21.
rész
Eric képtelen volt arra, hogy elszakítsa
tekintetét volt feleségéről, akit gyönyörűbbnek látott, mint valaha. A rövid
haj kiemelte barna szemét, ráirányította a figyelmet kecses vonalú nyakára, kis
fülei eszébe juttatták a mély sóhajokat, mely tüdejéből szakadt fel,
valahányszor finoman a fogai közé vette azokat. A bőrkabát tökéletesen követte
testének vonalát, a póló és farmer összeállítás pedig, kislányos külsővel
rejtette el előle az érett nőt. Linda mosolyogva figyelte régi és új ismerősét,
ahogy némán, szótlanul egymásba kapcsolódott a tekintetük, és amit korábban
gondolt, hogy még mindig összetartoznak, csak még erősebbé vált benne.
- Zseni
vagyok! – jelentette ki elégedetten Linda, amivel elérte, hogy mindketten
zavartan néztek rá, ő pedig hangosan felnevetett, mire Eric bosszúsan ráncolta
össze szemöldökét. A tény, hogy annak ellenére nem tudja kivonni magát Meghan
hatása alól, hogy az már másnak a menyasszonya, és láthatólag túllépett
kettejük kapcsolatán, felbosszantotta.
- Ezt
azért nem mondanám! – fonta karba kezeit morcosan, és amikor Linda meglepetten
húzta fel szemöldökét, folytatta – nézz rá! Túl… túl… olyan… - kereste a
megfelelő szavakat, mire régi ismerőse várakozón sürgette.
- Túl
mi? – kérdezte, és hangjából nem tudta elrejteni a vidámságot, amivel csak még
inkább idegesítette a nyomozót, de láthatólag ez egy fikarcnyit sem érdekelte.
- Túl…
feltűnő! – találta meg végre a helyes kifejezést Eric, miközben volt feleségén
ismét végig futott a tekintete, és megköszörülte torkát – minden férfi
megfordul majd utána az utcán! Bámulni fogják! – tette hozzá, mire Meghan égnek
emelte szemét, és felsóhajtott, Linda pedig értetlenül rázta meg fejét. – Nem
lehetne, hogy mondjuk… kevésbé legyen… hogy ne legyen ennyire… - túrt bele hajába
zavartan, mire Linda megszánta.
- Gyönyörű?
– kérdezte somolyogva, így kisegítve a férfit, aki mérgesen nézett vissza rá.
- Például…
- motyogta morcosan, mire a nő felnevetett, és figyelmét nem kerülte el, hogy
Meghan elpirulva szánt végig ujjaival rövid haján.
- Mégis,
mit vársz tőlem? – tárta szét kezeit tanácstalanul Linda – Mit tehetek én
arról, hogy nem született bányarémnek? Akármit adhatnék rá, akkor is csak
megfordulnának utána a férfiak! Mégsem húzhatok zsákot a fejére! – jelentette
ki, mire Eric megrázta a fejét.
- Nem
is azt kértem! – válaszolta ingerülten, miközben egy percre sem vette le szemét
a doktornőről – de talán adhattál volna rá olyan göncöt is, amitől nem borul ki
bármelyik férfi, akinek van pulzusa! – mutatott nyitott tenyérrel demonstrálva
a nő felé, Linda pedig hitetlenkedve nevetett fel.
- Ez
csak egy póló, bőrkabát és farmer! Ha egy pasinak ettől felszökik a vérnyomása,
az szerelmes – kacsintott mindent tudón a nyomozóra, amire egy gyilkos
pillantás volt a felelet, Meghan pedig úgy érezte, itt az ideje, hogy véget
vessen a vitának. Egyre kényelmetlenebbül érezte magát, attól pedig, ahogy Eric
kék szeme végig futott rajta, valahányszor ránézett, melege lett, és erőnek
erejével kellett emlékeztetnie magát arra, mit tett vele a nyomozó, miért kell
távol maradnia tőle.
- Sajnálom,
ha szerinted, nem vagyok elég lepusztult, de kötve hiszem, hogy ebben a
szerelésben, bárki megfordulna utánam az utcán! – nézett farkasszemet a
nyomozóval, aki jól kiolvashatta az elszántan csillogó barna szemekből, hogy a
doktornő továbbra sem adja fel abbéli tervét, hogy csatlakozzon hozzá a
nyomozásban. – Szóval, ha befejeztétek a diskurzust arról, mennyire vagyok
feltűnő, talán fordíthatnánk időt arra is, hogy kiderítsük, ki ölte meg
Baker-t, és hogyan tudnám tisztázni a nevem! – tette hozzá, és amikor Eric
néhány másodpercig szótlanul nézett vissza rá, majd nagyot sóhajtott, és a
bejárati ajtó felé indult, Meghan égnek emelte szemét – köszönöm – artikulálta
némán, majd a férfi után ment. Egyikük sem vette észre, hogy Linda mosolyogva
figyeli őket, és elégedetten csapta össze tenyerét.
- Jaj,
de helyesek! – kuncogott vidáman, amikor becsukódott az ajtó, miközben helyet
foglalt a kanapén, és azon kezdte el törni a fejét, hogyan segíthetne nekik,
hogy egymásra találjanak. Eric ugyan csak annyit mondott neki a telefonban,
amikor felhívta, és a segítségét kérte, hogy egy régi ismerősét szeretné
elrejteni, de elég volt rájuk nézni, hogy tudja, jóval több van e mögött, mint
baráti ismeretség. Szinte izzott körülöttük a levegő, alig tudták levenni
egymásról a szemüket, és az ember akaratlanul is felesleges harmadiknak érezte
magát a közelükben. Nem tudta, milyen kapcsolat volt vagy van közöttük, de
abban biztos volt, hogy a segítségére lesz szükségük, ő pedig úgy érezte,
tartozik annyival a nyomozónak, hogy ezúttal ő segít neki rendbe tenni az
életét. Már csak azt kellett kitalálnia, hogy hogyan.
Eric szótlanul vezette az autót, miközben
minden erejével arra koncentrált, hogy véletlenül se nézzen a doktornőre, aki
elfordítva fejét, a kertvárosi tájban gyönyörködött. A zárt légtérben még
intenzívebben érezte a barack illatot, mely körbe lengte volt feleségét, és
valahányszor lenyúlt maga mellé, hogy sebességet váltson, ügyelnie kellett,
nehogy véletlenül hozzáérjen a feszes combokhoz. Átkozta Linda-t, amiért még
gyönyörűbbé varázsolta a nőt, megnehezítve őt elhatározásában, hogy távol marad
tőle.
- Hova
megyünk? – törte meg a csendet Meghan lágy hangja, miközben a férfi felé
fordult, és tekintete észrevétlenül siklott végig a markáns arcon.
- Jasper
Hoy-hoz – válaszolta Eric, anélkül, hogy egy másodpercre is levette volna
szemét az útról, és amikor Meghan várakozón hallgatott, folytatta – Dr. Baker
ügyvédje, és az utóbbi időben elég sokat beszéltek telefonon. Ha szerencsénk
van, tud adni egy kiindulópontot.
- Ha
szerencsénk van… - ismételte meg szkeptikus hangon, mire Eric futólag ránézett,
és figyelmét nem kerülte el a nyugtalanság, mely a doktornő arcán tükröződött.
– Meg ne sértődj, de nem tudok bízni az igazságszolgáltatásban – húzta keserű
mosolyra ajkát. – Minden ellenem szól, és úgy érzem a szerencse ide elég kevés
lesz – tette hozzá halkan, mire Eric megállította az autót a piros lámpánál, és
kihasználva az alkalmat a nő felé fordult.
- Bennem
bízz! – nézett mélyen a szomorú szemekbe, és nem állta meg, hogy kezével ne
simítson végig a doktornő nyakán, aki egy másodpercre lehunyta szemét, majd
erőt vett magán, és elhúzódott a férfitól, amennyire csak a szűk autó engedte.
- Bíztam
– nyelt nagyot, hogy így tüntesse el a gombócot a torkából, majd nagy levegőt
vett, és még mielőtt Eric reagálhatott volna a kijelentésére, folytatta –
Linda… kedves lány – váltott témát hirtelen, miközben igyekezett, hogy hangja
könnyedén csengjen, és ne lehessen kivenni belőle, mennyire érdekli, honnan
ismeri a férfi, vagy milyen kapcsolat van közöttük. – Régóta ismered? –
kérdezte csakúgy, mellékesen, mire Eric elnyomott egy mosolyt. Amikor Meghan
elhúzódott tőle, belesajdult a szíve, szembesült vele ismét, hogy elveszítette,
de az, hogy ennyire érdekelte Linda, megint reményt adott a számára. Mialatt
sebességbe tette az autót, és a zöld lámpa jelzésére tovább hajtott,
megrántotta a vállát.
- Nagyjából
egy éve – válaszolta könnyedén, és szeme sarkából a nő felé sandított, aki összehúzott
szemmel, érdeklődve várta a folytatást, Eric azonban a világ minden kincséért
sem árulta volna el Lindával közös történetüket. Bár tudta, hogy ostobaság,
mégis remélte, hogy legalább egy kicsit zavarná Meghan-t, hogy neki is van
valakije. – Közel állunk egymáshoz, bármikor számíthatok rá – tette hozzá, és
ebben még csak nem is hazudott, Meghan pedig igyekezett figyelmen kívül hagyni
az apró szúrást, mely a gondolatra jelentkezett szíve körül, hogy Eric Lindában
megtalálta azt, amit benne hiába keresett.
- Mégis…
mennyire közel álltok egymáshoz? – köszörülte meg torkát Meghan, és bosszúsan
szorította össze ajkát, amikor meglátta, hogy Eric szélesen elmosolyodik.
- Féltékeny
vagy? – kérdezte fél szemmel a nőre pillantva, mire az, égnek emelte a szemét.
- Felejtsd
el, hogy megkérdeztem! – vágta oda mérgesen, miközben karba fonta kezét, és az
ablak felé fordította tekintetét – egyáltalán nem érdekel! Csak azt szerettem
volna tudni, mennyire ismered azt, akinél ott hagytál volna megőrzésre – vágta
ki magát okosan, és egészen büszke volt a teljesítményére, gondolatban még
vállon is veregette magát, mire Eric csalódottan húzta el száját.
- Annyira
nem közeli, mint a te ismeretséged azzal a spanyollal – komolyodott el a
nyomozó, Meghan pedig először értetlenül nézett rá. Néhány másodpercre szüksége
volt, hogy rájöjjön, mire céloz Eric, és zavartan kezdett bólogatni, amikor
eszébe jutott, hogy az orvost a vőlegényeként mutatta be. A nagy káoszban, ami
körbevette, teljesen elfelejtkezett a férfiról, és kellett egy kis idő, hogy
ismét a menyasszony szerepébe képzelje magát.
- Javier
udvarias, kedves, romantikus férfi – sorolta a pozitív jelzőit az orvosnak, melyekkel
még csak nem is hazudott, hiszen mindegyik illett a férfira, mire Eric
utálkozva grimaszolt – nem volt nehéz közel kerülni hozzá! Hamar levett a
lábamról a figyelmességével – hazudta szemrebbenés nélkül, miközben a mellettük
elhaladó zöld övezetet ismét a városi nyüzsgés váltotta fel, a kis, kertes
házak helyett pedig több emeletes felhőkarcolók, és irodaházak tornyosultak az
utcán sétáló emberek fölé, akik sietősen igyekeztek a dolgukra.
- Dr.
Altman, mondja, hogy hívják azt, amikor az emberre hirtelen, minden előjel
nélkül tör rá a hányinger? – fordult féloldalasan Meghan felé, és arcáról jól
le lehetett olvasni a gúnyt, mire a doktornő elhúzta száját.
- Hipochondriának
– vetette oda, mire Eric elgondolkodva ráncolta össze szemöldökét, majd
megrázta fejét.
- Áh!
Megvan! – mosolyodott el elégedetten – undor! Ez az! – bólogatott bőszen, mint,
aki biztos benne, hogy megtalálta a választ a kérdésére, mire Meghan kíváncsian
nézett rá.
- Mi
zavar benne ennyire? Az, hogy orvos, vagy az, hogy boldoggá tesz? – kérdezte
érdeklődve, miközben Eric leparkolta az autót egy legalább 20 emeletes irodaház
előtt, és most felé fordult.
- Nem
érdekel, hogy orvos – rántotta meg vállát könnyedén, majd azonnal folytatta –
és nem tesz téged boldoggá – jelentette ki magabiztosan, és amikor Meghan
tiltakozni akart, egészen közel hajolt hozzá, tenyerét nyakára csúsztatta, úgy
nézett a szemébe, miközben ujjai tarkóját cirógatták. – Pontosan tudom, milyen,
amikor boldog vagy, Meghan – szólalt meg halkan, és figyelmét nem kerülte el,
hogy a doktornő idegesen nyalja meg alsó ajkát, ő pedig csak nehezen tudta
tekintetét elvonni a csábító ajkakról. – Amikor igazán boldog vagy! Amikor
nemcsak az ajkad, hanem a szemed is mosolyog! Ő sosem lesz hozzád olyan közel,
mint én voltam – tette hozzá, mire Meghan nagyot nyelt.
- Soha
nem is fog úgy megbántani, mint te – válaszolta nyugodtan, mire Eric arca
fájdalmasan megrándult, és lassan bólintva távolodott el a nőtől.
- Nem
is ajánlom neki! – jegyezte meg kemény hangon, mire Meghan meglepetten ráncolta
össze szemöldökét, de reagálni nem volt ideje, mert a nyomozó feltépte az autó
ajtaját, és kiszállt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése