Regénybe illő élet 34. rész

34. rész

A szoba, ahova Simon vezette, tele volt falra akasztott, és polcokra szépen sorba rendezett állati, és emberi koponyákkal. Mindegyiken látszott, hogy precíz gondossággal tisztították, munkálták meg, míg végül helyükre kerültek. Ahogy Castle erőt vett magán, és beljebb ment, úgy borzadt el még inkább, mert a koponyák mellett, teljes csontvázak, és kikészített, lenyúzott bőrök, szőrmék is helyet kaptak, de ami a legjobban undorral töltötte el, az a szoba közepén álló fotel volt, és a benne ülő személy, aki a legnagyobb jóindulattal sem volt élőnek nevezhető. Szemei üvegesen meredtek előre, törékeny teste mereven feszült a székbe, kezei a karfán pihentek, ősz haja, gondosan fésülve keretezte rezzenéstelen arcát.

-          Ő az anyám – mutatta be a vendégnek a fotelben ülőt, miközben közelebb ment, és Castle legnagyobb rémületére, szelíd, gondoskodó szeretettel simított végig a hófehér hajon, majd a sápadt arcon.

-          Halott… - nyögte nehezen, hányingertől szenvedve az író, mire Simon megrázta a fejét.

-          Ő sosem lesz halott! – morrant rá a férfi ingerülten az íróra, mire az, kétkedve nézett rá.

-          Számomra nagyon is halottnak tűnik, az meg betegesnek, hogy egy fedél alatt él vele! Azt hittem, az én rajongóm, és nem Hitchcock-é! – borzadt el ismét Castle, mire Simon először dühös lett, majd nyugalmat erőltetve magára, lépett közelebb.

-          Elsősorban anyámért rajongok, világos? Vagyis, a nevelőanyámért… – magyarázta lassan, higgadtan, amivel csak még ijesztőbbé vált – ez itt – mutatott körbe a helyiségben – az ő munkája volt. Paleontológus volt, imádta a csontokat, és a történelmet, én pedig, őt imádtam. Amikor meghalt, tudtam, hogy sosem tudnék elválni tőle, ezért viaszból öntettem ki a testét, és hazahozattam, hogy a szeretett csontjaival lehessen. - lábadt könnybe egy percre a férfi szeme, majd megköszörülte torkát, és várakozón nézett az íróra, mint, aki annak reakciójára kíváncsi.

-          Tudja, mit mondok? Magának tényleg regénybe illő az élete, csak az a baj, hogy ezt a horrort már megírták! Pszicho a címe, és nem áll szándékomban plagizálni, szóval, én már itt sem vagyok! Amennyiben még mindig szeretné, hogy írjanak magáról, úgy keressen fel egy pszichiátert! Biztos lehet benne, hogy több oldalas sztorit fog magáról írni! – intett búcsút a megrökönyödött férfinak, és az ajtó felé indult, de az, egy pillanat alatt termett előtte, kezében a fegyverrel.

-          Nem megy sehová! – kiabált rá ingerülten, mire Castle akaratlanul emelte magasba mindkét kezét, miközben hátrálni kezdett. Simon lassan, úgy fordulva, hogy kifelé álljanak, intett a fejével – irány a dolgozószoba, Mr. Castle! Diktálok! – utasította a férfit, aki kelletlenül engedelmeskedett. Ahogy beért, azonnal a laptop elé ült, és ujjait várakozó állásba helyezve fordult a férfi felé – Hol is kezdjem? – tűnődött a férfi, mire Castle elhúzta a száját.

-          Talán az elején, de ne nagyon! – szúrta oda, mire Simon mérgesen pillantott rá.

-          Nem kérek kommentárt! Csak felidegesít vele! – fűzte hozzá, miközben ingerülten túrt a hajába, mire Castle égnek emelte a szemét.

-          Pedig, magát milyen nehéz kihozni a béketűrésből – gúnyolódott bátran, mire Simon a fejéhez szorította a fegyvert.

-          Úgy látom, nagyon magabiztos! Azt hiszi, hogy csak, mert akarok magától valamit, máris nyeregben van? – kérdezte fenyegetőn, majd a választ meg sem várva, folytatta – ne higgye, hogy azzal, hogy itt van, életbiztosítást nyert a barátnőjének! Bármikor visszamehetek a városba, és kinyírhatom!

-          Látta magát. Ha visszamegy, és Beckett észreveszi, annyi ideje sem lesz, hogy pislogjon, máris szitává lövi, és akkor még szerencsésnek mondhatja magát - bocsátkozott vakmerő jóslatokba az író, mire Simon elhúzta a száját.

-          Éppen ez az! HA észrevesz! – nyomta meg a feltételes módot, Castle-t azonban nem tudta elbizonytalanítani. Soha, ha Kate-ről volt szó.

-          Higgye el! Észreveszi! Mostanra már biztosan tudja, hogy eltűntem, és mindent bevet, hogy megtaláljon, és meg is fog találni! – jelentette ki magabiztosan, hiszen nem csak remélte, hogy Mattie és Steve megszegték az ígéretüket, és felhívták a nőt, de egyenesen bízott benne, abban pedig egészen bizonyos volt, hogy ha Kate már tud az eltűnéséről, akkor eget – földet megmozgat, hogy megtalálja. – és amikor ez megtörténik, maga nyüszítve fogja átkozni a pillanatot, amikor az első levelet megírta nekem - vigyorodott el tudálékosan, és szemében ezúttal egy cseppnyi félelem sem volt. Simon, néhány másodpercig csak figyelte az írót, miközben annak fürkésző pillantását nem kerülte el, hogy izzadni kezdett fogva tartója, kezében pedig, megremegett a pisztoly. Ez a bizonytalan tétovázás azonban, olyan gyorsan tűnt el, és kerekedett felül ismét az elmezavar, mintha ott sem lett volna, és Simon határozottan megmarkolva a fegyvert, nézett elszántan foglya szemébe.

-          Kezdjen jegyzetelni! – utasította megmásíthatatlan hangon, mire Castle elhúzta a száját, és megnyitva egy dokumentumot, várakozón nézett a férfira, aki diktálni kezdett – egy poros kisvárosban születettem, Oregonban. A vérszerinti anyám prosti volt, apám meg egy alkoholista…

Kate centiméterről, centiméterre vizsgálta át ismét az áldozat körül talált bizonyítékokat, a helyszínen készült fotókat, és minden nyomot, aktát, ami csak az üggyel kapcsolatban felmerült, miközben titokban azért imádkozott, hogy Gates ne kérdezzen rá, hol van az író. Abban reménykedett, hogy még az előtt sikerül megtalálniuk, és kihozniuk Simon karmai közül, mielőtt a nőnek feltűnne az ő idegessége, és a férfi hiánya. Ahogy az utolsó aktát is az asztalra dobta, dühösen túrt bele hajába. Mindig is gyűlölte a tehetetlenséget, most pedig, kifejezetten idegesítette, hiszen arról a férfiról volt szó, akit mindennél jobban szeretett, és aki nélkül el sem tudta képzelni a jövőjét. Abban a három hónapban, amíg lábadozott, megtapasztalta, milyen lenne az élete a férfi mosolya, humora, kék szemének csillogása nélkül, és nem vágyott arra az életre, főleg úgy nem, hogy szerelme halott. Csak abban bízhatott, hogy azáltal, hogy Simon könyvet akar íratni magáról, kapnak egy kis időt, és Castle ügyesen használja ki a lehetőséget, és amint teheti, üzen neki. Éppen itt tartott gondolatban, amikor Ryan jelent meg asztalánál. Abból, ahogy kapkodta a levegőt, és kék szemének izgatott csillogásából, Kate azonnal tudta, hogy talált valamit, és ő maga is izgatottan fordult társa felé.

-          Találtunk valamit! – erősítette meg sejtését Ryan diadalittas hangon, majd rögtön hozzá is fogott, hogy ne húzza az időt – a fantomkép, amit készíttettél, kidobott a keresőből egy nevet, bizonyos Nick Tagerty. Oregonban született, az anyja prostituált volt, az apja meg egy börtöntöltelék. Alig volt egy éves, amikor az anyja meghalt túladagolásban, és mivel az apja akkor is dutyiban volt, állami gondozásba került, ahonnan Laura Femon vette magához. A nő antropológus, vagy valami ilyesmi. Az egész gyerekkorát csontok, meg utazások töltötték ki, aztán felnőttként be is iratkozott az egyetemre, de az alkalmassági vizsgán elbukott. Túl labilisnak találták idegileg. Nemsokkal később a nevelőanyja is meghalt, és úgy tűnik, hogy Castle könyveihez menekült vigaszért – sorolta a tényeket Ryan, miközben Kate arra gondolt, milyen érdekes a sors. Ő is anyja halála után keresett vigaszt Castle könyveiben, mégis teljesen más úton haladt, mint Simon. - Mindössze egyszer volt büntetve, garázdaságért. Nem fogod elhinni, ki jelentette fel! – hagyta nyitva a mondatot, mire Kate összeráncolta a szemöldökét.

-          Ki? – kérdezett rá, miután látta, hogy Ryan nem folytatja, amíg bele nem megy a játékba.

-          James Patterson! – jelentette ki vigyorogva, majd azonnal folytatta – Öt évvel ezelőtt, Castle egyik Storm regénye letaszította a trónról Patterson könyvét a bestseller listáról, és a fickó egy újságcikkben humoros üzenetet küldött Castle-nek arról, hogy mentse el ezt a pillanatot, mert ilyen többet nem lesz. Tagerty berágott, elment Patterson lakására, és bár a két író között semmiféle komoly harag nem volt, ő úgy érezte, revansot vesz. Bezúzta az ablakait, kiszúrta az autója gumiját, és feldöntötte a kukákat. Patterson ráhívta a zsarukat, akik be is hozták, felvették a vallomást, de mivel az író nem akart a feljelentéssel, meg bírósággal vacakolni, végül 24 óra előzetes után elengedték.

-          Patterson még szerencsésnek is mondhatja magát, hogy ennyivel megúszta – húzta el a száját döbbenten Kate, majd nagy levegőt véve folytatta – Castle Tagerty-vel van – nyögte ki, mire Ryan tátott szájjal nézett rá – Simon felhívta – szólította még mindig felvett nevén a férfit – ő pedig, belement egy találkozóba, hogy engem védjen. Tagerty kocsiba kényszerítette, és most úton van vele, vagy már oda is ért, egy ismeretlen helyre. – zárta rövidre mondandóját, majd Ryan-re pillantott, aki még mindig döbbenten nézett maga elé.

-          Hűha… - nyögte reakció gyanánt, amikor éppen Javi jelent meg asztaluknál, mire Ryan azonnal informálta a történtekről.

-          Gates nem tudhatja meg, mi történt! – figyelmeztette őket szigorúan Kate, mire mindkét férfi bólintott, de amikor válaszolni akartak, ismerős hang ütötte meg a fülüket.