25.
rész
Minden
jel arra mutatott, hogy Dean igazat mond, mindketten Karen aljas csapdájába
sétáltak bele, de fejéből nem tudta kiverni a kételyeket, melyeket Clyde
ültetett el benne. Nem értette, hogy ha mindaz igaz, amit Dean elmondott, akkor
miért jelenik meg mégis Karen-nel a nagyobb eseményeken, ahogy az is fülében
csengett, ahogy Clyde figyelmezteti, talán csak jól akarja érezni magát vele a
férfi, amíg vissza nem megy Bostonba. Ugyanakkor ennek ellentmondott, hogy a
bálon faképnél hagyta Karen-t, az, ahogy vigasztalón ölelte Random temetésén,
vagy az, amennyi aggodalom volt a tekintetében a levelek láttán. Dean egyetlen
másodpercre sem vette le szemét a nő arcáról, miközben lélegzetvisszafojtva
várta a választ, de amikor az nem szólalt meg, hirtelen eszébe jutott valami,
amivel talán meggyőzheti végre arról, mennyire szerette.
- Gyere
velem – fogta meg Kate kezét és határozottan kezdte húzni le a dombról, nem
törődve a lovakkal sem – mutatok valamit – adott rövid magyarázatot
hirtelenségére, amikor megérezte, hogy Kate vonakodva követi. Alig tettek meg
néhány métert, máris feltűnt előttük a kis kunyhó, ahol életükben először,
egymás karjában tapasztalták meg a szenvedélyt és a gyönyört, mire Kate érezte,
hogy kiszárad a torka, és amint rájött, hogy a kunyhó felé tartanak,
megtorpant.
- Dean!
– nyelt nagyot, miközben igyekezett csillapítani szívének dobogását – erre
semmi szükség… - próbált ellenkezni, de a férfi biztatón rámosolygott, és kezét
egy pillanatra sem elengedve, tovább sétált a kunyhó felé. Amikor odaért, megállt
egy másodpercre, majd nagy levegőt véve nézett a nőre.
- Emlékszel,
igaz? – kérdezte halkan, mire Kate némán bólintott, mert egy hang sem jött ki a
torkán, mire Dean elmosolyodott, és kinyitotta az ajtót – gyere – húzta volna
be maga után, de Kate-nek esze ágában sem volt belépni.
- Én
nem hiszem, hogy… - fogott volna bele, hogy ellenkezzen, de torkára forrott a
szó, amikor Dean beljebb húzta, és körülnézett az egyterű helyiségben. A
kandalló kitisztítva, fahasábokkal várta, hogy meggyújtsák a tüzet, és
hangulatos fénnyel árassza el a szobát, az ágy bevetve, hófehér, levendula
mintás takaróval volt fedve, és mindenhol rend és tisztaság uralkodott. Kate
tíz éve nem járt a kunyhóban, és biztos volt benne, hogy az poros, elhanyagolt
állapotban lehet, tele pókhálóval, pont úgy, ahogy egy olyan helynek ki kell
néznie, amivel éveken át nem törődnek. Abban biztos lehetett, hogy nem Helen és
nem is Phil tartotta karban a kunyhót, hiszen erről csak ő és Dean tudtak,
amikor egy közös lovaglás során, véletlenül felfedezték, így most döbbenten
nézett a férfira, aki lágyan mosolygott vissza rá.
- Amikor
szabadnapom van, lovagolni szoktam – szólalt meg halkan, miközben Kate beljebb
lépett, és óvatosan húzta végig kezét a hatalmas francia ágy fa keretén. – Tíz
éve hetente többször is kijövök ide.
- De…
miért? – nyögte nehezen a kérdést, mire Dean bezárta maguk mögött az ajtót, és
felemelt egy kis, rózsaszín művirágot a komód tetejéről, melyet a kezében
forgatva lépett közelebb a nőhöz.
- Mert
sehol sem voltam még olyan boldog, mint itt – válaszolta, miközben Kate felé
nyújtotta a virágot, akinek elszorult a torka, amikor felismerte. Ezt kapta a
férfitól a bált megelőző este, de arról fogalma sem volt, hogyan került vissza
hozzá. Emlékei szerint, miután hazaért, dühösen és csalódottan tépte le ruhája
szegélyéről, és hajította a szemetesbe. Nyilván Nanny kivehette onnan, és
megőrizte, majd Dean-nek adta. – Ez a hely csak a miénk volt, és valahányszor
itt vagyok, úgy érzem, mintha velem lennél – vallotta be halkan, majd megfogta
Kate kezét, és közelebb húzta magához, aki hitetlenkedve próbálta mindazt
felfogni, amit a férfi mondott. Már semmi kétsége nem volt afelől, hogy Karen
hazudott neki, Dean pedig teljesen ártatlan, és a csók sem ébresztett benne
többé kételyeket. A tény, hogy a férfi tíz éven át kijárt ide, rendben tartotta
a helyet, csak azért, mert rá emlékeztette, többet mondott számára minden
szónál.
- Nem
tudom, mit mondjak – ingatta meg tanácstalanul fejét Kate, mire Dean homlokát
az övéhez érintve simított végig karján – sajnálom, hogy hittem Karen-nek – tette
hozzá könnyes szemmel, de Dean megrázta fejét.
- Nem
számít – jelentette ki suttogva, forró lehelete pedig szinte égette a nő ajkát
– most itt vagy – mosolygott rá szerelmesen, majd puhán megcsókolta. Ajka
finoman érintette meg a nőét, és tüdejéből megkönnyebbült sóhaj szakadt fel,
amikor megérezte, hogy annak ajka elnyílik az övé alatt, így adva engedélyt a
csókra. Keze finoman túrt bele a nő selymes hajába, pont úgy, ahogy az első
pillanattól szerette volna, amikor meglátta, nyelvével pedig lágyan kereste meg
a nőét, hogy aztán szelíd táncra hívja, miközben érezte, hogy vére vad
száguldásba kezd ereiben, amikor Kate közelebb húzódott hozzá, és karját nyaka
köré fonta, ujjai pedig beletúrtak sűrű hajába tarkóján. Miközben egy
pillanatra sem szűnt meg csókolni, keze végig simított testének vonalán, és
megállapodva karcsú derekán, olyan közel húzta magához, amennyire csak tudta.
Nyelvük lassan, minden másodpercet kihasználva fedezte fel a másik ismerős
ízét, miközben Dean úgy érezte, ugyanazt a varázslatot éli át, mint amikor
először csókolta meg a nőt. Gyengéd csókjuk mindent elmondott a szerelemről,
amit egyszer már elvesztettek, de amiről Dean szilárdan hitte, hogy ismét
rátalált. Anélkül, hogy ajkuk egy másodpercre is elvált volna, lassan kezdtek
az ágy felé araszolni, Dean pedig átkarolva Kate derekát, óvatosan fektette
hanyatt az ágyon. Keze felfedező útra indult a nő testén, végig simítva
oldalán, és miközben kiszabadította a nadrág fogságából a farmeringet, és
megtalálta az utat alá, Kate egyesével pattintotta ki ingén a gombokat, és
érzéki, gyengéd simogatás közepette hámozta le róla, ő pedig belenyögött a
csókba, amikor megérezte, hogy a puha tenyér hozzáér felforrósodott bőréhez. Kate
lélegzete elakadt, amikor Dean keze végig szántott meztelen bőrén az ing alatt,
majd rátalált telt keblére és becézni kezdte, miközben csókjuk egyre
szenvedélyesebb és követelőzőbb lett. Mialatt Kate keze bejárta a férfi izmos
felsőtestének minden négyzetcentiméterét, Dean is elkezdte egyesével kigombolni
farmeringének gombjait, ajka pedig követte keze útvonalát, és apró, érzéki
csókokkal szóra tele mellkasát, mellét, hasát, hogy aztán visszatérjen ajkára,
és keze vegye át a kényeztetést, ajkuk pedig ismét szenvedélyes csókban forrjon
össze. Kate vágyakozva túrt bele a férfi hajába, miközben hátát megfeszítve
simult egészen szorosan a férfihoz, aki elhagyva ajkát, arcát és nyakát
csókolgatta, majd felemelte fejét, és szerelmesen mosolyogva nézett le a
nyomozónőre, akinek kipirult arca, és szapora légzése elárulta, ugyanazt az
elsöprő szenvedélyt lobbantotta benne lángra, amit ő is érzett. – Gyönyörű
vagy, Kate – hajolt le ismét, hogy puhán megcsókolja, majd lejjebb vándorolt
ajka, és nyakát szórta tele apró, gyengéd csókokkal, de amikor a kendő
megakadályozta benne, hogy tovább haladjon, felemelte kezét, és finoman lejjebb
húzta azt, mire Kate azonnal odakapott kezével.
- Ne!
Ezt ne! – kérte rémült tekintettel, szorosan lefogva a kendőt, így
megakadályozva, hogy Dean hozzáérhessen, mire a férfi meglepetten nézett le rá.
- Miért?
– kérdezte értetlenül, majd elmosolyodott – ez csak egy kendő, Kate – jegyezte
meg tréfásan, mert azt hitte, a nő pusztán csak ragaszkodik a ruhadarabhoz, bár
azt ő sem értette, mi oka lenne rá, de amikor meglátta a zöldes-kék szemekben a
rémületet, már korántsem volt biztos benne, hogy csak erről lenne szó. – Valami
baj van?
- Semmi!
– köszörülte meg torkát Kate, miközben nagyot nyelt, és kissé eltolva magától
Dean-t, kibújt az öleléséből, és az ágy szélére ülve kezdte összegombolni
ingét, Dean pedig hitetlenkedve figyelte minden mozdulatát. – Egyszerűen csak,
ennek nincs értelme! – gyűrte le a torkában keletkezett gombócot, miközben
szíve szerint, zokogni lett volna kedve. Annak ellenére, hogy megtudta, Dean sosem
élt vissza a bizalmával, nem árulta el, sőt érezhette, hogy ugyanúgy szereti,
mint régen, nem adhatta át magát ennek a szerelemnek. Képtelen volt felfedni
előtte a titkát, megmutatni, mit rejt a kendő, mert elviselhetetlen lett volna
a fájdalom, ha Dean szemében is azt a sajnálkozást, és undort látja, amit
mindenki másnál, aki látta a heget. Keserűen könyvelte el magában, hogy
Clyde-nak mégis csak igaza van, Karen sokkal jobban illene a férfihoz, nemcsak
társadalmilag, hanem azért is, mert vele bárhol megjelenhetne szégyenkezés
nélkül, hiszen az ő nyakát nem csúfította el egy beteg elméjű gyilkos.
- Nincs
értelme? – törte meg gondolatainak menetét Dean, aki felemelkedett az ágyban,
és hozzá hasonlóan, ingét gombolta. – Mégis, hogyan mondhatsz ilyet?
- Dean,
én Bostonban élek! – állt fel az ágyról és az ajtó felé indult – nincs értelme
belebonyolódni egy viszonyba, amikor már most tudjuk, mi lesz a vége! –
jelentette ki, lenyelve könnyeit, miközben szinte feltépte az ajtót, és
kilépett a tisztásra, Dean pedig egy másodpercig döbbenten nézett utána, majd
azonnal követte.
- Várj! Ne menj el! – érte utol, éppen akkor,
amikor felszállt volna a lóra, Dean azonban elkapta a karját, és finoman, mégis
határozottan maga felé fordította – beszéljük meg Kate! – kérte halkan, szinte
már könyörögve, Kate pedig úgy érezte, képtelen elviselni a közelségét. A
gombóc a torkában már-már fojtogatta, alig kapott levegőt, és szíve szerint,
belesimult volna az erős karok ölelésébe, de nem tehette meg, így az egyetlen
érvet használta fel, ami a birtokában volt, a bostoni életét.
- Én
nem költözöm ide, te nem jössz Bostonba – szólalt meg halkan, és hangjának
remegése elárulta, milyen nehezen jönnek ajkára a szavak, melyek csak
megerősítették Dean-t abban, hogy nem tévedett, Kate is szereti még mindig. –
Nem érdemes elkezdeni, ha egyszer úgyis vége lesz. Csak fájdalommal járna
mindkettőnknek, ezt pedig nem akarhatod – rázta meg fejét, hiszen ő pontosan
tudta, mit titkol a férfi elől, ahogy azt is tudta, nem az választaná el őket
végleg, hogy nem akarna hazaköltözni, hiszen amióta itthon volt, egyre többször
játszott el a gondolattal. De, amit a kendő alatt rejtegett, már éppen elég ok
volt arra, hogy távol tartsa magától a férfit. Még ha el is fogadta volna őt
így Dean, nem várhatta el tőle, nem kérhetett tőle ekkora áldozatot, amikor
olyant is találhatna maga mellé, akinek nincsenek ilyen forradások a nyakán és
a lelkén, mire Dean ellenkezve lépett hozzá egészen közel.
- Nem
kellene, hogy így végződjön, Kate! Nem kellene, hogy fájjon! Csak megoldást
kell találni, ennyi az egész… – húzta magához, mire Kate már szóra nyitotta
volna a száját, amikor hirtelen megint érezte azt a különös érzést, ami az
istállónál is megkörnyékezte, mielőtt lovagolni indult. Az ismerős borzongás
jéghideg fuvallatként kúszott végig gerince mentén, miközben összeráncolt
szemöldökkel futtatta végig pillantását a tisztáson, melyet egy hatalmas erdő
fái vettek körül. Mivel semmi nem utalt rá, hogy valóban figyelnék, erőt vett
magán, és Dean-re fordította inkább a figyelmét.
- Ezt
te nem értheted Dean – mosolygott rá keserűen, mire Dean nagyot nyelve nézett
vissza rá.
- Akkor
segíts, hogy megértsem! – kérte halkan, végig simítva arcán, ő pedig nagyot
sóhajtott, de bármennyire próbált Dean-re koncentrálni, nem sikerült neki, ami
Dean-nek is feltűnt, mert gyanakodva nézett végig a gondterhelt arcon. – Valami
baj van? – kérdezte azonnal, háttérbe szorítva saját érzéseit, mire Kate
bizonytalanul vonta meg vállát.
- Nem
tudom… - válaszolta, miközben észre sem vette, hogy ujjai ösztönösen fonódnak
Dean karjára, és kapaszkodik belé, onnan várva megnyugtatást, Dean figyelmét
azonban nem kerülte el, és aggódva ráncolta össze szemöldökét, ő pedig
folytatta – olyan érzésem van, mintha figyelnének. Már az istállónál is
éreztem, és most is… biztosan csak a képzeletem játszik velem – sóhajtott
nagyot, mire Dean is körbenézett, de mivel senkit nem látott, nyugtatón
simított végig karján.
- Talán
csak a levelek miatt – vélte elgondolkodva, majd finoman megcirógatta a nő
arcát – gyere, menjünk vissza a házhoz – javasolta, mire Kate futólag, még
egyszer körbe pillantott, majd bólintott, és Acapulco-hoz lépve, könnyedén ült
fel a hátára, majd a ház felé indultak. Egyikük sem vette észre, hogy a
távolban, az egyik bokor mögött hideg szempár szegeződik rájuk, és annak
tulajdonosa dühösen tapos rá cigarettájára. Az istállótól követte a nyomozónőt,
és csak az alkalmat várta, hogy végre szemtől szembe kerülhessen vele, a
keserűség pedig keveredett az emésztő csalódottsággal, amikor meglátta, hogy
feltűnik Dean. A kunyhóig a nyomukban volt, azt várva, hogy mikor marad Kate
Reynolds ismét egyedül, keze pedig indulatosan szorult ökölbe, amikor azok
ketten eltűntek a kunyhóban. Élénken el tudta képzelni, mit műveltek odabent,
miközben csak arra tudott gondolni, ő mit szeretne tenni a nővel. A boldogság,
ahogy elképzelte, hogyan könyörögne a bocsánatáért a nyomozónő, hogyan
folynának végig sós könnyei az arcán, az egész testét elárasztotta, és sátáni
mosolyra húzódott ajka, miközben lovához sétált. A szürke csődör idegesen
kapott fogával keze felé, amikor megfogta a zablát, mire ingerülten rántotta
meg, és zavart tekintettel húzta magához egész közel az állatot.
- Nyughass,
te dög, különben úgy jársz, mint az a bolhafészek! – szűrte fogai között
fenyegetőn, mire az állat felhorkantott, ő azonban nem törődött vele, csak
felpattant a hátára, és az erdő belseje felé irányította.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése