24.
rész
Dean
kényelmes tempóban lovagolt a Reynolds birtok felé. Persze, megtehette volna,
hogy autóba ül, és úgy megy el Kate-hez, de kivételesen szabadnapos volt, és
ilyenkor mindig szakított időt egy kis lovaglásra. Nem akarta ezúttal sem
kihagyni, így összekötötte a két dolgot, és titokban azt is remélte, hogy el
tudja csalni szerelmét egy közös lovaglásra, amivel felidézhették volna a régi
emlékeket, amikor még bízott benne, és elhitte a szerelmét. Miközben kissé
gyorsabb tempóra fogta a barna és fehér foltokkal tarkított csődört, azon
tanakodott, hogyan mondja el Kate-nek, amit iránta érez. Tisztában volt vele,
hogy azok után, amit a tíz évvel korábbi bálon látott, nehéz lesz pusztán
szavakkal meggyőznie, hogy ártatlan és nem követte el, amivel vádolja, de bízott
benne, hogy sikerrel járhat. Éppen itt járt gondolatban, amikor szeme
felfedezett a távolban egy magányos lovast, ajka pedig azonnal mosolyra
húzódott, ahogy felismerte benne Kate-et, aki ezúttal is elképesztő vágtára
fogta Acapulco-t. Ló és lovasa szinte teljesen beleolvadt a tájba, a szél
belekapott Kate hajába, melynek selymes puhaságát szinte az ujjaiban érezte,
miközben egyre közelebb értek hozzá. Kate azonnal lassított a ló tempóján,
ahogy felfedezte, hogy Dean közeledik felé, és szíve gyorsabb ütemre váltott,
ahogy végig futtatta pillantását a férfin, aki egyenes testtartással ülte meg a
lovat, mintha világ életében ezt gyakorolta volna. Kockás ingében, kopottas
farmernadrágjában, mely ráfeszült keskeny csípőjére, és cowboy-csizmájában
inkább hasonlított egy vérbeli rodeósra, mint a helyi elit család legifjabb
tagjára, miközben kék szeme szinte világított a cowboy-kalap takarásában, mely
árnyékot vetett markáns arcára. Erős kezei határozottan tartották a csődör
zabláját, mely enyhén meg-megrángatta fejét, ahogy Acapulco a közelébe ért, de
engedelmesen hajolt meg, amikor Dean egy kissé erősebben intette nyugalomra.
- Micsoda
véletlen – mosolygott rá vidáman Dean, amitől elővillantak hófehér fogai, mire
Kate elhúzta száját.
- Véletlen?
– kérdezett vissza sokatmondó pillantás kíséretében – mi abban a véletlen, hogy
a mi birtokunkon lovagolsz? Talán eltévedtél? – húzta fel szemöldökét kissé
gúnyosan, mire Dean megrázta fejét.
- Hozzád
indultam – magyarázta nyugodtan, miközben pillantása simogatón futott végig a
karcsú alakon, a telt kebleken, melyre rásimult a farmering, és kicsit
hosszabban időzött el a csábító ajkakon, melyeknek ízét még most is az ajkán
érezte. – Nem számítottam rá, hogy összefutunk – tette hozzá, elhallgatva
abbéli tervét, hogy lovagolni hívta volna, mire Kate egyetlen kézmozdulattal
fordította meg Acapulco-t és kényelmes tempóban indult vissza a ház felé, Dean
pedig kettőt csettintve nyelvével, utasította saját lovát, és mellé szegődött.
– De ha már így alakult, mit szólnál hozzá, ha csatlakoznék? – javasolta, mire
Kate féloldalas pillantást vetett felé.
- Ahogy
elnézem, ez a válaszomtól független – jegyezte meg, mire Dean halkan
felnevetett. – Ha Helen-től akarnál ingyen kávét, nincs otthon – szólalt meg
kis idő múlva újra – Donald és ő a városba mentek, én pedig nem főztem! –
szögezte le, még mielőtt Dean megint azt javasolná, hogy hívja meg ő egy
kávéra, mire a férfi megrázta fejét.
- Nem
kávézni jöttem, egyébként pedig reggel hívtam Helen-t, hogy beugornék hozzád.
Valószínűleg elfelejtett szólni – válaszolta, mire Kate elhúzta száját, mivel
egyáltalán nem volt biztos benne, hogy Nanny véletlenül nem közölte vele, hogy
látogatója lesz. Nyilván attól tartott, hogy ha megmondja, Dean jön el hozzá, a
végén még megszökik előle. Dean
váratlanul lassabb tempóra fogta a lovat, és ez Kate figyelmét sem kerülte el,
mire követte a példáját, és érdeklődve fordult felé, ő pedig folytatta – hívtak
a laborból – fogott bele, Kate pedig érezte, hogy nyugtalanabbá válik, miközben
feszülten várta a folytatást. – Nem találtak sem ujjlenyomatot, sem DNS-t.
Bárki is küldte az üzeneteket, óvatos volt, és ügyelt rá, hogy ne hagyjon
nyomot – ért mondandója végére, ami egyáltalán nem erősítette meg azt a
feltételezést, hogy csak egy ártalmatlan tréfáról lenne szó.
- Ezek
szerint, komolyabb az ügy, mint hittem – jegyezte meg halkan, mire Dean
komolyan nézett vissza rá.
- Az
egyetlen, amit meg tudtak állapítani, a ragasztó márkája volt, amivel
rögzítették az újságokból kivágott betűket, de ezzel sem megyünk sokra –
sóhajtott gondterhelten, Kate pedig meghatottan nézett bele a kék szemekbe,
amint rájött, mennyit foglalkozhatott az üggyel a férfi, míg ő azon igyekezett,
hogy elfelejtse az egészet. – Meglehetősen népszerű termékről van szó, bárhol
hozzá lehet jutni, ráadásul az újságok is bulvár lapok. Gyakorlatilag nincs
semmi, amiből kiindulhatnánk – tárta szét kezét tanácstalanul a férfi, miközben
Kate megállította a lovat, ő pedig követte a példáját, és mindketten leszálltak
a nyeregből. A kanca és a csődör, amint megérezték, hogy gazdáik elengedték a
zablát, lehajtva fejüket láttak hozzá, hogy megkóstolják a friss, zöld füvet,
miközben Kate töprengve dugta zsebre kezét.
- Talán
mégis – harapta be alsó ajkát, Dean pedig nagyot nyelt, ahogy pillantása
odatévedt – hagyjuk a levelet és koncentráljunk Random-ra – vetette fel
lehetőség gyanánt, mire Dean bólintott, és várta a folytatást, mely nem is
késett sokáig. – Kezesbárány volt, de csak azokkal, akiket ismert.
- Tehát
bárki is tett mérget az ételébe, Random ismerte, ezért nem bántotta – folytatta
a gondolatmenetet, mire Kate bólintott, de aztán elhúzta a száját.
- Kivéve,
ha akkor csempészte bele, amikor a kutya nem volt a háza közelében – simított
végig homlokán tanácstalanul, de Dean megrázta fejét.
- Nagy
a birtok, de nem annyira, hogy valaki észrevétlenül el tudjon bújni mindenféle
helyismeret nélkül, és kivárja, amíg Random tisztes távolságba kerül az óljától
– osztotta meg kétségeit a nővel, aki egyetértőn bólintott, ő pedig folytatta –
a laborosok szerint, a ragasztó száradása alapján, a két levelet ugyanabban az
időben készítették. Elképzelhető, hogy már reggel megmérgezte a kutyát, majd
ott hagyta a levelet a küszöbön, később pedig visszament, hogy a másikat is
bedobja a postaládába. Azt a személyt kell megtalálnunk, aki mindkét időpontban
a farmon járhatott, és ismerték a birtokon, így nem keltett feltűnést azzal, ha
itt téblábolt – közölte tárgyilagos hangon, mire Kate csüggedten sóhajtva
masszírozta meg orrnyergét.
- Ez
zsákutca lesz – jelentette ki letörten – akik beleillenének a képbe, senkiről
nem tudom elképzelni, hogy ilyet tenne. Phil, a két lovászfiú, Clyde… - sorolta
alsó ajkát rágcsálva, mire Dean elhúzta a száját, ahogy meghallotta a férfi
nevét.
- Clyde?
Érdekes, nekem nincs szükségem hozzá túl nagy képzelőerőre, hogy hinni tudjak a
bűnösségében – jegyezte meg epésen, mire Kate meglepetten fordult hátra.
- Miért
utálod őt ennyire? – kérdezte kíváncsian, félre fordítva fejét, mire Dean
morcosan vonta meg vállát – sosem ártott neked – tette hozzá, figyelmen kívül
hagyva, hogy legjobb barátja hányszor próbálta lebeszélni róla, hogy Dean-nel
legyen.
- Azt
hiszem, nem utálatnak mondanám – válaszolta halkan Dean, majd zavartan simított
végig tarkóján, ő pedig várakozón nézett rá. – Sokkal inkább… irigyeltem –
bökte ki nehezen, amivel még inkább meglepte a nyomozónőt, aki hitetlenkedve
rázta meg fejét. Elképzelni sem tudta, hogy Dean, aki az iskola legjóképűbb
fiújának számított, sportteljesítményeivel is az élen járt, ráadásul jól is
tanult, és mindenki úgy gondolta, bármelyik egyetemre felvennék, milyen okból
irigykedhetett a nála jóval vékonyabb, esetlen, magába forduló Clyde-ra.
- Mi
okod lett volna rá? – kérdezte döbbenten, mire Dean félszeg mosolyra húzta
ajkát.
- Ő
mindig a közeledben lehetett – vallotta be kínosan feszengve, Kate pedig
hitetlenkedve hallgatta, miközben tovább beszélt. – Emlékszem a napra, amikor
megláttalak az iskola udvarán – révedt távolba a tekintete, és arcán látszott,
szinte maga előtt látja az eseményeket – egyedül üldögéltél egy padon, és
nagyon… magányosnak tűntél, de ugyanakkor gyönyörűnek is találtalak. Más
voltál, mint a többi lány – tette hozzá lágyan mosolyogva, Kate pedig vadul
dobogó szívvel figyelt minden szóra. – Az első percben elvarázsoltál, de
valahányszor összeszedtem a bátorságomat, hogy megszólítsalak, bezárkóztál
előttem, és úgy tűnt, a pokolba kívánsz. Ha Clyde-dal voltál, kivirultál.
Nevettél, ellazultál, én pedig irigyeltem őt emiatt. Bosszantott, hogy én miért
nem tudom ugyanezt kiváltani belőled – vont vállat bánatosan, majd szentimentálisan
elmosolyodott. – Fogalmad sincs, milyen boldog voltam, amikor eljöttél velem
turmix-ot inni, és moziba. Egy jelnek tekintettem, hogy talán mégsem utálsz –
lépett mosolyogva kissé közelebb Kate-hez, aki egyik ámulatból a másikba esett
a vallomást hallva, mely egyáltalán nem azt mutatta, hogy csak egy fogadás,
vagy szórakozás lett volna a férfi számára. Nemcsak hangjából lehetett
kihallani, hogy a legféltettebb titkát osztja meg vele, hanem szeme is őszintén
csillogott.
- Sosem
utáltalak – ingatta meg fejét lassan Kate, mialatt Dean már egészen közel
lépett hozzá, és megborzongott, amikor érezte, hogy finoman eltűri az egyik
hajtincsét füle mögé, mellyel addig a szél játszott. – De nem értettem, miért
keresed a társaságomat – vallotta be szemlesütve, mire Dean álla alá nyúlt, így
kényszerítve, hogy a szemébe nézzen.
- Azért,
mert te voltál az egyetlen, aki soha nem tett semmit azért, hogy magára vonja a
figyelmemet – válaszolta meg az évek óta Kate-et emésztő kérdést, majd
folytatta – nyílt voltál, egyenes, őszinte, helyenként egy kissé nyers –
mosolyodott el, ahogy eszébe jutott, milyen határozottan tette helyre nem egy
alkalommal az iskolába járó, elit társadalmi réteghez tartozó, pipiskedő
lányokat, ha azok a származásán élcelődtek. – Ugyanakkor jószívű voltál, és
büszke. Egek, de még milyen büszke! – sóhajtott halkan nevetve, ahogy felidézte
magában, milyen nehéz dolga volt, hogy rávegye a lányt egyetlen turmix
megivására. – Egyébként pedig, meg lehet a szerelmet magyarázni? – kérdezte,
finoman végig cirógatva a nő arcát, mire annak könnyes lett a szeme, és nagyot
nyelve nézett fel rá.
- Ha
ilyen sokat jelentettem neked, akkor, miért Karen kellett a bál estéjén? Mit
nem tudtam én megadni neked, ami benne megvolt? – kérdezte halkan, szinte már suttogva,
Dean pedig újra elátkozta a nőt, amiért ekkora fájdalmat okozott neki pusztán
gonoszságból.
- Nem
kellett, Kate! Sosem kellett Karen, és ezt neki is megmondtam aznap este! –
vette két keze közé a nő arcát, mélyen belenézve a szemébe, és csak remélni
merte, hogy elhiszi, amit mond. – Téged vártalak, amikor megjelent – fogott
bele, hogy végre elmesélje, mi történt valójában a bál estéjén, Kate pedig
remegő gyomorral hallgatta. – Arról próbált meggyőzni, hogy nem szeretsz, és
csak a pénz miatt vagy velem – mesélte el tőmondatokban, amit Karen mondott
neki, mire Kate mérgesen vonta össze szemöldökét, és már egyáltalán nem okozott
nehézséget a számára, hogy elhiggye, Karen neki sem mondott igazat a
fogadásról. – Nem hittem neki, éreztem, hogy szeretsz és ezen nem tudott
változtatni az, hogy mit hordott össze – folytatta Dean, mire Kate borzasztó
bűntudatot érzett, amiért ő azonnal elhitte mindazt, amit Dean-ről mondott
Karen. – Elküldtem, nem akartam, hogy együtt láss minket, és félreértsd, de a
következő pillanatban megcsókolt. Azonnal ellöktem magamtól, és faképnél
hagytam, de téged hiába vártalak – lépett egészen közel Kate-hez, majd
elmosolyodott. – Tíz évet kellett várnom, hogy újra láthassalak… ha tudtam
volna, hogy szemtanúja voltál az egésznek… - túrt bele hajába csüggedten, mire
Kate nagyot sóhajtva hunyta le egy másodpercre a szemét.
- Az
én hibám… nem kellett volna szó nélkül elmennem – vallotta be bűntudatosan,
mire Dean bánatosan húzta el ajkát.
- Másnap
rögtön elmentem hozzátok, de Helen elmondta, hogy elutaztál – folytatta és
hangjából jól kivehető volt, milyen rosszul élte meg a történteket, mire Kate
ingatni kezdte fejét.
- Ha
akkor este megbeszéljük… - vetette fel, bár sosem szerette a „mi lett volna,
ha” kezdetű mondatokat, mire Dean elmosolyodott.
- Megfordult
a fejemben, miután hiába vártalak, de túl későre járt, és Helen valószínűleg
puskával kergetett volna el a birtokról – jegyezte meg, mire mindketten halkan
felnevettek, ahogy eszükbe jutott, milyen határozott és kemény asszony a nő
nagyanyja, majd Dean váratlanul elkomorodott, és nagyot sóhajtott. – Egyébként
pedig, azok után, amit láttál, és amit Karen mondott, hittél volna nekem? –
kérdezte, sokatmondón felhúzva szemöldökét, mire Kate őszintén intett nemet a
fejével, Dean pedig bólintott, majd nagyot nyelve nézett Kate-re. – És most?
Most hiszel nekem? – tette fel a következő kérdést, mely mindennél fontosabb
volt a számára, mire Kate zavartan simított végig homlokán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése