48.
rész
Kate zavartan játszott szívószálával a
gyümölcslében, amit rendelt, miközben Declan egy percre sem vette le róla a
szemét. Az étterem, ahova a férfi hozta egy hangulatos, családi pizzéria volt,
melyben a gyér fényt adó spotlámpák mellett, minden asztalon kockás terítő, és
gyertya varázsolt igazi olasz hangulatot. A tulajdonosnő telt, 50-es éveinek
közepén járó asszonyság, vidám, barátságos mosollyal az arcán ültette le őket
az egyik asztalhoz, és kérdés nélkül a kezükbe nyomott egy étlapot, mintha el
sem tudná képzelni, hogy valaki ne enni térne be hozzájuk.
- Remélem,
szereted az olasz konyhát – törte meg a csendet Declan, mire Kate kérdőn pillantott
fel rá, ő pedig elnevette magát – igazad van, ezt előbb kellett volna
megkérdeznem – húzta fel vállát mókás grimasz kíséretében, amivel elérte, hogy
Kate is elmosolyodott.
- Semmi
baj, valahogy meg kellett törni ezt a kínos feszengést – legyintett látszólag
könnyedén, Declan pedig újfent rácsodálkozott, milyen kellemesen érzi magát a
nő társaságában. Annak ellenére, hogy még csak ez volt a második alkalom, hogy
találkoztak, és beszélgettek, úgy érezte, mintha sokkal régebb óta ismerné.
- Miért
pont állatorvos? – kérdezte érdeklődve, miközben nagyot kortyolt kólájából, és
félretette az étlapot, mire Kate megrántotta vállát.
- Nem
is tudom, mindig is rajongtam az állatokért – felelte és jól esett neki a
tudat, hogy végre önmaga lehet, és Declan meg akarja őt ismerni –
gyerekkoromban kiborítottam a szüleimet, mert minden kóbor állatot befogadtam
az utcáról – nevetett fel a régi emlékeken szentimentálisan, Declan pedig
lenyűgözve nézte. - Egyik alkalommal egy nagyon beteg kismacskát találtam, és
apával elvittük állatorvoshoz. Azt hiszem, akkor határoztam el, hogy ezt akarom
csinálni – bólintott meggyőződéssel. – Miért pont testőr? – kérdezett vissza,
mire Declan nagyot sóhajtott.
- Amikor
a szüleim meghaltak, kezdenem kellett valamit az életemmel – mesélte Declan azt
a történetet, amit Kate már ismert, de igyekezett úgy tenni, mintha most
hallaná először – mivel előtte katonaként szolgáltam, nem értettem máshoz.
Valahogy evidensnek tűnt ez a pálya – jegyezte meg kissé unott hangon, miközben
a tulajdonosnő ismét megérkezett asztalukhoz.
- Sikerült
választani, gyerekek? – kérdezte közvetlen hangsúllyal, mire Declan és Kate összemosolyogtak,
és felemelve az étlapot, átnyújtották a nőnek, aki várakozón nézett rájuk.
- Én
egy dupla sajtos, baconos pizzát kérek -–adta le rendelését Declan, és amikor
Kate-re került volna a sor, a tulajdonosnő égnek emelte a szemét.
- Remélem,
nem salátát akarsz rendelni, lányom! – figyelmeztette tettetett ijedtséggel,
Kate pedig elnevette magát.
- Isten
őrizz! Nem vagyok nyúl! – rázta meg fejét nevetve, Declan szívét pedig melegség
járta át a csilingelő kacagást hallva. Nem értette, hogyan találhatja ilyen
vonzónak a nőt, amikor a szívét Kimberly-nek adta. Bár látszólag a két nőnek
teljesen ellentétes személyisége volt, hiszen Kate-ből hiányzott a
felsőbbrendűség, és a megjelenése is sokkal természetesebb volt, kezdve azzal,
hogy egyáltalán nem viselt sminket, és ruhája is inkább praktikus volt, semmint
elegáns, vagy kihívó, Declan mégis talált közös vonást bennük. Emlékezett rá,
hogy Kimberly is tudott kedvesen bánni az emberekkel, a házvezetőnővel,
Anett-tel, vagy a cukrászda tulajdonosával, aki elfelejtette, hogy időpontjuk
van aznapra. – Dupla sajtos, sonka, gomba – rántotta ki gondolatai közül Kate
hangja, mire az asszony elégedetten bólintott, és távozott, azzal az ígérettel,
hogy 20 percen belül már lakmározhatnak is. – Hogy találtad ezt a helyet? Én
születésem óta new york-i vagyok, és még nem bukkantam rá.
- Pár
évvel ezelőtt védenem kellett egy ételkritikust – magyarázta Declan – amikor
megunta a sok puccos éttermet, rendszerint keresett valami lazább helyet, ahol
a nélkül lakhatott jól, hogy jegyzetelnie kellett volna.
- Nahát,
nem is gondoltam volna, hogy egy ételkritikusnak ilyen veszélyes munkája van –
mosolyodott el Kate, majd szemét összehúzva nézett a férfira – elő is kóstoltál
neki?
- Természetesen!
– bólintott felelősségteljes komolysággal Declan – elvégre nem hagyhattam, hogy
egy feldühödött tulajdonos megmérgezze.
- Nem
lehet egyszerű így élni – jegyezte meg komolyan Kate, és most először
gondolkodott el azon, milyen élete lett volna a férfi mellett, ha a helycsere
és az abból fakadó hazugság, melyet most már félelme táplált, nem választja el
őket egymástól. Vajon meg tudott volna birkózni a gondolattal, hogy bármikor
elveszítheti, miközben egy számára idegen embert véd? – tette fel magának a
kérdést, miközben folytatta – az én munkám sem családbarát, bármikor
behívhatnak egy sürgős esethez, de minden este hazamegyek, és nem fenyeget az a
veszély, hogy az egyik páciensem megöl.
- Sokáig
nem volt szempont, hogy összeegyeztethető-e ez az életforma a családdal -
válaszolta ugyanolyan komolyan Declan – megfelelt az élet, amit éltem. Egészen
mostanáig – sóhajtott mélyet, és Kate nagyot nyelve várta a folytatást –
Kimberly miatt elgondolkoztam azon, hogy 30 évesen felhagyok a nomád élettel,
és változtatok.
- Ez…
remek – nyögte nehéz szívvel Kate, mire Declan keserű mosolyra húzta a száját.
- Na,
és mi a helyzet veled? – terelte el gyorsan a témát Kimberly-ről a férfi,
lerázva magáról a rossz hangulatot, mely rátelepedett a nő nevének említésére,
és amikor Kate értetlenül nézett vissza rá, folytatta – vár valaki otthon,
amikor esténként hazamész?
- Hogyne
– bólintott Kate nyugodtan, Declan pedig igyekezett tudomást sem venni a csalódásról,
mely megkörnyékezte szívét – a szomszédom rendszeresen már az ajtóban áll. Hipochonder
a macskája, és minden estére új tüneteket produkál – kortyolt nagyot az
üdítőjébe Kate, mire Declan hangosan felnevetett.
- Csak
viccelsz velem – törölte meg szemét Declan, miután alábbhagyott a nevetése, de
Kate megrázta a fejét.
- Esküszöm!
Amint hazaérek, nyílik Roger ajtaja, és kezében a macskájával kitalál egy tünetet,
én pedig áldom az eszem, hogy nem embereket gyógyítok – válaszolta mosolyogva –
mindezt úgy adja elő, hogy a cirmos nyávogta el, mi fáj. Ilyenkor én
megvizsgálom, megnyugtatom, hogy megmarad a kedvence, és ott hagyom.
- Ezek
szerint, Roger-en kívül nincs senki? – puhatolózott tovább Declan óvatosan, és
nem értette megkönnyebbülését, amikor Kate nemet intett fejével.
- Mint
mondtam, az én munkám sem családbarát – válaszolta, majd elgondolkodva
hozzátette – többször eljátszottam már a gondolattal, hogy veszek egy kutyát,
de nem tudnék vele annyit foglalkozni, amennyit megérdemel – tette hozzá
sajnálkozva, mire Declan érdeklődve nézett rá, de reagálni nem volt ideje, mert
a tulajdonosnő jelent meg asztaluknál, két tányéron ínycsiklandó pizzát
egyensúlyozva.
- Jó
étvágyat! Aztán elpusztítsátok mind! – parancsolt rájuk szelíd mosoly
kíséretében, és amikor eltűnt, Kate nevetve rázta meg fejét.
- Esküszöm,
mintha a suli menzán lennék – jegyezte meg, Declan pedig egyetértőn bólogatott,
miközben mindketten jóízűen láttak neki vacsorájuknak. Az este további része is
remek hangulatban telt el. A pizza tökéletes volt, minden falatjában érezni
lehetett, hogy szeretettel készült, sokat beszélgettek, meséltek egymásnak
gyerekkorukról, Kate pedig élvezte, hogy teljes mértékben önmaga lehet, és nem
kell minden mondata előtt meggondolnia, vajon, mit válaszolna egy-egy feltett
kérdésre Kimberly. Declan lenyűgözve hallgatta Kate történeteit, tekintete
elidőzött a vidám zöldes-barna szemeken, a csábító ajkakon, fülének kellemes
dallam volt a nő kacagása, amikor sikerült megnevettetnie. Jó érzés volt
beszélgetni vele, a belőle áradó őszinteség és kedvesség elvarázsolta, humora
pedig feledtette vele Kimberly-t és a fájdalmat, amit az a hazugságával okozott
neki. Az órák szinte elrepültek, és ők csak azt vették észre, hogy ketten
maradtak az étteremben.
- Záróra,
édeseim – jelent meg a tulajdonosnő, miközben sajnálkozva tárta szét kezeit –
remélem, nem gyalogolok bele semmibe – jegyezte meg, mialatt tekintete sokatmondón
pihent meg a fiatalokon, akik egymásra mosolyogtak, és tekintetük
összekapcsolódott. Miután Declan rendezte a számlát, és elhagyták az éttermet,
várakozón nézett Kate-re.
- Hazavihetlek?
– kérdezte előzékenyen, mire Kate egy pillanatra hezitálni látszott. Fogalma
sem volt róla, hogy jó ötlet-e, ha hagyja, hogy a férfi hazavigye, de túl nagy
volt a csábítás, hogy még egy kis időt a társaságában töltsön, ráadásul úgy,
hogy nem kell szerepbe bújnia, ezen kívül motorja is a klinika előtt maradt,
így bólintott.
- Rendben
– válaszolta engedélyt adva, majd beült az autóba. Alig 20 perccel később,
amikor megálltak Kate lakása előtt, Declan kipattant az autóból, és egészen az
ajtóig kísérte a nőt, ahol az, tétova mozdulattal kereste elő kulcsát. Az
éjszakai lámpák fényét megszűrték a fák lombjai, sejtelmes árnyékot vetve rájuk
a járdán, miközben Kate torkát megköszörülve, zavartan nézett a férfira, akinek
kék szeme most még sötétebbnek hatott. – Köszönöm a vacsorát. Alkalomadtán majd
visszahívlak – ígérte mosolyogva, miközben Declan egy percre sem vette le róla
szemét. Egyszerűen nem tudott szabadulni a nő bűvköréből, teljesen
elvarázsolta, ő pedig feltette magának a kérdést, nem Kimnek volt-e igaza?
Talán valóban csak puszta fellángolás volt, amit iránta érez? Hiszen, hogyan
vonzódhatna ennyire az előtte álló doktornőhöz, ha valóban szerelmes lenne
Kimberly-be? – tette fel magának a kérdést, miközben Kate nagyot sóhajtott – Jó
éjszakát – rántotta ki gondolatai közül a lágy hang, mire közelebb lépett.
- Én
köszönöm, Kate – válaszolta halkan, és amikor tekintetük összekapcsolódott, ő
belefeledkezett a zöldes-barna szemek ragyogásába, és már csak egyetlen dologra
vágyott. Anélkül, hogy meggondolta volna, mit tesz, keze a doktornő derekára
vándorolt, és közelebb húzta magához, ajkával pedig puhán érintette meg a
csábító cseresznyeajkakat. Őt magát is megdöbbentette, milyen gyorsan kezdett
el verni a szíve az érzésre, és amikor Kate ajka megadón nyílt meg az övé
előtt, és hallotta, hogy belesóhajt a csókba, nyelvével azonnal birtokba vette,
és lassan ingerelve hívta gyengéd táncra. Fogalma sem volt, miért olyan ismerős
számára ez a csók, de kiélvezte minden pillanatát, és ösztönösen húzta magához
közelebb Kate-t, amikor megérezte, hogy annak karjai átölelik nyakát. Kate
megremegett a férfi karjaiban, és boldogan adta át magát a csóknak, miközben
nem akarta elhinni, hogy ismét ajkán érezheti a férfiét. Vére lüktetve
száguldozott ereiben, ujjai vágyakozva túrtak a sűrű hajba, miközben csókjuk
egyre szenvedélyesebbé vált. Amikor érezte, hogy Declan remegve húzza magához
közelebb, belemosolygott a csókba, és finoman, játékosan harapta meg annak alsó
ajkát, abban a pillanatban azonban, Declan megszakította a csókot, és döbbenten
nézett le rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése