Búcsú!

"Kedves Olvasóim! Ennek a történetnek is a végére értem. Remélem, legalább olyan jó és szórakoztató volt olvasni, mint írni. Mindig örültem a chat ablakba írt visszajelzéseknek, jó érzés volt látni, hogy tetszik a történet, megszerettétek a karaktereket. Nem tudom, írok-e még új "regényt", amennyiben szeretnétek olvasni tőlem, persze szívesen. Ez nekem kikapcsolódás, segít kilépni a hétköznapi mókuskerékből. Ha ezzel örömet okozhatok másnak is, az csak külön jutalom. Még egyszer köszönöm, hogy olvastátok, írtatok véleményt." K.B

54. rész

Kate nem akarta elhinni, amit hallott, miközben magát ostorozta. Hogyan is lehetett olyan ostoba, hogy akár egy percig is elhitte, a férfi önszántából van itt, mert szereti, és meg akarja érteni, miért hazudott neki.

- Nem – rázta meg fejét Declan, teljesen összezavarva ezzel a doktornőt – azért vagyok itt, mert szeretlek, és adni akarok egy esélyt annak, ami kettőnk között van! – felelte őszinte, nyílt tekintettel, miközben keze a derekára vándorolt, mire Kate egy pillanatra lehunyta szemét, és levéve szemüvegét, azt köpenye zsebébe rejtette.

- Én… nem tudom… - vett mély levegőt, amivel elérte, hogy Declan szíve kihagyott egy ütemet a gondolatra, hogy Kate mégsem akarja helyrehozni a dolgokat – nem tudom, mit kellene mondanom…

- Segítek – mosolyodott el magabiztosan a férfi – azt, hogy te is szeretsz, elfelejtjük mindazt, ami volt, és tiszta lappal kezdünk.

- Declan, sajnálom, ami történt – nézett bele a szerelemtől csillogó szemekbe bűnbánón – hiba volt belemennem a helycserébe, és még nagyobb hiba volt, hogy nem mondtam el neked az igazat – kért újra bocsánatot a férfitól, majd nagyot nyelve folytatta – sosem tudtam könnyen kimutatni az érzéseimet, ebben is különbözünk Kimberly és én. Az esküvőn megtettem, bevallottam, hogy szeretlek, de te ellöktél magadtól, és most itt vagy, és azt kéred, nyíljak meg újra… - sóhajtott mélyet, miközben érezte, nem róhatja fel a férfinak a reakcióját, mégsem tudta elfelejteni a fájdalmat, mely végig szántott rajta, amikor kilépett a szobából, anélkül, hogy legalább meghallgatta volna.

- Tudom – bólintott Declan, miközben csak remélni merte, hogy az akkori hirtelen, dühből és csalódottságból hozott döntése nem rontja el minden esélyét a boldogságra – de ezúttal meghallom majd, amit mondasz – ígérte komolyan, és úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták volna, amikor Kate könnyes szemmel rázta meg fejét.

- Ebben nem vagyok valami jó – felelte szomorú mosollyal szája szegletében, mire Declan beletörődön bólintott, és távolabb lépett tőle, ő pedig döbbenten nézte. Fogalma sem volt, mit ronthatott el, de nem számított rá, hogy egy ilyen vallomás után a férfi egyszerűen csak elengedi.

- Értem – szólalt meg elszoruló torokkal, majd hóna alá kapva a kis kutyát, az ajtó felé indult, de Kate hangja megállította.

- Mégis, mit kellett volna mondanom? – kérdezte tanácstalanul, és ahogy Declan belenézett a kétségbeesetten csillogó szemekbe, jött rá, hogy a nő valóban nem tudja, hogyan kell ilyen helyzetben reagálni, amikor egy férfi szerelmet vall neki, és bocsánatot kér tőle. – Hisztérikusan zokogva kellett volna a karjaidba omolnom, és azt mondani szeretlek, és boldogan élünk, míg meg nem halunk? – kérdezte ártatlan arckifejezéssel, minden gúny nélkül, mire Declan egyre szélesebben mosolygott, és ismét a földre tette a kölyköt. Egyszerűen elvarázsolta, és mindig meglepte az a kislányos báj, ami Kate-ből sugárzott. A tény, hogy semmi tapasztalata nincs az ilyen helyzetekben, csak még vonzóbbá tette a szemében, miközben egyre közelebb lépett hozzá – Az ég szerelmére, Declan, segíts már!

- Minden stimmel – nyugtatta meg a nőt, miközben karjaival átölelte a derekát, és egészen közel húzta magához – kivéve a hisztérikus zokogást – rázta meg fejét – nem állna jól neked – mosolyodott el – szeretlek, Katherine Cooper! – sóhajtotta, majd a választ meg sem várva, megcsókolta. Ajka éhesen tapadt a nőére, aki boldogan viszonozta a csókot. Nyelvük ismerős koreográfiába kezdett, Kate ujjai beletúrtak a sűrű tincsek közé, miközben érezte, hogy szívéből minden fájdalom elpárolog, és önfeledt boldogságnak adja át helyét. Csókjuk egyszerre volt gyengéd, mégis szenvedélyes, Declan pedig belenyögött a csókba, amikor megérezte, hogy Kate finoman megkarcolja fogával alsó ajkát, éppúgy, ahogy azt korábban is tette.

- Szeretlek – súgta bele a csókba Kate, aztán ismét eggyé forrtak ajkaik. Meghitt pillanatukat Vertigo szakította félbe, amikor fogai közé vette Declan nadrágját, és harcba szállt vele. Nevetve távolodtak el kissé egymástól, és néztek le a kölyökre, miközben a férfi lágyan simogatta szerelme derekának vonalát.

- Mit szólsz a kis fickóhoz? – kérdezte szeretetteljes pillantással figyelje a kis kutyát, aki kitartóan küzdött „áldozatával”, mire Kate gyanakodva nézett rá.

- Tényleg a tiéd? – kérdezett vissza válasz helyett, Declan pedig megjátszott sértettséggel húzta fel szemöldökét.

- Hát persze! Csak nem gondolod, hogy kivettem egy gyanútlan gazdi kezéből, hogy legyen okom bejönni hozzád! – kérte ki magának még a feltételezést is, majd folytatta – arra gondoltam, egész aranyos lenne, ha ő hozná az oltárhoz a gyűrűket, nem gondolod? – vetette fel könnyed hangon, mire Kate szája elnyílt meglepetésében, ő pedig tovább beszélt – képzeld csak el. Fehér rózsa lehetne a dekorációs virág – szőtte tovább terveit, felidézve azt a délelőttöt, amikor Kate szeme megakadt a szerény díszítésen az albumban.

- Fehér rózsa? Az elég… hétköznapi – mosolyodott el Kate, mialatt egészen Declan-hez simult, mire az, végig simított arcán.

- Szeretem a hétköznapit – csókolta meg könnyedén szerelmét – én fedezhetem fel benne a különlegességet – tette hozzá, majd újra megcsókolta a nőt, ezúttal sokkal hosszabban. Amikor levegő hiányában megszakították a csókot, benyúlt farmerja zsebébe, és egy bársony dobozt húzott elő, Kate pedig elakadt lélegzettel nézte a gyönyörű smaragd köves gyűrűt, mely az ékszerdobozban lapult, és amely tökéletesen passzolt szeme színéhez. – Nos? Mi a válaszod? – kérdezte komisz mosollyal Declan, mire Kate kérdőn húzta fel szépen ívelt szemöldökét.

- Mi volt a kérdés? – válaszolt huncut csillogással a szemében, mire Declan felnevetett.

- Hozzám jössz feleségül? – tette fel a nagy kérdést, mire Kate, válasza jeléül szorosan átölelte és megcsókolta, majd könnyes szemmel hagyta, hogy ujjára kerüljön a szolid, egyszerű kis gyűrű, mely mégis többet jelentett számára minden ékszernél a világon, hiszen attól a férfitól kapta, akit mindennél jobban szeretett.

Három hónappal később

Kate nagy levegőt véve nézett végig magán a tükörben. Hófehér ruhája tökéletesen mutatott karcsú alakján, és pont olyan volt, amilyennek a szalonban képzelte, amikor Kimberly menyasszonyi ruháját próbálta. Az egyenes szabású szoknya egyetlen ránc nélkül, lágy eséssel ért a földig, eltakarva szintén fehér, körömcipőbe bújtatott lábát. Az ujjatlan, mellényszerű felsőrész V-kivágása kiemelte kecses nyakát, selymes, napbarnított bőrét, karcsú derekát. Ahogy végig simított a ruhán, tekintete ismét a gyűrűre tévedt, és észrevétlenül simogatta meg a szívéhez közel álló tárgyat.

- Szép, ugye? – hallotta meg az éppen a szobába lépő Kimberly hangját, akivel az elmúlt hónapokban még jobb lett a kapcsolatuk. Bár még most is tűz és víz voltak, megtanulták elfogadni a másikat, ami megkönnyítette a dolgukat. – Én segítettem neki a választásban – vallotta be büszkén, mire Kate szája elnyílt meglepetésében.

- Mikor? – kérdezte döbbenten, mire nővére, aki ezúttal is meglehetősen kihívó ruhát viselt, hiszen a szűk, rövid szoknya épphogy eltakarta formás fenekét, a laza szabású blúz mély kivágása pedig dekoltázsára irányította a figyelmet, megrántotta vállát.

- Felhívott, hogy gyűrűt akar neked venni, és kellene az ujj méret – mesélte elégedett hangon, mintha legalábbis a világot mentette volna meg – az ékszerboltban már nem volt nehéz dolgom. Csak kiválasztottam azt, amelyiket az életben nem húznám az ujjamra az egyszerűsége miatt – nevetett fel vidáman, és ezúttal Kate is vele nevetett. Éppen válaszolni akart, amikor nyílt az ajtó, és Steve lépett be rajta, nyomában Declan-nel, aki lélegzetelállítóan nézett ki hófehér szmokingjában. Sűrű haját ezúttal hátrafésülte, állát simára borotválta, sötétkék szeme pedig szerelmesen csillogott, ahogy végig nézett kedvesén.

- Készen vagytok már? – kérdezte türelmetlenül Steve, mire Kimberly közelebb lépett hozzá, és szájon csókolta.

- Édes, mi lenne, ha a zaklatásunk helyett inkább a násznéppel foglalkoznál? – kérdezett vissza válasz helyett, negédesen mosolyogva, miközben hüvelykujjának ujjbegyével gondoskodón törölte le a rúzst, melyet erős sminkje hagyott férje ajkán.

- Rendben – húzta el száját Steve, de engedelmeskedve indult az ajtó felé. Amikor azonban, elhaladt Declan mellett, elismerő mosollyal szólalt meg – Kate gyönyörű – állapította meg, mire Declan büszkén simogatta végig tekintetével szerelmét, aki már az utolsó simításokat végezte.

- Így van – értett egyet, majd szigorú tekintettel nézett a másik férfira – örülnék neki, ha soha többé nem kevernéd össze a feleségeddel – villant a tekintete figyelmeztetőn, mire Steve meglepetten, elkerekedett szemekkel nyelt nagyot, de amikor meglátta, hogy Declan elmosolyodik, ő is nevetni kezdett, aztán elhagyta a szobát.

- Most nézd meg! – kiáltott fel Kim, miközben az asztalkán lévő, fehér rózsából álló csokorra mutatott – direkt mondtam neki, hogy jöjjön fel, és vigye le a csokrot az ebédlőbe, hogy ne neked kelljen a lépcsőn lecipelni! Erre mit csinál? Feljön, felidegesít, majd a csokor nélkül távozik!

- Kim, azért nem tonnákról beszélünk – vette védelmébe sógorát Kate, de Kim nem is törődött vele, csak felkapta a csokrot, és kiviharzott a szobából. Amint kettesben maradt az ifjú pár, Declan Kate háta mögé lépett, és szorosan átölelte, ő pedig lehunyt szemmel támasztotta meg hátát a széles mellkason, és élvezettel sóhajtott fel, amikor megérezte, hogy a keskeny ajkak puhán csókolnak bele nyakába.

- Gyönyörű vagy – suttogta bele fülébe, apró csókok közepette, mire Kate elmosolyodott.

- Te sem nézel ki rosszul – válaszolta komisz hangon – legalábbis, testőr létedre - biggyesztette le száját, éppúgy, ahogy Kimberly szokta, mire Declan egy mozdulattal megfordította a karjaiban, és ravasz tekintettel nézett rá.

- Vajon, most kit tartok a karjaimban? – tette fel a kérdést látszólag tanácstalanul – Kimberly-t vagy Kate-t? – kérdezte elgondolkodva, mire Kate nyakkendőjénél fogva húzta magához egészen közel.

- Ha ezt a kérdést, csak egyetlen egy alkalommal is felteszed a házasságunk alatt, azonnal elválok – fenyegette meg játékosan vőlegényét, mire Declan elkomolyodott, és finoman simított végig arcán.

- Mindig tudtam, kit szeretek – válaszolta szerelmes hangon – éreztem – fogta meg a nő kezét, és mellkasára vonta, hogy érezze, milyen gyorsan ver a szíve – itt – tette hozzá halkan, majd lágyan birtokba vette az ajkát, és hosszan megcsókolta. – Szeretlek! – súgta bele a cseresznyeajkakba, mire Kate átkarolta nyakát, és elmosolyodott.

- Szeretlek! – súgta vissza, majd ismét gyors csókot váltottak, hogy aztán elinduljanak a földszintre, ahol már várta őket a násznép, hogy elkísérjék őket a közös életük felé vezető út első állomásáig, az oltárig, miközben Kate azon gondolkodott, mekkora szerencse, hogy aznap, amikor nővére meglátogatta a helycsere ötletével, kivételesen nem az eszére, hanem a szívére hallgatott.

VÉGE!