16.
rész
Eric kényelmesen dőlt hátra a fekete
bőrfotelben, miközben tekintetét lustán futtatta végig a szerényen, ízlésesen
berendezett irodában. A hatalmas asztalon egy számítógép, naptár, és notesz
kapott helyet, míg a fal mellett felállított, több soros polc szinte
roskadozott a szakkönyvek alatt. A fal hófehér egyhangúságát pusztán a
bekeretezett diplomák és elismerések szakították meg, de azok is katonás
rendben, egyforma távolságra egymástól. A nyomozó szeme azonnal kiszúrta a
spanyolországi program elvégzését tanúsító oklevelet, és halványan
elmosolyodott, amikor meglátta, hogy azt is kitűnő eredménnyel végezte el a nő.
Amikor nyílt az ajtó, szíve gyorsabb ütemre váltott, és nagyot nyelve nézett
bele a döbbenten rászegeződő barna szemekbe.
- Te
mit keresel itt? – kérdezte Meghan, miközben lassan bezárta maga mögött az
ajtót, de nem ment közelebb. Szívéből igyekezett kiirtani a remény sugarát,
mely azt zakatolta, hogy talán azért jött a férfi, mert szeretné megbeszélni
azt, mi történt aznap este, amikor olyan hirtelen elhagyta.
- Diane
azt mondta, itt megvárhatlak – odázta el a választ látszólag nyugodtan Eric,
miközben jobbra-balra hintáztatva magát a széken, le sem vette a szemét a
doktornőről. Meghan már éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor hirtelen
kivágódott az iroda ajtaja, és az említett nővér furakodott be rajta.
- Meghan!
Eric… - forrt torkára a szó, mire az orvosnő sokatmondón húzta fel szemöldökét
– vár az irodádban… - fejezte be a megkezdett mondatot halkabban, majd
feszengve elmosolyodott – már tudsz róla, igaz? – kérdezte teljesen
feleslegesen, és amikor Meghan továbbra sem válaszolt, csak száját
összeszorítva nézett rá, ajkának belső felét kezdte rágcsálni, és apró
léptekkel hátrálni kezdett. – Akkor én… most jobb, ha megyek… - vélte szaporán
bólogatva, de az orvosnő ezúttal sem válaszolt, ő pedig jobbnak látta, minél
előbb elhagyni a helyszínt. Amikor bezárult az ajtó, és ismét kettesben
maradtak, volt férje felé fordult.
- Miért
jöttél? – tette fel a kérdést másképpen fogalmazva, kimérten, és Eric igyekezett
figyelmen kívül hagyni a szúrást, mely szíve körül keletkezett, amikor lassan
felállt, és megkerülte az asztalt.
- Érted
– támaszkodott meg a hatalmas mahagóni asztal peremén, Meghan arcára pedig
azonnal kiült az értetlenség, így folytatta – be kell, hogy kísérjelek a
kapitányságra – tette hozzá, a doktornő pedig érezte, hogy a félelem
eluralkodik rajta.
- Miért?
Minden kérdésre válaszoltam már – fonta keresztbe karjait mellkasa előtt, hogy
a nyomozó ne vegye észre, mennyire remeg, mire Eric mélyet sóhajtott, és komoly
arcáról jól leolvashatta, hogy nincs más választása a férfinak.
- Felmerült
néhány dolog, ami miatt… muszáj bejönnöd velem – próbálta elhallgatni a helyzet
súlyosságát, de Meghan okosabb volt annál, és azonnal kiszúrta, hogy valamit
eltitkol előle.
- Gyanúsított
vagyok? – kérdezett rá egyenesen, mire Eric feszengve túrt bele sűrű hajába.
- Nem
azt mondanám, hogy gyanúsított vagy… - tért ki ismét a válasz elől, de Meghan
kíváncsian húzta fel szépen ívelt szemöldökét.
- Nem?
Akkor te mégis, hogyan fogalmaznál? – jött az újabb kérdés, de a választ nem
várta meg, azonnal folytatta – én láttam utoljára élve, veszekedtem vele a
halála előtt, volt indítékom, lehetőségem, és nincs alibim! Ha ezeken kívül még
felmerültek tények, ami miatt be kell vinned, akkor számomra elég egyértelmű,
hogy én lettem az első számú gyanúsított, Eric! – tört fel belőle, és hangjából
nem tudta elrejteni a félelmet, melyet a gondolat generált, hogy őrizetbe
vehetik, és megvádolhatják valamivel, amit soha nem követett el, neki pedig
fogalma sincs, hogyan mossa tisztára a nevét.
- Figyelj
rám! – lépett hozzá közelebb a nyomozó, és ösztönösen fogta meg karját.
Érintésétől elállt a nő lélegzete egy pillanatra, miközben a fehér köpenyen át
is érezte, hogy szinte égetik a férfi ujjai. – Nem lesz semmi baj, érted?
Bemegyünk, válaszolsz néhány kérdésre, és délutánra már kint is vagy! –
simított végig a nő arcán finoman, mire Meghan nagyot nyelt. Pillantása
találkozott az igéző kék szemekkel, melyből bátorítást olvashatott ki, neki
pedig minden erejére szüksége volt, hogy el tudjon szakadni tőle, és távolabb
lépjen.
- Rendben
– bólintott bizonytalanul, és figyelmét elkerülte a fájdalom, ami megjelent
Eric szemében, amikor eltávolodott tőle – menjünk! – vett mély levegőt, majd a
könyvekkel teli polc melletti, kétajtós szekrényhez lépett, és kinyitotta. Amikor
levette volna köpenyét, várakozón nézett volt férjére, aki azonban nem mutatta
jelét, hogy szándékában állni magára hagyni. – Szeretnék átöltözni – közölte,
burkoltan utalva rá, hogy menjen ki az irodából, mire a férfi kényelmesen
elmosolyodott, és hanyag eleganciával keresztbe fonva karjait, végig futtatta
pillantását a karcsú testen.
- Csak
nyugodtan – bólintott mosolyogva, és szemében a pimaszság szikrái jártak eleven
táncot – én nem tartalak vissza.
- Attól
félsz, hogy megszököm az ablakon át? – húzta fel szemöldökét gúnyosan a nő, így
utalva rá, hogy nem hagyja egyedül, mire Eric megrázta a fejét.
- Ha
attól félnék, már bilincs lenne a csuklódon, és nem adnám meg a lehetőséget,
hogy átöltözz – vonta meg vállait nyugodtan, mire Meghan elhúzta a száját.
- Ez
kinek lehetőség? Nekem vagy neked? – kérdezte csípősen, de Eric rezzenéstelen
arccal nézett vissza rá.
- Szerinted,
csak kukkolni szeretnélek? – kérdezett vissza válasz helyett olyan hangon,
mintha még a feltételezést is nevetségesnek tartaná. – Láttalak már hiányos
öltözetben, és ha erre vágyom, csak lehunyom a szemem, és magam elé képzellek –
felelte magabiztosan, majd azonnal meg is tette, amit mondott. Lehunyta szemét,
aztán lustán elmosolyodott, mint, aki valóban látja maga előtt a doktornőt,
mire Meghan először bosszúsan sóhajtott, végül, amikor a férfi kinyitotta a
szemét, büszkén felszegett állal nézett a szemébe.
- Gondolod,
hogy a képzelet és a valóság ugyanolyan? – húzta fel szemöldökét kihívón, és
figyelmét nem kerülte el, hogy volt férje ádámcsutkája nagyot ugrik, de arcáról
nem tudott leolvasni semmit. Bár tisztában volt vele, hogy a tűzzel játszik,
mégsem volt képes megadni magát. Anélkül, hogy pillantását egy percre is
elszakította volna a férfiról, lassan levette köpenyét és felakasztotta a
szekrény ajtajára. Ujjai rutinos mozdulatokkal oldották ki a zöld műtősnadrág
kötőjét, mely szorosan tartotta derekán a ruhát, majd keze a szintén zöld
felsőrész szélére vándorolt és ráérősen húzta egyre feljebb. Eric szíve egyre
őrültebb iramot diktált, szája kiszáradt, a levegő pedig a tüdejében rekedt,
amikor meglátta felbukkanni a selymes bőrt, a feszes hasat, és amikor Meghan
teljesen kibújt a ruhadarabból, és feltárultak előtte a telt keblek a csipkés
fehérneműben, már képtelen volt arra, hogy józanul gondolkodjon. Amikor a nő
hátat fordított neki, hogy kivegye ingét a szekrényből, néhány lépéssel a nő
mögött termett, kezét az egyik karjára fonva, maga felé fordította, másikkal
pedig nyakán simított végig, miközben homlokát az övéhez érintette. A két év,
amióta arra várt, hogy ismét ujjai alatt érezze puha bőrét, végtelen
hosszúságúnak tűnt, és most úgy érezte, belehal, ha nem érintheti meg.
- A
tűzzel játszol, ugye tudod? – kérdezte halkan, és forró lehelete szinte égette
a nő ajkát, aki megnedvesítette kiszáradt ajkát, miközben vére ész veszejtő
sebességgel száguldozott ereiben.
- Nem
először égetném meg magam veled – felelte ugyanolyan halkan, mire Eric mély
levegőt vett, ujjai pedig finoman simítottak végig a kecses nyak vonalán, majd
a nő hátán, és derekán, úgy vonva magához még közelebb. Meghan érezte, hogy a
férfi érintése nyomán bizsergés indul el gerince mentén, miközben azzal is
tisztában volt, hogy el kell távolodnia tőle. Már korántsem tűnt olyan jó
ötletnek, hogy meg akarta leckéztetni a nyomozót, akiről már biztosan tudta,
hogy az eltelt két év ellenére is ugyanúgy vonzódik hozzá, mint kapcsolatuk
elején, de azzal nem számolt, hogy ezzel a húzásával saját magát is bünteti. –
De szerencsére, tanulok a hibáimból, és nem követem el őket újra! – jelentette
ki, majd erőt vett magán, és megtámasztva tenyerét a széles mellkason, távolabb
akarta tolni magától a nyomozót, de az egy centimétert sem mozdult. – Engedj
el! – utasította bizonytalan hangon, Eric azonban csak továbbra is mélyen a
szemébe nézett, és úgy tűnt, egyáltalán nem akar engedelmeskedni. Bár tudta,
hogy esztelenség, amit művel, hiszen a nőnek vőlegénye volt, és látszólag
túllépett kettőjükön, de ahogy megremegett az érintésétől, az mást árult el
neki. Határozottan érezte, hogy még mindig hatással van rá, és annak ellenére,
hogy nem lehetett közös jövőjük, ő nem tudott elég erős lenni ahhoz, hogy
teljesítse, amit kér tőle.
- Miért
tenném? – kérdezte, miközben lehajolt a nő nyakához, és mélyen magába szívta a
két éve hiányolt barack illatot.
- Azért,
mert ehhez már nincs jogod! – remegett meg a hangja Meghan-nek, ahogy
megérezte, hogy Eric finoman belecsókol a nyakába – elváltunk – nyelt nagyot,
mire a nyomozó mélyet sóhajtott, és azonnal eltávolodott tőle, ő pedig
megfordult, így nem láthatta a kék szemekben megjelenő fájdalmat. Reszkető
kezekkel emelte le a fogasról fehér ingét, és bújt bele, de amikor be akarta
gombolni, ujjai nem engedelmeskedtek. Bosszúsan nyomott el egy szitkot magában,
amiért volt férje még mindig ilyen hatással van rá azok után, ahogy
megbántotta, végül összeszedte magát, és másodpercek alatt gombolta össze az
inget. Amikor a nadrágot akarta lecserélni, egy pillanatra megtorpant, ami Eric
figyelmét sem kerülte el.
- Kint
megvárlak – köszörülte meg torkát a nyomozó, aki okulva a korábban
történtekből, a legkevésbé sem akarta, hogy megint elragadják az érzelmei.
Mindkettőjük számára biztonságosabbnak találta, ha inkább kint várakozik, és
ahogy becsukódott mögötte az ajtó, Meghan lehunyt szemmel sóhajtott mélyet,
miközben fejét megtámasztotta a szekrény oldalán. Miután rendezte gondolatait,
gyorsan felöltözött, bezárta a szekrényt, és remélve, hogy hamarosan újra itt
lesz, készen állt, hogy csatlakozzon a férfihoz. Az utat a kapitányságig
szótlanul tették meg, ahol aztán a nyomozó előzékenyen kísérte be az egyik
kihallgató helyiségbe. A puritán berendezés egyetlen asztalból állt, négy
székkel, a szürke falak ijesztően ridegnek tűntek a mesterséges neonfényben, de
a legbizarrabb mégis a hatalmas tükör volt, amely közvetlenül Meghan székével
szemben fedte le az egész falat a padlótól a plafonig. Miközben idegesen helyet
foglalt, Eric is leült vele szemben, és éppen szóra nyitotta a száját, amikor
megjelent két, a doktornő számára idegen nyomozó. Az egyikük alacsony, köpcös,
sötét hajú férfi volt, erősen kopaszodott, míg a másik a szöges ellentéte,
magas, vékony, barna hajú, és mindkettejük szürke öltönyt viselt, mintha
összeöltöztek volna reggel.
- Kösz,
hogy behoztad, Taylor, innen átvesszük! – jelentette ki a magasabbik, mire Eric
úgy nézett rá, mint egy holdkórosra.
- Azt
szeretném én látni! – vetette oda flegmán, anélkül, hogy egy pillantásra is
méltatta volna őket, amikor hirtelen Bruce jelent meg, és megérintette a
vállát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése