Regénybe illő élet 40. bef.rész

"Kedves Olvasóim! Ennek a történetnek is a végéhez érkeztem. Remélem, elnyerte tetszéseteket, és jól szórakoztatok, amíg tartott :) Köszönöm mindenkinek, aki olvasott, és időt nem sajnálva, véleményével támogatott, és buzdított a további munkára :) Kérlek, nézzétek el nekem, ha néha csak ritkán hoztam, nehéz időszak van mögöttem, sok munka, stressz, és csak a családommal töltött idővel voltam képes feltöltődni :) Éppen emiatt, mivel meglehetősen sok, és megterhelő feladatom volt, most egy időre leteszem a virtuális tollat, és pihenek egy kicsit :) Bízom benne, hogy hamarosan megszáll az ihlet, és új történettel jelentkezem :) Addig is, kérlek, legyetek türelemmel :) Köszönöm még egyszer :)" K.B

40. rész (bef. rész)

Levegő után kapkodva kezdett hátrálni, miközben dadogva próbálta társát szólítani, egészen addig, amíg neki nem ment háttal egy fának, mire feleszmélve rázta meg fejét, hogy aztán a következő pillanatban, elnézőn elmosolyodjon. Hirtelen rájött, hogy ennél jobb, nem is történhetett volna. Az a két ember talált egymásra, akit családja részének tekintett, és akik határozottan jó hatással voltak a másikra. Éppen ott tartott gondolatban, hogy Jenny mit fog majd szólni, amikor Javi állt meg mellette.

-          Beckett még az autóban van? – kérdezte a nyomozó, mire Ryan bólintott, de amikor az, elindult a kocsi felé, hirtelen visszafogta.

-          Hagyd csak, még kötözik. – hazudta szemrebbenés nélkül. Maga sem értette, miért, de úgy érezte, oka van annak, hogy Kate nem szólt nekik arról, hogy Castle és ő egy párt alkotnak, és úgy döntött, segít megtartani a titkukat, még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy legjobb barátjának, és társának sem mondhatta el.

-          De Simon… - akadékoskodott Javi, mire Ryan látszólag lazán legyintett.

-          Már szóltam neki. Arra kért, hogy mi menjünk be a kórházba kihallgatni – folytatta meséjét rendületlenül Kevin, mire Javi elhúzta a száját – na, gyere! – húzta maga után társát határozottan, aki nem túl lelkesen, de követte a kocsihoz.

-          A jelentést ne írjuk meg helyette? – kérdezte gúnyosan bosszankodva Espo, mire Ryan megrántotta a vállát.

-          Még az is előfordulhat – felelte sejtelmesen, miközben mosolyogva gondolt arra, hogy, amit látott, nagyon is azt vetíti előre, hogy két barátjának jobb elfoglaltsága is lesz az este folyamán, mint jelentést pötyögni az ügyről.

Castle morcosan dobálgatta egyik ceruzát a másik után a Beckett asztalán található, kör formájú tartóba, több-kevesebb sikerrel, miközben néha oda-odasandított a nőre, aki összeráncolt szemöldökkel, minden figyelmét a monitorra koncentrálva, villámsebességgel, pergő ujjakkal gépelte a jelentést, hogy mihamarabb Gates asztalára tehesse. Amikor azonban Castle ceruzái már sokadik alkalommal landoltak a rossz célzásnak köszönhetően a billentyűzeten, aminek következtében neki javítania kellett, türelmetlenül fordult a férfi felé.

-          Abbahagynád? – kérdezte figyelmeztető hangsúllyal, mire Castle pimaszul fonta karba kezét, látványosan megsértődve.

-          Ezt én is kérdezhetném tőled – vágott vissza, majd azonnal folytatta – nem ebben állapodtunk meg! Hol van itt romantika? Hol van itt illóolaj? Hol a finom vacsi? – sorolta a kérdéseket, így rávilágítva, hogy semmi nem lett abból, amit a nőnek ígért, és amibe az, beleegyezett, mire Kate égnek emelte a tekintetét.

-          Castle, megértem, hogy csalódott vagy, de két lehetőségünk van. – próbálta nyugodtan megmagyarázni döntése okát, mint egy kisgyereknek – egy, hazamegyünk, élvezzük a vacsit, illóolajat, és egymást, és reggel, Gates telefonjára ébredünk, aki üvöltve rendel be jelentést írni. Kettő, megírom most, hazamegyünk, élvezzük az illóolajat, vacsit, de reggel egymás karjában alhatunk, ameddig…

-          Ameddig meg nem szólal a telefonod, hogy megöltek valakit – fejezte be durcásan a nő helyett a mondatot Castle, majd hozzáfűzte – amúgy pedig, az első verziónál, csak veled üvöltene Gates, és csak neked kellene korán kelned, hogy jelentést írj. Én akkor is alhatnék tovább, lévén, hogy nem vagyok rendőr, amit a kapitány nem is felejt el alkalmanként az orrom alá dörgölni. Egy tanácsadó nem ír jelentést. – jelentette ki elégedetten magyarázatával, mire Kate összehúzta szemét, és belső ajkát rágcsálva, töprengve figyelte egy ideig, majd közelebb hajolt.

-          Először is, egy tanácsadó valóban nem ír jelentést, de mint áldozatot, és mint Simon célpontját, berángatlak magammal, hogy vallomást tegyél, ezzel kiegészítve, és pontosítva a jelentésemet…

-          Nem tennéd meg… - hökkent meg az író, mire Kate kihívón húzta fel egyik szemöldökét – de. Megtennéd – húzta el a száját csalódottan Castle, a nyomozó pedig, folytatta.

-          Másodszor. Ha jól értettem, te szívesebben alszol egyedül, mint velem? – kérdezte összeráncolt szemöldökkel, látszólag értetlenül, mire Castle azonnal rázni kezdte a fejét.

-          Én… nem! Vagyis, én csak… azt akartam mondani, hogy… - dadogta zavartan, majd mérgesen fújtatott – ne forgasd ki a szavaimat! Én csak azt akartam mondani, hogy amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra! Ha most rögtön is élvezhetnénk egymás társaságát, miért halasztanánk későbbre? – kérdezte duzzogva, és Kate éppen válaszolni akart, amikor Ryan és Espo jelentek meg asztala mellett.

-          Beszéltünk Simonnal – fogott bele Espo, miközben Ryan vidám mosollyal nézett végig két barátján – szerintem, gyógyiba viszik, mert nem komplett. A vallomása olyan kusza, hogy ember legyen a talpán, aki ebből kihámoz bármit! Legalább két órán keresztül hallgattuk, hogy az anyjáról mesél…

-          A nőt egyébként… vagyis, ami lett belőle, szóval, a bábut, vagyis a viaszbábut, vagy micsodát, a bizonyítékraktárba vitték a helyszínelők. Simon fél órán át, hullajtott krokodilkönnyeket, amikor közöltük vele, hogy nem viheti magával a börtönbe.

-          Mondom, teljesen flúgos! – mutatott halántékához Espo – a gyilkosságot viszont beismerte, nagyjából ugyanazt az okot mondta, ami a levélben is szerepelt. Egy biztos, mondott annyit, hogy a bíróság elítélje, ráadásul a házban további bizonyítékokat is találtak, szóval, ennek az ügynek vége. – ért mondandója végére a férfi, miközben nem kis örömmel konstatálta, hogy felettese éppen a jelentés ráeső részét írja, így nekik, csak sajátjukkal kell foglalkozni. Ryan volt az egyetlen, aki értetlenkedve nézte, és meglepetten tapasztalta, hogy Rick és Kate is itt van. Abból, amit látott, azt hitte, be sem jönnek a kapitányságra, nemhogy még a jelentés megírásával is bajlódni fog a nő. Talán félreértett valamit? Ahogy azonban ránézett Castle durcás arcára, Kate türelmetlenül doboló ujjaira, azonnal tudta, hogy mindössze annyi történt, hogy a nőnél győzött a felelősségérzet, és éppen azon van, hogy mielőbb letudja azt, hogy aztán élvezhesse a szerelmet.

-          Gyere, menjünk mi is gépelni, mert Gates átharapja a torkunkat – hívta Espo-t, hogy így hagyja dolgozni felettesét, mire Kate kissé meglepetten, de hálás tekintettel nézett vissza rá. Noha az okát nem tudhatta, de kifejezetten örült, hogy Ryan, a maga empatikusságával, és érzékenységével, felismerte, hogy sietni szeretne. Espo dünnyögve csatlakozott hozzá, Kate pedig, nagyot sóhajtva fordult ismét a monitor felé. Éppen az utolsó mondat végére tette a pontot, amikor Gates jelent meg.

-          Mindketten az irodámba! – utasította őket köszönés helyett a maga határozott modorában, mire Rick rémülten kapott a szívéhez.

-          Jesszus! Úgy jár, mint egy macska! – motyogta orra elé, de engedelmeskedve követte az irodába. Amint beléptek, megálltak szokásos helyükön, onnan figyelték, hogy a Vaslady az asztala mögé sétál, és büszke testtartással helyet foglal.

-          Mr. Castle, örülök, hogy épségben sikerült megmenekülnie – nézett az íróra átható tekintettel, mire Castle halványan elmosolyodott, ő pedig, folytatta – remélem, ennyi izgalom elég volt ahhoz, hogy rájöjjön, nem magának való a rendőri munka. Most már láthatja, milyen veszélybe sodorhatja magát, ha a nyomozók után mászkál. Itt az ideje, hogy…

-          Hogy újra ringbe szálljak! – fejezte be teljesen ellentétesen a mondatot Castle, mire Gates döbbenten hallgatott el.

-          Azt akartam mondani, hogy itt az ideje, hogy szépen hazamenjen, és elfelejtse a kapitányságot – javította a férfit, de az, csak megrázta a fejét, és komolyan kezdett magyarázni.

-          Dehogy! Tudja, arra jöttem rá, hogy ebben a három hónapban, amíg nem dolgoztam Beckett nyomozó mellett, a rajongóim azt hitték, csak a lábamat lógatom! Ezért született az a téveszméjük, hogy ráérek róluk könyvet írni. De ha látják, hogy megint belevetem magam az anyaggyűjtésbe, békén hagynak! Na, mit szól? Milyen elmélet? - kacsintott a nőre szemtelenül, mire Gates először hitetlenkedve nézte, majd lassan rázni kezdte a fejét, mint, aki nem hisz a szemének.

-          Eszement – felelte döbbent hangon, mire Castle elégedetten bólintott.

-          Köszönöm! Szóval, visszajövök! – jelentette ki magabiztosan, és amikor a kapitány meg akart szólalni, folytatta – ne is mondjon semmit! Tudom, hogy örömmel fogad! Jut eszembe, említettem már, hogy a barátom a polgármester? – vigyorgott teli szájjal a nőre, akinek résnyire szűkültek a szemei.

Kate, hátát a falnak támasztva, félig lehunyt szemmel várta, hogy Castle kinyissa az ajtót, és amikor ez megtörtént, a lakásba beljebb sétálva futtatta körbe szemét a berendezéseken. Annak ellenére, hogy már számtalanszor járt itt, most mégis úgy érezte, mintha minden más lenne. Az óra fél 11-et mutatott, és ő már nem vágyott másra, csak arra, hogy ágyban lehessen. Minden fáradtságát elűzte azonban, amikor megérezte, hogy Rick hátulról átöleli a derekát, és finoman a nyakába csókol.

-          Sajnálom a jelentés dolgot – búgta a fülébe halkan, ezzel utalva arra, hogy Gates, bosszúból, amiért az író kerekedett felül, számtalan részt újragépeltetett a nyomozónővel a jelentésben, ezért sem végeztek, csak három órával később.

-          Semmi baj, Castle, majd kárpótolsz érte – simult szorosan a férfi karjaiba, aki most maga felé fordította, és egészen közel hajolva, ajka szinte súrolta az övét.

-          Talán el is kezdhetném, nem gondolja, nyomozó? – kérdezte halkan, finom csókot hintve a telt, érzéki ajkakra, mire Kate belemosolygott a csókba.

-          Ez eddig a leghasznosabb ötlete, Mr. Castle, amit megismerkedésünk óta hallottam a szájából – csókolt vissza lágyan, majd hagyta, hogy a férfi a karjába vegye, és meg se álljon vele a hálószobáig, hogy ott aztán átadják magukat az érzékiségnek, és szerelemnek, elrepülve abba a világba, ahol senki mással nem jártak azelőtt.

VÉGE!