26.
rész
Meghan tekintete észrevétlenül futott
körbe az elegánsan berendezett, tágas nappaliban, mely legalább akkora volt,
mint az ő lakása. A hatalmas, óriási, sík képernyős televízióval szemben kapott
helyet egy gyönyörű, hófehér bőrrel kárpitozott kanapé, két fotellel, és egy
üveglapú dohányzóasztal. A fal mellé állított polcon a könyvek és fényképek
között, ránézésre is méregdrága porcelánok, és falra akasztott, eredeti
festmények tették még fényűzőbbé a lakást. Miközben Amanda felemelt az
asztalról egy cigarettásdobozt, és rágyújtott a hosszú, vékony, kifejezetten
nők számára készült cigarettára, fejével a kanapé felé biccentett.
- Üljenek
le! – szólalt meg olyan hangon, mely inkább volt utasítás, mint ajánlat, de
amikor mindketten megrázták fejüket, komótosan kifújva a füstöt rántotta meg
vállát, és kényelmesen, keresztbe vetve karcsú, harisnyába bújtatott lábait,
foglalt helyet az egyik fotelben. – Donald utálta, hogy dohányzom – szólalt meg
váratlanul, majd gunyoros mosolyra húzta száját. – Folyton arról papolt, hogy milyen
rossz hatással van az erekre – szívott ismét mélyet a cigarettába, miközben
tekintete lassú lomhasággal vándorolt végig a nyomozón, és Meghan figyelmét nem
kerülte el, hogy elismerés csillan a szemeiben. – Azzal ijesztgetett, hogy
elvisz egy infarktus, vagy a tüdőrák, erre tessék! Ő patkolt el előbb –
nevetett fel hitetlenkedve, mint, aki még most sem hiszi el, hogy férje valóban
eltávozott az élők sorából, mire Eric és Meghan gyors pillantást váltottak. – A
sors fintora, mi?
- Megbocsásson
az őszinteségemért, Mrs. Baker, de nem tűnik túl letörtnek a férje halála miatt
– szólalt meg nyugodt hangon Eric, miközben helyet foglalt a kanapén, Meghan
pedig követte a példáját, mire Amanda rezzenéstelen arccal nézett vissza rá.
- Nem
is vagyok – ismerte el szokatlanul nyílt őszinteséggel a hangjában, majd
folytatta – van róla fogalma, milyen egy orvossal együtt élni? – kérdezte
érdeklődve, és észre sem vette, hogy mindkét vendége feszültebbé válik,
miközben tovább beszélt. – A műtétek miatt lemondott családi programok, a
túlórák, amikor az utolsó pillanatban telefonál haza, hogy mégsem tud elkísérni
a színházba egy „sürgős” eset miatt – emelte fel két ujját, így érzékeltetve az
iróniát – az éjszakai telefonok, a kórház… mindig csak az az átkozott kórház! –
vált indulatosabbá a hangja, de a másodperc tört része alatt szedte össze
magát, és büszkén szegte fel állát, úgy folytatta, ezúttal sokkal nyugodtabban.
– A ritka találkozások miatt egy idő után idegenekké váltunk egymás számára. Nem
ráz meg jobban a halála, mintha az egyik szomszédomat veszítettem volna el.
- Úgy
tudjuk, gyakran veszekedtek – jegyezte meg Eric, miközben tollal a kezében
szorgalmasan írt le mindent, ami a nő szájából elhangzott.
- Gyakran?
– nevetett fel hidegen, érzelemmentesen – Nem, nyomozó! – rázta meg fejét,
melynek hatására a szőke loknik fürge táncba kezdtek arca körül. – Mindig és
mindenen veszekedtünk! Donald csak az apám miatt vett feleségül, szüksége volt
rá, hogy bejusson a megyei kórházba – vallotta be higgadtan, és hangjában nyoma
sem volt a keserűségnek, vagy a fájdalomnak, amiért kihasználták. – Nekem is
imponált a gondolat, hogy orvos-feleség legyek, szóval, igent mondtam. Nem
kergettem hiú ábrándokat, tudtam, hogy ez nem szerelemházasság, de azért reméltem,
hogy legalább a kölcsönös tiszteleten alapszik majd! – húzta el száját, és most
először jelent meg érzelem az arcán, mely inkább volt bosszúság, mint
szomorúság.
- Nem
így lett? – kérdezte teljesen feleslegesen a nyomozó, miközben a mellette ülő
Meghan hitetlenkedve hallgatta, milyen ridegen beszél a halott férfiról, és a
házasságukról a nő. Nem tudta kiverni fejéből a gondolatot, hogy ha ő és Eric
nem válnak el, előbb-utóbb ők is erre a sorsra jutottak volna. Végül,
határozottan utasította el még a feltételezést is. Szerette a férfit, sőt, még
most is ugyanolyan szerelmes volt belé, mint kapcsolatuk elején, és biztos volt
benne, hogy ha Eric is harcolt volna ezért a kapcsolatért, közösen meg tudták
volna oldani a nehézségeket.
- A
legkevésbé sem! – rántotta ki Amanda hangja a gondolatai közül – Azon túl, hogy
a férjem egy rendkívül nagy barom volt, óriási egóval, és minimális
tehetséggel, állandóan a kórházban volt, haza csak aludni járt, később már azt
sem nagyon!
- Hol
töltötte az éjszakákat? A kórházban? – vetette fel látszólag kíváncsian Eric,
valójában azonban, az érdekelte, hogy az özvegy tudott-e arról, hogy férjét,
hol találja, ha éppen nincs otthon, így volt-e lehetősége a gyilkosságra.
- Ne
legyen naiv! – ingatta meg szánakozva a fejét Amanda – természetesen az egyik
szeretőjénél! Volt belőlük bőven! – tette hozzá epésen, mire Eric látszólag
együtt érzőn nézett vissza rá.
- Ez
gondolom, nagyon bántotta magát – jegyezte meg komolyan, de a nő csak
legyintett, miközben elnyomta a cigarettáját, és felállt. Ráérősen a szoba
sarkában található bárpulthoz lépett, és egy kristálypohárba aranysárga
whisky-t töltött magának.
- Az
elején még bosszantott – vont vállat unottan, mialatt aprót kortyolt az
italból, és egy másodpercig lehunyt szemmel élvezte az ízét – végül már ez sem
érdekelt.
- Miért
nem vált el tőle? – szólalt meg Meghan most először, mióta találkoztak, mire
Amanda hideg tekintettel nézett rá.
- Mert
ez volt az egyetlen mód, hogy megkeserítsem az életét! – válaszolta, és
szemében olyan mértékű gonoszság és kegyetlenség vibrált, hogy a doktornő hátán
végig futott a hideg. – Ez volt az én bosszúm – mosolyodott el sátáni
elégedettséggel. – Most először, nem én voltam az egyetlen, aki vergődött ebben
a házasságban!
- Ezek
szerint, tudott róla, hogy válni akar? – szúrta közbe kérdését a nyomozó, mire
Amanda rezignáltan bólintott.
- Igen
– erősítette meg szóban is metajelzését, majd becsmérlőn húzta el száját –
persze, nem tőle! Ahhoz túlságosan gyáva volt. Véletlenül hallottam meg egy
telefonbeszélgetést – adott magyarázatot rá, honnan származik az információja,
mire Eric ezt is gondosan lejegyezte.
- Mikor
látta utoljára a férjét, Mrs. Baker? – kérdezte mintegy mellékesen, fel sem
pillantva a jegyzettömbből, Amanda pedig unottan sóhajtott, mialatt
visszasétált, és a pohárral a kezében ismét helyet foglalt. Amikor Eric mégis
ránézett, kacér mosolyt küldött felé, és szabad kezével lassan simított végig térdén,
aminek hatására combjáig csúszott rövid szoknyája, Meghan pedig igyekezett
elnyomni a féltékenység zöld szemű szörnyét, amikor meglátta, hogy a nyomozó
tekintete odatéved a nő formás lábára.
- Lássuk
csak – gondolkodott alsó ajkát beharapva a nő – azt hiszem, aznap, amikor
meghalt. Kora este hazajött vacsorázni. Azt mondta, vissza kell mennie a
kórházba, én meg ráhagytam. Nem sokat beszéltünk.
- Nem
veszekedtek? – érdeklődött Eric, miközben égnek emelte szemét, ahogy
észrevette, milyen érzéki mozdulattal simogatja karcsú lábait a nő, és csak
arra tudott gondolni, hogy a mellette ülő doktornő, mennyivel kívánatosabb az egyszerű
farmerban és bőrkabátban, a maga visszafogottságával.
- Kivételesen
nem – rázta meg fejét, mire a nyomozó értetlenül ráncolta össze szemöldökét, és
elgondolkodva nézett az özvegyre.
- Akkor
mégis miért ágyazhatott meg magának az irodája kanapéján? – kérdezte közönyös
hangon, mintha nem is lenne igazán fontos, de Amanda így is kötekedésnek vette,
mert gyanakodva húzta össze a szemét.
- Honnan
tudjam? Gondolom, az aktuális szeretője nem tudta fogadni! – emelte meg kissé
hangját, majd sértetten húzta ki magát. – Egyáltalán, miért tesznek fel nekem
ilyen kérdéseket?
- A
férjét meggyilkolták – világosította fel nyugodt hangon Eric – szeretném
kideríteni, ki tette.
- A
kollégái azt mondták, már elkapták a gyilkost! – jelentette ki magabiztosan,
majd szája utálkozó grimaszba húzódott – valami doktornő, ha jól emlékszem.
Biztos vagyok benne, hogy Donald legújabb üdvöskéje! Másképp, hogyan lehetne
olyan fiatalon vezetői székben? – tette hozzá mély meggyőződéssel a hangjában,
mire Meghan érezte, hogy eluralkodik rajta az indulat, és csak neheze fogta
vissza magát, hogy ne adjon csípős választ a kijelentésre, Eric azonban
megelőzte.
- Egy
otthonülő háziasszonynak nyilván nehéz elképzelnie, hogy vannak nők, akik
önerőből is képesek vinni valamire – jegyezte meg csak úgy, mellékesen, halálos
nyugalommal, mire Meghan elnyomott egy mosolyt, Amanda arcára pedig először a
döbbenet, majd a mélységes felháborodás ült ki, ahogy szavakat keresve, tátogni
kezdett, de Eric folytatta – tud esetleg egy nevet mondani, hogy ki volt a
férje jelenlegi szeretője? – jött a következő kérdés, mintha a korábbi
kijelentés meg sem történt volna, mire Amanda szúrósan nézett vissza rá.
- Nem
tudok! Bármilyen hihetetlen, nem vezetek névsort róluk! – vágott vissza
nyersen, a nyomozó pedig visszafogottan, megértőn bólintott.
- Elárulná,
hol volt tegnap este 21 és 23 óra között? – nézett rá várakozón, mire az özvegy
lekicsinylőn húzta el a száját.
- Értem
már – jelent meg gúny a szemeiben – Tudja, véletlenül meghallottam, amikor
Caruso nyomozó a társával a doktornőről beszélt, akit a gyilkossággal vádolnak.
Hogyan is fogalmazott… - gondolkodott felhúzott szemöldökkel, majd, amikor
eszébe jutott bólintott – meg is van! Azt mondta, elég dögös, és minden
épelméjű férfi azonnal gerincre vágná – idézte fel szó szerint Victor szavait,
és arcára volt írva, milyen gusztustalannak tartja ezt a megnyilvánulást – De azt
azért nem gondoltam volna, hogy ez azt jelenti, gyorsan kreálnak egy átlátszó
vádat, és rám akarják majd kenni a gyilkosságot, hogy az a szuka megússza! –
vetette oda undorodva, mire Meghan keze ökölbe szorult, és jól látta, hogy
Victor kijelentésére Eric szeme is vészjóslón szűkül össze.
- Ezt
a kérdést rutinból fel kell tennünk! – szűrte fogai között visszafojtott
indulattal a hangjában a nyomozó – válaszoljon, ha kérhetem!
- Egy
jótékonysági estélyre voltam hivatalos! – felelte Amanda, de arcán jól
látszott, egyáltalán nem boldog, hogy engedelmeskednie kell. – Szerepelek a
vendéglistán, és többen is tudják bizonyítani, hogy 20 óra előtt ott voltam, és
csak hajnalban jöttem el!
- Köszönöm!
Ellenőrizni fogjuk! – állt fel Eric, és az ajtó felé indult, de amikor már
majdnem elhagyták a lakást, Meghan nem bírta tovább magában tartani a
véleményét, ezért megfordult, és lesújtó pillantással mérte végig Amandát.
- Tudja,
ne legyenek kétségei a házasságát illetően! Mindketten jól választottak!
Tökéletesen összeillettek a férjével! – jelentette ki rejtélyesen, mire az
özvegy értetlenül ráncolta össze szemöldökét, de válaszolni vagy kérdezni nem
volt ideje, mert Eric ujjai ráfonódtak a doktornő felkarjára, és percekkel
később már a liftben voltak, ahol mérgesen nézett volt feleségére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése