A félelem árnyékában 16. rész

16. rész

Castle minden porcikája remegett, teste feszült a vágytól, miközben semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy újra ajkán érezze a nő édes ízét, agya azonban, kérlelhetetlenül jutatta el hozzá a szavakat, melyeket Kate mondott. Keze, mellyel az imént még simogatta a nőt, és amellyel most is éppen felé nyúlt, hogy újra magához húzza, erőtlenül hanyatlott le, miközben tekintetéből szomorúság áradt.

-          Értsem meg? – kérdezett vissza fájdalmas hangon, majd a választ meg sem várva, folytatta – értsem meg, hogy te döntesz arról, mi a jó nekem? Nekem egyáltalán nem jó, hogy távol vagyok tőled, Kate! Egyáltalán nem jó, hogy minden nap te jársz a fejemben, azon gondolkodom, mit csinálsz éppen, elképzelem, ahogy ülsz a kávéd fölött, ahogy összehúzod a szemöldököd, és megjelenik egy kis ránc a homlokodon, miközben egy rejtély megoldásán gondolkodsz! Egyáltalán nem jó, hogy még, ha a közeledben is lehetek, nem érinthetlek meg, nem csókolhatlak meg, csak az emlékek maradnak, amíg kínzóbbak, mint bármi a világon! Látni pedig, hogy te ugyanúgy szenvedsz egy rossz döntés miatt, egyenesen kegyetlen! – ért mondandója végére, miközben ismét szorosan a nő előtt állt, mire Kate felnézett, és nagyot sóhajtott. Szeméből jól kiolvashatta az író, hogy minden egyes szava célba talált, de a nő ezúttal is távolságtartó maradt.

-          Nekem sem könnyű, Castle! De ha választanom kell, hogy azzal a tudattal élek tovább, hogy te jól vagy, vagy azzal, hogy miattam meghaltál, az előbbit választom! – felelte halkan a nő, mire Castle egy pillanatig némán nézett vissza rá, majd halkan megszólalt.

-          Négy évig dolgoztunk együtt, és kivétel nélkül azért keveredtem veszélybe, mert a saját szakállamra cselekedtem – kezdett bele, minden egyes szót megválogatva, majd folytatta – minden alkalommal te voltál az, aki megmentett, és most is be fogom neked bizonyítani, hogy melletted vagyok a legnagyobb biztonságban. Ha ehhez az kell, hogy magánnyomozóként dolgozzak továbbra is, és elvállaljak minden ügyet, amivel megkeresnek, akkor ezt fogom tenni – jelentette ki határozottan, magabiztosan, mire Kate értetlenül nézett vissza rá.

-          Miért nem fogadod el a döntésemet? – kérdezte zavartan, annak ellenére, hogy tudta, mennyire szereti őt a férfi, mégis nem ilyen reakcióra számított. Amikor két hétig nem jelentkezett, meg volt győződve róla, hogy annyira megbántotta, hogy soha többé nem akarja látni, és bár, rettenetesen fájt neki a hiánya, elfogadta, hogy így lesz a legjobb.

-          Mert szeretlek, és harcolni fogok értünk! – felelte természetes hangon az író, mintha ez lenne a világ legegyértelműbb dolga, majd a következő pillanatban, még mielőtt a nő bármit tehetett volna, egy mozdulattal karolta át derekát, és húzta magához, ajka pedig, azonnal az övére tapadt, és megcsókolta. Először csak puhán érintette meg, majd nyelvét ingerlőn húzta végig rajta, egészen addig, amíg Kate fel nem sóhajtott, és résnyire nyitva ajkait, engedte, hogy beljebb hatoljon. Lassan, lágyan fedezte fel ismét az édes barlangot, és miközben kezével a nő derekát simogatta, elégedetten nyögött fel, amikor megérezte, hogy Kate karjai átölelik, és szorosabban hozzásimul. Keze ösztönösen indult felfedezőútra a nő testén, bejárva minden domborulatát, mialatt ajka egy percre sem vált el a nőétől. Nyelvük lágy táncot lejtett, finoman borzolva a másik vágyait, majd amikor levegő hiányában megszakították a csókot, Castle épp csak egy leheletnyit távolodott el a nőtől, és gyengéden rámosolygott, hogy aztán ismét birtokba vegye az édes ajkakat, ezúttal azonban sokkal szenvedélyesebben. Ahogy a csókjuk egyre forróbb lett, úgy vert egyre hevesebben a szíve, és vágyott egyre jobban arra, hogy ne csak ruhán keresztül érinthesse a nőt. Érezni akarta ujjaival a selymes bőr érintését, ajkával végig szántani rajta, és abból, ahogy Kate fel-felsóhajtott, tudta, hogy benne is ugyanaz játszódik le. Csípőjüket egymásnak préselve, simultak minél szorosabban a másikhoz, miközben ajkukkal szinte itták egymás ízét, amikor hirtelen Espo és Ryan hangja jutott el tudatukig, ahogy a pihenő felé közeledve beszélgetnek. Kate olyan gyorsan távolodott el az írótól, mintha megégette volna magát, és éppen a pult felé fordult, amikor a két társa belépett az ajtón. Miközben minden igyekezetével azon volt, hogy légzésszámát a normálisra állítsa, és arcán ne látszódjon az a vágy, mely egész testét megremegtetve az írót követelte, érdeklődve fordult feléjük.

-          Találtatok valamit? – kérdezte nyugalmat erőltetve magára, miközben alig tudta visszafojtani mosolygását. A tény, hogy Castle az asztalnál ült, a kihűlt kávé mögött, egyértelművé tette a számára, hogy rajta sokkal jobban látszódhat a vágyakozás.

-          Átnéztük a kamerákat, de egyik sem mutatja, hogy Darell elhagyta volna a kifőzdét, sőt, a főnöke azt mondta, akár eskü alatt is vallaná, hogy végig ott volt – tájékoztatta az eredménytelenségről felettesét Ryan, mire Kate elhúzta a száját.

-          Ezek szerint, zsákutca, kezdhetünk mindent előröl – jegyezte meg csalódottan, mire Castle, összeráncolt homlokkal nézett rájuk.

-          Talán mégsem. Gondolkodjunk racionálisan! – kezdett bele mondandójába, amikor látta, hogy mindhárman kíváncsian fordulnak felé – akár Darell a tettes, akár nem, azt biztosra vehetjük, hogy a golyót, ami a kollégiumvezetővel végzett, profi készítette.

-          Úgy érted, felbéreltek egy bérgyilkost? – kérdezett rá értetlenül Ryan, mire Espo hangosan feljajdult, Kate pedig, a szemét forgatta, ha belegondolt, milyen őrült elmélet következik. Legnagyobb döbbenetére azonban, Castle megrázta a fejét.

-          Bármennyire is szeretnék most igazat adni neked, azt kell, mondjam, kevés a valószínűsége, hogy egy bérgyilkos ölte meg. – vetette el Ryan ötletét a férfi kelletlenül, majd folytatta – persze, eljátszhatnánk az ötlettel, hogy akinek indítéka volt, mással végeztette el a piszkos munkát, de ha bérgyilkos lenne a tettes, sokkal tisztább munkát végzett volna. Balesetnek állította volna be, nem hagyta volna bent az áldozatban a golyót, stb…

-          Kivéve, ha azt akarta, hogy megtaláljuk – vélte Kevin, mire ismét fejrázás volt a válasz.

-          Nem hinném. Azzal egyenesen visszavezethetjük a bérlőhöz, és máris megvan a gyilkos. – magyarázta türelmesen, miközben figyelmét nem kerülte el, hogy Kate egyre érdeklődőbben figyeli, ami ismét reményt keltett benne. Úgy érezte, ha most elég ügyes lesz, talán elérheti, hogy legalább ebben az ügyben segítségükre lehessen. – Én inkább azt mondanám, hogy egy olyan embert keresünk, aki bosszút akart állni, méghozzá stílusosan, és úgy, hogy aztán a gyanú Darellre terelődjön. A gyakorlati tudása azonban nem volt meg a stílusos bosszúhoz, ezért kellett neki valaki, aki elkészíti a töltényeket. Ellopta a hamvakat…

-          És megbízott valakit, hogy készítse el azokat – fejezte be a megkezdett mondatot Kate, mire Castle egyetértőn bólintott.

-          Pontosan! – helyeselt mosolyogva, és szíve hatalmasat dobbant, amikor látta, hogy a nyomozónő visszamosolygott rá.

-          Espo, keressetek rá, hol vállalnak New York-ban ilyen tölténykészítést! – utasította társait Kate határozottan, mire Espo elhúzta a száját.

-          Most? – kérdezte kedvtelenül, miközben látványosan órájára nézett – mindjárt 9, és, hogy őszinte legyek, nekem találkám lenne egy kis barnával a helyszínelőktől – vigyorgott szemtelenül, mire Castle meglepetten húzta fel szemöldökét.

-          Azzal, amelyik a múltkor még a bizonyítékot is majdnem elejtette? – kérdezett rá, Espo pedig, vigyorogva bólintott, míg Kate megforgatta szemét, és másik kollégájára nézett, de Kevin is zavartan kezdett egyik lábáról a másikra állni.

-          A helyzet az, hogy Jenny-vel ma van a házassági évfordulónk, és úgy terveztük, hogy elmegyünk vacsorázni – jegyezte meg szerény mosollyal az ajkán, mire mindhárom barátja örömmel gratulált, ő pedig folytatta – ha meg is találjuk, ilyenkor már úgysem tudnánk senkivel beszélni. De reggel az lesz az első dolgunk, megígérem! – biztosította felettesét elszánt arckifejezéssel, mire Kate elmosolyogta magát.

-          Rendben, tűnés haza! De reggel tényleg ezzel kezdjetek! – figyelmeztette barátait, akik vad bólogatás közepette kapták fel magukra kabátjukat. Útban kifelé még hallották, ahogy Espo epésen megjegyzi Kevinnek, hogy a saját nevében ígérgessen legközelebb, és természetesen, a munkának ezt a részét rábízza, hiszen ő ígérte meg. Kate még mindig elnézőn mosolyogva huppant le a székbe, és kapcsolta ki elnyújtott mozdulattal a gépet.

-          Lassan nekem is mennem kell – hallotta most meg Castle hangját, és mintha csak akkor tűnt volna fel neki, hogy az író még mindig ott van, meglepetten kapta oda a fejét.

-          Igen… én is indulok… - jegyezte meg, mintegy mellékesen a nő, miközben kerülte, hogy a férfi szemébe kelljen néznie azok után, ami a pihenőben történt.

-          Megengeded, hogy hívjak egy taxit? – kérdezte az író, majd, amikor a nő értetlenül nézett fel rá, folytatta – a kocsim Darell lakásánál maradt, amikor letartóztattattál.

-          Hagyd csak, hazaviszlek! – csúszott ki a száján természetes könnyedséggel, és még maga is meglepődött vakmerőségén, Castle azonban, még mielőtt visszaszívhatta volna, azonnal lecsapott a lehetőségre.

-          Rendben! Azért hálás lennék! – mosolygott látszólag ártatlanul, majd türelmesen megvárta, hogy a nő elpakoljon az asztalán, és felvegye a kabátját, hogy aztán előzékenyen előre engedje a liftnél. Az utat szótlanul tették meg, és alig 20 perc múlva, már le is parkoltak a férfi lakása előtt. Kate vadul dobogó szívvel várta, hogy végre kiszálljon az író, és ő egyedül lehessen bonyolult gondolataival, de az, ehelyett felé fordult. – Nem jönnél fel egy pohár borra? – kérdezte váratlanul, és remegő szívvel várta a választ.