Éld az életem 49. rész

49. rész

Declan nagy levegőt véve tolta el magától a nőt, akinek zöldes-barna szemében meglepettség csillogott. Annak ellenére, hogy vérét felpezsdítette a csók, és az észérveknek ellentmondva, minden porcikája követelte a folytatást, ő képtelen volt rá. Fejéből nem tudta kiűzni a képet, hogy Kimberly-t csókolta meg az imént. Kate hófehér fogai éppolyan játékosan, és érzéki könnyedséggel karcolták meg alsó ajkát, ahogy Kim tette azt számtalan alkalommal, amikor ajkuk találkozott.

- Sajnálom, Kate – túrt bele zavartan sűrű hajába a férfi, miközben hátrébb lépett, hogy minél messzebb kerüljön a kísértéstől. Fogalma sem volt, hogy történhetett, hogy annak ellenére, amit Kim iránt érzett, most mégis arra vágyott, hogy Kate-t, az ikertestvérét csókolja. Egyetlen magyarázatot talált rá csupán, mégpedig azt, hogy külsőre a megszólalásig hasonlított arra a nőre, akibe beleszeretett, és egy-egy humoros megjegyzésével, kedves mosolyával emlékeztette őt arra a Kimre, amilyennek látni akarta a szupermodellt, és amilyen az nem tudott lenni. – Képtelen vagyok megtenni – jelentette ki, megrázva fejét, miközben arra gondolt, nem fair Kate-tel szemben, hogy kihasználja a hasonlóságot, és vele gyógyítja be a sebeit.

- Köszönöm, ezt mindig jó hallania egy nőnek – húzta el száját megbántottan Kate, mire Declan azonnal rájött, milyen sértő lehet a számára, amit mondott.

- Félreértesz – lépett mégis közelebb, és nem tudott haragudni a doktornőre, amikor látta, hogy ezúttal ő húzza ki magát távolságtartóan. – Ha más körülmények között találkozunk, ha téged ismerlek meg előbb… - fogott volna bele a magyarázatba, mire Kate érezte, hogy gombóc keletkezik a torkában. Bármennyire is rettegett, tudta, itt az ideje, hogy bevallja a férfinak, senki mást nem csókolt az elmúlt egy hónapban rajta kívül.

- Igen, a körülmények – vett mély levegőt Kate, miközben arra gondolt, le kell győznie félelmét, és végre őszintének kell lennie. Kénytelen volt elismerni, hogy Declan túl becsületes ahhoz, hogy amíg azt hiszi, Kimberly-be szerelmes, hozzá is úgy tudjon közeledni, még akkor is, ha az imént éppolyan szenvedélyesen, és gyengéden csókolta, ahogy korábban annyiszor.

- Én a nővéredet szeretem, Kate – vallotta be halkan Declan, mire Kate elnyomott egy sóhajt, és megrázta fejét.

- Nem, Declan, te nem szereted Kimberly-t – jelentette ki határozottan, mire a férfi bűnbánó arccal bólintott.

- Jogos! Hogyan is hangzana őszintén a számból ez a kijelentés, miután alig egy perce még téged csókoltalak – értett egyet, anélkül, hogy tudta volna, mire utal a doktornő, majd a választ meg sem várva folytatta – de meg kell értened engem is. A hasonlóság közted és Kimberly között több mint zavarba ejtő, és nem fair veled szemben, ami az imént történt.

- Ha jól értem, csak azért csókoltál meg az előbb, mert úgy nézek ki, mint ő? – kérdezte, és maga sem tudta, örüljön ennek, vagy inkább elkeseredjen miatta.

- Nem – rázta meg határozottan a fejét Declan, majd egy pillanatra lehunyta szemét, és mélyet sóhajtott – vagyis igen, azt hiszem… már magam sem tudom! – túrt bele türelmetlenül hajába, miközben fogalma sem volt, hogyan magyarázzon meg valamit a nőnek, amit ő sem ért. – De egy valamiben biztos vagyok! – jelentette ki határozottan – te csodálatos nő vagy, és többet érdemelsz annál, hogy vigaszdíj legyél – nézett mélyen a zöldes-barna szemekbe. – Sajnálom – tette hozzá halkan, majd a választ meg sem várva, távozott, egyedül hagyva Kate-t gyötrő gondolataival. Kate érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe a felismerésre, hogy végleg elvesztette Declan-t. A férfi nem akarta őt, mint Kimberly, hiszen úgy tudta, Steve-hez készül hozzámenni, ráadásul tanúja volt egy fájdalmas telefonbeszélgetésnek, és nem akarta őt Kate-ként sem, mert arra a nőre emlékeztette, aki meggyötörte. A lehetőség, hogy Declan oldalán boldog lehet, mint egy szappanbuborék durrant ki, ő pedig könnyeivel küszködve, nyitotta ki a bejárati ajtót. Semmi másra nem vágyott, csak, hogy átléphesse lakásának küszöbét, így reményvesztetten sóhajtott fel, amikor ismerős hang hatolt el tudatáig.

- Dr. Cooper! Tudna egy pillantást vetni Napóleonra? – kérdezte Roger, miközben kezében a szürke-fehér foltos, unott képet vágó macskával álldogált a hatalmas előtérben, ahonnan a lakások nyíltak.

- Roger, most nem a legjobb az időzítés – nyelte le könnyeit Kate, a nélkül, hogy megfordult volna, mire a férfi, sírós hangon szólalt meg ismét.

- De ezúttal tényleg komoly – remegett meg hangja, mire a doktornő nagy levegőt vett, és eltemetve magában fájdalmát, feléjük fordult.

Declan egyetlen mozdulattal emelte szájához az üvegpoharat, és gurította le torkán az aranyszínű folyadékot. Az erős alkohol végig égette torkát, le egészen a gyomráig, de egyáltalán nem bánta, mert addig sem foglalkozott azzal a fájdalommal, mely szívét nyomta. Nem elég, hogy pocsékul érezte magát, amiért Kimberly Steve-t választotta, és egyértelműen a tudtára adta, hogy semmit nem jelentett a számára, ami közöttük történt, ráadásul most még Kate miatt is gyötörte a bűntudat. Legszívesebben leköpte volna saját arcképét, mely a bárban található pulttal szemben lévő tükörből nézett vissza rá. A tudat, hogy milyen jó érzés volt ajkán érezni Kate ajkát, teljesen összezavarta, és már fogalma sem volt róla, mit is érez pontosan. Hogy kusza gondolatairól elterelje a figyelmét, felemelte az üres poharat és a csapos felé intett, aki éppen egy magazint lapozgatott unott arckifejezéssel.

- Még egyet! – vetette oda hangosan, mire az, nagyot sóhajtott, letette kezéből a lapot a pultra, és tele töltötte whisky-vel a poharat, amit Declan azonnal le is hajtott, így mielőtt elrakhatta volna az üveget, ismét megtáncoltatta ujjai között – üres poharat rak elém? – kérdezte rosszalló arckifejezéssel, mire a magas, legalább 180 centis férfi, akinek alkarján táncot lejtettek az izmok, miközben letekerte az üveg kupakját, megrázta kopasz fejét, melyen megcsúszott a bár plafonján katonás rendben elhelyezett Led lámpák fénye.

- Elnézést, nem fordul elő többet – nyomott el egy mosolyt, és miután megint teletöltötte a poharat, elérhető közelségbe tette az üveget, ezúttal kupak nélkül. – Nő? – kérdezte együtt érző hangon, és most kérés nélkül töltötte ki a harmadik adagot, Declan pedig bólintott.

- Az – hörpintette fel az italt, de ezúttal nem tolta a csapos elé, akinek hófehér inge feletti fekete mellényén a Mike név díszelgett, hanem játszani kezdett vele a pulton.

- Ördögtől való népség az – húzódott vidám mosolyra Mike szája, miközben kivett a mosogatóból egy poharat, és komótos ráérősséggel kezdte törölgetni egy hófehér ronggyal – se velük, se nélkülük. Ezért maradtam én inkább agglegény – jegyezte meg, mire Declan egyetértőn bólintott.

- Nem érdemes vesződni velük – kocogtatta meg a pohárral a pultot, mire Mike azonnal értett a szóból, és tele varázsolta az aranyszínű nedűvel. – Csak átgyalogolnak az emberen.

- Azért, van, akinek hagynám, hogy darabokra törje a szívem – jegyezte meg Mike, majd felvette a pultról a magazint, melyet korábban olvasott, és Declan orra alá nyomta – ezt nézze meg! – mutatott egy képre, Declan pedig érezte, hogy kihagy egy ütemet a szíve a látványra. A fotó, melyről Kimberly mosolygott vissza rá, egy farmon készülhetett. A nő egy csodaszép, barna telivér mellett pózolt, fején hófehér cowboy kalapban, rövid szoknyában, mely kihangsúlyozta tökéletes, cowboy csizmába bújtatott lábait, a top pedig, amit viselt sejtelmesen irányította rá a figyelmet telt idomaira. Zöldes-barna szeme kihívón nézett bele a kamerába, hófehér fogai szinte világítottak napbarnított bőrén, és olyan magabiztosságot sugárzott, mely bűvkörébe vont volna bárkit. Declan akaratlanul is összehasonlította a nőt Kate-tel, és el kellett ismernie, neki sokkal szimpatikusabb volt az a természetes báj, amit a doktornő képviselt, és amit olykor Kimberly-nél is tapasztalt, főként, ha kettesben voltak. Az a Kimberly, aki most a fotóról nézett vele farkasszemet, inkább hasonlított arra, akit Dallas előtt védett, és aki sokkal inkább ellenszenvet, semmint vonzalmat ébresztette benne. – Szívdöglesztő, mi? – kérdezte vigyorogva, miközben vágyakozva szívta meg fogát, Declan pedig, mérgesen lökte el az újságot.

- Számító bestia! Kiteheti neki a lelkét, úgy tapos át rajta, mint egy gőzmozdony! – felelte, miközben megint lehajtotta az italt, Mike pedig megrökönyödve nézett vissza rá.

- Úgy beszél, mintha ismerné – ingatta meg fejét a csapos, mire Declan megvetőn horkant fel.

- Bár ne úgy lenne! – forgatta meg kezében a poharat – átkozom a percet, amikor megismertem!

- Nem tudom, mit művelhetett magával, de kizártnak tartom, hogy egy percét is sajnálnám annak az időnek, amit egy ilyen nőnek a társaságában tölthetnék – vigyorgott sokatmondón a csapos, Declan azonban nem is figyelt rá, csak nagyot sóhajtott.

- Sajnálom, hogy nem Kate-t ismertem meg előbb – húzta el száját szomorkásan – ő annyira más, mint az ikertestvére. Őszinte, nyílt, kedves, és humoros! De nem! Nekem bele kellett szeretnem egy önző, egoista nőbe, akit csak a pénz és a hírnév érdekel, és úgy gázol át mások érzelmein, mintha papírból lennének! – csapta le a poharat a pultra, így jelezve, hogy újabb adagot kér, Mike azonban, hitetlenkedve meredt rá.

- Ikertestvér?! Azt akarja mondani, hogy ebből a nőből kettő van?! – rázta meg az újságot döbbenten, mire Declan bólintott, ő pedig elismerőn füttyentett – és maga mindkettőt ismeri?! – kérdezte még mindig igyekezve magához térni, és amikor megint bólintás volt a felelet, Mike vidáman, gondtalanul nevetett fel. – Nos, ha engem kérdez, meg is oldottam a problémáját! – jelentette ki, miközben vállára vetette a rongyot, amivel, néhány perccel korábban még a poharakat tisztogatta, és amikor Declan értetlenül nézett rá, folytatta – azt mondja, ez a csaj tönkretette – mutatott Kimberly fotójára – és hogy van egy másik, aki szakasztott mása ennek, csak vannak érzelmei. Szerintem, felejtse el a könyörtelent, és udvaroljon a másiknak! – adott jó tanácsot, miközben elégedett arckifejezéssel törölgette a pultot, mint, aki biztos benne, hogy megint sikerült megoldania egy vendég kilátástalannak tűnő helyzetét.

- Ez nem ilyen egyszerű – rázta meg fejét Declan, de azonnal abbahagyta, amikor a helyiség forogni kezdett vele – Kate… okos, érzékeny, és… ő nem azt érdemli, hogy pótlék legyen – ellenkezett, majd folytatta – a vonzalom, amit iránta érzek, csak annak szól, hogy hasonlít Kimberly – re. Ő többet ér ennél!

- Ne haragudjon meg pajtás, de szerintem, ez attól bonyolult, hogy azzá teszi – dugott fogpiszkálót a szájába Mike, és laza egyhangúsággal forgatta meg – a külső az, ami felkelti az érdeklődésünket, és aztán a személyiség az, ami miatt maradunk. Ha maga vonzónak találja azt a másikat, az nem azért van, mert hasonlít erre itt – bökött megint az újságra, nem fektetve energiát abba, hogy megjegyezze a neveket – ha így lenne, rá se bírt volna nézni, nemhogy vonzódna iránta. A személyisége az, ami miatt nem tudja kiverni a fejéből! – kacsintott sokatmondón, mire Declan összehúzott szemmel nézett rá, és úgy tűnt, egy percre gondolkodóba esett, végül lemondón legyintett, aztán előhalászott néhány dollárt a zsebéből, és a pultra hajította.

- Kösz a tanácsot, Mike – olvasta le a névtábláról a férfi nevét, majd enyhén ingadozó járással elindult a kijárat felé.

- Ne hívjak egy taxit? – kiabált utána a csapos, mire Declan magasba emelve kezét utasította el az ajánlatot, és elhagyta a bárt.

Kimberly elégedett mosollyal ajkán simított végig hófehér ruháján, mely tökéletesen mutatott karcsú alakján, miközben tekintetét egy percre sem vette le tükörképéről. Steve családi farmjára már megérkeztek a vendégek, a hatalmas sátor gyönyörűen feldíszítve várta, hogy elkezdődjön a ceremónia. A lila orchidea, amivel dekorálták a székeket, és amiből a menyasszonyi csokor is állt, lenyűgözte Kimberly-t, és megfogadta, hogy amint lehetősége lesz rá, megköszöni húgának mindazt, amit az elmúlt hónapban megtett azért, hogy összehozza ezt a csodálatos napot. A szobába felhangzott a zenészek által játszott lágy dallam, ő pedig úgy érezte, nem is kívánhatna tökéletesebb esküvőt. Éppen itt tartott gondolatban, amikor nyílt az ajtó, és váratlan vendég zavarta meg boldog pillanatait.