29.
rész
Kate-et
rossz érzés kerítette hatalmába, ahogy egyre közelebb értek az istállóhoz. A
szokatlan csend, és Phil rémülettől elgyötört arca semmi jóval nem kecsegtette,
amikor beléptek. Szíve a torkában dobogott, pulzusa az egekbe szökött, és a sírás
fojtogatta a torkát, amikor látta, hogy Phil Acapulco boksza felé veszi az
irányt.
- Ne…
kérlek, ne… csak őt ne… - suttogta könnyeivel küszködve, miközben egyre
közelebb ért a kennelhez, de még nem annyira, hogy lássa, mi zaklatta fel
ennyire Phil-t – Acapulco-t ne… - nyelt nagyot, és amikor odaért, torkából
kiáltás tört fel. – Nee!! – zokogott fel, és könnyei megállíthatatlanul folytak
végig arcán, amikor elszörnyedve pásztázta végig tekintete az állatot, aki
magatehetetlenül, élettelenül feküdt a padlón. Nyakánál egy hatalmas vágás
éktelenkedett, melyből a szénával borított padlóra folyt szinte az összes vér
az állatból, beleragadva valaha csodálatosan fényes, fekete sörényébe. Kate
lehunyta a szemét, és kezébe temette arcát. Úgy sírt, ahogy szinte még soha
életében. Elveszítette az egyetlen dolgot, ami nagyapjából megmaradt neki, és
ez feldolgozhatatlan fájdalomnak tűnt, mely végig égette a lelkét. Ijedten
rezzent össze, amikor megérezte, hogy Clyde, akiről azt sem tudta, hogy követte
őket az istállóba, finoman megfogta vállát, de ő kifordult az ölelésből, és
tehetetlen dühvel csapott a boksz oldalára.
- Mi
történt? – kérdezte halkan Clyde, mire Phil Acapulco helyére bökött, ő pedig
közelebb lépett, hogy jobban megnézze, miért sír ilyen keservesen legjobb
barátja, amikor azonban meglátta az állatot, hirtelen émelyegni kezdett, a
következő pillanatban pedig, reggelijét az utolsó morzsáig kiadta magából a
boksz mellé. – Sajnálom… - nyöszörögte szégyenkezve, száját törölgetve egy
zsebkendővel, amikor már úgy tűnt, minden kiürült a gyomrából, miközben úgy
lépett távolabb, hogy véletlenül se nézzen újra az elpusztult állatra. – Hívom
a seriffet – szólalt meg halkan, mialatt együttérző pillantást vetett Kate-re,
aki a boksz mellett guggolt, és fejét karjára hajtva zokogott, Phil pedig
vigasztalón simogatta a fejét. Fogalma sem volt, mi történik körülötte, a
fájdalom teljesen átvette tudata felett az irányítást. Először Random, most
pedig Acapulco. Két ártatlan állat, akik semmiről sem tehettek, pusztán annyi
volt a bűnük, hogy feltétel nélküli szeretettel ajándékozták meg. Nem tudta,
mennyi ideje ülhetett már a padlón, azt sem érzékelte, amikor Phil és a
lovászok letakarták a lovat, ahogy azt sem, amikor Dean autója leparkolt az
istálló mellett, így meglepetten emelte fel könnyben úszó tekintetét, amikor
Dean letérdelt vele szemben, és finoman megérintette a karját.
- Elvette
tőlem, Dean – csuklott el a hangja, mely egészen rekedtes volt a sok sírástól,
könnyei pedig folyamatosan folytak szeméből – egyszerűen… elvette… - zokogott
fel, mire Dean lehunyta a szemét, és nagyot nyelve, összeszorult szívvel húzta
magához szerelmét, aki átkarolva nyakát, belesimult ölelésébe. Vállát rázta a
zokogás, arcát nyaka vonalába rejtette, miközben úgy kapaszkodott belé, mint
egy fuldokló, ő pedig lassan, nyugtatólag simogatta a hátát. Clyde
tanácstalanul álldogált az istálló közepén, fogalma sem volt róla, hogyan tudna
segíteni, mialatt Dean érezte, hogy Kate lassan megnyugszik a karjai között.
Keze végig simította hátát, majd derekára vándorolt, amikor megérezte a
fegyvert, és szemöldökét ráncolva nézett a nőre, aki azonban egyáltalán nem
volt olyan állapotban, hogy erről beszélni tudjon vele, ezért úgy döntött,
későbbre halasztja a dolgot.
- Ki
látta utoljára élve Acapulco-t? – fordult Phil felé, miközben talpra segítette
Kate-et, de egy másodpercre sem engedte ki karjai közül, mire az intéző
szomorkásan törölte meg homlokát.
- Én
– vallotta be, és mintha bűntudat gyötörte volna, amikor folytatta – este
hétkor adtam neki enni, aztán bezártam az istállót, és felmentem aludni – tette
hozzá, majd nagyot sóhajtott. – Random után… jobban kellett volna ügyelnem rá –
tett magának szemrehányást, de Kate megrázta fejét.
- Ne
okold magad, Phil – szólalt meg halkan, vigasztalón végig simítva a férfi karján,
aki könnyes szemmel nyelt nagyot.
- Reggel
már így találtam – bökött fejével a kennel felé, majd zsebébe nyúlt és egy
cetlit halászott elő belőle – ez volt mellé dobva – nyújtotta át Dean-nek, de
Kate megelőzte, és száját indulatosan szorította össze, amikor elolvasta a
sorokat, melyeket ezúttal is újságból kivágott, felragasztott betűkkel
készítettek, csakúgy, mint az előzőt.
- A
nyakamat tenném rá, hogy várod a találkozást – olvasta fel
Dean hangosan, ahogy közelebb hajolva Kate-hez, ő is rálátott a papírosra, mire
Kate ingerülten gyűrte össze azt.
- Mocskos
szemétláda! – szűrte fogai között dühtől villámló szemekkel, majd, amikor
látta, hogy Dean kiegyenesíti a papírt, és egy bizonyítéktároló tasakot vesz
elő, bosszúsan folytatta – gondolod, hogy ezúttal hagyott bármilyen nyomot maga
után? – kérdezte, és hangjából jól kivehető volt, milyen válaszra számít, de
Dean figyelmen kívül hagyta a megjegyzést, csak lezárta a tasakot, és zsebre
tette azt.
- Nem
tapasztaltak semmi furcsát a tegnapi nap folyamán? – jött a következő rutin
kérdés, mire Phil nemet intett a fejével, Kate pedig nagyot sóhajtott.
- A
szobámban voltam, lefekvéshez készülődtem, és megint jött az az érzés – nyelt
nagyot – ugyanaz, mint a tisztáson… mintha figyelnének – ingatta meg fejét, és
dühös volt magára. – A fenébe is! Ha akkor komolyan veszem, és kijövök
körülnézni, Acapulco még mindig élne! Biztos vagyok benne, hogy itt volt, Dean!
– nézett eltökélten a férfira, aki kénytelen volt igazat adni a nőnek, de azt
is tudta, milyen veszélyes lett volna, ha egyedül jön ki az éjszaka sötétjébe.
- Tudom
– bólintott gondterhelten, majd folytatta – bárki is ez, személyes ügye van
veled. Valamiért úgy érzi, tartozol neki. Ki akar készíteni – jegyezte meg
halkan, mire Kate keserűen húzta el ajkát.
- Piszok
közel áll hozzá! – szűrte fogai között mérgesen, mire Dean, aki fél szemmel
látta, hogy időközben megérkezett az állatorvos, hogy kiállítsa a törvényes
halotti bizonyítványt Acapulco-ról, finoman megfogta Kate karját, és szinte
észrevétlenül vezette ki az istálló elé, hogy ne legyen tanúja annak, ami
következni fog. Zach néma biccentéssel köszönt rájuk, és meg sem állva
igyekezett a ló boksza felé, mialatt ők már kint, az udvaron álldogáltak.
- Volt
biztosítás Acapulco-ra? – szólalt meg Clyde, mire Kate először meglepődött a
kérdés hallatán, ő pedig folytatta – telivér volt, ha biztosítottad, az abból
járó összegből vehetsz egy másik lovat – próbálta vigasztalni a nőt, de amaz
mérges pillantást lövellt felé.
- Nekem
nem kell másik ló, Clyde! Acapulco-t a nagyapám vette nekem, és nincs az a
pénz, ami kárpótolhatna ezért, érted?! – dörrent rá a férfira, de azonnal meg
is bánta, amikor meglátta, milyen bűnbánón hajtja le fejét. – Ne haragudj! –
kért rögtön elnézést nyugodtabb hangon, miközben érezte, hogy Dean megfogja a
kezét, és megszorítja. – De ez nem a legjobb pillanat, hogy előtörjön belőled
az ügynök – kérte halkan, mire Clyde bólintott, Dean pedig úgy érezte, itt az
ideje, hogy ismét a nyomozásra terelődjön a szó.
- Elképzelhető,
hogy egy régi ügyedhez van köze? – tette fel a kérdést, mely már a levelek óta
motoszkált a fejében. – Valaki, akit letartóztattál, és ezt nem tudta
megemészteni?
- Nem
– rázta meg fejét Kate csüggedten, miközben agyában egymás után pörgette le az
összes ügyet, amiben nyomozott. – Vagy meghaltak, vagy rács mögött ülnek –
tette hozzá nagyot sóhajtva, mire Dean csalódottan húzta el ajkát.
- Mi
van Carl Messer-rel? – kotyogott közbe Clyde, Dean figyelmét pedig nem kerülte
el, hogy Kate feszültté válik. – Olvastam róla a lapokban. Elég csúnya ügy
volt, és ha jól tudom, bosszút esküdött ellened – taglalta tovább, Kate pedig
csak reménykedni mert benne, hogy nem megy bele jobban a részletekbe, így
gyorsan közbeszólt.
- Messer
is a sitten van – jelentette ki határozottan – nem ér el a keze Bostontól Lakeville-ig
– tette hozzá, így próbálva megnyugtatni Dean-t és talán saját magát is. Nem
mintha nem merült volna fel benne is azonnal a férfi neve, ahogy meglátta a
vágást Acapulco nyakán, de miután kiengedték a kórházból, saját szemével
győződött meg róla, hogy börtönben van, így ki is zárhatta, hogy ő jött volna
utána.
- Ennek
ellenére, utána kellene nézni az összes korábbi nyomozati anyagnak, aminek
részese voltál – javasolta Dean, mire lassan bólintott.
- Telefonálok
Mark-nak – említette meg most először társa nevét, mióta hazajött – délutánra
már átküldheti a gépemre a teljes anyagot – simított végig fáradtan homlokán,
éppen akkor, amikor Clyde zsebében megszólalt a telefonja, mire sietve
odanyúlt, és megnézte ki keresi.
- Ez
Loren – húzta félmosolyra ajkát. – Megígértem neki, hogy ha végzek Helen-nél,
viszek neki reggelit. Úgy tűnik, már éhes – nevetett fel halkan, majd
bocsánatkérőn nézett Kate-re. – Nem baj, ha most elmegyek? – kérdezte
félszegen, mire a nő megrázta fejét.
- Dehogy!
Dean itt van velem – mosolygott rá biztatón, mire Clyde bólintott, de mielőtt
elindult volna autójához, odalépett a seriffhez.
- Vigyázz
rá – kérte halkan, és amikor Dean bólintott, elköszönt, majd távozott.
- Gyere,
menjünk be a házba, és vegyük sorra, akikre fejből is emlékszel – tett
javaslatot Dean, már csak azért is, mert látta, hogy Zach hamarosan végez
Acapulco bokszában, és nem akarta, hogy Kate lássa, amint kiemelik a lovat a
kennelből. Szerencsére Kate is így gondolhatta, mert miután futó pillantást
vetett az istálló belseje felé, nagyot nyelve bólintott, és sietős léptekkel
indult el a ház felé. Miután beléptek, a konyhába ment, és egy pohárba hideg
vizet töltött, amit egyetlen hajtásra kiivott, majd Dean felé fordult.
- Fogalmam
sincs, mit mondjak Nanny-nek – sóhajtott fel tanácstalanul – ezt már nem
titkolhatom el – masszírozta meg orrnyergét, majd folytatta – holnap hazajön,
pedig jobban örülnék neki, ha távol maradna a birtoktól, amíg ez az eszelős itt
garázdálkodik – rágcsálta alsó ajkát elgondolkodva, majd hirtelen Dean-re
nézett. – Mi van azzal a fickóval, akit tegnap letartóztattatok? – kérdezte, de
csalódottan húzta el száját, amikor a férfi legyintett.
- Valami
városi aktakukac – válaszolta nyugodtan – kitalálta, hogy hegyet akar mászni,
csak éppen már a hegy lábánál eltévedt, az erdőben – tette hozzá, majd felállt
a székről, és közelebb lépett Kate-hez. – Beszélek Donald-dal. Bízhatunk a
diszkréciójában, ő biztosan segít távol tartani Helen-t, amíg megoldjuk ezt az
ügyet – javasolta, mire Kate hálásan bólintott, és már éppen szóra nyitotta
volna a száját, amikor megszólalt a telefonja.
- Ne
haragudj, ezt fel kell vennem – ráncolta össze szemöldökét, amikor meglátta,
hogy bostoni társa keresi, majd mielőtt elhúzta volna a zöld kis ikont, hogy
fogadja a hívást, a nappaliba ment, ott emelte füléhez a készüléket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése