20.
rész
Eric mérgesen nézett Linda-ra, aki
ártatlan arccal mosolygott vissza rá, miközben Meghan nem tudta eldönteni,
szimpatizáljon-e a nővel, aki első ránézésre kedvesnek és barátságosnak,
segítőkésznek látszott, sőt, mellé állt Eric-kel szemben is, hogy részt
vehessen a nyomozásban. Másfelől viszont nem tudta kiűzni a fejéből a
gondolatot, hogy talán a nyomozó aktuális barátnője, és azért olyan készséges
abban, hogy ne kelljen itt maradnia, mert nem akar egy fedél alatt lenni a volt
feleséggel. Ennek azonban ellentmondott, hogy nyilván azt sem szívesen fogadta
volna el, hogy ők ketten együtt legyenek a nap 24 órájában Eric-kel, így
viszont már teljesen összezavarodott, hogy mit gondoljon.
- Nem
tartunk igényt a segítségedre, már így is visszaélünk a jó szíveddel – szűrte
fogai között Eric figyelmeztetőleg Linda felé, kirántva ezzel Meghan-t a
gondolatai közül, mire amaz könnyedén legyintett.
- Ugyan!
Szívesen teszem, nem okoz problémát! – hárította el az egyértelmű
visszautasítást, mire Eric kék szeme megvillant.
- De
nekem igen! Komoly problémát okoz, hogy velem legyen, érted? – jelentette ki,
de igazából fogalma sem volt, mi jelentene nagyobb gondot. Az, hogy megvédje a
doktornőt a lebukástól, vagy egy esetleges veszélytől, vagy az, hogy állandóan
a közelében legyen, anélkül, hogy megérinthetné, megcsókolhatná, elmondhatná
neki, hogy még mindig ugyanúgy szereti, mint két évvel ezelőtt, és ez sosem fog
megváltozni, függetlenül attól, mennyire fáj neki, hogy máshoz készül feleségül
menni.
- Nézzük
más oldalról a dolgot – javasolta Linda, és figyelmen kívül hagyta, hogy Eric
keskeny ajka bosszúsan összeszorul, csak tovább beszélt – szerinted, mennyi a
valószínűsége annak, hogy ha most itt hagyod, itt is marad, és nem áll neki
saját szakállára nyomozni? – vetette fel a logikus kérdést, mire Eric nagyot
sóhajtott. Bár utálta az egész helyzetet, és előre tudhatta volna, hogy ez lesz
a vége, ismerte a volt feleségét. Lisa halálakor sem tudta visszatartani, hogy
nyomozzon, és megpróbálja kideríteni az igazságot, miért hiszi egy percig is,
hogy amikor a saját bőrére megy a játék, kényelmesen odébb áll, és megvárja,
amíg lezárul az ügy. Kénytelen volt beismerni, hogy még mindig akkor van a
legnagyobb biztonságban, ha maga mellett tartja, még akkor is, ha ezzel
folyamatos kísértésnek teszi ki magát.
- Rendben
– egyezett bele fogait csikorgatva, mire Meghan meglepetten húzta fel
szemöldökét. Egyáltalán nem számított rá, hogy Eric beleegyezik, és nem tudta
eldönteni, hogy örüljön, vagy aggódjon, amiért Linda ilyen hatással tud lenni
volt férjére, miközben azzal próbálta nyugtatni magát, hogy pusztán logikusan
érvelt a nő, ezért tudta elérni, hogy Eric rábólintson a dologra. – Velem
jöhet, de még mindig nem tudom, hogyan érjük el, hogy ne ismerjék fel az első
alkalommal? – aggályoskodott tovább, mire Linda magabiztosan elmosolyodott.
- Ezt
a részét megoldom! – húzta ki magát büszkén, majd Meghan felé fordult – bízol
bennem? – kérdezte komolyan, mire az orvosnő elhúzta a száját, végül nehezen
bólintott.
- Azt
hiszem – motyogta, de hangjából jól kivehető volt a kétkedés, mire Linda
felnevetett.
- Nem
hibáztatlak, ha nem, hiszen nem is ismersz, de legyen jó ajánlólevél, hogy Eric
idehozott! – mosolygott rá fesztelenül, miközben közvetlen könnyedséggel fogta
meg kezét – gyere velem! – kezdte húzni az egyik hálószoba felé, amelyet
korábban a sajátjaként mutatott meg, de mielőtt eltűntek volna, még hátra szólt
válla felett a nyomozónak – nagyjából másfél, két órát kérek, addig foglald el
magad valamivel! – vetette oda, és felnevetett, amikor meglátta, hogy Eric
morcosan néz vissza rá. – Jobb, ha eltűnünk! – kacsintott a doktornőre, aki
ezúttal nem állta meg mosolygás nélkül, miközben a nyomozó igyekezett elnyomni
a belső hangot, mely folyamatosan azt suttogta, hogy óriási hibát követett el,
amikor belement, hogy Meghan vele tartson. Hogy gyorsabban teljen az idő,
kiment az autóhoz, és behozta a táskákat, majd helyet foglalt a kanapén, és
elővette zsebéből az eldobható telefont, melyről felhívta az egyetlen számot,
amit elmentett a készülékbe, és ami ahhoz a másik mobilhoz tartozott, amit
elrejtett Bruce fiókjában. Csak remélni merte, hogy társa rájön, honnan érkezik
a csengés, és felveszi. Néhány másodpercig nem jelentkezett senki a vonal
végén, és már éppen kezdte feladni a reményt, amikor hirtelen társa mély,
gyanakvó hangját hallotta meg.
- Freeman
nyomozó – szólt bele a férfi, mire Eric elmosolyodott, ahogy meghallotta,
milyen hivatalosan cseng a hangja.
- Eric
vagyok – mutatkozott be, és szinte hallotta, ahogy társa megkönnyebbülten
fellélegzik.
- Hol
a fenében vagytok?! – tört fel belőle a kérdés, de a választ nem várta meg,
csak tovább beszélt – a kapitány őrjöng, Stan és Pan epét hánynak az idegtől,
amiért volt képed megszöktetni Meghan-t, és azzal fenyegetőznek, hogy eljárást
indíttatnak ellened! Mégis, hogy képzelted ezt, Eric? – kérte számon
ingerülten, mégis visszafogott hangerővel, nyilván azért, hogy a kapitányságon
ne hallja meg senki, miről és kivel beszél.
- Azt
ne mondd, hogy meglepett – kerülte meg az egyenes választ egy kérdéssel
könnyedén Eric, mire Bruce dühösen fújtatott.
- Ismerlek
már egy ideje, de az még tőled is meredek, hogy megszöktetsz egy gyanúsítottat
az előzetesből! Van róla fogalmad, mibe keverted magad? Hogy mekkora szarban
vagy? – záporoztak a kérdések mérgesen, de Eric nem tudott haragudni társára,
hiszen tudta, hogy csak aggódik miatta.
- Igen,
tisztában vagyok vele, ezért is nem akartam szólni neked – válaszolta nyugodtan
– megpróbáltál volna lebeszélni róla – tette hozzá, és az, hogy nem érkezett
válasz, csak néma csend volt, egyértelművé tette a számára, hogy nem téved. –
De értsd meg, hogy nem hagyhattam, hogy börtönbe kerüljön! Ő nem csak egy
gyanúsított, Bruce! Ő a feleségem! – jelentette ki, mire barátja türelmetlenül
túrt bele hajába.
- A
volt feleséged, Eric! – hangsúlyozta ki a férfi, de nem tudta folytatni, mert a
nyomozó közbe szólt.
- Ártatlan,
és nem hagyom, hogy a rendszer áldozatává váljon! – hagyta figyelmen kívül a
célzást – Chuck és Victor magasról tesz az igazságra! Nekik csak az számít,
hogy valakit rács mögé juttassanak, én viszont nem fogom ezt tétlenül végig
nézni! – közölte olyan határozott hangon, hogy Bruce azonnal megérezte, nincs
értelme tovább ezen vitatkozni.
- Rendben!
Akkor mondjad, mit segítsek! – sóhajtott lemondón, de elszántan, mire Eric
megint elmosolyodott. A tény, hogy társa egy emberként sorakozik fel mögé, és
hajlandó segíteni neki, még inkább bebizonyította számára, amit eddig is
tudott, hogy a legjobb barátja, és mindenben számíthat rá.
- Sikerült
lenyomoznod, hogy kihez tartozik a szám, amit Baker hívogatott? – kérdezte,
majd azonnal hallotta, hogy társa szaporán lapozgat a jegyzetfüzetében.
- Igen
– jött a felelet, ő pedig türelmesen várta a folytatást – a telefonszám
tulajdonosa Dr. Jasper Hoy, ügyvéd, Montreal egyik felkapottabb negyedében – tette
hozzá, mire Eric gyorsan feljegyezte a nevet és a címet, amit nyomozótársa
bediktált.
- Köszi!
Megyek és beszélek vele – kapcsolta ki tollát, mire Bruce megköszörülte a
torkát.
- Nem
lenne jobb, ha inkább én mennék? – vetette fel, és hangjából jól kivehető volt
az aggodalom, de Eric megrázta fejét.
- Nem!
Nem akarlak még jobban belekeverni az ügybe, ráadásul sokkal nagyobb szükségem
van rád a háttérmunkában – hárította el a lehetőséget gyorsan Eric – te vagy
jelenleg az egyetlen, aki hozzáfér a rendőrségi adatbázishoz, és ha ott vagy,
informálhatsz arról, hol tart a nyomozás Meghan után. Tudnom kell, mennyire
járnak közel, hogy felszívódhassunk, ha forró lesz a talaj! – fűzte hozzá
magyarázatképpen, és úgy tűnt, ezzel sikerült meggyőznie a férfit, mert az
nagyot sóhajtott.
- Oké,
ebben van logika – értett egyet – mikor jelentkezel legközelebb?
- Ha
beszéltem az ügyvéddel, hívlak! Addig nézz utána Baker múltjának! Biztos vagyok
benne, hogy másnak is lett volna bőven oka arra, hogy kinyírja – kérte a férfit,
aki villámgyorsan jegyezte fel a kérést.
- Vedd
úgy, hogy elintéztem – ígérte magabiztosan, majd váltottak még néhány szót, és
bontották a vonalat. Eric fáradtan ropogtatta meg gerincét a kényelmetlen
kanapén, miközben a konyha felé pislantott. Mivel nem úgy festett a dolog, hogy
a két nő egyhamar kijön a hálóból, ahol eltűntek, úgy döntött, készít magának
egy forró kávét. Egy másodpercre megfordult ugyan a fejében, hogy kihasználja
az alkalmat, és mégis elmegy a doktornő nélkül, de biztos volt benne, hogy
Meghan nem ülne ölbe tett kézzel, hanem amilyen gyorsan csak lehet, meglépne,
neki pedig nem elég, hogy titokban kellene nyomoznia, még azért is aggódhatna,
hogy ne essen semmi baja. Miután beadagolt a kávégépbe, és elindította,
kényelmesen megtámaszkodott a pultnál, gondolatai pedig újfent a doktornő felé
kalandoztak. Nem értette, miért nem képes kiölni a szívéből a szerelmet, amit
iránta érez, annak ellenére sem, hogy tudja, más felesége lesz. Valahányszor
eszébe jutott, ahogy Javier átöleli a derekát, Meghan pedig rámosolyog, szívébe
élesen szúrt a féltékenység tüskéje, ő pedig egyszerre érzett haragot és
fájdalmat. Tisztában volt vele, hogy ő engedte el, ő mondta neki, hogy élje azt
az életet, amit szeretne, de szíve mélyén mindig is remélte, hogy ez az élet
mellette van. Remélte, hogy amikor hazaér Spanyolországból, ismét egymásra
találnak, bár esze azt súgta, a munka akkor is közéjük állna. Talán ez tartotta
vissza attól, hogy felkeresse a két év lejárta után. Éppen itt tartott
gondolatban, amikor a gép jelezte, hogy lefőtt a kávé, amit rutinos
mozdulatokkal öntött csészébe, és miután ízesítette tejjel és cukorral,
visszaindult a nappaliba. Ahogy óvatosan belekortyolt a forró italba, tekintete
gyorsan körbefutott a kényelmesen, visszafogottan berendezett házban. Örömmel
töltötte el a tudat, hogy Linda, mindazok után, amin keresztülment, új életet
tudott kezdeni. Éppen elhelyezkedett a kanapén, amikor meghallotta a háló felől
Linda hangját.
- Gyere
már! – biztatta a doktornőt nevetve – hidd el, hogy szuperül nézel ki! –
jelentette ki kétséget kizáró hangon, mire Eric is a hang irányába fordult, és
szája elnyílt a csodálkozástól, amikor Meghan jelent meg a nappaliban. A
korábban hosszú, hullámos barna tincsek helyett, most rövid, szőkés-barna haj
keretezte arcát, mely csak még inkább kihangsúlyozta gyönyörű, barna szemét,
melyben bizonytalanság, és szégyenlősség vibrált. Bár tudta, hogy Meghan 31
éves, ha most ránézett, 25-26 évesnél többnek a legnagyobb rosszindulattal sem
tippelte volna. A szolid, elegáns inget, derékig érő bőrkabátra, és egy fekete-fehér
mintás pólóra cserélte, a farmernadrághoz pedig, amely tökéletesen követte
karcsú testének vonalát, kiemelve hosszú lábait, és formás csípőjét, hófehér
sportcipőt húzott. Ahogy elhaladt előtte, Eric nagyot nyelve nézett utána, és
fejét kissé oldalra fordítva vette szemügyre hátulról is a nőt, mire Linda
játékosan bokszolta vállon, miközben Meghan megállt a tükör előtt, és döbbenten
nézett szembe magával.
- Linda…
igazad volt – szólalt meg hitetlenkedő hangon, miközben szeme nem győzte
befogadni a látottakat. A rövid, ujjakkal összeborzolt frizurából homlokába
hullott néhány tincs, oldalt nem takarta el fülét, és tarkójánál felszedték. Az
új forma és stílus egészen másnak mutatta arcvonásait, és szinte idegenként
nézett vissza magára. – Kizárt, hogy bárki felismerjen! Én sem ismerem fel
saját magam! – túrt bele hajába, fejét ingatva, miközben megpróbált
megbarátkozni a gondolattal, hogy már nem csiklandozzák nyaka vonalát a kóbor
tincsek.
- Nem
tudom, mit mondjak… – szólalt meg halkan Eric, miközben szemét egy pillanatra
sem vette le a doktornőről, aki zavartan mosolyodott el, és simított végig
tarkóján, melyet szinte meztelennek érzett, amikor pedig pillantásuk
találkozott a tükörben, érezte, hogy szaporábban kezd verni a szíve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése