24.
rész
Meghan idegesen lépett be kis lakásának
ajtaján. Kabátját türelmetlen mozdulattal rángatta le magáról, és akasztotta
fel a fogasra, táskája pedig ugyanolyan hirtelenséggel landolt a kanapén,
miközben lerúgta cipőjét, és anélkül, hogy egy pillantást is vetett volna a
mögötte néma csendben álldogáló nyomozó felé, útját egyenesen a nappali
sarkában kialakított bárpult felé vette. A polcon sorakozó italok többnyire
érintetlenül álltak katonás rendben egymás mellett, és csak akkor kaptak egy
kis levegőt, ha vendéget fogadtak, és megkínálták. Meghan soha nem ivott egy
korty alkoholt sem, nemcsak múltbéli emlékei miatt, hanem azért sem, mert
orvosként sosem tudhatta, mikor jön egy váratlan telefonhívás, hogy munkába
álljon. Most mégis úgy érezte, az elmúlt két nap után szüksége van valamire,
ami elfeledteti vele a történteket. Agya kíméletlenül skandálta fejében a pap
szavait, levetítve mellé apja elgyötört, levegő után kapkodó arcát, ahogy
tekintetével a bocsánatáért könyörög, miközben egy pohárba konyakot töltött, és
még mielőtt meggondolhatta volna magát, egyetlen hajtásra kiitta. Eric
szótlanul nézte a nőt, ahogy a második italt töltötte, és azt is ugyanolyan
gyorsan eltüntette a pohárból. Fogalma sem volt róla, mi történhetett, ki
lehetett a pap, kinek az érdekében próbált közbenjárni, de azt biztosra vette,
hogy Meghan múltjában kell keresnie a választ. Mialatt az aktákat, és az
atyától kapott leveleket a kanapé előtti dohányzóasztalra helyezte, a doktornő
már a harmadik pohárral töltött magának.
- Biztos
vagy benne, hogy ez a legjobb orvosság arra, ami fáj? – kérdezte halkan a
nyomozó, mire Meghan lassan megfordult, és a harmadik konyakkal a kezében,
fejét kissé oldalra hajtva, elhúzta száját. Tekintetén jól látszott, hogy
egyáltalán nem szokott hozzá szervezete az italhoz, és annak hatása máris
megmutatkozott.
- Nem!
– válaszolta hanyag nyugalommal – de egy próbát megér – vont vállat, miközben
ellökte magát a bárszekrénynek csak erős jó indulattal nevezhető komódtól, és
közelebb sétált a férfihoz. – A veszettség elleni oltásról sem tudta biztosan
Louis Pasteur, hogy beválik-e, nem igaz? – nevetett fel látszólag vidáman, mire
Eric megrázta fejét.
- Azt
hiszem, elég volt két konyak – lépett közelebb, és ki akarta venni a nő kezéből
a poharat, de az felháborodottan húzódott el tőle.
- Ne…
nyúlj… a dolgaimhoz! – figyelmeztette határozottan, és barna szemében olyan
ellenkezés izzott, hogy Eric jobbnak látta, ha inkább hagyja. Meghan lassan
hátat fordított, és amikor újabbat kortyolt az italba, erőt kellett vennie
magán, hogy csillapítsa rosszullétét. A konyak végig égette nyelőcsövét, gyomra
kavargott, de egyáltalán nem mulasztotta el a belső feszültséget és a haragot,
ami lelkét gyötörte. Mivel az alkohol nem váltotta be a hozzá fűzött
reményeket, csalódottságát a nyomozóra öntötte – Semmi jogod hozzá, hogy
megmondd, mit tegyek, vagy mennyit igyak! Ahhoz sincs jogod, hogy itt legyél!
Gyűlölöm, hogy itt vagy! – tört fel belőle mérgesen, de Eric továbbra is
rezzenéstelen arccal nézte a nő hátát. Tisztában volt vele, hogy az indulat,
amivel beszél, nem neki szól, sokkal inkább a helyzetnek, amin az elmúlt két
napban keresztülment. Ha őszinte akart lenni magához, várható volt, hogy
előbb-utóbb felszínre tör a sok feszültség, amit elfojtott magában a doktornő,
de jobban érezte volna magát, ha hathatósabb segítséget tudott volna nyújtani
annál, hogy áll, mint egy szobor, és tétlenül nézi a szenvedését.
- Ha
akarod, elmegyek – szólalt meg halkan, bár egy lépést sem tett az ajtó felé,
mire Meghan megfordult, és örömtelenül húzta félmosolyra ajkát, miközben
tekintete végig vándorolt az elegáns öltönyben lévő, kidolgozott testen.
- Azt
gyűlölöm a legjobban, hogy nem akarom – válaszolta olyan halkan, hogy Eric-nek
fülelnie kellett, hogy megértse, miközben az orvosnő letette a poharat kezéből,
és egészen közel lépett hozzá. Nem értette, miért, de zavarta, hogy ilyen
ruhában látja a nyomozót. Kétségtelenül vonzó volt, de úgy érezte, mintha nem
az a férfi állna előtte, akihez szokott. Túl elegáns volt, túlságosan megközelíthetetlen,
nyoma sem volt a lazaságnak, a kópés mosolynak, vagy a kócos tincseknek. –
Sosem szoktam inni – vallotta be színtelen hangon, majd folytatta – De elegem
van, tudod? – vett mély lélegzetet, és Eric nagyot nyelt, amikor megérezte,
hogy Meghan, miközben beszél, aprólékos mozdulatokkal kezdi kioldani
nyakkendőjét. Ujjai időnként hozzáértek bőréhez, de túlságosan bódult volt az
alkoholtól, hogy észrevegye, ahogy a férfi megborzong az érintésétől. –
Felejteni akarok! – sóhajtott mélyet, miközben végzett a nyakkendővel, és
egyetlen mozdulattal húzta le a férfi nyakáról, hogy aztán a kanapé támlájára
dobja. – El akarom felejteni, hogy ma kinek az életét mentettem meg… el akarom
felejteni, hogy Lisa meghalt, hogy orvos létemre, semmit sem tehettem érte…
Nap, mint nap, számtalan idegen ember életét mentem meg, de a legjobb
barátnőmön nem tudtam segíteni! És el akarom felejteni azt a nyavalyás papot! –
jelentette ki, felnézve a kék szemekbe, mialatt kipattintotta a férfi legfelső,
két gombját a fehér ingen, ujját pedig ingerlőn húzta végig a bronzbarna bőrön,
hogy aztán lejjebb vándoroljon, és végig simítson a széles, kidolgozott
mellkason. – Erre kell nekem a konyak. Hogy felejtsek. Ha csak nincs jobb
módszered arra, hogy a tudatom legmélyére űzzem a képeket az agyamból, akkor
hagyj békén – súgta, egészen közel hajolva a férfi ajkához, miközben Eric
érezte, hogyan gyorsul fel a pulzusa, ahogy a nő keze lassan lesimította
válláról a szürke zakót, mely hangtalanul esett a padlóra. – Nos? Ötlet? –
kérdezte, és várt néhány percet a válaszra, miközben elégedetten nézett végig a
férfin, aki így már inkább emlékeztette őt arra, akit egy évvel ezelőtt
megismert. Eric csak nehezen tudott figyelni. Sokkal jobban lekötötte a
doktornő keze, mely nyakán vándorolt, forró lehelete, melyen érezte a konyak
illatát. – Igen, erre tippeltem! – nevetett fel örömtelenül, miközben Eric csak
arra tudott gondolni, milyen szívesen megcsókolná a cseresznyeajkakat, melyek
csábító mosolyra húzódtak. Biztos volt benne, hogy tudna olyan módszert, amivel
egyiküknek sem jutna eszébe sem a kórház, sem a nyomozás, de azt is tudta, hogy
nem használhatja ki a doktornő helyzetét. Túlságosan sebezhető volt, túlságosan
elbódította az alkohol, és ha felejteni nem is tudott, a gátlásait oldotta annyira,
hogy merészen a szemébe nézzen. Amikor azonban a nő tenyere ismét végig szaladt
felsőtestén, már képtelen volt gondolkodni. Ösztönösen hajtotta lejjebb fejét,
hogy birtokba vegye az ajkait, de abban a pillanatban, amikor a doktornő
derekára fonódtak volna karjai, Meghan távolabb lépett tőle. – Szóval, jó
szórakozást az aktákhoz, én pedig, ha nem haragszol, visszatérek a
kísérletemhez! – jelentette ki, de ahogy indulni akart volna, hirtelen
megszédült, Eric pedig utánakapott, és magához rántotta, így akadályozta meg,
hogy el ne essen. Tekintetük egymásba kapcsolódott, és Meghan nagyot nyelt,
amikor megérezte a vékony ing anyagán keresztül a férfi testének melegét.
Emlékei között felrémlett a kórházi parkoló, ahogy a nyomozó vigasztalón
magához ölelte. Ellentétben Kenneth-tel, nem faggatózott, anélkül, hogy bármit
kérdezett volna, csak a karjaiba vonta, és nyugtatta. Mit sem törődve azzal,
hogy megfagy a csípős novemberi, montreal-i hidegben, zakójával melegítette, ő
pedig olyan biztonságban érezte magát az erős karok ölelésében, mint még soha
egész addigi életében. Amikor tenyerét megtámasztotta a férfi mellkasán,
döbbenten érezte meg, milyen gyorsan ver a szíve, és az sem kerülte el
figyelmét, hogy annak tekintete ajkára vándorol.
- Jobban
örülnék, ha a kísérlet helyett, inkább nekem segítenél az aktákkal – jegyezte
meg halkan Eric, miközben keze lágyan simogatta a doktornő derekát, és
figyelmét nem kerülte el, hogy Meghan nagyot nyel.
- Igazán?
– kérdezett vissza a doktornő, és amikor Eric bólintott, látszólag könnyedén
vonta meg vállát – mikor lett életcélom, hogy téged boldoggá tegyelek? –
vetette oda pimaszul, mire a nyomozó még közelebb vonta magához.
- Gondolod,
hogy engem az tesz boldoggá, ha aktákat nézegethetek veled? – kérdezett vissza
komoly tekintettel, és Meghan jól kiolvashatta a kék szemekből, mire gondol a
férfi. Agya kezdett kitisztulni, már nem homályosította el a két pohár konyak,
ami hirtelen ütötte meg fejét. A szédülés elmúlt, szíve vad ütemet diktált, és
érzékei képesek voltak felfogni a simogató kezeket, melyre azonnal reagáltak.
- Azt
hiszem… jobb lesz, ha lezuhanyozom – nyögte nehezen, miközben kibontakozott a
férfi karjaiból, és igyekezett választ találni saját reakciójára. Már azt sem
értette, honnan vette a bátorságot, hogy kioldja a nyomozó nyakkendőjét, és
megszabadítsa a zakójától, de a tudat, hogy mennyire vágyott a csókjára,
egyenesen rémisztő volt. Eric némán figyelte, ahogy a doktornő szinte bemenekül
a fürdőszobába, majd nagyot sóhajtott, és tanácstalanul ült le a kanapéra.
Ahogy hátradőlt, feje alatt megérezte a nyakkendőjét, és ismét felrémlett
előtte a kép, ahogy Meghan lassan kioldja, finoman megérinti bőrét a gallér
mentén, majd lehúzza nyakából, miközben ajka csak néhány centire volt az
övétől. Sosem gondolta volna, hogy ilyen érzékien is le lehet venni egy
nyakkendőt, de még most is libabőrös lett tőle, ha csak belegondolt. Hogy
gondolatait elterelje, megrázta fejét, és közelebb hajolva az asztalhoz,
kinyitogatta az aktákat, hogy ezúttal a doktornő társaságában, végig fusson
újra azokon. Mivel gyomra hangos korgással adta tudtára, hogy a mai nap
folyamán még semmit nem evett, telefonja után nyúlt, és pár perc leforgása
alatt pizzát rendelt. Kicsivel több, mint fél óra elteltével, a gőzölgő pizza
felett üldögélve már a negyedik aktát vette maga elé, amikor nyílt a fürdőszoba
ajtaja, és ő ösztönösen nézett abba az irányba. Szája elnyílt meglepetésében,
amikor meglátta a kilépő doktornőt, aki egy bő pólót viselt a rövid sort
felett. Telt keblei csábítón rajzolódtak ki a pamut anyagon keresztül, a
rövidnadrág pedig ráirányította a figyelmet hosszú, karcsú lábaira. Meghan
láthatóan semmit nem vett észre a nyomozó reakciójából, mert minden figyelmét
az asztalon lévő pizza kötötte le.
- Gondoltam,
éhes lehetsz – köszörülte meg torkát Eric, és szinte erőszakkal fordította
tekintetét a nőről az étel felé, majd önmagát kigúnyolva tette hozzá – Egy
igazi álomrandi. Pizza és sör – húzta el száját, így utalva rá, amikor egyszer
a doktornő azt mondta, ez a legtöbb, amit kinéz belőle, mire Meghan
szégyenkezve harapta be alsó ajkát, majd hirtelen elmosolyodott.
- Ez
nem randi – jelentette ki, mire Eric értetlenül nézett vissza rá. – Hiányzik a
sör – tette hozzá magyarázatképpen, mire a férfi is elmosolyodott, és
összehúzott szemmel mérte végig.
- Konyakra
sört? – kérdezte látszólag aggodalmasan, mire Meghan megrázkódott.
- Kérlek!
Inkább ne is említsd! – sóhajtott mélyet, miközben igyekezett elnyomni
szégyenérzetét a történtek miatt. Egyetlen mentséget talált magának
viselkedésére, méghozzá éppen azt, hogy soha életében nem ivott alkoholt, és
szilárdan megfogadta, hogy ez után sem fog. A tudat, hogy Eric nemcsak annak
volt tanúja, mit vált ki belőle az ital, de gyengeségének is, roppant kínosan
érintette. A férfi, mintha megérezte volna, mi megy végbe a nőben, megszólalt.
- Tányérok?
– kérdezte rezzenéstelen arccal, mire Meghan bólintott, és eltűnt a konyhában,
ő pedig erőnek erejével akadályozta meg, hogy utánanézzen, és hátulról is
megcsodálja a formás idomokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése