22.
rész
Meghan egy másodpercet sem késlekedve
követte a férfi példáját, és ő is kiszállt a kocsiból, majd néma csendben
követte az impozáns épület hatalmas, tágas előterébe. Az ajtóval szemben egy
központi pult foglalt helyet, az oszlopos előcsarnokban pedig ránézésre is
méregdrága és hívogatóan kényelmesnek tűnő fotelek várták, hogy elüssék rajtuk
az időt, amíg az illető sorra került. Eric egyetlen mozdulattal rántotta le
oldalára csatolt jelvényét, és mutatta fel a pult mögött álló, szigorú
tekintetű, 50-es éveink elején járó, barna egyenruhát viselő biztonsági őrnek.
- Eric
Taylor nyomozó vagyok, Dr. Jasper Hoy-hoz jöttem – jelentette ki, és hangjából
jól kivehető volt, hogy a jelvénye eddig még minden ajtót megnyitott előtte. A
kissé túlsúlyos, kopaszodó őr, közel ülő, apró barna szemeit résnyire húzva
vizsgálta meg a jelvényt, majd tekintete a doktornőre vándorolt, és vastag,
sűrű bajusza alatt elismerő mosolyra húzódott húsos szája.
- Azt
ne mondja, hogy a kislány is rendőr – szívta meg fogát, miközben felnevetett még
a feltételezésre is, mire Meghan bosszúsan ráncolta össze szemöldökét. Egyre
inkább azt érezte, hogy korántsem volt jó ötlet hagyni, hogy Linda válassza ki
a ruhatárát, és érett, felelősségteljes orvos létére úgy nézzen ki, mint egy
tinédzser. Első mérgében dühösen vissza akart vágni a férfinak, végül
elmosolyodott, és helyette alaposan szemügyre vette.
- Nem,
nem rendőr vagyok – rázta meg fejét, miközben közelebb lépett, és
megtámaszkodva a pulton, egészen közel hajolt az őrhöz – hanem médium! A
látomásaimmal segítem a rendőrség munkáját – jelentette ki, mire Eric
szemöldöke a magasba szaladt, az egyenruhás pedig egy lépést hátrált tőle,
mintha azt vallotta volna be, hogy boszorkány, és az ördöggel cimborál.
- Na,
persze! – nevetett fel bizonytalanul, de az, hogy szeme ide-oda járt az előtte
állók között, sejteni engedte, hogy valamennyire mégis elhiszi, amit a doktornő
mond. – Én nem hiszek az ilyesmiben!
- Nem
baj! – szólt közbe unottan Eric – csak adja meg nekem Hoy irodájának számát, és
már itt sem vagyunk! – próbálta rövidre zárni, mire a férfi elszakította
pillantását Meghan-ről, aki magabiztosan mosolyogva, egy másodpercre sem vette
le róla a szemét és a pult alatt található számítógépbe pötyögött valamit.
- 14.
emelet, 217-es iroda – válaszolta látszólag nyugodt hangon, de amikor távozni
akartak, még utánuk szólt. – Ne higgye, hogy bevettem ezt a médium dumát! –
vetette oda, Meghan pedig úgy érezte, ha nem akarja, hogy a fickó
kíváncsiskodni kezdjen, vagy esetlegesen a rendőrségnél nézzen utána a
dolognak, tennie kell valamit. Alsó ajkát beharapva, közelebb lépett hozzá, és
komolyan nézett rá.
- Nem
kell elhinnie – rázta meg fejét lassan, mialatt farkasszemet nézett a férfival,
aki megbabonázva nézett bele a komolyan csillogó barna szemekbe, Eric pedig
érdeklődve várta a folytatást. – De tekintettel arra, hogy ilyen segítőkész
volt, adok egy jó tanácsot – folytatta nyugodt hangon, és elégedetten látta,
hogy az őr, akinek mellkasára feszülő barna ingén a Larry név volt olvasható,
összeráncolja szemöldökét. – Menjen el a háziorvosához, és vizsgáltassa ki
magát. Ha jók a megérzéseim, gondja lehet a májával – kacsintott rá
rejtélyesen, ami éppen elég volt ahhoz, hogy Larry arcából kifusson a vér.
- A…
májammal? Ezt mégis, honnan veszi?! Makk egészséges vagyok! – húzta ki magát,
amitől ingén pattanásig feszültek a gombok, mire Meghan ártatlan mosollyal az
ajkán tárta szét kezeit.
- Csak
egy megérzés, kedves Larry – szólította nevén a férfit, hogy még személyesebbé
váljon, majd folytatta – nem is biztos, hogy igazam van, elvégre, csak egy
médium vagyok, aki tévedhet. De jobb félni, mint megijedni, nem? – tette hozzá,
majd a választ meg sem várva, magára hagyta az őrt, aki nagyokat nyelve vakarta
meg feje búbját, Eric pedig elfojtva nevetését, követte a nőt a liftekhez. Amint
beszálltak, Meghan nagyot sóhajtva támaszkodott meg az ajtóval szemközti
falnál.
- Médium?
– kérdezte somolyogva a nyomozó, mire a doktornő megrántotta a vállát.
- Azt
talán elhitte volna, hogy rendőr vagyok? – kérdezett vissza válasz helyett,
Eric pedig megrázta a fejét.
- Ebben
a szerelésben? Kizárt – értett egyet, de amikor Meghan reagálni akart, nem
adott rá időt, csak tovább beszélt – azért elég kockázatos lépés volt
májbetegséget jósolni szegény fickónak – nevetett fel halkan, mire a doktornő
fáradtan hunyta le szemét.
- Nem
jósoltam – sóhajtott mélyet, így elnyomva egy ásítást, majd folytatta – a
szemhéj bőrén láthatóak voltak a koleszterin-lerakódások. Ezek sárgás színű, a
felszínből kitüremkedő foltok, úgynevezett xantelazmák, amelyek nagy mennyiségű
koleszterint tartalmaznak. A koleszterin két úton kerülhet be a szervezetünkbe.
Egyrészt állati eredetű ételekkel, másrészt a máj is termel ilyen anyagot. Ha
szerencséje van, az orvosa csak diétára fogja, ha nincs, úgy legalább kiderül,
hogy egy genetikai öröklődésnek köszönhetően halmozódik fel a vérében.
Mindenképpen jól teszi, ha elmegy kivizsgáltatni, mivel a felesleges
koleszterin lerakódik az erekben, szív-, és érrendszeri megbetegedéseket okozva
– ért mondandója végére, Eric pedig döbbenten hallgatta. Mindig is tisztában
volt vele, hogy volt felesége kiváló orvos, mégis meglepte a tudása.
- Tehát
megmentetted egy infarktustól? – kérdezte mosolyogva, miközben tekintete
ráérősen futott végig a nő testén, aki még mindig lehunyt szemmel bólintott, és
észre sem vette, hogy a nyomozó lassan közelebb lép hozzá. Egyik kezét
megtámasztotta a nő mellett a falnál, míg másikat a zsebébe dugta, úgy szívta
mélyen magába az ismerős barack illatot. – Egészen elképesztő vagy – jegyezte
meg halkan, mire a doktornő meglepetten nyitotta ki szemét, amikor meghallotta,
hogy milyen közelről szól hozzá a férfi. Torka azonnal kiszáradt, és nagyot
kellett nyelnie, ahogy megérezte a nyomozó testéből áradó meleget.
- Beléptél
a személyes terembe – köszörülte meg torkát feszengve Meghan, így
figyelmeztetve a férfit, hogy túl közel van hozzá, mire az szélesen
elmosolyodott.
- A
személyes tered a kedvenc helyem – villant meg tekintete komiszul, mire a
doktornő megtámasztotta kezét a széles mellkason, és igyekezve figyelmen kívül
hagyni, milyen gyorsan ver a nyomozó szíve, megszólalt.
- Ne
csináld ezt, Eric – kérte halkan, bizonytalanul, de az egy centimétert sem
távolodott tőle, sőt, kissé lejjebb hajtotta fejét, annyira, hogy ajkát már
csak néhány milliméter választotta el a nőétől.
- Mit
csinálok? – kérdezett vissza, mialatt érezte, hogy ezt a kérdést saját magának
is feltehette volna. Tisztában volt vele, hogy Meghan már másé, máshoz készül
feleségül menni, ahogy azt is tudta, hogy távol kellene maradnia tőle, de
egyszerűen képtelen volt rá. Forró lehelete égette az övét, és minden porcikája
már csak arra vágyott, hogy megízlelhesse az ajkát, hogy megcsókolhassa, és
érezze, ahogy a doktornő ugyanolyan puhán, mégis érzéki szenvedéllyel
viszonozza a csókját, ahogy emlékezett rá. Zsebéből kivéve kezét, finoman
simított végig a doktornő nyakán, és figyelmét nem kerülte el, hogy az
szaggatottan veszi a levegőt, és egy másodpercre lehunyja szemét.
- Maradj
távol tőlem! – súgta Meghan, szinte könyörögve, miközben érezte, hogy pulzusa
vadul lüktet, ujjai pedig, ellentmondva kérésének, ráfonódtak a férfi
kabátjának gallérjára, Eric keze pedig lejjebb csúszott derekára, és egészen
közel húzta magához.
- Nem
tudok – válaszolta nagyot nyelve, és a következő pillanatban megtette, amire
már azóta vágyott, hogy újra meglátta volt feleségét. Ajka finoman simult rá a
nőére, nyelve izgatón futott végig alsó ajkán, és amikor Meghan felsóhajtva
engedett szabad utat, gyengéd, lassú táncra hívta. A doktornő karja ösztönösen
ölelte át a nyakát, és ugyanolyan szenvedéllyel válaszolt csókjára, ahogy
régen, miközben Eric halkan belenyögött a csókba, amint megérezte, hogy volt
felesége törékeny teste az övéhez simul. Nyelvük perzselő táncot járt, így
felfedezve a másik régóta hiányolt ízét, miközben csókjuk egyre szenvedélyesebbé
vált. Amikor Eric kissé eltávolodott tőle, és nyakát csókolta végig, Meghan
szaporán kapkodva a levegőt szólalt meg.
- Ez
a csók… nem változtat semmin – akadt el a lélegzete, amikor a nyomozó fogai
közé vette fülcimpáját, és finoman megharapta, mire Eric ránézett. Kék szeme
szinte izzott a vágytól, tüdeje le-fel emelkedett, mialatt homlokát a nőéhez
érintette, ujjai pedig bizsergetőn cirógatták annak tarkóját.
- Abszolúte
semmin! – értett egyet, majd ismét birtokba vette a cseresznyeajkakat, és forró
szenvedéllyel csókolta a doktornőt, aki úgy érezte, az egész teste lángol a
férfi karjai között. Annyira elmerültek az édes élvezetben, hogy észre sem
vették, időközben a lift felért a kívánt emeletre, és kinyílik az ajtaja. A
70-es évei közepén járó hölgynek, aki sötét lila kosztümben, karján egy kis
yorkshire-terrierrel várta, hogy beszállhasson, vörösre rúzsózott ajka
meglepetten nyílt szét, majd hófehér kesztyűbe bújtatott kezét szemérmesen
tette a kutyus szeme elé.
- Na,
de kérem! Micsoda viselkedés ez? – kérdezte felháborodottan, mire Eric és
Meghan lassan elváltak egymástól, és a nő felé fordultak, aki mérgesen
összehúzta ritka szemöldökét, úgy nézett rájuk. Szükségük volt néhány
másodpercre, hogy felfogják, mi történt, de amint sikerült, zavartan mosolyogtak
egymásra, és az ajtó felé indultak. Úgy tűnt azonban, az idős asszony még nem
végzett a kioktatással, mert folytatta – tessék kordában tartani a hormonokat,
fiatalok! – tette hozzá, de ők már semmit nem hallottak belőle, csak nevetve
odébb álltak.
- Jó
ég, tisztára, mintha az iskolai diri kapott volna rajta minket a szertárban –
rázta meg fejét még mindig vidáman Eric, majd elgondolkodva simított végig
állán. – Bár, ha jobban belegondolok, az is legalább ilyen kínos volt, amikor
Dr. Lyon előtt buktunk le az orvosi pihenőben, emlékszel? – kérdezte a
doktornőre mosolyogva, akinek lassan elhalt a nevetése, ahogy felidézte
házasságuk boldog perceit. Nem egyszer előfordult, hogy Eric meglepte a
kórházban, megvárta, amíg végzett, és elvitte vacsorázni, vagy színházba,
moziba mentek, vagy egyszerűen csak beugrott, hogy hosszan megcsókolja, mert
nem bírt várni, amíg hazaér. Akkor is így történt, amikor Dr. Lyon belépett az
orvosi szobába, és nem győzött szabadkozni, amiért megzavarta a fiatal párt.
- Ha
engem kérdezel, neki sokkal kínosabb volt – válaszolta Meghan, így mutatva,
hogy tisztán emlékszik, miről beszél volt férje. Amikor odaértek a 217-es számú
iroda elé, és már éppen készült, hogy belépjen, hirtelen megérezte karján Eric
kezét, ahogy visszatartja, ő pedig vadul dobogó szívvel fordult felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése