39. rész
A mentőautó
nyitott ajtajából jól látszott, ahogy Castle egy odvas, több tízéves fa
törzsének támaszkodik, melynek hatalmas lombja jótékony árnyékot húzott feje
fölé a késő délutáni nap sugarai elől, miközben pillantását egy percre sem
vette le a kocsiban ülő nőről, akinek még mindig a válaszára várt az orvos.
Amikor nem jött a felelet, fejét abba az irányba fordította, amerre a nő
nézett, és ajkára szomorú mosoly költözött.
-
Ez az én formám. Valahogy mindig lecsúszom a jó
lányokról, maradnak a rosszak – rántott egyet a vállán, mire Kate értetlenül
nézett vissza rá, ő pedig, fejével intve Castle felé, kérdezte – a barátja, nem
igaz? – bökött fejével az egyre türelmetlenebbül ácsorgó író felé, mire Kate
elmosolyodott.
-
Igen, de több annál – nézett most az orvosra – a
legjobb barátom, a társam. Minden tekintetben – felelte őszintén, mire Peter
bólintott.
-
Akkor szólok neki, hogy végeztünk, és idejöhet. Látszik
rajta, hogy alig bír magával – ugrott ki ruganyos mozdulattal az autóból a
férfi, majd mielőtt elment, még visszanézett – ne feledje, amit a kötésről
mondtam! Tartsa szárazon! Ó, és még valami! – nyúlt a zsebébe, és egy
receptkönyvet húzott elő – a hegesedés miatt, felírok egy krémet. Ezzel minden
este kenje be, ha kivették a varratokat, és akkor szebb lesz a heg. – adta oda
a nyomozónak, aki bólintva megköszönte, majd elgondolkozva figyelte, ahogy az
orvos Castle-höz lép, mire az író arcáról egy szemvillanás alatt tűnt el az
aggodalom, és adta át a helyét annak a széles, gyermeki örömtől ragyogó mosolynak,
amit ő annyira szeret, hogy aztán a következő másodpercben már elinduljon felé.
Amint odaért, azonnal felugrott a kocsira, és két keze közé vette a nő karcsú
ujjait.
-
A doki mondta, hogy minden rendben – mosolygott rá
megkönnyebbülten az író. Szeméből szerelmet, és felszabadultságot olvashatott
ki a nyomozó, miközben megbizsergett a férfi cirógató ujjaitól.
-
Mondtam, hogy csak horzsolás – felelte halkan, mire
Castle óvatosan ajkához emelte kezét, és gyengéd csókot lehelt rá.
-
Aggódtam érted, Kate. Azt hittem, megint át kell élnem,
amit…
-
Castle! Akkor, mit hittél, amikor egyedül belementél
ebbe az őrültségbe? – szakította félbe a férfi vallomását, csak azért, hogy ne
idézzék fel mindkettejük legfájóbb emlékét, mire Castle, kizökkentve gondolatai
közül, először meglepetten nézett rá, majd bűnbánón hajtotta le fejét.
-
Csak azt gondoltam, így könnyebb lesz elkapni. Semmi
nyomunk nem volt, az idő sürgetett, és veszélyben voltál… vagyis azt hittem,
veszélyben vagy. Védeni akartalak, de hamar rájöttem, hogy az egész csak egy
trükk volt. Pontosan tudta, hogy ha veled fenyeget, akkor gondolkodás nélkül
belemegyek bármibe, csak megvédjelek. – vallotta be őszintén az író, mire Kate
elnyomta az elnéző mosolyt, mely szája szegletébe kívánkozott, és helyette,
továbbra is szigorú maradt, annak ellenére, hogy a férfi minden szava balzsam
volt szívének.
-
Ha vártál volna pár órát, akkor ez az egész cirkusz
elkerülhető lett volna! A fantomkép kidobta a rendszerből a nevét, megtaláltuk
volna! – szembesítette a tényekkel az írót Kate keményen, mire az, még
kényelmetlenebbül kezdte érezni magát.
-
Sajnálom. Nem kellett volna ezt tennem, most már tudom.
Főleg azért nem, mert miattam megsérültél – emelte bűnbánó kék szemeit a nőre
Rick, mire Kate együtt érzőn vette két kezébe annak arcát, és egészen közel
hajolt hozzá.
-
Még mindig nem érted, ugye? – suttogta egészen halkan,
miközben homlokát a férfiéhoz érintette – nem érdekel a sérülésem! Nem ezért
vagyok rád dühös, hanem azért, mert veszélybe sodortad az életed, és majdnem
elveszítettelek! Még sosem féltem ennyire -–vallotta be olyan halkan, hogy az
író először azt hitte, csak képzelte, majd kissé eltolva magát a nőtől, fúrta
mélyen tekintetét a nőébe.
-
Sosem fogsz elveszíteni! Esküszöm! Szeretlek, Kate, és
semmi nem választhat el tőled! Az ilyen Simon-félék meg végképp nem! – ígérte
komolyan, majd beletúrva a hullámos, barna hajba, közelebb húzta magához a nőt,
és lágyan megcsókolta. Ajka épp csak súrolta, kiélvezve annak ízét, miközben
nyelve finoman siklott végig a nő alsó ajkán, ami engedelmesen nyílt meg előtte,
és fogadta azt be, hogy belekezdjenek édes koreográfiájukba.
-
Én is szeretlek! – mormolta a csókba Kate, mire Castle
lehunyta a szemét, és nagyot sóhajtva húzta magához még szorosabban, mélyen
magába szívva a cseresznye illatot, mely már első találkozásuk alkalmával
megbabonázta. Amikor ajkaik elváltak, Kate mosolyogva simított végig a kócos
tincseken, melyekből néhány az író homlokába hullott. – de még egy ilyen húzás,
és én magam nyírlak ki! – fenyegette meg játékosan a férfit, mire az, rémült
tekintettel emelte esküre a kezét.
-
Esküszöm, hogy nem lesz több ilyen – ígérte meg
szenteskedő ábrázattal, lehunyt szemmel, majd pár másodperc múlva, félig
résnyire nyitva jobb szemét, komiszul hozzátette – legfeljebb csak ehhez
hasonló – vigyorgott a nőre, aki mérgesen bokszolt a vállába, de legnagyobb
sajnálatára, éppen a fájós karjával tette azt, mely azonnal húzódó, égető
érzéssel jelezte neki, hogy legközelebb jobban meg kellene gondolnia, mit tesz,
ő pedig, felszisszenve kapott oda a kötéshez. – Látod? Ha engem bántasz, magadnak
okozol fájdalmat! – próbált viccelődni az író, miközben gyengéden simított
végig a kötésen, Kate pedig, magában mosolyogva állapította meg, mennyire
másabb érzés, amikor a szeretett férfi keze siklik végig a sérülésen, mint,
amikor a doktor tette ugyanezt – ez a szerelem átka. Egymásnak okozunk
fájdalmat.
-
Jössz még te az én utcámba! – húzta össze szemét
fenyegetőn Kate, majd, mint aki máris tudja, hogyan állhatna bosszút,
diadalittas mosollyal fűzte hozzá – Jut is eszembe! Mattie csontig rághatta már
a körmeit miattad. Megígértem neki, hogy felhívom, ha megmentettelek, talán még
ma be tud jönni az őrsre, hogy meglátogasson, és szorosan megölelgessen –
gonoszkodott Beckett, miközben látványosan előhalászta a mobilját, és tárcsázni
kezdett.
-
Vagy… ehelyett, inkább kettesben hazamegyünk, csinálok
neked egy finom, ínycsiklandó vacsorát, korán ágyba fekszünk, ahol minden
porcikádat bekenem illatos olajjal – fejtette ki a másik lehetőséget a nap
folytatására Castle, miközben óvatosan kihúzta Kate kezéből a telefont, és
abban reménykedett, hogy a nő csak megtréfálta, és esze ágában sincs újra
Mattie közelébe engedni.
-
Elnézést, de lassan indulnunk kell – lépett oda
hozzájuk az orvos, aki eddig a kommandósok vezetőjével beszélgetett, elmondva,
hogy milyen állapotban van Simon, és mikor lesz kihallgatható.
-
Kaphatnánk még néhány percet? – nézett kérlelőn az író
a férfira, akiről fogalma sem volt, hogy nem olyan régen éppen szerelmét akarta
elvinni vacsorázni, és Kate úgy látta jónak, ha nem is szerez róla tudomást.
-
Nem is tudom, sietnünk kellene… - vakarta meg fejét
tanácstalanul az orvos, mire Rick minden meggyőzőképességét elővéve,
magabiztosan nézett vissza rá.
-
Nézze, most tettem fel életem egyik legfontosabb
kérdését, melyen a jövőm boldogsága múlik, érti? Adja meg nekem azt a néhány
percet, hogy választ kapjak rá! Kérem! – könyörgött az orvosnak, mire az,
hirtelen mindentudón elmosolyodott.
-
Ó, értem! Megkérte a kezét? Ez nagyszerű, ilyen még
úgysem volt! – örvendezett őszinte örömmel, mire Kate meglepetten rázta meg a
fejét.
-
Mi? De… - próbált ellenkezni, de az orvos meg sem
várta, csak, miután kifejezte abbéli reményét, hogy Beckett igent mond,
közölte, hogy két percet kapnak, és távozott. – Életed egyik legfontosabb
kérdése? A jövőd boldogsága? – ismételte meg a férfi által elhangzott szavakat
Kate számonkérőn, mire Castle ártatlanul vonta meg a vállát, ő pedig, akaratlanul is elgondolkozott a
lehetőségen. Legnagyobb döbbenetére, tetszett neki a gondolat, hogy először a
férfi jegyese, majd felesége legyen, már csak azért is, mert el sem tudta
képzelni az életét nélküle, de még nem most. Most még túl korai lett volna.
-
Miért? Elvégre, nekem egy nagyon fontos kérdés, hogy
Mattie-vel találkozom-e, és a közeli jövőm boldogsága valóban azon múlik, hogy
látom-e. Ha nem, boldog leszek, ha igen, nos… - magyarázta könnyedén, okosan
eltitkolva, hogy nem is áll tőle messze, hogy megkérje a kezét, mire Kate
beléfojtotta a szót.
-
De ő most azt hiszi, hogy megkérted a kezem! – bökött
fejével abba az irányba, amerre az orvos távozott, aki éppen ugyanannál a fánál
várakozott, ahol nemsokkal korábban Castle, mire az író, vidáman integetett
felé.
-
Akkor gyorsan válaszolj, nehogy hiába szemezzen felénk
– súgta a nőnek, majd folytatta – nos? Mattie, vagy egy illatos masszás? –
tette fel a kérdést újra, mire Kate először gondolkodni kezdett, majd kacéran
felhúzta a szemöldökét.
-
Áll az alku! Mattie majd elolvassa az újságot! –
kacsintott Kate a férfira, majd ép karjával megmarkolta az ingét, és magához
húzta egy forró csókra. Annyira belemerültek édes játékukba, hogy észre sem
vették, Ryan érkezett meg az autóhoz, aki döbbenten hallgatta a szócsatát, a
szerelmes évődést, majd tátott szájjal nézte, ahogy két barátja, gyengéd
csókban egyesül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése