19.
rész
Meghan szótlanul, könnyeit nyelve lépett
ki a kapitányság épületéből Eric oldalán, aki komor, kifejezéstelen arccal
vezette egy civil autó felé. Amikor odaértek, megállította, majd finoman úgy
fordította, hogy le tudja venni a bilincseket a csuklójáról.
- Szállj
be! – utasította halkan, mire a doktornő engedelmeskedett. Miközben a nyomozó
becsukta a hátsó ülés ajtaját, figyelmét nem kerülte el, hogy volt felesége
végig simít csuklóján, melyen enyhe piros folt éktelenkedett a karperectől.
Lelkiismeret-furdalása lett a gondolatra, hogy ő okozta a sérülést, noha
mindent megtett azért, hogy ne szorítsa meg nagyon a bilincset, az mégis nyomot
hagyott az érzékeny, puha bőrön. Elnyomva egy sóhajt, megkerülte a kocsit, és
beszállt a vezető oldalra, majd indított. Mialatt besorolt a forgalomba, fél
szemmel a visszapillantó tükörbe nézett, és tekintete találkozott Meghan barna
szemével, melyből szomorúság, félelem és csalódás keveredését olvashatta ki,
majd a nő hirtelen elfordította a fejét, és inkább az ablak mellett elsuhanó
kirakatokat kezdte fürkészni. Képtelen volt arra, hogy belenézzen volt férje
szemébe, aki elárulta. Sosem gondolta volna, hogy képes lesz még egyszer úgy
megbántani, mint, amikor közölte vele, hogy nem teszi boldoggá, de az, hogy nem
hitt neki, és ő maga kattintott bilincset a kezére, ráadásul ezen még jól is
szórakozott a kollégáival, sokkal fájdalmasabb volt. Hogy könnyei ki ne
buggyanjanak, nagyot sóhajtott. – Sajnálom, ami bent történt – hallotta meg
Eric hangját, mire elhúzta száját.
- Csak
a munkádat végezted – közölte hideg, látszólag érzelemmentes hangon, miközben
Eric egy kereszteződéshez ért, és balra sorolt, ő pedig lehunyta szemét, hogy
ne lássa, hogyan gyérül el a látkép, hogyan tűnnek el a kirakatok, a több emeletes
házakat, hogyan váltja fel a kopár vidék, Montreal külterülete, ahova a megyei
fogház épült. Ebben az intézményben nemcsak a már bíróság által elítélt rabokat
tartották fogva, hanem ide kerültek azok is, akik előzetes letartóztatásban
voltak, és a tárgyalásukra vártak.
- Amennyiben
ez alatt azt érted, hogy ki akarom deríteni az igazságot, és ezért mindent
elkövetek, úgy igen! A munkámat végeztem – válaszolta a nyomozó komolyan, mire
Meghan gúnyosan elmosolyodott.
- Igazság…
- ismételte meg a szót, és hangjából jól kivehető volt az irónia, és a csalódás
– kérdezhetek valamit? – kérdezte halkan, mire Eric belenézett a visszapillantó
tükörbe, de Meghan még mindig lehunyt szemmel, fejét hátra döntve a fejtámlára
várt a válaszra.
- Persze
– bólintott mellé a nyomozó, miközben újabbat fordult az autóval, a doktornő
pedig néhány másodpercig hezitált, hogy feltegye-e a kérdését. Ha a
büszkeségére hallgatott volna, akkor csendben marad, szíve azonban magyarázatot
követelt, ezért nagyot nyelt, és összeszedte minden bátorságát.
- Tényleg
ennyire rossz volt a házasságunk? – kérdezte olyan halkan, hogy Eric először
nem is értette, de amikor felfogta a kérdést, bűntudatosan rázta meg fejét.
Tisztában volt vele, hogy elvetette a sulykot a kihallgatóban, de semmi más
lehetőséget nem látott arra, hogy a két nyomozó átengedje neki Meghan-t.
- Életem
legszebb időszaka volt – válaszolt őszintén, mire a doktornő döbbenten nyitotta
ki a szemét. Először azt hitte, rosszul értette a választ, de elég volt
belenéznie a tükörből visszatekintő, tisztán csillogó kék szemekbe ahhoz, hogy
tudja, nem a képzelete játszott vele.
- Akkor
miért… - akarta választ kapni nemcsak arra, amit a kihallgatóban mondott a
férfi, hanem arra is, miért akart elválni, amikor feltűnt neki a környék is,
amerre autóztak. A sivár vidék helyett, amire számított, a kertvárosban
autóztak. Az út mentén hófehér, egy, vagy kétszintes családi házak álltak,
léckerítéssel. Kerti törpékkel, gyerekek számára kialakított játszóterek
csúszdával, hintával, vagy kerti bútorokkal hangulatosan berendezett udvarok
mellett haladtak el. Bár Meghan nem járt még ezen a környéken, abban biztos
volt, hogy nem a Montreal-i Megyei Börtön felé haladnak. – Hol vagyunk? –
kérdezte döbbenten, mire Eric megkereste tekintetét a tükörben, úgy válaszolt.
- A
kertvárosban – adta meg az egyértelmű választ, mire a doktornő közelebb
csúszott hozzá, és a két első ülésen megtámaszkodva hajolt hozzá egészen közel.
- Mit
művelsz? – kérdezte hitetlenkedve, de szívét boldogság járta át a tudatra, hogy
tévedett, amikor azt gondolta, volt férje bűnösnek hiszi, és a fogdába akarja
vinni.
- Kiderítem
az igazságot – felelte könnyed, mégis komoly hangon a férfi, miközben leparkolta
az autót egy egyszintes, sárgára festett családi ház járdaszegélye mellett,
melyhez kivételesen nem tartozott kerítés, és az udvaron is látszott, hogy
gyermektelenek a benne élők. Az egyetlen bútor egy hatalmas tölgyfa alatt álló
hintaágy volt, előtte egy kis, kerti asztallal.
– Itt biztonságban lehetsz, senki nem fog rád találni – fordult a nő
felé, így arcuk veszélyesen közel került egymáshoz. Meghan nagyot nyelve nézett
bele volt férje szemébe, majd tekintete akaratlanul vándorolt lejjebb a
keskeny, érzéki ajkakra, miközben felidéződött benne csókjaik emléke.
- Megszöktettél
– suttogta, és hangjából jól kivehető volt, hogy még most sem akarja elhinni,
hogy ez megtörtént, mire Eric halványan elmosolyodott.
- Nem
nézhettem tétlenül, hogy ártatlanul lecsukjanak – felelte, Meghan pedig
meghatottan nyelt nagyot. – Megígértem, hogy délutánra kint leszel, emlékszel?
– kacsintott rá komiszul, mire a doktornő könnyes szemmel, halkan felnevetett.
- Hiszel
nekem – állapította meg boldogan, és a megkönnyebbülés végig áramlott egész
lelkében, mire Eric bólintott. Miután végig nézte, hogy Chuck és Victor, milyen
kíméletlenül akarják rákenni a nőre a gyilkosságot, amelyről biztos volt, hogy
nem követte el, elhatározta, hogy kezébe veszi a dolgokat. Tudta, hogy
mindössze egyetlen órája van felkészülni a szöktetésre, ezért nem volt
vesztegetni való ideje. Mivel nem akarta Bruce-t is belekeverni, úgy tett,
mintha nem érdekelné a továbbiakban Meghan ügye, és azt hazudta, kávézni indul,
de első útja egy pitiáner bűnöző műhelyébe vezetett. Mivel a fickó adósa volt,
kérdés nélkül bocsátott rendelkezésére egy autót, majd hamarosan megszerzett
egy eldobható, lenyomozhatatlan telefont is. Ezt követően összepakolt maguknak
néhány holmit, és már csak várnia kellett, hogy félrevezetve öntelt, beképzelt
kollégáit, átvehesse volt felesége felügyeletét.
- Egy
percig sem kételkedtem – simított végig finoman a nő arcán, mire az érezte,
hogy gerince mentén elindul a jól ismert bizsergés.
- Ezt
nem teheted, Eric! – rázta meg fejét, így tiltakozva a helyzet ellen, majd
azonnal folytatta – az állásoddal játszol! Ha rájönnek, hogy megszöktettél…
- Valószínűleg
már tudják – vonta meg vállát könnyedén Eric, mint, akit egyáltalán nem
érdekelnek a következmények – nagyjából 20 perce a fogdában kéne lenned –
nézett órájára nyugodtan, majd elmosolyodott. – De ne aggódj! Itt nem találnak
meg! Linda-t nem tudják összekapcsolni velem, én pedig nyomozó vagyok, pontosan
tudom, hogyan tartsam távol magamtól a zsarukat! – jelentette ki magabiztosan,
miközben Meghan csak arra tudott gondolni, ki lehet ez a Linda. Fájó szívvel
gondolt arra, hogy talán egyike azoknak a nőknek, akik társaságot biztosítanak
volt férje számára éjszakánként, de még inkább fájt neki a gondolat, hogy ennél
komolyabbról lehet szó. Sokáig nem kellett töprengenie, mert kinyílt a családi
ház ajtaja és egy 20-as éveinek közepén járó, barna hajú nő sietett feléjük.
Eric amint meglátta, kipattant az autóból, Meghan pedig követte a példáját, és
a féltékenység zöld szemű szörnye környékezte meg, amikor meglátta, hogy a
nyomozó átöleli vendéglátóját, az pedig szorosan simul a karjaiba, majd amikor
elváltak, egymásra mosolyogtak.
- Szia!
– köszönt vidáman az ismeretlen a doktornőre. Kék szeméből kedvesség áradt,
telt ajkai barátságos mosolyra húzódtak, miközben kissé fázósan húzta össze
magán a farmeringet, mely tökéletesen követte karcsú vonalait – Linda Holmes
vagyok – nyújtotta kezét üdvözlésre, ő pedig néhány másodperc hezitálás után,
elfogadta azt.
- Meghan…
Altman – dadogta döbbenten, de arra esélye sem volt, hogy kérdezzen valamit,
mert ismét Linda szólalt meg.
- Gyerünk
befelé, még mielőtt szemet szúrnátok a szomszédoknak – hessegette őket
elnyújtott karmozdulatokkal a ház felé, mire azonnal engedelmeskedtek – imádok
a kertvárosban élni, de azt rühellem, hogy néhányan előbb tudják, mit
csináltam, mint én – nevetett fel csilingelő kacagással, és Meghan keserű
szájízzel hallgatta, ahogy Eric vele nevet. Miután bezárult mögöttük az ajtó,
egy otthonosan berendezett nappaliba érkeztek, melyből egy korszerű gépekkel,
és modern bútorokkal felszerelt, világos konyha nyílt, velük szemben pedig
folyosó vezetett a hálószobákhoz, és a fürdőhöz. – Ez itt a nappali, és a
konyha! Én imádom, hogy egybenyílik, mert így akkor is hallom a tévét, ha éppen
főzök. Arra van a fürdő, jobbra az én hálószobám van, balra a vendégszoba, az
lesz a tiéd – mutatott körbe a házban Linda udvariasan. – Érezd magad otthon! –
mosolygott rá szívélyesen, mire Meghan halványan mosolyogva futtatta körbe
szemét, Eric pedig úgy tűnt, menni készül.
- Még
egyszer hálásan köszönöm, Linda – mosolygott kedvesen a nőre, aki könnyedén
legyintett.
- Ugyan
már! Ez a minimum, amivel tartozom neked – jelent meg hála a kék szemekben,
Eric pedig szerényen vonta meg vállát, de amikor távozni akart, Meghan hangja
állította meg.
- Itt
akarsz hagyni? – kérdezte idegesen, mire a nyomozó kérdőn nézett rá, és arcáról
jól le lehetett olvasni, hogy ő elég egyértelműnek látta a helyzetet ahhoz,
hogy ez a kérdés fel se merüljön a nőben.
- Nincs
jobb ötletem, hogy hol lehetnél, amíg tisztázlak a gyilkosság vádja alól – vont
vállat tanácstalanul, mire Meghan karba fonta maga előtt a kezeit.
- Nekem
van! – jelentette ki, és a szemében megjelenő elszántság gyanakvásra késztette
Eric-et, aki néhány másodpercig farkasszemet nézett vele, majd amikor rájött,
mit forgathat a fejében a doktornő, hevesen rázta meg fejét.
- Kizárt!
Verd ki a fejedből! – utasította el azonnal, és egyikük sem vette észre, hogy
Linda, milyen jókedvűen, mosolyogva követi nyomon az eseményeket. – Felejtsd
el, hogy velem jössz! Itt maradsz, és pont! Itt biztonságban vagy! Éppen elég
lesz arra figyelnem, hogy engem ne szúrjanak ki a rendőrök! – érvelt okosan, de
Meghan makacsul nézett vissza rá.
- Az
én bőrömre megy a játék! Engem vádolnak egy gyilkossággal, amit nem követtem
el! Jogom van részt venni a nevem tisztázásában! – kötötte az ebet a karóhoz,
mire Eric örömtelenül felnevetett.
- A
legtöbb, amihez jelen pillanatban jogod lenne, egy ügyvéd! – vágott vissza
mérgesen, mert még a gondolat is halálra rémítette, hogy esetleg lebukhatnak,
és volt felesége mégis a megyeiben végzi. – Tetszik vagy sem, ezúttal én
döntök!
- Nem
akarok beleszólni, de szerintem, Meghan-nek igaza van – jegyezte meg halkan
Linda, mire mindketten felé fordultak. Eric bosszúsan, míg a doktornő elismerőn
pillantott rá. – Lássuk be, abból, amit meséltél róla, elég elszánt, makacs és
önfejű ahhoz, hogy amint kiteszed innen a lábad, meglépjen – közölte nyílt
őszinteséggel, mire Meghan összeráncolta szemöldökét, ahogy arra gondolt, vajon
miért mesélt róla volt férje, de a nő folytatta – most, hogy személyesen
találkoztunk, én is biztos vagyok benne, hogy megtenné. Ne haragudj, odáig
rendben van, hogy nálam lakik, de nem fogom erőszakkal itt tartani! Az
erőszakból egy életre elegem lett – villant meg kék szemében szomorúság, mire
Eric türelmetlenül túrt bele hajába.
- Értsétek
meg, hogy nem lehet! Meghan! – fordult volt felesége felé, miközben két kezét a
karjára fonta – te most szökevény vagy, érted? Estére tele lesznek a képeddel a
Híradók, reggelre pedig az összes lap lehozza majd a fotódat! Ha velem jössz,
azt kockáztatod, hogy valaki felismer! Még egyszer nem tudlak megszöktetni! –
hallatszott ki könyörgés a hangjából, és Meghan már éppen ráállt volna, hogy
megadja magát, amikor Linda köszörülte meg a torkát.
- Azt
hiszem, ebben tudok segíteni – kacsintott a doktornőre cinkosan, aki érdeklődve
nézett rá, Eric viszont rosszat sejtve ráncolta össze szemöldökét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése