Nem menekülhetsz 34. rész

 

34. rész

A mozdulat, ahogy Dean végigsimított tarkóján, semmi jót nem ígért Kate számára, aki egyre idegesebben várta, hogy a férfi végre befejezze a beszélgetést, és elmondja, mi történt. Alig néhány perccel később, miután Dean egy lapra feljegyzett pár mondatot, bontotta a vonalat.

- Mi történt? – kérdezte nem titkolt türelmetlenséggel a hangjában, mire Dean felé fordult.

- Egy fiatal lány holttestére bukkant két túrázó, nem messze innen, a hegy lábánál – válaszolt a férfi halkan, mire Kate érezte, hogy szíve a torkába ugrik. – Oda kell mennem – tette hozzá, és amikor szerelme bólintott, az ajtó irányába indult, de Kate hangja megállította.

- Veled megyek! – jelentette ki, és bár Dean először tiltakozni akart, de amikor pillantása találkozott az elszántan csillogó zöldes-kék szemekkel, már tudta, hogy hiábavaló lenne, így elnyomva egy sóhajt, bólintott. – Pár percet kérek csupán!

- Gondolod, hogy Messer-nek köze lehet hozzá? – kérdezte Dean, noha ő maga is azonnal erre gondolt, mire Kate megrázta a fejét.

- Nem! Biztos vagyok benne! – közölte, útban a lépcső felé, de a választ már nem várta meg. Kettesével szedve a fokokat igyekezett a szobájába, ahol aztán elővette fiókjából aranyozott jelvényét, és nadrágszíjára csúsztatta, majd a szokásos módon megkötötte nyakában a kék kendőt, amit korábban elfelejtett. Mielőtt lement volna Dean-hez, még bekopogott nagyanyjához, hogy elbúcsúzzon, és röviden vázolja, mi történt, húsz perccel később pedig néma csendben tették meg az utat a férfi szolgálati dzsipjében egészen a hegy lábáig. Már messziről lehetett látni, hol akadhattak rá a lányra, mert az előtte lévő tisztáson rendőrségi autók, egy fekete hullaszállító kisbusz, és egy civil jármű állt, mely valószínűsíthetően a halottkémhez tartozott. Miután kiszálltak a kocsiból, Kate nagy levegőt vett, és lenyelve a gombócot torkából, erőt véve magán közelítette meg a helyszínt, melyhez jó néhány métert kellett megtenni a tisztásról, egészen az erdő közepéig. A fák sűrű lombja jótékony árnyékot vetett fejük fölé a tűző nap elől, miközben egy sárga szalaggal a helyszínelők már körülkerítették a hegy lába előtti területet, mely közkedvelt kirándulóhely volt, nemcsak a családosok számára, akik előszeretettel keresték fel a közelben lévő forrást, vagy piknikeztek a kis patak mellett, hanem a hegymászók körében is, akiknek ez a hely tökéletes felkészülési lehetőséget biztosított egy-egy nehezebb, magasabb, nagyobb kihívást jelentő hegy meghódítása előtt. Kate tisztában volt vele, mit fog látni, amint közelebb ér, hiszen nem egy alkalommal találkozott már Messer kezének nyomával, mégis a rosszullét környékezte meg, amikor átverekedve magukat a helyszínelőkön, törvényszéki fotóson, és nyomszakértőkön, meglátta a fiatal, 20-as éveinek végén járó, barna hajú lányt. Az áldozat a hátán feküdt, természetellenes pózban, nyakánál, éppen ott, ahol Kate forradása is rejlett, egy széles vágás volt látható, körülötte azonban szokatlanul kevés vért láttak.

- Sheriff! – egyenesedett fel egy vékony, 50-es éveinek elején járó, ritkuló, őszes hajú férfi, aki gumikesztyűt viselt, és amíg oda nem értek, egészen közelről vette szemügyre az áldozatot. Most azonban felállt, és minden figyelmét Dean-nek szentelte, aki elnyomott egy sóhajt, amikor meglátta, kit küldtek ki a hivatalból.

- Mit tudunk? – szólalt meg Dean, mire egy fiatal, ugyanolyan egyenruhát viselő férfi állt meg mellettük, mint, amilyet Dean is hordott, és abból, ahogy bólintással köszöntötték egymást, egyértelmű volt, hogy a beosztottja.

- Egy házaspár erre kirándult – bökött fejével egy fiatal pár felé, akik egymásba kapaszkodva éppen a részleteket adták elő, ki tudja, hányadszor egy rendőrtisztnek, aki szorgalmasan jegyzetelt. A nő még mindig sokkos állapotban remegett, férje pedig vigasztalón simogatta, úgy próbáltak mindent elmesélni. – A férj vízzel akarta megtölteni a kulacsot, ezért letértek a kijelölt túraútvonalról. Így találták meg az áldozatot.

- Volt nála irat? – jött a következő kérdés Dean-től, miközben leguggolt a lány mellé, és összehúzott szemmel vette szemügyre a sérülését. Képtelen volt elvonatkoztatni attól, hogy Kate nyakán is hasonló heg van, és szíve összeszorult a gondolatra, hogy ha a társa nem érkezik időben, talán ő is így végezte volna.

- Igen – vett elő egy bizonyítéktároló zacskót a fiatal rendőr – a neve Kiara Rupert, 28 éves, a szomszéd városban lakik, titkárnőként dolgozik egy építkezési vállalkozó mellett. Két nappal ezelőtt jelentették az eltűnését – sorolta az információkat, mire Dean elmormolt egy szitkot orra alatt. Az áldozatnak nemcsak a monogramja volt ugyanaz, mint Kate-nek, hanem a kora is hasonló volt, és elnézve a kinézetét, több hasonlóságot is mutatott a nővel. Egyértelmű volt, hogy Messer műve lesz, és elég volt Kate-re néznie, összeszorított ajkára, összevont szemöldökére és ökölbe szoruló kezére ahhoz, hogy tudja, ezzel ő is tisztában van.

- Doki, mit tud nekünk mondani? – fordult most a halottkémhez, aki idegesen tolta fel orrára fekete keretes szemüvegét.

- Nos… – vett mély levegőt, miközben közelebb lépett az áldozathoz – A halál oka véleményem szerint, ez a vágás lehet– mutatott tollával a vágásra, majd elbizonytalanodott – persze, biztosabbat a boncolás után tudok mondani… - vakarta meg feje búbját, mire a rendőrök égnek emelték szemüket, de csendben maradtak, Kate pedig döbbenten nézett Dean-re, aki megvonta vállát.

- Azért, elég nagy a valószínűsége, nem? – kérdezett rá sokatmondón Dean, mire a férfi alsó ajkát rágcsálva bólogatni kezdett.

- Végül is, igen – állt volna rá, majd megrázta fejét. – De inkább elvitetem a laborba, és alaposabban megvizsgálom. A kevés vér miatt az is lehet, hogy először megölték, és utána vágták el a torkát… - gondolkodott hangosan, mire Kate nagy levegőt vett, és lenyelte a nyelve hegyére kívánkozó megjegyzést.

- Még valami? – tette fel szinte teljesen feleslegesen a kérdést Dean, mire a halottkém megrázta a fejét.

- Nem tudom biztosan… - vett elő egy hófehér ruhazsebkendőt fekete zakójának zsebéből, majd megtörölte verejtékező homlokát és orrát – talán merész kijelentés a részemről, de megkockáztatom, seriff – torpant meg egy másodpercre, majd drámai szünetet tartva, mélyen a férfi szemébe nézett – ez gyilkosság! – jelentette ki halk, misztikus hangsúllyal, mire Dean komoly ábrázattal nézett vissza rá.

- Azta… hát ez… váratlanul ért, doki – csendült ki enyhe szarkazmus a hangjából, mire néhány rendőr halkan nevetni kezdett, de az orvos észre sem vette, csak gyászos képpel bólogatott.

- Pedig így van – szipogott kettőt-hármat, majd folytatta – ilyen felületes vizsgálat után nem sokat mondhatok, de…

- Azért néhány dolog elég egyértelmű, vizsgálat nélkül is – jegyezte meg Kate sokatmondón, aki csak eddig volt képes magában tartani véleményét, mire az orvos meglepetten nézett rá, ő pedig folytatta – Például, biztos lehetne benne, hogy ez másodlagos helyszín, nem itt ölte meg. A vágásból ítélve, ami szinte egyik fülétől a másikig tart, jóval több vérnek kellene lennie! – jelentette ki, mire a halottkém bosszúsan húzta össze szemöldökét.

- Az eszébe sem jut, hogy már halott volt, amikor elvágták a torkát? – kérdezte magabiztosan, mire Kate bólintott.

- Eszembe juthatna, ha nem lenne a nyaka vonala merő vér! – mutatott ujjával a seb környékére, Dean pedig elfojtott egy mosolyt.  –  Amennyiben a halála után vágta volna el a torkát, úgy a seb környéke tiszta lenne. Jól mondom? – vetett kérdő pillantást az orvosra, és amikor az nem válaszolt, csak összeszorította keskeny ajkát, folytatta. – Ezen kívül, jól látható, hogy a kezét és a lábát összekötözték – mutatott ezúttal a nő csuklójára, melyen jól kivehető volt a kötél által okozott vörös csík, csak úgy, mint a bokájánál. – A szája körüli vörös duzzanat pedig azt jelzi, hogy ragasztószalaggal némították el. A boncolás során pedig bizonyítást nyer majd, hogy poszt mortem erőszak is történt, de ne keressen spermát, mert óvszert viselt az aktus idején – tette hozzá, mire a halottkém úgy nézett rá, mint egy földönkívülire. – Egyébként nagy valószínűséggel, semmiféle más nyomot sem fognak találni, ami a gyilkosra utalna.

- Kicsoda maga? – bukott ki belőle az első kérdés, ami eszébe jutott, mire Kate leemelte nadrágjának derékrészéről a jelvényét és az orvos orra alá dugta.

- Kate Reynolds, gyilkossági nyomozó – mutatkozott be pusztán a rend kedvéért, miközben tekintetét egy percre sem vette le Kiara-ról, aki vele ellentétben nem volt szerencsés, az orvos pedig alaposan szemügyre vette a jelvényt.

- Mi dolga itt a bostoniaknak? – akadékoskodott a férfi, leolvasva a jelvényszám alatti feliratot, mire Dean lépett oda hozzájuk.

- A nyomozó velem van, Harvey – próbálta kicsit enyhíteni a feszültséget, mely az orvosból áradt, ahogy szemét összehúzva, gyanakodva mérte végig Kate-et, aki azonban állta a pillantását.

- Szóval, idejött kíváncsiskodni, hogy a vidéki bunkók, hogyan tudnak megoldani egy gyilkosságot? – szúrta oda mérgesen, sértetten, mire Kate nemet intett a fejével, de a férfi csak folytatta – azt hiszi, csak mert Boston-ból jött, máris tudja minden kérdésre a választ? Elárulom, hogy nálunk meg szokás várni a boncolást, és ha majd én azt mondom, hogy poszt mortem erőszak történt, akkor az volt! Addig csak találgat!

- Nem találgatok! – vetett ellen Kate, és érezte, hogy egyre inkább kezdi idegesíteni a férfi, aki együttműködés helyett, inkább sértésnek vette megjegyzését. – Ez itt – mutatott a nőre, aki kiszolgáltatottan, megalázottan feküdt a hideg talajon – Carl Messer műve! Éppen így végzett már előtte hat másik nővel is! Felismerem a munkáját! Összekötözött kéz, láb, leragasztott száj, elvágott torok! – sorolta az ismertetőjegyeket, melyek mindegyike kivétel nélkül megtalálható volt Kiara-n is. – Biztos lehet benne, hogy az erőszak is ott lesz!

- Naná! – húzta el száját becsmérlőn Harvey, Dean pedig figyelmeztetőleg köszörülte meg torkát, miközben egyre népesebb közönség gyűlt köréjük. Szinte mindenki kíváncsi volt rá, hogyan boldogul egy bostoni zsaru az elviselhetetlen, morcos, fennhéjázó halottkémmel, aki annak ellenére tartotta magát kiválóságnak a szakmájában, hogy olykor-olykor akadt csak dolga gyilkossággal. – Nyilván azért, mert a nyomában volt egy fickónak néhány hónapig, a szakértője lett, ugye? Az íróasztal mögött ülve felállítanak egy képet a gyilkosról, aztán csodálkoznak, ha a tudomány rácáfol! – fújtatott lekicsinylőn, mire Kate-et elfutotta a pulykaméreg.

- Az íróasztal mögül?! – kérdezte mérgesen, és még mielőtt meggondolta volna, mit tesz, egyetlen mozdulattal rántotta le nyakából a kendőt, Harvey pedig döbbenten elnyíló ajkakkal nézte a forradást nyakán. – Úgy gondolja, hogy ezt itt, az íróasztal mögött szereztem?! – folytatta Kate, és észre sem vette, hogy körülötte mindenki néma csendben, hitetlenkedve néz rá, Dean pedig mélyet sóhajtott, miközben ő tovább beszélt. – A saját bőrömön tapasztaltam, mire képes Carl Messer, és azt is, hogyan dolgozik! Szóval, megvárhatom a boncolást, a nyomszakértőket, és tehetek úgy, mintha meglepne, hogy semmit nem fognak találni, értékes perceket elvesztegetve ezzel, ahogy maguk is megvárhatják, amíg Messer még több áldozatot szed, míg rájönnek, hogy igazam volt! De, ha nem haragszik, én inkább megpróbálom elkapni ezt a férget! – ért mondandója végére, majd a választ meg sem várva, hátat fordított, és mit sem törődve a rászegeződő tekintetekkel, elindult az autóhoz. Dean körbefuttatta tekintetét a férfiakon, akik néma csendben, letaglózva álltak, majd nagy levegőt véve fordult a vele szemben ácsorgó rendőr felé.

- Adja ezt ide! – kapta ki kezéből az áldozat irataival teli zacskót. – Lássanak munkához! Gondolom, nem akarják, hogy egész nap itt legyen szegény lány! – vetette oda, majd sietős léptekkel Kate után indult. Amikor kiért a tisztásra, Kate fel-alá rótta a köröket, minden sejtjéből áradt a feszültség, neki pedig fogalma sem volt, mit mondhatna.

- Azt hiszem, túlzásba estem egy kicsit – szólalt meg Kate halkan, amint észrevette, hogy Dean megérkezett mellé, mire az, lazán megtámasztva csípőjét az autó oldalán, megvonta vállát.

- Emiatt ne fájjon a fejed – engedett meg magának egy halvány mosolyt – kivétel nélkül mindenkinek elege van már Harvey modorából. Éppen itt volt az ideje, hogy valaki végre helyre tegye – jegyezte meg, mire Kate megrázta a fejét.

- Akkor sem kellett volna ilyen hangon beszélnem vele – ellenkezett, tovább ostorozva magát, de amikor el akart haladni Dean előtt, hogy tovább rója a métereket az autó mellett, Dean elkapta a karját, és finoman maga elé húzta.

- Gondolod, hogy az segít, ha ösvényt vágsz a tisztáson? – kérdezte mosolyogva, mire Kate is elmosolyodott, Dean pedig finoman simított végig nyakán, melyre ismét felkerült a kék kendő. – Harvey egy mogorva, begyöpösödött laborkukac! Eddigi pályafutása során maximum négy helyszínre kellett kimennie, ebből háromnál a gyilkos is ott állt a hulla mellett, a negyediknél pedig kiállt a kés az áldozat hátából, miközben ő azt bizonygatta, hogy öngyilkosság volt – mesélte Dean, Kate pedig nem tudta, hogy felnevessen, vagy inkább szörnyűlködjön, miközben Dean folytatta. – Csak fontoskodni akart, és nehezményezte, hogy ezúttal sem tudja bebizonyítani, mekkora koponya – vonta meg vállát, majd még közelebb húzta magához szerelmét. – Ha boncolni akar, hát boncoljon, mi pedig üldözőbe vesszük Messer-t! – jelentette ki határozottan, majd zsebébe nyúlt, és elővette a bizonyítéktároló tasakot. – Kezdetnek, kiderítjük, hogyan került vele Kiara kapcsolatba. Velem tartasz, vagy folytatod az útépítő tevékenységedet? – bökött fejével mosolyogva a letaposott fűszálakra, mire Kate elnevette magát.

- Mondtam már, hogy szeretlek? – kérdezte nagyot nyelve, ahogy tekintete a férfiéba kapcsolódott, aki egyetlen mondatával, érintésével képes volt elérni, hogy a legszörnyűbb pillanatokat is szebbé varázsolja, mire Dean elgondolkodva húzta össze szemét.

- Igen, említetted már – bólintott lassan, miközben még közelebb húzta magához Kate-et, úgy folytatta – de nem árt, ha többször hallom, csak, hogy biztos legyek benne – mosolyodott el, majd lehajolt, és puhán megcsókolta. – Gyere! – fogta meg Kate kezét, amikor elváltak ajkaik. – Kapjuk el azt a rohadékot! – tette hozzá elszánt hangon, majd mindketten beszálltak az autóba, és elhajtottak a helyszín közeléből. Egyikük sem vette észre, hogy a távolban egy sötét ruhás alak emeli le szeme elől a távcsövet, ajka pedig gunyoros mosolyra húzódik.

- Nemsokára találkozunk, Reynolds nyomozó – suttogta halkan, miközben a várakozás okozta izgalomtól izzadó tenyerét nadrágjába törölte, úgy lépett a fa mellé kikötött lóhoz, hogy aztán hátára pattanva, elvágtasson. Véletlenül sem kockáztathatta, hogy idő előtt lebukjon, és elkapják, az előtt semmiképpen sem, hogy rendezte volna a számlát Katherine Reynolds-al.