Nem menekülhetsz 27. rész

 

27. rész

Kate úgy döntött, nem könnyíti meg a férfi helyzetét, aki szemlátomást roppant kényelmetlenül érezte magát, amiért egyáltalán itt kellett lennie, és valószínűleg a téma sem volt a legkedvesebb a számára, ezt világosan mutatta, hogy verejték gyöngyözött keskeny ajka felett, kezét pedig, hol zsebre dugta, hol pedig összekulcsolta maga előtt.

- Nézze, nem volnék itt, ha nem lenne fontos, amit mondani akarok – kezdett bele újra – Dean nagyon sok mindent kockáztatott azzal, amit a bálon művelt – folytatta, Kate pedig érdeklődve hallgatta. Bár Helen már nagyjából felvázolta neki a történteket, de hitte is, meg nem is, tekintettel arra, hogy a nő mindig Dean pártját fogta, így csendben maradt, és várta a folytatást. – Azzal, hogy faképnél hagyta Karen-t, ráadásul előtte meglehetősen ingerülten beszélt vele, megharagította Mr. Gilbert-et – vallotta be őszintén Cedrick, mire Kate meglepetten húzta fel szemöldökét, és magában elmosolyodott a gondolatra, hogy Karen és Dean között valóban nincs semmi kapcsolat még most sem. – Ezzel veszélybe sodorta a családi vállalkozást!

- Nekem ehhez semmi közöm! – rázta meg fejét nyugodtan – nem tehet felelőssé azért, amit az öccse tesz!

- Több köze van hozzá, mint hinné! Az egészet maga miatt tette! – mutatott vádlón Kate-re, aki hitetlenkedve rázta meg a fejét, ő pedig tovább beszélt. – Amíg maga meg nem jelent, Dean-nek nem okozott problémát, hogy a vállalat érdekében néha elkísérje Karen-t egy-egy városi rendezvényre! – lovallta bele magát egyre jobban mérgébe Cedrick és észre sem vette, hogy ezzel éppen azt bizonyítja be Kate számára, hogy Dean és Karen között semmi nincs, tehát a szíve még mindig az övé. – De visszajött, Dean pedig semmibe véve a családot, Karen-t, mindent, amiért eddig dolgoztunk, úgy viselkedik, mint egy szerelmes kamasz!

- Még mindig nem értem, mi közöm ehhez, és miért van itt? – tárta szét karját tanácstalanul Kate, miközben igyekezett figyelmen kívül hagyni, milyen jó érzéssel töltik el a férfi szavai.

- Meg akarom kérni valamire! Érje el, hogy az öcsém kiábránduljon magából! – bökte ki végre jövetele igazi okát Cedrick, és amikor Kate értetlenül meredt rá, folytatta – mondja neki, hogy van valakije Bostonban, vagy egyszerűen közölje vele, hogy nem érez iránta semmit! Egy a lényeg, hogy Dean ne keresse magát többé! Akkor talán minden helyrehozható lesz – simított végig egy hófehér ruhazsebkendővel izzadt homlokán Cedrick, Kate pedig döbbenten ingatta fejét.

- Csak ennyi? – kérdezte gúnyosan – árulja már el nekem, miért segítenék én magának? – ingatta meg hitetlenkedve fejét, mert nem tudta elhinni, hogy volt képe idejönni, és ezt kérni tőle, mire Cedrick felemelte jobb kezét, és türelemre intette.

- Természetesen, nem kérem ingyen. Tisztában vagyok vele, hogy a rend őrei nem keresnek túl sokat, ráadásul Ön, a hátrányos helyzete miatt…

- Hátrányos helyzet? – vágott közbe Kate dühösen villanó szemekkel – mit ért ez alatt egész pontosan? Azt, hogy nem volt anyám és apám? – kérdezte érezhető éllel a hangjában, mert kezdett elfogyni a türelme. – Vagy azt, hogy sosem használtam még halvillát? – tette hozzá csípősen, mire Cedrick nyugalmat erőltetve magára, vett mély levegőt, majd figyelmen kívül hagyva a megjegyzést, benyúlt zakója zsebébe és egy csekk-könyvet húzott elő, melyet gyorsan fellapozott, és kitépett belőle egy lapot, amit aztán Kate felé nyújtott, aki undorodva nézett rá.

- Százezer dollár! Ennyi üti a markát, ha eléri, hogy Dean bocsánatot kérjen Karen-től, és békén hagyja magát. Ugyanennyit kap, amikor visszatér Bostonba! – lobogtatta meg magabiztosan a lapot, mint, aki teljesen biztos benne, hogy ennek nem tud ellenállni a nő, aki elképedve próbálta feldolgozni a hallottakat.

- Azta! – csettintett nyelvével elismerőn – nem is gondoltam, hogy ilyen sokat érek! Biztos, hogy ezt a pénzt egy fattyúnak szánja? – kérdezte gúnyosan, megvetéssel végig mérve a férfit, és amikor az meglepetten nézett vissza rá, biztos volt benne, hogy ellentétben vele, Cedrick egyáltalán nem emlékszik a találkozásukra. Persze, hiszen neki csak egy volt a lenézhető, megalázható szegényebb réteg emberei közül, mit számított, hogyan taposott bele a lelkébe. – Tudja, mit? – húzta fel szemöldökét, miközben elvette a csekket Cedrick-től, akinek elégedett mosoly suhant át ajkán, ahogy figyelte, Kate hogyan veszi alaposan szemügyre annak tartalmát, majd a nő hirtelen darabokra tépte a lapot, és egyetlen laza mozdulattal vágta a mellkasához. – Menjen a fenébe! – csattant a hangja keményen. – Találjon ki egyedül! – mutatott az ajtó irányába, de amikor faképnél akarta hagyni, az megszólalt.

- Kevés? Többet is tudok ajánlani, csak mondjon egy összeget! – ajánlotta idegesen, mert fogalma sem volt róla, hogy ha Kate-tel sem jut dűlőre, hogyan fogja megtenni, amit Howard Gilbert kér tőle, mire Kate megtorpant, ő pedig tovább beszélt. – Tudom, hogy a maguk fajtája…

- A magunk fajtája? – ismételte meg visszafojtott indulattal a hangjában Kate, miközben közelebb sétált a férfihoz – ezúttal én ajánlok valamit, méghozzá a friss levegőt! Arra találja! – tárta szélesre az ajtót, így jelezve, hogy látni sem akarja a férfit. – Szeretem Dean-t, és nem tud annyi pénzt adni, amiért fájdalmat okoznék neki, világos? Ha annyira félti Karen lelkiállapotát, és az apja pénzét, vegye el maga! – tette meg ugyanazt a javaslatot, amit korábban már Dean is felajánlott bátyjának, és amikor meglátta, hogy az zavartan süti le szemét egy másodpercre, hitetlenkedve felnevetett. – Uram ég! Megtenné, igaz? – kérdezte döbbenten, majd nevetve ingatta meg fejét. – Jó hír, hogy a gazdagoknál is dívik az elmebaj! Gondolom, Karen kikosarazta – tapintott rá a lényegre, mire a férfi mérgesen villámló szemekkel nézett vissza rá.

- Gondolja meg még egyszer! Nem fog még egy ilyen ajánlatot kapni! – próbálta meggyőzni, mire Kate lassan bólintott.

- Nagyon remélem! – közölte hidegen, majd ismét az ajtó felé mutatott – tűnjön el!

- Eddig próbáltam megértő és kedves lenni, de ha nem áll félre az utamból… - akarta megfenyegetni, de Kate vészjósló nyugodtsággal lépett közelebb hozzá, és mélyen a szemébe nézett.

- Akkor, mi lesz? – húzta fel szemöldökét kérdőn, hangja pedig olyan halk volt, hogy Cedrick nagyot nyelve nedvesítette meg ajkát – tud róla, hogy egy nyomozót fenyegetni szövetségi bűncselekmény? – világosította fel a férfit, akinek tekintetében megjelent a félelem. Bár minden igyekezetével azon volt, hogy ez ne látszódjon arcán, Kate nem egyszer látta már, ahogy a kihallgató szobában ugyanígy reagálnak, amikor megemlíti, milyen bizonyítékok támasztják alá a bűnösséget, így az sem maradt titok előtte, hogy Cedrick megijedt.

- Nem tud rám ijeszteni! – jelentette ki mindezek ellenére látszólag nyugodtan, mire Kate elmosolyodott.

- Biztos benne? Csak azért kérdezem, mert mindhárom stresszpontján gyöngyözik az izzadság – húzta fel szemöldökét sokatmondón Kate, mire Cedrick büszkén kihúzta magát, és kilépve a verandára, még hátrafordult.

- Fontolja meg, amit mondtam! Dean érdekében! – kérte, már-már kedvesen, majd hozzátette – ha a cég elúszik, Dean is elveszíti a pénzét! – jósolta meg sötéten, mire Kate elmosolyodott.

- Mindketten tudjuk, hogy ha Dean-t kicsit is érdekelné a pénz, akkor maga most nem lenne itt – válaszolta magabiztosan, mire Cedrick mérgesen szorította össze a száját, és szó nélkül sitetett le a lépcsőn, majd ült be az autójába, és elhajtott, Kate pedig nagyot sóhajtva, hitetlenkedve megrázva fejét csapta be a bejárati ajtót. Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy Cedrick-nek volt képe pénzt ajánlani azért, hogy hazudjon Dean-nek, és elérje, hogy az soha ne keresse többé. Azon túl, hogy sosem tudta volna bántani, elképzelni sem tudta volna az életét nélküle, főleg azok után nem, hogy megtudta, sosem játszott össze Karen-nel, és még mindig szereti. Fejét ingatva emelte le kalapját a fogasról, majd kilépett a házból, és az istállók felé vette útját, hogy egy kis munkával elterelje a figyelmét a történtekről. Biztos volt benne, hogy Phil tud valami feladatot adni a számára, ha mást nem, akkor Acapulco-val foglalkozhatna, ami mindig megnyugtatta. Ahogy beért, Phil már messziről integetett neki, ő pedig mosolyogva intett vissza, mialatt közelebb lépett a férfihoz, aki éppen a lovak takarmányát keverte össze.

- Mi újság? – kérdezte a férfi mély, barátságosan zengő baritonján, mire Kate megrántotta a vállát, és ruganyos mozdulatokkal ugrott fel a fakerítés legfelső fokára, épp úgy, ahogy gyerekkorában.

- Unatkozom a házban, gondoltam, kijövök és bosszantalak egy kicsit – villantott egy komisz mosolyt, mire Phil elnevette magát.

- Az már igaz, hogy ezt gyerekként is nagyon jól csináltad – jegyezte meg szentimentálisan mosolyogva, és arcán látszott, maga elé idézi a kis Kate-et, ahogy körülötte ugrált, könyörgött, hogy lovagolhasson, és a legkisebb mértékben sem érdekelte, hogy rengeteg munka várt rá. Mindig elvárta, hogy vele foglalkozzon, ő pedig, a lány nagyapjával együtt, úgy tett, mintha bosszantaná a jelenléte, valójában azonban, vidámságot hozott a szürke hétköznapi teendők közé csilingelő kacagásával, piros pozsgás arcával, és be nem álló szájával.

- Bizony, és azóta csak fejlődtem! – húzta ki magát büszkén, mire Phil elnézőn mosolyogva ingatta meg fejét, tekintete azonban kutatón pásztázta végig a nő arcát, és fedezte fel a vidám mosoly mögött megbújó szomorúságot.

- Futunk még néhány kört, vagy elmondod végre, mi a baj? – kérdezte mindent tudón, mialatt letette a kezében lévő, fém vödröt, és nehézkes mozgással ült fel a nő mellé a kerítésre, aki meglepetten emelte rá szemét, ő pedig megvonta vállát. – Mi van? Egész pici korod óta ezt csinálod! Ha van valami bajod, kijössz ide, és addig sündörögsz az ember körül, míg meg nem kérdezem, mi bajod – törölte meg homlokát zsebkendőjével, Kate szeme pedig könnybe lábadt, mennyire ismeri az idős férfi, mire fejét a vállára hajtotta, és mélyen magába szívta a dohány, és trágya szag keverékét, mely talán bárkit taszított volna, de számára megnyugvást hozott, az otthon illatát, a gyerekkori emlékeket, amikor bátran a férfihoz bújhatott, ha bántotta valami. Noha sokan lenézték a városban, megvetették azért, mert anyja a küszöbön hagyta, apját pedig sosem ismerte, vagy éppen sajnálták emiatt, ő mindig tudta, hogy nagyon szerencsés. Nem volt anyja és apja, ez igaz, de volt egy csodálatos nagymamája, aki szerette, féltette, óvta, és otthont teremtett a számára, egy nagyapja, aki megtanította lovagolni, apa figurát jelentett az életében, és ott volt Phil, aki verekedni tanította, ostorral bánni, Nanny legnagyobb rémületére lőni, és barátként volt jelen az életében. Olyat is elmondhatott neki, amit esetleg Helen-nek vagy a nagyapjának nem mert. – Szóval, kibököd végre? – rántotta ki gondolatai közül Phil hangja, mire tanácstalanul nézett fel rá.

- Phil, mi van, ha… szeretek valakit, de… - fogott volna bele, de a férfi azonnal közbeszólt.

- Ha szeretsz valakit, és ő is szeret, akkor nincs de! – jelentette ki határozottan, magabiztosan, majd azonnal folytatta – mert, ha igazán szeretitek egymást, akkor ketten együtt megbirkóztok mindennel!

- Ez nem ilyen egyszerű – rázta meg fejét könnyes szemmel Kate, ahogy eszébe jutott, hogyan is tehetné ki mindannak Dean-t, ami azzal járna, ha őt választja, mire Phil halkan felnevetett.

- De igen, Kate! Ez ilyen egyszerű, csak mi tesszük bonyolulttá! – tartott ki álláspontja mellett, majd kissé eltávolodott a nőtől, és atyai gondoskodással simított végig arcán. – Tíz éve tart ez a szerelem, nem hinném, hogy lenne bármi, amit ne tudnátok megoldani – kacsintott rá mosolyogva, mire Kate döbbenten nézett vissza rá, ahogy rájött, pontosan tudja, hogy Dean-ről beszél, majd szomorúan sóhajtott.

- Velem lennie sosem volt könnyű, tinédzser korunkban sem! Azóta történt valami, ami csak még nehezebbé tenné a számára – nyelt nagyot, ahogy eszébe jutott a forradás, mire Phil lassan bólintott.

- Bármit is rejtegetsz a kendő alatt, kicsim, Dean érzéseit nem fogja befolyásolni – szólalt meg halkan, amivel újabb döbbenetet váltott ki a nőből, mire megrántotta a vállát. – Olvasom a bostoni lapokat, ezen kívül, ne hidd, hogy én vagyok az egyetlen, akinek furcsa, hogy még akkor is kendő van a nyakadon, amikor a vérbeli cowboyok sem tűrik meg magukon a hőség miatt – válaszolt a ki nem mondott kérdésre, majd folytatta – nem dönthetsz Dean helyett! Nem lökheted el magadtól csak azért, mert szerinted, neki így lenne a legjobb! – jelentette ki kemény hangon, majd folytatta – Ahogy mondtad, tinédzser korotokban sem volt egy fáklyás menet felvállalnia, hogy veled jár, de megtette, mert olyan szerelmes volt beléd, mint az ágyú – mosolyodott el elnézőn, ahogy eszébe jutott, milyen érzés volt fiatalnak és szerelmesnek lenni. – Azóta még komolyabb lett, és ha lehetséges, jobban szeret, mint valaha! Ne told el, tücsök! – koppintott szeretetteljesen a nő orra hegyére, épp úgy, ahogy régen szokta, majd a választ meg sem várva, leugrott a kerítésről. – Most pedig, irány a munka, Dr. Phil zárja a rendelőt! – csapta össze tenyerét, Kate pedig nevetve követte az egyik csődör bokszába, miközben fejében csak az kattogott, amit Phil mondott Dean-ről és annak szerelméről.