19. rész
Kate hunyorogva
illesztette szemére a sötét lencséjű napszemüveget, hogy így tompítson a nap
sugarának erején, mely novemberhez képest, szokatlanul erősen tűzött, és úgy
tűnt, mintha ezúttal fényével akarná hangsúlyozni fontosságát forrósága helyett.
Ahogy elindult a fehérre meszelt, kétszintes épület felé, melynek falán az „Utolsó Lövés – Temetkezési Vállalat”
logo díszelgett, hirtelen végig futott a hátán a hideg. Gyilkossági nyomozóként
hozzászokhatott volna már a halálhoz, mégis a tudat, hogy egy olyan helyre tart
éppen, ahol az ott dolgozók holtestekkel foglalkoznak, és a temetéseket
szervezik, rossz érzéssel töltötte el. Munkájában sem a halottak látványával
barátkozott meg nehezen, sokkal inkább a hozzátartozókkal való találkozások
estek nehezére, viselték meg lelkileg, most pedig, éppen egy olyan helyre
tartott, ahol mindennapos volt szembesülni a gyászoló rokonok fájdalmával.
Tisztában volt vele, hogy közérzetét az íróval való reggeli beszélgetése is
befolyásolja, melyet még mindig nem tudott kiverni a fejéből minden igyekezete
ellenére sem. Bármennyire is sajnálta, és megértette a férfit, nem tudott
túllépni a bűntudatán, mely arra sarkallta, hogy csak ezzel a drasztikus
lépéssel tudja megelőzni, hogy a férfinak baja essen. Nem álltatta magát azzal,
hogy Castle a beszélgetés hatására visszatáncol, és elfogadja az érveit, már
csak azért sem, amit akkor mondott neki az író, amikor kilépett a lakásból, de
megnyugtatta a tudat, hogy az egyetlen szálat, mely a férfit a nyomozásban
vezérelte, elvágta. Letartóztatták Darellt, legjobb tudomása szerint, pedig, az
írónak nem volt más a tarsolyában, amerre elindulhatott volna, így legalább
emiatt nem kellett aggódnia. Éppen itt járt gondolatban, amikor belépve a
kiskapun, egy rövid, betonozott járdaúton végig haladva, egy barnára festett,
rózsaablakos ajtóhoz ért. Belépve, levéve napszemüvegét, egy meglepően
barátságos helyen találta magát. Az ajtóval szemben egy boltív alatt
elhelyezkedő pult várta, mely mögött egy 30-as éveinek végén járó, barna hajú, elegáns
kosztümöt viselő nő ült. Szeméből együtt érzés sütött Kate felé, ahogy a feje felett,
a falon elhelyezkedő idézet alól felállva, barátságosan rámosolygott. „Közös, hogy meghal, aki él, s természet
útján szebb valóra kél” – olvasta el magában az idézetet, majd elmosolyodott,
ahogy eszébe jutott, mit is jelentenek itt a Shakespeare által leírt szavak.
-
Miben segíthetek? – ragadta ki gondolatai közül a nő
lágy, külleméhez képest meglepően mély, mégis megnyugtató hangja, mire ő,
elszakítva pillantását az idézet szövegétől, elővette jelvényét, és felmutatta.
-
Kate Beckett, NYPD, és a vállalkozás tulajdonosát
keresem – mutatkozott be röviden, mire a hölgy, aki előtt az asztalon a Robyn
név díszelgett a névtáblán, azonnal a telefon után nyúlt.
-
Talán rendőrségi temetést szeretnének? – kérdezte,
csakúgy mellékesen, miközben várta, hogy a vonal végén felvegyék a kagylót, de
Kate csak megrázta a fejét, és nem mondott többet, a nő pedig, tudomásul véve,
hogy nem kap bővebb választ, elhallgatott. Néhány perc múlva, miután Robyn
elmondta a másik félnek a telefonba, hogy ki keresi, nyílt a helyiség jobb
oldaláról egy hasonlóan barnára lakkozott ajtó, közvetlenül a lépcső mellől,
mely az alagsorba vezetett, és egy magas, kopaszodó, 40-es éveinek elején járó,
fekete öltönyt, és fehér inget viselő férfi jelent meg. Kék szeme érdeklődőn
csillogott, ahogy végig nézett a vendégen, majd kezét nyújtotta.
-
Bartolomeo Alvarez – mutatkozott be, mire Kate
viszonozta a gesztust, a férfi pedig, azzal az ajtóval szembe mutatott, ahonnan
kijött – fáradjunk az irodámba, ott nyugodtabban beszélgethetünk – javasolta
előzékenyen, és a nyomozó figyelmét nem kerülte el a csalódottság, mely kiült a
titkárnő arcára a tudatra, hogy nem fogja megtudni, mit is keres náluk a
rendőrség. – Nos? miben állhatok a szolgálatukra? – kínálta hellyel a férfi a
nőt egy kényelmesen, meglepően egyszerűen berendezett irodában, melyben csak
egy íróasztal, egy könyvespolc, egy dohányzóasztal és két fotel kapott helyet,
ízlésesen elhelyezve.
-
Tudomásunkra jutott, hogy Önöknél vállalnak
hamvasztást, melyet aztán töltényekbe töltenek… - fogott bele jövetele okának
felvázolásába Kate, mire Bart bólintott.
-
Így van! El sem tudja képzelni, milyen sokan kérik
tőlünk, hogy ilyen formában vehessenek végső búcsút a szeretteiktől, főként
akkor, ha nagy vadászok voltak életükben – mesélte Bart, miközben egy ezüst
cigarettatartóért nyúlt, és kiemelt belőle egy szál cigarettát – ugye, nem
zavarja, ha rágyújtok? – kérdezte udvariasan, mire Kate nemet intett a fejével,
miközben magában megmosolyogta, milyen ritka példáját látja az angol illemnek.
A férfi minden mozdulatából, hanglejtéséből áradt a „kékvérűség”, annak
ellenére, hogy sem neve, sem foglalkozása nem utalt rá, hogy nemesi felmenői
lennének. Miután az engedélyt megkapta, hálásan bólintott, és egy aranyozott
öngyújtóval lehelt életet a cigarettába, mely azonnal füstölni kezdett, ő
pedig, mélyen megszívva, szentelte ismét minden figyelmét a nőnek – Eleinte nem
tudtam, mennyire lesz virágzó az üzlet, de azt kell, mondjam, megérte
belevágni.
-
Hogyan működik ez az egész? – kérdezte Kate, mire Bart
megrántotta a vállát.
-
Nagyon egyszerűen. Amikor meghal a delikvens, a
hozzátartozók felhívnak minket. Mi elszállítjuk a holtestet, és elhamvasszuk,
aztán a hamvakat lőporral keverjük össze. Amikor kész a töltény, értesítjük a
rokonokat, és kitűzzük a temetés napját. Persze, a mi berkeinkben csak képletes
temetésről beszélünk – magyarázta nyugodtan, készségesen a férfi, Kate pedig,
összpontosítva minden szóra jegyzetelt – Az adott napon kimegyünk arra a
helyre, ahol a végső búcsút szeretnék tartani, és ellőjük az összes töltényt,
amiben az illető hamvai vannak.
-
Érkezett Önökhöz mostanában megrendelés egy bizonyos
Donald Tate hamvainak előkészítésére? – jött a következő kérdés Kate-től, mire
Bart gondolkodni kezdett, majd cigarettáját, mely már félig leégett, az előtte
álló üveg hamutálba helyezve, nyúlt be egy fiókba, és emelt ki egy hatalmas,
fekete mappát, mely leginkább a házassági anyakönyvvezetők dossziéjára
emlékeztette a nyomozót.
-
Lássuk csak… Donald Tate… - mormolta magában a férfi,
miközben hátulról indulva lapozta végig a könyvet, majd egyszer csak, a
felismerés szikrájával szemében, bökött egy névre a táblázatszerűen
felsorakoztatott nevek között – itt is van! Donald Tate! Meglehetősen különös
eset volt – ráncolta össze homlokát, mint, aki még most sem igazán érti a
helyzetet, mire Beckett izgatottan hajolt előrébb.
-
Miért? – csapott le azonnal az elhangzott mondatra,
Alvarez pedig, tanácstalanul vonta meg a vállát.
-
Tudja, megszoktuk, hogy a hozzátartozók személyesen
telefonálnak, és mi megyünk el a holtestért, de ebben az esetben, az urna már
az ajtó előtt várt bennünket néhány nappal ezelőtt, reggel, amikor dolgozni
jöttünk. – mesélte a férfi, és hangján jól érezhető volt, hogy még mindig
furcsának és kissé ijesztőnek találja a dolgot – Az urna mellett egy levél is
volt, melyben az illető azt kérte, hogy töltsük tölténybe a hamvakat.
-
Úgy érti, hogy csak egy töltényt akart? – lepődött meg
a nyomozó, mire a férfi bólintott.
-
Igen, pontosan! Én sem értettem, mert általában azt
kérik, hogy az összes hamvat használjuk fel, de nem ez volt az egyetlen
furcsaság a dologban. Nem szerepelt például név a levélben… - húzta el a száját
Bart, mint, aki előre tudja, hogy nem sokat segít ezzel a nyomozónak.
-
Utalt arra, hogy hogyan akarja elvinni a töltényeket,
és hogyan akar fizetni? – kérdezte Beckett, mire a férfi bólintott.
-
Csak annyit írt, hogy amint készen vannak, helyezzük
egy dobozba, és a levélben megadta egy postafiók számát. Oda kellett elküldeni
a számlával együtt – felelte a férfi készségesen, majd a fiókba nyúlt, és egy
borítékot húzott elő – tessék. Eltettem… magam sem értem miért, talán azért,
mert az egész valahogy gyanúsnak tűnt. – vonta meg a vállát bűnbánón, mire Kate
egy bizonyítéktároló zacskót vett elő, és óvatosan belehelyezte a levelet. –
Sajnálom, hogy nem tudok több információval segíteni – biggyesztette le a
száját sajnálkozva, majd érdeklődőn pillantott fel a nőre – talán, valami gond
van a hamvakkal?
-
Azt mondta, nem használtak fel több hamvat, csak
annyit, amennyi egy töltényhez kellett? – tért ki a válasz elől Kate egy újabb
kérdéssel, mire Bart ismét bólintott.
-
Így van. Még mindig megvan a maradék, fogalmunk sem
volt, mit kezdjünk vele, de kidobni nem akartuk, hát, ha az illető, aki
megrendelte, eljönne értük – felelte a férfi, mire Kate kikapcsolva a tollát,
felállva az ajtó felé készülődött.
-
Küldök érte egy járőrt, kérem, adja át neki, szükségünk
van rá – lépett ki az ajtón, mire Bart megint értetlenül nézett rá.
-
Talán valami baj van azokkal a hamvakkal? Nem mérgező,
vagy ilyesmi ugye? Nem valami biológiai fegyver? – kérdezte teljesen
logikátlanul, mire Kate megrázta a fejét.
-
Nem, e felől biztosíthatom. Egy gyilkossági ügy kapcsán
van rá szükségünk - válaszolta megnyugtatásképpen a nyomozó, anélkül, hogy
részleteket árult volna el, majd elköszönt, és távozott.
Castle
izgatottan szállt ki autójából, miközben érezte, hogy tenyere izzadni kezd a
lehetőségre, hogy éppen egy drogtanyát kell ellenőriznie az első ügye kapcsán.
Ugyan fogalma sem volt, hogyan vezettek ide a nyomok, de biztos volt benne,
hogy Kate-től, vagy a fiúktól megkapja majd a magyarázatot, persze, csak
azután, miután jól leteremtik, hogy megint olyanba üti az orrát, amihez semmi
köze. Annak ellenére, hogy tudta, kihúzza a gyufát szerelménél, nem tudott
ellenállni a kísértésnek, hogy eljöjjön, és bebizonyítsa, sehogy sem tudja
távol tartani a veszélytől, és ha tényleg meg akarja óvni, hagynia kell, hogy
mellette legyen. Szavakba sem tudta önteni csalódottságát, amikor kiszállva az
autóból, meglátta a feliratot a fehérre meszelt, kétszintes ház falán – Utolsó Lövés – Temetkezési Vállalat –
olvasta el a cégtáblát, és már sejtette, mi vezette ide a nyomozókat. Nyilván
ide jutottak a hamvak ügyében, és elhúzott szájjal állapította meg, hogy
kénytelen lesz bemenni, hiszen neki elsődleges feladata, hogy Donald-ot, vagy,
ami maradt belőle, hazavigye. Csalódottsága csak még nagyobb lett, amikor
közelebb lépett, és meglátta, ki fogja ebben megakadályozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése