimondani. Mindig is úgy gondolta, ez sokkal meghittebb lesz.
Talán reggel, vagy az éjszaka folyamán kellett volna, hogy megtörténjen, de nem
így, hogy még két másik, számukra vad idegen ember figyelte őket.
-
Hallod, te milyen bunkó vagy! Nem látod, mibe
gyalogolsz bele?! Éppen azt mondták volna egymásnak, hogy szeretlek, erre te beleelefántkodsz!
– csapott Steve hátára erőteljesen Mattie, amivel sikerült végképp tönkretennie
a meghittnek induló pillanatot, mire Castle csak ránézett Kate-re, és
hangtalanul súgta.
-
Tudom – mosolygott a nőre, aki megkönnyebbülten
mosolygott vissza rá, majd eltűnt a folyosón, magára hagyva szerelmét a civódó
párral, és aggodalmával.
-
Most, mit csapkodsz?! Állandóan letorkolsz valamiért!
Én bezzeg, minden kívánságodat lesem, még a hátadat is vakargatom, amikor
kéred! – nyüszögött Steve felháborodottan, mire Mattie csípőre tett kézzel
folytatta a kioktatást.
-
Hogy lehet így beletrappolni egy romantikus jelenetbe,
mi? Annyi romantika van benned, mint tengerimalacban harci szellem! Úgy szívod
el a meghittséget, mint egy porszívó, és még csodálkozol rajta, hogy megcsallak?
– dobbantott lábával keményen Mattie, mire Steve dühösen horkantott.
-
Úgy? Hát így állunk, te cemende! Ezen túl vakargassa a
hátad a láncfűrész, én biztos nem fogom! Vagy kérd meg az egyik… - kezdett
volna bele egy újabb vitába, de Castle telefonjának éles hangja elvágta a
veszekedés fonalát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése