Éld az életem 50. rész

50. rész

Declan szíve nagyot dobbant, amikor meglátta a hófehér ruhába öltözött nőt, akinek szépen ívelt szemöldöke érdeklődve ráncolódott össze. Láthatólag egyáltalán nem számított rá, hogy a férfi megjelenik az esküvőn, és Declan sem volt biztos benne, hogy jól tette, hogy idejött. Esze azt súgta, engedje el a nőt, és fogadja el, hogy más felesége lesz, nem őt választotta, szíve azonban nem akart belenyugodni. Tisztán érezte minden sóhajtásból, minden simogatásból, minden csókból, hogy Kimberly is ugyanúgy érez iránta, ahogy ő, és nem akarta kihagyni az utolsó esélyt arra, hogy meggyőzze, nekik egymás mellett a helyük. Egész éjjel ezen törte a fejét, és azon, amit a csapos mondott neki, végül úgy érezte, nem lenne fair Kate-tel szemben, ha vele vigasztalódna, és magával szemben sem, ha hátralévő életében azon kellene gyötrődnie, mi lett volna, ha eljön, és még utoljára beszél szerelmével.

- Segíthetek? – kérdezte Kimberly érdeklődve, és Declan elbizonytalanodott egy percre. Aki most vele szemben állt megint a régi Kim volt. Az, aki tartja a két lépés távolságot, akinek kihúzott testtartásából, felszegett állából, zöldes-barna tekintetéből árad a fölényesség. Ha nem tudta volna, ha nem tapasztalta volna már számtalanszor, hogy ez csak látszat, és a nő valójában nem ilyen, most egyértelmű elutasításnak könyvelte volna el, ahogy keresztülnézett rajta.

- Azért jöttem, hogy megakadályozzam ezt az esküvőt – jelentette ki határozottan, mire Kimberly szeme elkerekedett a meglepetéstől.

- Bocsánat, hogy mondja? – kérdezett vissza megrökönyödve, mire Declan közelebb lépett, és igyekezett nem tudomást venni a fájó szúrásról, melyet szívében érzett, amiért a nő magázza, azok után, ami történt közöttük.

- Tudom, hogy nem szereted a vőlegényedet! Engem szeretsz! – folytatta, mire Kimberly elnyomott egy mosolyt, ahogy rájött, a férfi összetéveszti húgával. Anélkül, hogy válaszolt volna, alaposabban szemügyre vette testőrét, akinek sosem szentelt különösebb figyelmet annak idején. El kellett ismernie, hogy leszámítva hétköznapiságát, Kate-nek határozottan jó ízlése volt. Sötét haja homlokába hullott, sötétkék szeme elszántan csillogott, a fehér ing tökéletesen passzolt a fekete farmerhoz, mely izmos lábára feszült.

- Aha, értem – bólintott komolyan – azt hiszem, van itt egy kis félreértés… -fogott volna bele, hogy felvilágosítsa a férfit, mert bár húga nem árulta el neki az igazat, ő úgy érezte, tartozik testvérének annyival, hogy Declan tudtára hozza, Kate iránt táplál érzelmeket, aki ráadásul facér.

- Nem értettem félre semmit! – rázta meg fejét Declan – ami kettőnk között történt, az igaz volt, Kim! Sokkal igazibb, mint ez itt! – mutatott körbe a szobában, és ki az ablakon, ahol javában zajlottak az esküvői előkészületek. – Ne menj hozzá csak azért, mert félsz felvállalni, amit irántam érzel!

- Először is, én nem érzek maga iránt semmit! – emelte fel jobb kezének mutatóujját Kim, elcsendesítve Declan-t, mielőtt még jobban belebonyolódik a vallomásba – másodszor tisztázni szeretnék néhány dolgot…

- Így akarod távol tartani magad tőlem és attól, amit valójában érzel? – kérdezte hitetlenkedve Declan – visszaváltozol az elviselhetetlen modellé? Azzá, aki cinikus, önző, fennhéjázó? Azt hiszed, így meggyőzöl róla, hogy nem engem szeretsz? – záporoztak a kérdések, mire Kim felháborodottan kapkodott levegő után.

- Már megbocsásson! Milyen vagyok én? – akadt fenn a jelzőkön – én elviselhetetlen? Önző? – kérte ki magának, de Declan oda sem figyelt, csak folytatta.

- Szeretlek, Kim! Fújd le az esküvőt, és gyere velem! Még nincs későn! – kérlelte, de Kim határozottan rázta meg a fejét.

- Eszem ágában sincs! – jelentette ki sértetten – Téved, érti? Összetéveszt valakivel! – emelte fel mindkét kezét, miközben igyekezett összeszedni gondolatait, és felülemelkedni a sértéseken, amit az előtte álló a fejéhez vágott. Minden önérzetét le kellett győznie ahhoz, hogy Kate-re tudjon koncentrálni és arra, kötelessége segíteni neki azok után, amin keresztülment miatta. – Megmagyarázom…

- Gondolod, hogy a szavaid meggyőzőbbek lesznek, mint a csókjaid? – kérdezte kihívó tekintettel Declan, mire Kim érezte, hogy elfogy a türelme.

- Oké, figyeljen! Egy kicsit kezd már nevetséges lenni ez az egész helyzet – vett mély levegőt Kim – Én nem az vagyok, akibe beleszeretett! Nem engem csókolt, nem én viszonoztam az érzelmeit, világos?

- Miért gondolod, hogy ez az igazi személyiséged, és nem az, amilyennek mutattad magad, amíg együtt voltunk? Miért tértél vissza a Dallas előtti énedhez? – vágott ismét a szavába Declan, mire Kim elgyötörten simított végig homlokán, majd lassan kiengedte a levegőt, és mélyen a sötétkék szemekbe nézett.

- A Dallas előtti személyiség én vagyok! Soha az életben nem állnék össze egy testőrrel, érti? Nem mintha bajom lenne magával, egész tűrhetően néz ki, de azért mégis… - húzta el a száját lekicsinylőn Kim, és figyelmét elkerülte, hogy a kék szemekben fájdalom villan – ellenben van egy húgom, aki…

- Nem állnál össze egy testőrrel?  - kérdezte Declan a nő szavába vágva, majd a pillanat tört része alatt szelte át a szobát, és szorosan magához rántotta a nőt, akinek meglepetten akadt el a szava – mondd a szemembe, hogy nem szeretsz! – suttogta halkan, miközben teljesen megzavarta, hogy szíve még csak fel sem gyorsult arra, hogy karjai között tarthatja a nőt.

- Semmi akadálya! – vont vállat nyugodtan Kim – nem szeretlek! Most jobb? – kérdezte gúnyosan, és zöldesbarna szeme érzelemmentesen nézett bele a zavart kék szemekbe. Declan éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor nyílt az ajtó, és ő belenézhetett Kate döbbent tekintetébe, aki gyönyörűen nézett ki világoskék, spagetti pántos ruhájában, mely kihangsúlyozta karcsú alakját, tökéletes lábait. A V-kivágás ráirányította a figyelmet telt kebleire, vörösbarna haja ezúttal fodrászok keze munkáját dicsérte, míg a szolid smink kiemelte átható zöldes-barna szemét. A hosszúkás, könnycsepp formájú fülbevaló kecses nyaka vonalára vonzotta a tekintetet, melyen egy arany nyaklánc lógott, amiről Declan megesküdött volna, hogy Kim nyakában látta az esküvői ruhapróbán a fülkében, amikor segített felhúzni a cipzárt. Annak ellenére, hogy azt a nőt tartotta a karjaiban, akinek esküvőjét készült meggátolni, mégsem tudta levenni szemét annak ikertestvéréről, ami csak még inkább összezavarta érzelmeit.

- Ó, te jó ég! – hunyta le szemét a doktornő reményvesztetten, amint meglátta, hogy Declan a nővérét öleli, Kim unott arccal néz rá, ő pedig rájött, hogy ezúttal nem menekülhet az igazság elől – mit keresel itt? – kérdezte a férfitól, de annak nem állt módjában válaszolni, mert Kim megelőzte.

- Hugi, azt hiszem, téged keresnek – bontakozott ki Declan karjaiból, aki fejét kapkodva, összeráncolt szemöldökkel nézett hol az egyik, hol a másik nőre, de kérdezni nem volt ideje, mert ekkor Steve jelent meg.

- Mi a fenét akar maga itt?! – tört fel belőle dühösen, miközben odalépett hozzájuk, és egy mozdulattal rántotta el Kimberly-t Declan mellől, aki gyanakodva figyelte még mindig a két egyforma nőt, és ellenkezés nélkül hagyta – tűnjön el az esküvőnkről! – utasította magabiztosan Steve, miközben kék szemében harag cikázott, majd Kim-re nézett – meg tudod magyarázni?! – szegezte a kérdést menyasszonyának, ő azonban hitetlenkedve nevetett fel. – Azt mondtad, egyetlen csók volt az egész, tévedtél, és sosem ismétlődhet meg! Azt ne mondd nekem, hogy egy csók miatt szállt gépre, és utazott utánad Dallasba!

- Declan engem csókolt a szalonban, és azért jött, hogy lebeszéljen az esküvőről – nyögte nehezen Kate, mire mindhárman más-más okból néztek rá elképedve. – Sajnálom, Kim! Nem bírom tovább – tette hozzá könnyes szemmel, miközben Declan hitetlenkedve rázta meg fejét, de tekintetéből jól kiolvasható volt, hogy lassan összeáll benne a kép.

- Remek! Ennyit életem legszebb napjáról – nevetett fel szarkasztikusan Kim, amivel sikerült magára irányítania Declan figyelmét, akinek elakadt a lélegzete, amikor meglátta, hogy annak ajka körül megjelenik a kis gödröcske, de az arcának bal oldalán. Hirtelen minden világossá vált előtte, és azonnal megértette, miért állította a nő minden egyes alkalommal, hogy nem ismeri igazán, nem tudja, kit szeret valójában. Megértette, miért érezte azt annyiszor, hogy a nő, akibe beleszeretett, nem ugyanaz, mint, akit Dallas előtt védett, hogy miért keveredett ellentmondásba, miért tűnt úgy, mintha két különálló személyisége lenne, és miért érezte azonnal olyan közel magához Kate-et. Miért vonzódott hozzá olyan elemi erővel, hogy nem tudott uralkodni magán, és megcsókolta aznap este. Már tudta, miért volt olyan ismerős az a csók, miért vert gyorsan a szíve, és miért nem tudja kiverni a fejéből azóta sem. A tudat, hogy becsapták, hazudtak neki, mázsás súlyként nehezedett szívére, mely darabokra tört.

- Ezt… nem értem – túrt bele értetlenül sűrű, szőke hajába Steve tanácstalan arckifejezéssel, mire Kate felé fordult.

- Egy hónapig helyettesítettem Kimberly-t, hogy ő dolgozhasson – vallotta be bűntudattól gyötörve. Csak remélni merte, hogy ezzel nem teszi tönkre nővére boldogságát is, aki rosszallón nézett rá, de nem foglalkozott vele. Úgy érezte, ha most nem önt tiszta vizet a pohárba, soha többé nem lesz rá alkalma, ő viszont képtelen lett volna tovább hazudni. – Dallasba repültem, megszerveztem az esküvőt – mutatott körbe, miközben kerülte Declan tekintetét, aki komoran, hidegen nézett rá. – Mindezt úgy, mintha én lennék Kim. Helyet cseréltünk. Ő Párizsban volt, míg én New Yorkban.

- Tisztázzuk – vett mély levegőt Steve idegesen – az elmúlt egy hónapban a húgod a te életedet élte?! – kérte számon Kimberly-t, mire az, megvonta a vállát.

- Legalábbis egy részét – válaszolta könnyed hangon, majd összehúzott szemöldökkel nézett húgára – az nem volt benne a tervben, hogy összeszűri a levet a testőrrel! - jegyezte meg szemrehányó hangon, de Kate ügyet sem vetett rá, ő csak Declan-t figyelte, aki mozdulatlanul, rezzenéstelen arccal igyekezett felfogni a hallottakat.

- Hazudtál nekem?! – intézte szavait még mindig Steve a menyasszonya felé felháborodva, amint megértette, mi is történt valójában, mire Kim türelmetlenül felsóhajtott.

- Az ég szerelmére! Inkább örülj neki, hogy nem csaltalak meg! – fújtatott mérgesen, de Steve meg sem hallotta a védekezést, csak zaklatottan kezdett fel-alá mászkálni a szobában.

- Ezt nem hiszem el! Megígérted, Kim! Azt ígérted, te fogod szervezni az esküvőnket, hogy minden fantasztikus legyen! – szembesített ígéretével a nőt, mire az értetlenül nézett vissza rá.

- Az is lett, nem? Nézz körül, tökéletes! Életünk legszebb napja lenne, ha nem gyötrődnél itt egy elenyésző csúsztatás miatt! – húzta el a száját duzzogva, mire Steve mérgesen nézett vissza rá.

- Elenyésző csúsztatás?! Hazudtál! Becsaptál! – jelentette ki mélységesen megbántva, mire Kim felhúzott szemöldökkel nézett vissza rá.

- Ezek szerint, jobban örülnél, ha smároltam volna a testőrrel, de legalább az esküvőt én szerveztem volna? – dobta vissza a labdát, és amikor Steve tehetetlenül szorította össze száját, behízelgőn mosolyodott el – még van egy kis időnk a ceremóniáig. Mi lenne, ha kettesben megbeszélnénk ezt a kis… félreértést? – lépett közelebb vőlegényéhez, és érzéki mozdulattal simított végig annak mellkasán, de amikor már azt hitte, révbe ért, Steve hirtelen elkerekedett szemekkel nézett Kate-re.

- Ó, Istenem! Én megcsókoltalak téged! Annyira sajnálom! Kérlek, ne haragudj! – szégyenkezett rákvörös arccal Steve, mire Kate megbocsátón elmosolyodott, Kim azonban, felnevetett.

- Ennyire azért nem lehetett borzasztó – kacagott csilingelőn, és amikor mindannyian rosszallón néztek rá, összeszedte magát – jól van, én csak oldani akartam a feszültséget – jegyezte meg sértetten, amiért nem értékelték kellőképpen a humorát, majd legyintett, mint, aki könnyedén átlép ezen, és folytatta. -–Édes, mi lenne, ha elvonulnánk, és nyugodtabb körülmények között hagynád, hogy mindent elmagyarázhassak? -–vetette fel újra, miközben kérlelő pillantást vetett a férfira, ujjai pedig vőlegénye hófehér ingének gombjaival játszottak. Elégedetten mosolyodott el, amikor Steve bólintott. Miután elhagyták a szobát Kate Declan felé fordult, és szíve a torkában dobogott, amikor közelebb lépett hozzá.

- Dallas óta te voltál – szólalt meg most először a férfi, mióta kiderült az igazság, és ez sokkal inkább volt kijelentés, mint kérdés, Kate pedig bólintott, miközben tudta, élete legnehezebb beszélgetése vár rá, ami az egész életére hatással lesz.