25. rész
Kate jól
leolvashatta társa arcáról, hogy amit talált, talán az egész ügyet más irányba
fogja vinni, miközben a férfi a fehér táblához lépett, és a híváslista mögül
egy fényképet húzott elő, és a táblára tette, mire Kate szája elnyílt a
csodálkozástól.
-
Faith Duvall? A titkárnő? – kérdezte meglepetten, mire
a nyomozó elégedetten bólintott.
-
Pontosan! Ha megnézed a listát – nyújtotta felettesének
a lapot, aki szemöldök ráncolva, összehúzott szemmel futtatta végig tekintetét
a nyomtatott sorokon – láthatod, hogy gyakran hajnalig beszélgettek, és a
hívások minden esetben legalább 10 percig tartottak, vagy még tovább.
-
Ennyire belemerültek volna a kollégiumi munkába? –
húzta el a száját szkeptikusan Kate, mire a férfi megrázta a fejét.
-
Kötve hiszem, hogy a munkarend, vagy a kollégiumi
költségvetés lett volna a téma – értett egyet a ki nem mondott gondolattal
Javi, Kate pedig, nagyot sóhajtva huppant le székére, és hajította asztalára a
híváslistát.
-
Bármi is volt a téma, csak annyit tudunk bizonyítani
ezzel, hogy a szükségesnél többet beszélt telefonon az áldozattal – állapította
meg lehangoltan Kate, miközben ujjait álla alatt összekulcsolva, töprengve
próbált rájönni, merre induljanak tovább – arra mindenestre elég, hogy
felkeressük, és beszéljünk vele.
-
Ha beszéltek vele, kérdezzetek rá erre is – jelent meg
mellettük fülig érő, büszke mosollyal ajkán Kevin, és átnyújtott egy papírt.
-
Te merre jártál? – kérdezte társától Javi, aki
meglehetősen rosszul viselte, hogy amíg ő a listát kutatta, addig társa
szőrén-szálán eltűnt, ráhagyva a munka nagyját.
-
A laborban voltam. Utánanéztem, hogy jutottak-e
valamire a technikusok a levéllel, amit a hamvak mellett hagytak, és voala!–
mutatott kinyújtott tenyérrel, diadalittasan a nyomozónő kezében lévő papírra.
– Elmondtam volna korábban is, de nem tudtalak elérni telefonon – nézett kérdőn
a nyomozónőre, akinek azonnal eszébe jutott, hogy édesapja látogatása előtt
éppen a pihenőbe indult mobiljáért. Miközben felállt, hogy bemenjen érte,
sietve futott végig szemével a papíron, amit kapott.
-
Női nyálat találtak a papíron? – döbbent meg Kate, mire
Kevin vadul bólogatni kezdett.
-
Így van. Lefuttatták a DNS tesztet, de nem dobott ki
találatot, de ez még nem minden – kapta elő jegyzetfüzetét, majd olvasni kezdte
a leírtakat – a laborosok szerint, nemcsak női nyál, hanem hajszálhoz hasonló
anyag is ragadt a borítékra, az azonban, állati szőr…
-
Állati szőr? Miféle? – kérdezte elhúzott szájjal Javi,
mire Kevin megrántotta a vállát.
-
Kutya… vagy macska – felelte töprengve, Kate pedig,
ravaszkás mosolyra húzta a száját.
-
Fiúk, azt hiszem, ideje visszamenni a kollégiumba, és
elbeszélgetni a titkárnővel, Ms. Duvall-al – jegyezte meg, miközben a pihenő
felé indult, de egy pillanatra még megtorpant, és visszafordult – kerítsetek
elő mindent a nőről, felkészülten akarom kihallgatni. Amíg nincs ellene konkrét
bizonyíték, addig csak megszorongatni tudjuk – fűzte hozzá, majd belépett a
helyiségbe, és magához ragadta a készüléket. Ujjai fürgén hívták elő a
híváslistát a készüléken, és rutinos mozdulattal törölte ki a nem fogadott hívások
közül Ryan nevét. Amikor azonban ki akart lépni, megakadt a tekintete még egy
néven, szíve pedig, őrült iramot kezdett diktálni. Világosan látható volt, hogy
az író alig 20 perce kereste, nyílván abban az időben, amikor ő az apjával
beszélgetett a társalgóban. Szemöldökét összeráncolva töprengett, vajon, mit
akarhatott, mialatt igyekezett elűzni a rossz érzést, mely hatalmába kerítette.
Éppen rányomott volna ujjbegyével a gyorshívón Castle nevére, hogy megkérdezze,
miért kereste, amikor Javi lépett be a pihenőbe.
-
Megvan minden! – lobogtatott meg egy mappát a kezében –
akár indulhatunk is! A kocsiban majd elolvasod! – sürgette izgatott
türelmetlenséggel a hangjában felettesét, Kate azonban tanácstalanul nézett
először rá, majd a kezében lévő telefonra. – Valami baj van? – kérdezte
meglepetten a férfi, mire Kate megköszörülte a torkát.
-
Castle hívott… vagyis próbált, de nem ért el, akárcsak
Ryan – magyarázta, miközben remélte, hogy a gombóc, ami a torkában keletkezett,
csak az idegességnek tudható be, hogy a férfi kereste, és nem előérzete valami
tragédiának.
-
Biztos megint információkat akart kunyerálni – vonta
meg vállát nem törődöm módon Javi, de Kate megrázta fejét.
-
És ha belekeveredett valamibe, és segítségre volt
szüksége? – osztotta meg társával legnagyobb félelmét, de Javi szkeptikusan
húzta el a száját.
-
Mibe keveredett volna bele? Elvégre az ügyfeléhez ment,
nem? – kérdezett vissza, de arcán látszott, ő is eljátszik a gondolattal, hogy
nincs-e valami baj.
-
Úgy ismered, mint, aki feladja? – válaszolt kérdéssel a
nő, mire Javi megrázta a fejét.
-
Nem. De lássuk be, hogy nincs semmije, ami alapján
bajba kerülhetne. Annyit tud, hogy Darell tisztázódott, és a hamvak a laborban
vannak. Nincs semmi a kezében, amivel tovább nyomozhatna. Ha pedig, a
híváslistára fáj a foga, azt Faith Duvall-tól szerezheti meg…
-
Akit gyilkossággal gyanúsítunk – vágott közbe aggódó
hangon Kate, de Javi leintette.
-
Amiről Castle nem tud, és a nő sem. Ha ő is az
emberünk, nincs miért Castle-től tartania, így két lehetőség lesz. Vagy átadja
neki a híváslistát, amiből Castle is csak arra következtet, amire mi, és
maximum, később visszamenne a nőhöz, vagy pedig, elhajtja, hogy semmi köze
hozzá. Mindkét esetben megelőzzük őket! – jelentette ki nyugodt hangon, és
racionális, logikus eszmefuttatása úgy tűnt, Kate-t is megnyugtatja, aki hirtelen
szégyellni kezdte, amiért hagyta, hogy esze helyett félelmei irányítsák.
-
Talán igazad van. – hagyta rá a férfira, miközben
követte és felcsatolva jelvényét, és Glockját, a lift felé vették útjukat.
Szívéből azonban nem tudta kiűzni a nyugtalanságot, mely még mindig uralta
gondolatait.
Alig 20 perccel
később parkolt le a piros, és sötétkék Dodge a kollégium parkolójában, és az
évek során összehangolódott rutinnal pattantak ki, és indultak el az épület
felé, miközben Javi felettese felé nyújtotta a mappát, Kate azonban megrázva
fejét utasította el.
-
Inkább szóban – kérte a férfit, aki nagy levegőt véve
fogott bele a dokumentum tartalmának ismertetésébe.
-
Faith Duvall, 44 éves, Michiganben született. 20 évesen
ment férjhez, született egy lánya, de öt évvel később elvált, és New York-ba
költözött. Egy nagyvállalatnál helyezkedett el, mint irodai asszisztens, de
alig két évvel később munkahelyet váltott.
-
Miért? – kérdezte Kate, miközben gyorsan szaporázta
lépteit a hatalmas épület felé, pillantásra sem méltatva a fiatalokat, akik a
padokon üldögélve, érdeklődve nézték a triót.
-
Ez érdekes sztori – húzta el a száját Javi, majd a
reakciót meg sem várva, folytatta – létszámleépítésre hivatkoztak, de Faith a
kirúgását követő napon feljelentette a főnökét, szexuális zaklatás miatt. A
bíróságon Ron Davidson azzal védekezett, hogy Faith volt az, aki többet akart
munkakapcsolatnál, és amikor visszautasította, fenyegetni, és zaklatni kezdte,
ezért bocsátotta el. Végül peren kívüli megegyezés született, Faith 50 000
dollárt kapott, és cserébe egy ígéretet adott, hogy nem zaklatja tovább a főnökét.
Ezt követően majdnem 10 éven át dolgozott egy illatszereket gyártó vállalatnál,
de amikor megüresedett a kollégiumi titkári hely, váltott. Azóta itt van.
Ennyi. – ért mondandója végére Javi, éppen akkor, amikor megérkeztek az iroda
ajtaja elé.
-
Úgy tűnik, ezúttal nem elégedett meg azzal, hogy
feljelentse a főnökét, amikor az, visszautasította – jegyezte meg Kate,
miközben erőteljesen bekopogott az irodába, és néhány másodperc múlva szélesre
tárta az ajtót. Legnagyobb meglepetésére, üresen találta a helyet.
-
Talán kávészünet – gondolkodott hangosan Ryan, mialatt
mindhárman beljebb léptek, és körülnéztek a szobában. Kate töprengve emelt fel
egy fekete, aranyozott szélű, ránézésre is drágának tűnő tollat, és finoman
forgatta meg ujjai között, majd hümmögve olvasta el a gravírozást az oldalán.
-
„Örökké. A.G”
– nyújtotta át társainak a tollat, majd hozzáfűzte – ezek szerint, Arthur
Gelling nem tudott ellenállni Faith vonzerejének.
-
Ha Gelling megcsalta a feleségét a titkárnőjével, talán
mással is megtette… - vette át a szót Ryan, aki éppen egy papírhalmot
nézegetett, mire Javi gúnyosan húzta el száját.
-
Faith múltját ismerve pedig, ő valószínűleg jobban a
szívére vette a dolgot, mint a nej – kontrázott rá társa elméletére, de Kate
nem figyelt rájuk. Csak az, járt a fejében, hogy vajon sikerült-e megelőzniük
Castle-t. Annak ellenére, hogy egyetértett Javival abban, hogy a férfinak nem
sok információja volt, hogy a titkárnőt gyanúsítottként kezelje, tisztában volt
vele, hogy ahogy neki feltűnt a toll, és a gravírozás, nyilván Castle-nek is
szemet szúrt, ha itt járt. Penge éles eszét ismerve pedig, hamar összerakhatta
a kockákat, akkor viszont, Faith fenyegetve érezhette magát az író miatt. Mi
van, ha azért akarta felhívni, mert veszélyben van? – tört utat magának
gondolatai közé ismét a balsejtelem, mely már a pihenőben is kínozta, mire nagy
levegőt véve húzta elő zsebéből a telefont, hogy felhívja az írót. Az sem
érdekelte, ha a végén kiderül, tényleg csak információ morzsákat akart lopni a
férfi, de hallani akarta, hogy minden rendben van.
-
Maguk meg mit művelnek itt?! – torpant meg az ajtóban
egy szőke, vállig érő hajú nő, és összevont szemöldökkel várta a magyarázatot.
Sötét nadrágkosztümjéből, mely tökéletesen szabva állt rajta, egyértelmű volt,
hogy nem a diákok közül való, annak ellenére, hogy korát tekintve, akár egy is
lehetett volna közülük.
-
Kate Beckett nyomozó vagyok, ők pedig, Ryan és Esposíto
nyomozók, NYPD - villantotta meg jelvényét a Beckett, miközben ismét zsebre
vágta a mobilt – Faith Duvallt keressük, szeretnénk feltenni neki néhány
kérdést – adott magyarázatot jelenlétükre, de a nő válaszától minden vér
kifutott az arcából.
-
Az anyám alig fél órája ment el egy pasassal, valami
magánnyomozónak mondta magát, nem is értettem, mi dolga van vele! – felelte a
nő, Kate pedig, fejét rázva, hitetlenkedve nézett vissza rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése