23.
rész
Meghan lélegzetét visszafojtva nézett bele
a komolyan rászegeződő kék szemekbe, miközben Eric azon tűnődött, mit is
mondhatna a nőnek. Tisztában volt vele, hogy hibát követett el, amikor
megcsókolta, hiszen semmivel sem volt nagyobb esélye annak, hogy ezúttal
sikerülhet a kapcsolatuk, mint két évvel ezelőtt, mégsem cserélte volna el
ennek a csóknak egyetlen másodpercét sem semmiért. Az, ahogy a doktornő reagált
az érintésére, amilyen szenvedéllyel viszonozta a csókját, ahogy megremegett a karjaiban,
mégis reményt adott a számára, hogy talán igaz lehet, és Meghan még mindig
ugyanúgy szereti. Hitt benne, hogy meg tudják oldani az esetlegesen felmerülő
problémákat, ahogy azt is elhatározta, hogy ezúttal nem mond le róla, akárki is
kéri tőle.
- Nem
gondolod, hogy beszélnünk kellene arról, ami a liftben történt? – kérdezte
halkan, mire Meghan nagyot nyelt. Átkozta magát gyengeségéért, amiért nem volt
elég erős, hogy távol tartsa magát volt férjétől, de olyan régóta vágyott már
rá, hogy ajkán érezze az övét, hogy képtelen volt ellenállni. Érezni akarta a
gerincén végig futó bizsergést, azt, ahogy megremeg a karjaiban, át akarta
élni, amit senki más nem tudott kiváltani belőle rajta kívül, és egyetlen perc
erejéig el akart felejteni mindent az elmúlt két évből. A magányt, a sírással
töltött órákat, a fájdalmat, amit okozott neki. Tudta azonban, hogy egyiket sem
lehet meg nem történtté tenni, és bármennyire vágyott a férfira, meg kellett
védenie magát egy újabb csalódástól. Ezúttal sem tudott volna neki többet
nyújtani, mint, amit a házasságuk alatt, és Eric előbb-utóbb most is kevésnek
érezné, így kénytelen volt kihúzni karját a férfi kezei közül, és néhány lépést
távolodni tőle.
- Nem!
– jelentette ki határozott hangon, büszkén felszegett állal – véleményem
szerint, nincs, miről beszélnünk – tette hozzá keményen, mire Eric úgy érezte,
mintha szíven szúrták volna, és rezzenéstelen arccal bólintott.
- Igazad
van! – értett egyet, majd folytatta – elvégre, nem történt semmi! – fűzte
hozzá, és a választ meg sem várva, benyitott az ajtón, Meghan pedig gombóccal a
torkában követte. Az iroda tágas előszobájában, a hatalmas íróasztal mögött
ülő, 20-as éveinek végén járó, szőke, elegáns kosztümöt viselő nő érdeklődve
fordult feléjük, miközben szolidan lakkozott körmökben végződő ujjai megálltak
a gépelésben.
- Jó
napot! Miben segíthetek? – kérdezte udvariasan, mire Eric lehúzta oldaláról
jelvényét, és felmutatta.
- Eric
Taylor nyomozó, Dr. Jasper Hoy ügyvéd úrhoz jöttünk – válaszolta hivatalos
hangon, mire a titkárnő sajnálkozva tárta szét kezeit.
- Sajnálom,
de az ügyvéd úr nagyon elfoglalt – közölte látszólag együtt érző hangon, majd
másodpercek alatt fordította vissza minden figyelmét a munkájára, Eric azonban
nem adta fel. Közelebb lépett az asztalhoz, és lecsukva az ezüstszínű laptop
tetejét, nyugodtan nézett a felháborodottan hápogó nőre.
- Kénytelen
lesz ránk időt szakítani, különben az őrsön teszem fel a kérdéseimet! –
blöffölt rezzenéstelen arccal, de úgy tűnt, bevált, mert a titkárnő azonnal a
telefon után nyúlt, és bejelentette a vendégeket.
- Dr.
Hoy várja magukat – küldött bosszús mosolyt feléjük, mire Eric eltúlzott
hálával bólintott, és nyomában Meghan-nel, belépett az irodába. Jasper Hoy
magas, szikár férfi volt. Elegáns, méretre szabott, ránézésre is méregdrága
szürke öltönye alatt hófehér ing, és színben tökéletesen passzoló, szürke
nyakkendő tette még megnyerőbbé külsejét, miközben ódivatúan hátrafésült, sötét
haja, melybe itt-ott már ősz hajszál vegyült, többnek mutatta koránál a 40-es
éveinek közepén járó férfit. A mahagóni íróasztal mögött, kényelmes bőrfotelben
ülő ügyvéd hideg, kék tekintete érdeklődőn futott végig a látogatókon, miközben
ráérősen szívott bele cigarettájába, és az asztallal szemben álló, két székre
mutatott.
- Foglaljanak
helyet – játszotta az előzékeny, udvarias vendéglátót, majd a magas, jogi
könyvektől roskadozó polc mellett álló bárszekrény felé mutatott. –
Megkínálhatom esetleg Önöket valamivel?
- Nem!
– hárították el egyszerre a lehetőséget, mire Hoy megvonta vállát, és újabbat
szívott a cigarettából, majd egy kristályhamutartóban elnyomta.
- Kávét,
teát… egy pohár vizet? – sorolta tovább, de mindegyikre fejrázás volt a
felelet, végül Eric megunta, és közbeszólt.
- Nem
kérünk semmit, ellenben válaszolhatna néhány kérdésünkre – vetette fel, mire az
ügyvéd kényelmesen hátradőlt a foteljében, és várakozón nézett rájuk. – Ismerte
Dr. Donald Baker-t? – kérdezte, annak ellenére, hogy pontosan tudta, mi a
válasz, mégis kíváncsi volt, vajon van-e titkolni valója a férfinak.
- Hogyne
– felelt őszintén Hoy – az ügyfelem volt. Válóperes ügyvéd vagyok, és azért
keresett meg néhány hónappal ezelőtt, mert el akart válni a feleségétől – tette
hozzá, mire Eric és Meghan összenézett.
- Volt?
Már nem az ügyfele? – puhatolózott Eric, hogy kiderítse, tud-e a férfi Baker
haláláról, vagy pusztán tárgytalanná vált a válás, mire Jasper elhúzta a
száját.
- Halottak
nem szoktak elválni – adott választ a ki nem mondott kérdésre, majd sietve
hozzátette – a titkárnője hívott fel, hogy lemondja a ma délutáni találkozónk
időpontját. Ő mesélte, hogy szegény Donald-ot meggyilkolták – adott
magyarázatot jólinformáltságára, mire Eric bólintott.
- Miért
akart elválni a feleségétől? – jött a következő kérdés a nyomozótól, mire Hoy
elgondolkodott egy darabig, mintha nem lenne biztos benne, kiadhatja-e a
bizalmas információt – nézze, gyilkossági ügyben nyomozok, és minden nyom
fontos lehet – tette hozzá Eric határozottan, mire az ügyvéd bólintott.
- Donald
nem volt boldog ebben a házasságban – válaszolt nyugodt hangon, miközben
szórakozottan forgatta a gyűrűsujján lévő pecsétgyűrűt. – Sosem volt az.
Állítása szerint, csak azért vette el Amanda-t, mert szüksége volt az apósa
befolyására, hogy elnyerjen egy pozíciót a Montreal Megyei Kórházban, de ha jól
tudom, Amanda-t sem az őszinte szerelem vezérelte, amikor igent mondott. Nála
presztízskérdés volt, hogy egy orvos, egy érsebész feleségének mondhatta magát
– magyarázta, majd tanácstalanul tárta szét kezeit. – Természetesen, nem
működött a dolog, mindketten boldogtalanok voltak, de Amanda hallani sem akart
a válásról. Nem akart szégyenszemre elvált asszony lenni, nem illett volna bele
abba a körbe, ahol a társasági életét élte.
- Baker
titokban akarta tartani a válást? – szúrta közbe következő kérdését Eric, mire
Hoy bólintott.
- Kész
tények elé akarta állítani Amanda-t – felelte, miközben felállt, és az egyik
irattartó fiókjából előhúzott egy barna dossziét, majd visszaült a helyére, és
fellapozta. – Úgy akarta intézni, hogy a felesége már csak akkor szerezzen
tudomást a válásról, amikor a papírokat kell aláírni. Nem ígérkezett könnyű
ügynek, és nem csak azért, mert az asszony nem akarta ezt az egész procedúrát –
ingatta meg fejét gondterhelten – az sem segített gördülékenyebbé tenni, hogy
Donald semmit nem akart adni a közös vagyonból.
- Ez
lehetséges? – szólalt meg most először Meghan, mire Hoy magabiztos mosolyt
küldött felé, ami inkább tűnt egy ragadozó vicsorgásának, mielőtt lecsap az
áldozatára.
- Egy
jó ügyvéddel bármi lehetséges! – húzta ki magát büszkén, így egyértelművé téve,
kire is gondolt ez alatt, majd folytatta – de nem lett volna egyszerű, mert
Donald-ot az apósa segítette abba a székbe, amiben ült, ergo, Amanda apja
nélkül képtelenség lett volna, hogy akkora vagyont felhalmozzon. Ennek
tükrében, joggal tarthatott volna igényt a pénz felére. Ezt neki is elmondtam,
ahogy azt is, hogy csúnya válásnak nézünk elébe. Ismerem a feleségét, nem adja
könnyen, amit az övének hisz, már pedig ő Baker-t és a vagyont is akarta.
- Elképzelhető,
hogy valahogy a fülébe jutott a válás híre? – tapogatózott finoman Eric, mire
Hoy töprengve ráncolta össze szemöldökét.
- Nem
tudom teljes mértékben kizárni a lehetőségét – válaszolt őszintén – a
titkárnőmért kezeskedem, tőle biztosan nem szivárgott ki a dolog, ahogy én sem
mondtam nyilvánvalóan semmit Amandának, de… - akadt el egy pillanatra, majd
óvatosan simított végig lenyalt haján – de számtalanszor beszéltem Donald-dal
telefonon, akkor is, amikor éppen otthon volt. Nem lehetetlen, hogy
meghallhatta egy-egy telefonbeszélgetésünket.
- Köszönöm,
ügyvéd úr! – állt fel Eric, miközben bőrkabátja belső zsebébe nyúlt, és egy kis
kártyát húzott elő – itt hagyok egy névjegyet! Ha bármi eszébe jut, ami fontos
lehet, kérem, hívja fel a kollégámat, Bruce Freeman!
- Ne
magát hívjam? – értetlenkedett az ügyvéd, mialatt elvette a műanyag lapot, de a
nyomozó megrázta a fejét.
- Tudja,
nekem nincs mobilom! Megrögzött technikaellenes vagyok! – hazudta szemrebbenés
nélkül, majd oldalán a doktornővel elhagyták az irodát, Hoy pedig döbbenten
nézett utána. A liftben szinte tapintani lehetett közöttük a feszültséget, de
ellentétben a korábbiakkal, Eric ezúttal egyáltalán nem próbálkozott. Meghan
nem tudta, hogy örüljön neki, vagy inkább csalódottságot érezzen, amikor
meglátta, hogy a nyomozó a lehető legtávolabbi sarokban áll meg, és láthatóan
alig várta, hogy leérjenek a földszintre. Amint kinyílt az ajtó, szinte
kimenekült a szűk helyiségből, hogy ne kelljen tovább a kísértés ellen
harcolnia, hogy ne érezze olyan intenzíven a nő illatát, mely elbódította
érzékeit. Amikor el akarták hagyni az előcsarnokot, Larry hirtelen felpattant a
székből, és útjukat állta.
- Hé,
maga! Médium, vagy mi a rosebb! – szólította meg a doktornőt, aki elnyomott egy
sóhajt, és érdeklődve mosolygott a férfira – azonnal mondja meg, hogy mi bajom
van egész pontosan! Tudni akarom! El fogok patkolni? – remegett meg a hangja, mire
Meghan nyugtatólag veregette meg a vállát.
- Igen
– bólintott, de azonnal folytatta, amikor meglátta, hogy az őr teljesen elsápad
– előbb-utóbb mind meghalunk, Larry! De a maga ideje még nem jött el – nyugtatta
meg mosolyogva – fogadja meg a tanácsomat! Kezdjen el mozogni, egyen kevesebb
húst, több zöldséget, és keresse fel a kezelőorvosát! – próbálta rövid úton
lezárni a dolgot, de Larry nem elégedett meg ennyivel.
- Mégis,
mi bajom van? Komoly? – aggodalmaskodott tovább, mire Meghan lemondón torpant
meg ismét.
- Komollyá
akkor válik, ha figyelmen kívül hagyja, amit mondtam– adott kitérő választ,
mert egyáltalán nem akarta elárulni, hogy orvos, nehogy gyanút keltsen a
férfiban, de az nem adta fel, csak továbbra is várakozón nézett rá, mire égnek
emelte a szemét – magas a koleszterinszintje, érti? Ez veszélyessé válhat, ha
nem foglalkozik vele! – zárta le a beszélgetést, majd a lehetőségét is elfojtva
annak, hogy amaz további kérdéseket tegyen fel, megkerülte, és Eric-kel a
nyomában, elhagyta az épületet, Larry pedig hitetlenkedve nézett utána.
- Elképesztő!
Ezek a médiumok tényleg mindent látnak! – ingatta meg a fejét, majd lassan
visszasétált a pult mögé, és a telefonja után nyúlt, hogy időpontot kérjen
orvosához, akit többnyire csak évente egy alkalommal szokott felkeresni, amikor
feltétlenül szükséges volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése