30. rész
Castle érzékei
azonnal kizárták a külvilágból számára Mattie, és Steve hangját, amint megpillantotta
a kijelzőn villogó, ismeretlen számot. Érezte, hogy Simon az, aki nyilván most
akarja közölni vele, hogy járt a nyomozónő lakásának környékén, és mindezt csak
azért, hogy még inkább elültesse szívében a félelmet. Mattie kíváncsiskodva
hajolt közelebb, amikor látta, hogy az író kissé tanácstalanul, de leginkább
nyugtalanul nézegeti kezében a telefont, majd először a kijelzőre, majd a férfi
arcára pislogott.
-
Tudod, babám, fel kell venni, hogy megtudd, ki csöriz
ilyen lelkesen – világosította fel az írót nyugodt, mégis kioktató hangon,
mintha egy kisgyerekhez beszélne, de Castle szinte meg sem hallotta, ő pedig,
tovább beszélt – ó, hogy gyűlölöm, amikor valaki úgy hív, hogy nem jelzi ki a
számát! A legtöbb ilyen egy kis suttyó, és csak zaklatni akar! Szerintem, hagyd
a francba, és ne vedd fel! Hívogassa az anyját, a kis paraszt! – igyekezett
lázítani az írót, de Castle csak megrázta a fejét, és lassan elhúzta ujját a
zöld jelzéstől a pirosig, hogy fogadja a hívást.
-
Castle! – emelte végre füléhez a készüléket az író,
miközben nagyot nyelt, és csak remélni merte, hogy tényleg dicsekedni hívta fel
merészségével a férfi, és nem azért, hogy elújságolja, már nála van Kate.
-
Simon vagyok, Mr. Castle! – közölte a nyilvánvalót
Simon, majd azonnal folytatta – ma jártam a barátnőjénél… szép vidéken lakik –
fűzte hozzá, megerősítve Castle gyanúját, hívásának céljáról, majd folytatta –
egész csinos, bár az újságokban sem tűnt rondának. Jó ízlése van – bókolt a
férfi, mire Castle elhúzta a száját.
-
Mit tudhat a jó ízlésről valaki, aki embereket öl? –
szúrt vissza gúnyosan, mire Mattie és Steve riadtan néztek össze. A
hangsúlyból, és az elhangzott mondatból azonnal rájöttek, hogy ki van a vonal
végén. Steve azonnal a zsebében kezdett kotorászni, hogy előhalássza a Kate-től
kapott telefonszámot, és értesítse a fejleményekről, de Castle egy határozott
fejrázással akadályozta meg benne, ő pedig, csak nagyot nyelve nézett segélykérőn
Mattie-re, aki azonban csak a vállát vonogatta.
-
Először is, csak egy embert öltem meg, legalábbis még –
igazította helyre a tévedést Simon – másodszor, mindketten öltünk már embert,
nem igaz? Jó, persze, maga csak papíron, de higgye el, az érzés semmiben sem
különbözik, ahogy a folyamat sem. Eltervezni, minden apró részletre ügyelni,
számolni a következményekkel, azzal, hogy vajon, merre indulnak el a zsaruk, és
végül megtenni… na, jó, az talán egy kicsit más, mint a könyvben, legalábbis
nekem más érzés volt megtenni, mint olvasni róla – mélyedt el monológjában
egyre inkább Simon, aztán nagyot sóhajtott – de nem ezért hívtam, sokkal
fontosabbról van szó. Hogy áll a könyvvel? – tért a lényegre, mire Castle,
megköszörülte a torkát.
-
Tudja, egész éjjel tanakodtam, és… - fogott bele a
magyarázkodásba, de Simon ingerülten horkantott.
-
Ne hazudjon nekem, Mr. Castle! Tényleg azt hiszi, hogy
mint legfőbb rajongója, nem követem minden lépését?! – vált egyre dühösebbé a
hangja, és még a telefonon keresztül is hallani lehetett, hogy az asztalra
csap. Nyilvánvalóan a készülékből is kihallatszott az ordítása, mert Mattie
meglepetten nézett Steve-re, és ujjának körkörös mozdulatával halántékánál
jelezte, hogy a fickó szerinte, tényleg nem normális – Pontosan tudom, hogy nem
az írással foglalkozott az éjjel, sokkal inkább a nyomozócskájával! –
fröcsögtek szájából a düh szülte szavak, mintha egy mérges kígyó sziszegett
volna – De ne aggódjon, ez nem marad így sokáig! Elintézem, hogy
felszabaduljon!
-
Ne merészeljen hozzányúlni! – emelte meg hangját Castle
is, mire halk nevetés volt a válasz.
-
Mert, különben, mi lesz? Lerajzol, és széttép? –
gúnyolódott keserűséggel a hangjában Simon – vagy, hogy stílusos legyek, végre
ír rólam, és azt tépi szét? Mindketten tudjuk, hogy kettőnk közül, én vagyok a
bátrabb! Egyszer már öltem, és nincs semmi, ami visszatartana attól, hogy még
egyszer megtegyem! Miben lenne más ez a gyilkosság, mint az előző? Csak az
áldozat lenne fontosabb, úgy is mondhatnám, hogy…
-
Én! – vágott közbe Castle, mire Simon most elnémult, és
kíváncsian várta a folytatást, amit a férfi meg is adott neki, mit sem törődve
Mattie rémült pislogásával, és vadul rázó fejével – Én visszatarthatom!
Találkozni akarok magával!
-
Hogy is ne! Maga tényleg ostobának hisz, igazam van? –
nevetett fel minden öröm nélkül a férfi – most sem beszélgetnénk ennyit, ha a
múzsája a közelben lenne, mert már rég lenyomoztatta volna a vonalat – fűzte
hozzá, világossá téve ezzel az író számára, hogy Kate-nek igaza volt, Simon
tényleg nem ostoba, sőt, eddig kivétel nélkül azért zárta rövidre a
beszélgetésüket, mert tudta, hogy Kate elindította a lehallgatást. Ha azonban,
most nem fél ettől, azt is tudja, hogy a nő már elment, vagyis figyelte, amikor
elhajtott, ami azt jelentette, hogy minden lépéséről tud, és talán nagyobb veszélyben
van, mint hinné. Lépnie kell, még mielőtt ez az elmebeteg jobban belelovallná
magát abba, hogy meg kell szabadítania őt Kate-től. – megbeszélünk egy találkozót,
és odacsődíti az összes átkozott fakabátos haverját, igaz? – szakította ki
töprengéséből a férfi, mire Castle azonnal tiltakozni kezdett.
-
Nem! Esküszöm, hogy egyedül megyek! Mondjon egy
helyszínt, és egy időpontot, és ott leszek, rendőrök nélkül… Beckett nélkül… -
toldotta hozzá. Mindent képes lett volna elkövetni, hogy Simon figyelmét
szerelméről saját magára vonja. Miközben a vonal túlvégén csend uralkodott,
Castle szíve a torkában dobogott, Mattie pedig, halálsápadtan szorongatta Steve
kezét, aki megszorítva azt, próbálta megnyugtatni aggódó szerelmét, mialatt
másik kezében még mindig tehetetlenül szorongatta Kate telefonszámát.
-
Rendben! – csendült fel a pozitív válasz, mire Rick
mélyet sóhajtott – egy óra múlva legyen a Moonshine
bejáratánál. Ismeri a helyet? – kért megerősítést unottan.
-
Igen, jártam már ott korábban egy másik könyvem miatt –
felelte látszólag nyugodt hangon Castle.
-
Akkor ott találkozunk! Ne felejtse el, ha egy rendőrt
is meglátok, gondolkodás nélkül fogom megölni a barátnőjét, és a csinos pofiját
szabdalom össze elsőként - fenyegetőzött Simon, majd bontotta a vonalat. Castle
elgondolkodva dugta zsebre készülékét, majd nyugtalanul az őt vizslató párra
nézett.
-
Cukifalat, neked elmentek otthonról! – tört fel
Mattie-ből szemrehányón – jól értettem, hogy a flúgossal beszéltél meg egy
találkozót? – kérdezett rá a nyilvánvalóra, de nem kellett a válaszra várnia,
mert Steve vette át a szót.
-
Most azonnal hívom Lulu-Kate-t – emelte fel a még
mindig kezében szorongatott telefonszámot, de Rick egy mozdulattal rántotta ki
a kezéből, és gyűrte apró fecnire, belehajítva a kukába.
-
Nem lehet! Ismerem Beckettet! Azonnal a helyszínre menne,
egy csapattal, engem pedig, továbbra is itt tartana bezárva! – magyarázta
hevesen, igyekezve, hogy a két férfi megértse, miért is olyan fontos, hogy
egyedül, önfejűen cselekedjen, annak ellenére, hogy tudta, az életével játszik.
– Simon viszont azonnal megölné… ezt nem engedhetem!
-
Bébi, én elhiszem, hogy szereted, és nagyon cukik
vagytok, tényleg, bár, ami a hűséget illeti, egyáltalán nem trendik. Kissé túl
komolyan veszitek ezt az egész hűség dolgot… - tért el megint a tárgytól, mire
Steve megköszörülte a torkát, ő pedig, szégyenlősen mosolyogva legyintett – ja,
elkalandoztam… szóval, tudom, hogy szereted, de azzal nem lesz boldogabb, ha ő
életben marad a tudattal, hogy azért haltál meg, mert őt védted. Szerinted, ezt
akarja?
-
Tudom, hogy nem ezt akarja, de azt is tudom, hogy Simon
nem fog megölni, legalábbis addig nem, amíg a könyvet meg nem írom. – érvelt
okosan az író – szüksége van rám, látni akarja a nevét nyomtatva, és ehhez én
kellek neki. Életben fog tartani, legalább néhány hétig, vagy hónapig, annyi
idő alatt pedig, Kate megtalál.
-
Én mondom, amilyen édes pofid van, annyira buta vagy!
Úgy is mondhatnám, hogy hülyébb vagy, mint a sokéves átlag! – toppantott a
lábával Mattie dühösen – mi a bánatnak akarsz te hetekig, vagy hónapokig egy
fedél alatt élni egy idegbajossal, amikor most is elrendezhetnénk a dolgot?
Csak egy telefon! – igyekezett meggyőzni az írót, de az, határozottan rázta meg
fejét.
-
Nincs idő! Simon egyre türelmetlenebb, és Kate életére
tör, ha nem megyek el a találkozóra. Beckett-nek nem lenne elég az egy óra,
hogy kidolgozzon egy tervet, következésképpen egyedül jönne. Maximum Javit, és
Ryan-t hozná magával, de Simon biztos számol a lehetőséggel, hogy nem egyedül
megyek… nincs más megoldás, mennem kell – sóhajtott mélyet, majd a további
érveket meg sem várva, felkapta zakóját, és elhagyta a lakást. Steve és Mattie
döbbenten néztek a hangosan becsapódó, immár zárt bejárati ajtóra, majd Steve,
hirtelen ötlettől vezérelve, előkapta mobilját, és tárcsázni kezdett.
-
Te meg mit művelsz? – nézett rá meglepetten Mattie,
mire az, megrántotta a vállát.
-
Felhívom Lulu-Kate-t! – adott egyértelmű választ –
annak ellenére, hogy ki nem állhatom, hogy ennyire oda vagy ezért a fickóért,
az ipsét bírom, és a nyomozót is. Nem hagyom, hogy a vesztébe rohanjon.
Lulu-Kate okos nő, kitalál valamit – bólintott magabiztosan Steve, miközben
kicsengett a telefon, de a következő pillanatban Mattie kikapta a kezéből, és
határozottan megrázta a fejét.
-
Nem engedem, hogy felhívd! – jelentette ki élete
párjának, annak legnagyobb megdöbbenésére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése