30.
rész
Szinte
biztos volt benne, hogy Mark csak azért keresi, hogy megkérdezze, hogy érzi
magát, nem hiányzik-e a munka, de nem is bánta, így legalább hamarabb
megkérhette rá, hogy küldje át az anyagokat, amiről Dean-nel beszéltek.
- Kate?
– hallotta meg társa hangját, amint füléhez emelte a telefont, ő pedig szinte
látta maga előtt a magas, 30-as éveinek közepén járó, barna hajú, barna szemű
férfit, ahogy szokásos, szürke öltönyében, meglazított nyakkendővel üldögél a
bostoni gyilkossági csoport irodájában, asztala mögött, és jobbra-balra
hintáztatja magát a székén. Lassan hat éve alkottak egy párt a munkában, és ez
idő alatt nagyon jó barátokká váltak. Olyannyira, hogy Kate volt az egyik
koszorúslány Mark esküvőjén, két évvel korábban, elutazása előtt pedig
örömkönnyekkel a szemében újságolta el a férfi, hogy hamarosan megérkezik a
kisbabájuk is. Bár Mark nem rajongott az ötletért, hogy kivegye a szabadságát,
és hazautazzon, megértette, hogy szüksége van a távolságra Bostontól, már csak
azért is, mert saját szemével látta, mit művelt vele Messer, amikor belépett az
alagsorba, és egyetlen lövéssel leterítette a férfit, aki szikével a kezében
magasodott Kate fölé. Miután Carl elterült a padlón, és ártalmatlanná vált,
Mark futólépésben sietett oda hozzá, és térdelt mellé a földre, majd kezével
elszorítva a vérző sebet nyakán, hívta a mentőket. – Nem zavarlak? – rántotta
ki emlékei közül Mark hangja, neki pedig azonnal rossz érzése támadt, ahogy
meghallotta, milyen komolyan cseng. Egyáltalán nem úgy hangzott, mintha csak
baráti érdeklődés miatt hívta volna fel.
- Mi
a baj? – szegezte neki azonnal a kérdést, és balsejtelme csak erősödött, amikor
meghallotta, hogy Mark nagyot sóhajt a vonal végén, és hezitálni látszik.
- Ne
akadj ki nagyon, azon, amit mondok, de… - habozott néhány másodpercig, Kate
pedig érezte, hogy egyre idegesebb lesz, és már éppen türelmetlenül szóra
nyitotta száját, amikor Mark folytatta – Messer kint van – bökte ki nehezen,
Kate pedig elhűlve, hitetlenkedve rázta meg fejét.
- Hogyan?
Mit értesz az alatt, hogy kint van?! – nyögte döbbenten az első kérdést, ami
eszébe jutott, mialatt érezte, hogy remegni kezd kezében a telefon.
- A
bíró óvadékot állapított meg – vett mély levegőt Mark, és hangján jól lehetett
érezni, hogy ő sem érti, hogyan történhetett meg mindez – de ne aggódj! – tette
hozzá sietve – Messer-nek fogalma sincs Lakeville-ről! Kizárt, hogy veszélyben
lennél – csendült ki enyhe bizonytalanság a hangjából, miközben nyugtatni
próbálta a nőt, aki lesújtva rázta meg a fejét.
- Erre
ne vegyél mérget – jegyezte meg sokatmondó hangsúllyal, majd folytatta – valaki
leveleket küldözget nekem azzal a szöveggel, hogy tartozom neki, ezen kívül
megmérgezte a kutyámat, és elvágta a lovam torkát – nyelte le könnyeit, ahogy
megjelent előtte Acapulco, ahogy a padlón fekszik, mire Mark döbbenten szívta
meg fogát.
- Az
Istenit! – káromkodta el magát, és Kate hallotta, ahogy dühösen az asztala
lapjára csap.
- Mégis,
hogy a fenébe engedhették szabadon?! – kérdezte ő is indulatosan – az a
szemétláda hat nőt gyilkolt meg!
- Másfél
millió dollár volt az óvadék – avatta be a részletekbe társa – valaki
bankszámláról átutalta a pénzt, a bíró pedig kiengedte. Próbáljuk lenyomozni,
honnan jött a pénz, de egyelőre zsákutcákba futunk – tette hozzá, Kate pedig
hitetlenkedve fojtott el egy káromkodást.
- A
legszigorúbb őrizetet kellett volna kapnia, Mark! – tört fel belőle tehetetlen
dühvel, miközben észre sem vette, hogy Dean időközben átsétált a nappaliba, és
összeráncolt szemöldökkel, érdeklődve hallgatja a telefonbeszélgetést. Bár
tudta, hogy nem illendő kihallgatni más hívását, felkeltette a figyelmét, hogy
Kate, milyen idegesen beszél valakivel, és aggódni kezdett. – Az a rohadék
majdnem átvágta az én torkomat is! Ez sem jelent semmit?! – kérdezte mérgesen,
Dean pedig elnyílt ajkakkal, döbbenten hallgatta. Hirtelen világossá vált előtte
a kendő viselése, az, ahogy a nyomozónő rémülettel a szemében kapott oda
kezével, valahányszor le akarta venni a nyakából, és kezdte megérteni azt is,
hogy mi választja el a nőtől Boston helyett.
- Légy
óvatos, Kate – figyelmeztette társa – mi mindent megteszünk annak érdekében,
hogy kézre kerítsük, de te maradj veszteg!
- Azt
hiszem, ezzel már elkéstél egy kicsit – jegyezte meg elhúzott szájjal Kate,
majd bontotta a vonalat, megállapodva társával abban, hogy amint kiderítenek
valamit, értesíti. Miközben az asztalra hajította készülékét, remegő gyomorral
vett mély levegőt, majd megpróbált nyugalmat erőltetni magára, és kiűzni
fejéből a szörnyű képeket, melyek éjszaka is kísértették, valahányszor lehunyta
szemét.
- Ki
az a Carl Messer? – hallotta meg maga mögött Dean halk hangját, mire
meglepetten fordult hátra, és nagyot nyelve igyekezett úgy tenni, mintha nem
zaklatta volna fel a hívás. – Nem először hallom a nevét, és valahányszor szóba
kerül…
- Mióta
állsz itt? – kérdezett vissza, miközben Dean beljebb lépett, és megállt előtte.
- Elég
régóta ahhoz, hogy érdekeljen, ki ez a fickó – válaszolta nyugodt hangon, de
tekintetén látszott, addig nem hagyja abba, amíg választ nem kap a kérdéseire,
mire Kate nagyot sóhajtott, és leült a kanapéra, Dean pedig követte a példáját.
- Egy
beteg állat – adott választ röviden, de amikor Dean továbbra is várakozón
nézett rá, folytatta – hat nőt gyilkolt meg. A módszer minden esetben ugyanaz
volt – fonta össze ujjait, miközben tekintete a távolba révedt, és arcán
látszott, felidézi az egész ügyet. – Elrabolta őket, megkötözte a kezüket és
lábukat, egyetlen mozdulattal átvágta a torkukat, aztán a haláluk után közösült
is velük – húzódott undorra telt ajka, mire Dean hitetlenkedve ingatta meg
fejét, és hálát adott azért, hogy Lakeville-ben sosem volt dolga ilyen
elmebetegekkel. – A harmadik esetnél tartottunk, és még semmi nem volt a
kezünkben – simított végig homlokán Kate, mely gyöngyözni kezdett attól, hogy
felidézte a nyomozást. Lelkileg megterhelő volt a számára, de úgy érezte,
muszáj beszélnie róla. – A lapok felkapták az ügyet, kiéhezve csaptak le minden
apró információra. Nem foglalkoztak vele, hogy ezzel sokkal inkább gátolják a
munkánkat. Mivel valahogy zöld ágra kellett vergődni velük, a kapitány megkért,
hogy tartsak egy sajtótájékoztatót – vett mély levegőt, miközben keze egy
pillanatra sem állt meg. – Ezt követően érkezett meg az első levél, személyesen
nekem címezve, amit aztán követett a többi. A rögeszméjévé váltam, csak velem
volt hajlandó kommunikálni és elvárta, hogy a médián keresztül válaszoljak a
levelekre, miközben előkerült a negyedik, az ötödik és a hatodik áldozat is –
állt meg egy pillanatra Kate, majd megköszörülte torkát, és erőt vett magán, hogy
folytassa, miközben Dean figyelmesen hallgatta. – Az utolsó esetnél azonban
hibázott. Nem vette észre, hogy az áldozat letépett egy gombot a kabátjáról,
amit megtaláltunk a kezében. Sikerült beazonosítani, egy gyorséttermi lánchoz
tartozott. Akkor már nagyjából tudni lehetett, hogy egy bizonyos környékről
szedi az áldozatait, így kikerestük az ott található éttermeket. Ekkor rabolta
el Gina Mendez-t – állt meg ismét, és mivel nem folytatta, Dean közelebb hajolt
hozzá, és megfogta a kezét.
- Vele
is végzett? – kérdezte halkan, mire Kate nagyot nyelt, és megrázta a fejét.
- Nem
– erősítette meg szóban is – Messer előtte nem sokkal került a képbe. Minden
pontban stimmelt. A környéken lakott, az orvosira járt, tehát pontosan tudta,
hogyan kell úgy elvágni a torkot, hogy azonnal elvérezzen az áldozat, és egy
gyorsétteremben dolgozott, nem messze onnan, ahonnan Gina-t elrabolták. Mégsem
volt elég bizonyíték, hogy behozzuk – ingatta meg fejét, és arcán látszott, még
most sem hiszi el, hogy nem tehettek semmit. – Aztán egy nap fordult a kocka. Hazafelé
tartottam, amikor felhívott egy laboros, és elmondta, hogy azonosítani tudta a
hatodik áldozat cipőjén talált föld-darabot – csuklott el egy másodpercre a
hangja, de mély levegőt vett, és erőt merítve Dean kezének finom szorításából,
folytatta – egy Boston külvárosában található negyedből származott, onnan, ahol
Messer anyja is lakott a halála előtt. Hívtam erősítést, és a házhoz mentem…
féltem, hogy elkések, féltem, hogy mire odaér a segítség, már túl késő lesz, és
Gina is meghal, ezért… - némult el ismét, miközben lehunyta egy másodpercre a
szemét, Dean pedig nagyot nyelt, ahogy rájött, hogyan fog folytatódni a
történet, de nem szólt közbe, csak hagyta, hogy Kate mondja tovább. – Hibát
követtem el. Egyedül mentem le az alagsorba, ő pedig, mintha már várt volna rám,
ott állt a lépcső alján – borzongott meg, ahogy maga előtt látta Messer sátáni
mosolyát, és azt, ahogy a szikén megvillant a plafonra erősített neonlámpa
fénye. – Mark időben érkezett. Mielőtt velem is végezhetett volna, megsebesítette
– ért mondandója végére, majd nagy levegőt vett, és úgy pattant fel a
kanapéról, mintha semmi nem hangzott volna el. – Nos, ennyi a történet! –
jelentette ki látszólag könnyed hangon, és arcán jól látszott, nem akar a
továbbiakban beszélni róla, miközben hátat fordított Dean-nek, hogy az ne
láthassa a könnyeket a szemében. Dean némán nézte néhány másodpercig a nő
hátát, majd lassan ő is felállt, mögé sétált, és finoman megfogva karját, maga
felé fordította. Tenyere puhán simított végig arcán, majd nyakára vándorolt,
aztán odanyúlt a kendőhöz, és elkezdte kicsomózni, de Kate megfogta a kezét. – Ne!
Kérlek ne… – suttogta elgyötörten, mert az is éppen elég megterhelő volt a
számára, hogy elmesélje, mit történt vele, nem állt még készen arra, hogy
szembesüljön vele, ha Dean undorodni kezd tőle.
- Shhh…
semmi baj… - csitította el Dean, megcirógatva arcát, majd ügyesen kioldotta a
csomót, és lassan, semmit sem elsietve vette le a kendőt a kecses nyakról. Gyomra
összerándult, amikor meglátta a majdnem hét centiméteres heget, ahogy átszelte
a selymes bőrt, de nem azért, mert képtelen lett volna ránézni, vagy undorodott
volna tőle, hanem mert borzasztó érzés volt tudni, min mehetett keresztül
szerelme. Legszívesebben meg nem történtté tette volna az egészet, miközben
Kate bátorságot gyűjtött, és belenézett Dean szemébe. Meglepetten vette észre,
hogy abból sem szánalmat, sem undort nem olvashatott ki, pusztán együtt érzést,
mialatt a férfi finoman végig simított a hegen, majd lehajtotta fejét, és
gyengéden csókolta végig a forradást, ő pedig lehunyt szemmel élvezte a finom
érintést. – Hogyan gondolhattad egy percig is, hogy ez távol tarthat tőled? –
kérdezte halkan, értetlenül, mire Kate könnyes szemmel vonta meg vállát.
- Nekem
muszáj együtt élnem ezzel… - válaszolta remegő hangon, próbálva visszatartani
könnyeit, majd büszkén húzta ki magát, és nézett Dean szemébe. – De másnak nem
kell!
- Ha
azt hiszed, ez bármit is változtat az érzéseimen, akkor tévedsz! – jelentette
ki Dean szenvedélyes hangon, miközben két keze közé fogta a nő arcát. – 18 éves
korom óta szeretlek, Kate, és ez életem végéig így is marad! – tette hozzá
komolyan, és a szemében izzó láng elárulta a nőnek, hogy nem csak vigasztalni
akarja, hanem valóban így gondolja, ő mégis megrázta a fejét.
- Én
is szeretlek – vallotta be lenyelve könnyeit, mire Dean boldogan mosolyodott
el, de Kate folytatta – éppen ezért nem tehetlek ki annak, ami rád várna ebben
a városban, ha velem lennél! Gondolj csak bele! A származásom miatt is éppen
elég kritikát kellene végig hallgatnod, a legkevésbé sem hiányzik még ehhez egy
forradás is, ami elcsúfít! – buggyant ki szeméből egy könnycsepp, mely végig
folyt arcán, mire Dean nagyot sóhajtott.
- Én
most is ugyanolyan gyönyörűnek látlak, mint régen – simított végig arcán – ez a
heg pedig – húzta végig ujját a forradáson puhán – arra fog emlékeztetni, hogy
ennek köszönhetem, hogy visszajöttél ide… hozzám – tette hozzá, szerelmesen
rámosolyogva, mire Kate meghatottan mosolyodott el, ő pedig folytatta – Engem nem
érdekel senki véleménye! Csak te érdekelsz, Kate! Ha azt mondod, menjek el, nem
akarsz velem lenni, akkor megteszem! Pokoli lesz, de tiszteletben tartom a
kérésedet – ígérte meg komolyan – de könyörgöm ne azért küldj el magadtól, mert
attól félsz, mit gondolnak mások! – könyörgött halkan, mert a gondolatát sem
tudta elviselni, hogy ismét elveszítse a nőt, mire Kate bizonytalanul nézett
vissza rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése